1. FEGYVER BE, BÚZA KI
Újabb országtól kaphat katonai segítséget Ukrajna. A komoly fegyvergyártási kapacitással rendelkező Dél-Korea elnöke jelezte, hogy változik az eddigi hozzáállásuk, amelyben csak humanitárius és gazdasági segélyt adtak. Erre azonnal reagált a korábbi orosz elnök, Dmitrij Medvegyev a legmodernebb orosz fegyverek Észak-Koreába telepítését helyezte kilátásba. Közben Kijevben közölték, hogy végre hadrendbe állították az amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszereket, amelyek szállításáért nagyon sokáig könyörögtek. Az ukránok szempontjából az is jó hír, hogy újraindultak a gabonaszállítások a Fekete-tengeren keresztül, és a lengyelek is megnyitották az Európába tartó tranzitútvonalakat. Előzőleg ugyanis Varsó teljes importkorlátozást rendelt el az ukrán gabonára, de most a tranzitszállítmányokkal kivételt tett. Azok mehetnek Magyarországon keresztül is, igaz csak fokozott ellenőrzés mellett, nehogy a magyar piacra kerüljön belőlük. Közben az amerikai szankciókat azonnal követő magyar kilépés miatt bejelentette Budapestről Moszkvába történő visszaköltözését a kémtevékenységgel vádolt Nemzetközi Beruházási Bank.
2. BUDAPEST TÚLÉLŐ ÜZEMMÓDRA VÁLT
Hitel, átütemezés, 25 milliárd befizetésének megtagadása, per a kormány ellen: bejelentette Budapest gazdasági túlélőcsomagját a főpolgármester. Jön a szigorú likviditási menetrend a fővárosi cégeknél, a BKK 24 milliárdos éven belüli hitelt vesz fel, eltolják a beruházások kifizetését év végére, kérik a NAV-tól a fővárost érintő adók átütemezését, pert indítanak a pénzügyminisztérium ellen a szolidaritási hozzájárulás mértékének sérelmezése miatt, kormányzati segítséget kérnek 16 milliárd fejlesztési hitelhez. Karácsony Gergely szerint a terv nélkül már ezt az évet sem tudná végigvinni a főváros.
3. INDIA LÉLEKSZÁMBAN ELŐZI KÍNÁT
Mától India a világ legnépesebb országa: az ENSZ szerdai adatai szerint India 1,4286 milliárd fővel most előzte meg Kínát, amelynek lélekszáma 1,4257 fő. India elsőbbségét árnyalja, hogy Kína lakosságához a statisztikában nem számolják hozzá Hongkongot, Makaót és Tajvant sem. India előnye folyamatosan nőni fog, az előrejelzések szerint 2050-re 1,668 milliárdnyian lesznek, addigra a mostantól már zsugorodó Kína 1,317 milliárdra csökken. A világ népessége egyébként 1950 óta a leglassabb ütemben növekszik, a 10,4 milliárdos tetőzés 2080 körül várható.
4. TRUMP HELYETT FIZETNEK
El sem kezdődött, máris teljes kapitulációval ért véget az évszázad rágalmazási pere, amelyben az Egyesült Államok vezető jobboldali tévécsatornája lett volna az alperes. Ám az utolsó pillanatban a Fox News inkább a peren kívüli megegyezést választotta és vállalta, hogy kifizet 270 milliárd (!) forintnak megfelelő összeget egy szavazatszámláló gépekkel és rendszerekkel foglalkozó cégnek. Utóbbi azért perelte be a Foxot, mert a tévé műsoraiban rendszeresen azt állították, hogy elcsalták a Donald Trump vereségét hozó 2020-as választásokat. A Fox nem csak attól félt, hogy elveszti a pert és a végén úgyis fizetnie kell, hanem, hogy a tárgyalásokon még több kínos részlet szivárog ki, hiszen az például már eddig is kiderült, hogy a csatorna műsorvezetői úgy beszéltek a csalásról, hogy közben maguk is tudták, nem mondanak igazat.
