1. MEGEMELJÜK A DUNÁT PAKSNÁL Azonnal hozzákezdenek a Duna medrében egy fenékküszöb építéséhez a paksi atomerőműnél, hogy ezzel emeljék meg a folyó vízszintjét és kerüljék el az erőmű leállását – jelentette be a miniszterelnök a Paksra kihelyezett kormányülés után. Magyar Péter elmondta, hogy az építkezés a katonaság bevonásával azonnal megkezdődik és éjjel-nappal tart majd, ezen kívül két 80 méter hosszúságú bárkát is készenlétbe helyeztek, hogy ha a vízszint előbb kezdene csökkeni, mint ahogy a fenékküszöb elkészül, azok elsüllyesztésével nyerjenek mintegy húsz centit. A beavatkozások költsége, mintegy hatmilliárd forint, míg a paksi leállás teljes költsége mintegy 50 milliárd lenne havonta. A…
Szerző: mailblog.hu
1. BAKA ANDRÁS ÁLLAMFŐ LETT Megszavazta a Tisza parlamenti többsége Baka Andrást köztársasági elnöknek. A korábbi, Fidesz által elmozdított legfelsőbb bírósági elnök megválasztásától a Fidesz-KDNP távol maradt, eskütételén a Mi Hazánk sem vett részt. Baka első beszédében jelezte, nem lehet a bosszúra építeni az országot, amelyet „foglyul ejtett az előző kormányzat”, de pártsemlegesség mellett „nem lesz értéksemleges”, miközben az előttünk álló feladat „egyszerre igazságtétel és önmérséklet”. Baka a közösségről és alkotmányosságról való közös gondolkodás szükségessége miatt vállalta el a posztot. 2. A TISZA A MI HAZÁNKAT NÁCIZZA Nem álltak fel tegnap a parlamentben a Mi Hazánk képviselői, miután a Tisza…
1. MEGVAN AZ ÚJ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Baka Andrást jelöli köztársasági elnöknek a Tisza-frakció, az államfőválasztás kedden lesz a parlamentben. A rendszerváltáskori MDF-képviselő előbb a strasbourgi emberi jogi bíróság bírája volt, majd hazatérve a Legfelsőbb Bíróság elnöke, ám posztjáról a fideszes kétharmados többség személyre szabott alkotmányozással elmozdította – éppen úgy, ahogyan most Baka elődjét, Sulyok Tamást távolította el az új többség. A Fidesz nem vesz részt az elnökválasztásban, mert közjogilag nem tartja legitimnek a helyzetet, míg a Mi Hazánk frakciója nem tudott összegyűjteni elég, azaz legalább negyven jelölést saját jelöltjének, így a kormánytöbbség kényelmesen megválaszthatja holnap Bakát, aki Magyar Péter szerint…
1. ÁTMENETI ENYHÜLÉS ÉS LAZÍTÁSOK A kánikulai hőség után a forró szél is beszállt a rekordkergetésbe, egy szolnoki 113 km/órás széllökés került be a csúcsok közé. A hőhullám ma némileg, 4-5 fokkal enyhült, de inkább csak hőzivatarok hoztak lokális záporokat és szelet. Tegnap Kiskunfélegyházán dőlt meg a napi országos melegrekord 41,8 fokkal, ez hatalmas új csúcs, az eddigi az 1905-ös orosházi 40,2 fok volt. A kormányfő jelezte, mától az enyhülés miatt már nincs szükség a lakosság és a cégek önkéntes energia-visszafogására, ám az eddigi 13 centis és most várható újabb 20 centis emelkedés után jövő héten „megint mérhetjük a csökkenő…
1. A HŐHULLÁM TETEJÉN A valaha volt legmelegebb hajnalra kelt ma az ország, a fővárosi János-hegyen csak 28 fokra csökkent éjjel a hőmérséklet. A tegnapi melegrekordok (országos 41,4, míg az abszolút fővárosi 41,1) után ma is megdőltek a csúcsok, Újpesten 41,6 fokot mértek, a Kékestetőn sem volt még soha 32,1 fok, de ez semmi az olasz Nápolyhoz képest, ott 48 fok volt. Az elmúlt kánikulai napokban az ivóvízhiánytól tartva pánikvásárlások indultak be a palackos ásványvizek piacán, ám a gyártók szerint nem kell hiányra számítani, Mészáros Lőrinc beszédes, Aqua Lorenzo nevű vizéből 300 ezer palackot szállít ellátási problémákkal küzdő településeknek. A…