5. INFLÁCIÓ: AZ EURÓÖVEZETI 6,9, NÁLUNK 25,2 SZÁZALÉK
Az euróövezetben márciusban 6,9 százalékra csökkent az éves infláció a februári 8,5 százalékról, októberben pedig még 10,6 százalékon állt az Eurostat adatai szerint. A márciusi adat a legalacsonyabb euróövezeti inflációs ráta 2022 februárja óta, azonban még mindig meghaladja az Európai Központi Bank 2,0 százalékos inflációs célját. Magyarországon márciusban 25,2 százalék volt az éves áremelkedés mértéke, vagyis nálunk több mint negyedével drágult átlagosan az élet.
6. JÖN AZ EURÓPAI LIBERÁLIS PLAKÁTKAMPÁNY
Ragadós a magyar kormányt látványos akcióval kritizáló amerikai példa: az USA budapesti nagykövetségének „Ruszkik, haza!” plakátkampánya után az európai liberális pártszövetség, az ALDE is felvilágosító kampányt indít Magyarországon „Több Európa jobban megéri” címmel. A több száz óriásplakáton és citylight-poszteren csonka pizza szimbolizálja majd a magyar átlagbér és a nyugat-európai fizetések közötti szakadékot.
7. CSIPKE ÉS KIFLI AZ ÚJABB MAGYAR HUNGARIKUM
Immár 87 értékből áll a Hungarikumok Gyűjteménye, miután a magyar értékeket őrző bizottság felvette a listára a Győr-Sopron-Moson megyei, XIX. századból eredő höveji csipkét és az 1830-as Czifray-féle nemzeti szakácskönyvben leírt pozsonyi kiflit is. Bővült a 150 tagú Nemzeti Értéktár is, kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánították a lángost – ársapkát természetesen nyári balatoni előfordulása sem kapott.
8. KAMATCSÖKKENTÉS HÍRÉRE ESETT A FORINT
A forint sérülékenységét jelzi, hogy szinte azonnal látványosan gyengülni kezdett az euróval szemben az MNB-alelnökének egy ma reggel megjelent interjúja hatására, amelyben a monetáris tanács jövő kedden várható kamatdöntéséről is beszélt. Virág Barnabás a jegybank monetáris politikáért felelős alelnöke azt vetítette elő, hogy az MNB a kamatfolyosó felső szélét jelentősen szűkítheti, mert nincs már szükség ekkora mozgástér fenntartására. A piac ezt lazításként értelmezte, amire a forint meredek eséssel reagált: a reggeli 371-es szintről 379-ig gyengült az euróval szemben – persze az elmúlt hónapokban a magyar fizetőeszköz jóval mélyebb régiókat is megjárt az utóbbi időszak már inkább erősödő tendenciájáig.
9. RÓMAI ŐRTORONY 300 MILLIÓÉRT
Igazi turistalátványosság lett a pusztába épített lombkoronasétány után az a római őrtornyot megidézni szándékozó kilátó is, amelyet a római birodalmi Limes magyarországi szakaszának turisztikai célú hasznosításáról szóló uniós pályázatban valósítottak meg 300 millióból, egy lepattant trafóház helyrepofozása és egy játszótér kialakítása mellett. A Duna partján a kilátó megépült, de nem lett elég stabil, mert egy szélvihar meg tudta rongálni a fémszerkezetet. Kilátni a ketrecből nehéz, de ha sikerül helyreállítani, nem lesz balesetveszélyes, mert ahogy Verőce polgármestere elmondta, lépcső híján a földszintről lehet majd gyönyörködni a Dunában.
10. MADÁR HELYETT MACSKÁT FOGATTAK VOLNA
Az állat- és környezetvédelem bonyolultságára világított rá szemléletesen egy új-zélandi kezdeményezés létrejötte, majd villámgyors bukása. A szigetország egyik iskolájában versenyt hirdettek, jutalmat ígérve annak a tanulónak, aki adott idő alatt a legtöbb kóbor macskát megöli. Az ügyből nagy felháborodás lett, egyes állatvédő szervezetek hevesen tiltakoztak, míg mások arra hívták fel a figyelmet, hogy a kóbor macskák évente tízmilliós nagyságrendben ölnek meg madarakat. A szervezők végül kivették a gyerekversenyt a programból, viszont sajnálkozva elnézést is kértek azoktól, akik így nem vehetnek részt „a veszélyeztetett őshonos állatok megvédésében”.