1. MELEGREKORD, EMELKEDŐ DUNA Jelentős mértékű országos melegrekord-döntést hozott ez a szerda, az 1905-ös orosházi 40 fokos mérés most 41,2-re ment fel a Hortobágyon, miközben a fővárosban az 1947-es 39 fokos csúcs Újpesten 40,8 fokra emelkedett. Nem lesz tartós a hétvégi felfrissülés sem, a jövő héten ismét 35 fok fölé mehet az ország. A mérések 1901-es kezdete óta a mostani volt a hatodik legszárazabb (az Alföldön az első) és a tizedik legforróbb júliusunk. A vízhasználatot már hatszáznál több településen korlátozták, ám a lakossági fegyelem miatt a vízfogyasztás kilenc százalékkal csökkent ezen a héten. Jó hír, hogy Paksnál tovább emelkedett a…
1. FÉNY A PAKSI ALAGÚT VÉGÉN A miniszterelnök helyszíni szemléje idején már optimistább jeleket adott a paksi helyzet, Magyar Péter közlése szerint az éjjel már csak milliméterekre volt a Duna-szint a teljes leállástól, ám azóta 3 centis emelkedés történt, a 2-es blokk működő 4-es turbinája 230-230 megawattos teljesítéssel termel áramot – innentől a hűtővizet adó szivattyúkon és a vízszint stabilizálódásán múlik a teljes leállás elkerülése. A magyar energiakrízist nem hagyta gúnyos megjegyzés nélkül az orosz állami hírügynökség, „Magyar úr, most hogy látja, még mindig túl drága?” kérdéssel, az új kormány kritizálta paksi bővítésre utalva. Ezzel kapcsolatban tesz feljelentést Hadházy Ákos…
1. CSÖRGEDEZIK AZ ÁRAM PAKSRÓL Még dolgozik a paksi atomerőmű utolsó turbinája, így kétezer megawatt helyett ugyan csak 240-et, de termel az erőmű, azonban Magyar Péter szerint bármelyik nap elrendelhetik a teljes leállást, amely egy hónapig is eltarthat majd. Jelenleg mínusz 137 centis rekord mélypont alá csökkent a Duna vízszintje a városnál, ám szerencsére reggel óta stagnál. Az energetikai miniszter közlése szerint vasárnap este a magyarok egy teljes paksi blokknyi energiateljesítményt spóroltak meg körültekintőbb fogyasztással, a kormányfő szerint a következő néhány nap kánikulai tetőzése ellenére lakossági áramkorlátozást nem kell alkalmazni, elegendő a nagyfogyasztók, a cégek és a közintézmények visszafogása. Az…
1. HŐHULLÁMBAN ENERGIAKRÍZIS-HELYZET Várhatóan hetekig nem lehet majd újra üzembe helyezni a kedden vagy szerdán teljesen leálló paksi atomerőművet a hőhullám és az aszály okozta alacsony Duna-vízszint miatt. A miniszterelnök a százhalombattai olajfinomítóban és a gáztüzelésű Dunamenti Erőműben is járt, utóbbi holnaptól teljes kapacitással termeli az áramot (ott már megoldották a Duna-víz szivattyúzását is), közben a nagyvállalatok önkorlátozásokba kezdenek, a Mol 40 százalékkal fogja vissza energiafogyasztását, Magyar Péter pedig lakossági takarékosságot kért a 17–22 óra közötti csúcsidőszakban. A rendkívüli hőség miatt a parlament jövő heti rendkívüli ülésnapjai is elmaradnak, közben eddig 14 fővárosi agglomerációs településen rendelték el a legmagasabb szintű…
1. ITT A HŐSÉG, LEÁLL PAKS Megérkezett a nyár második kegyetlen hőhulláma Magyarországra is, mától harmadfokú hőségriadó van érvényben, a 37-38 fokos kánikula legalább egy hétig tart majd. A miniszterelnök már bejelentette, hogy a paksi atomerőmű történetében először a héten a teljes leállás is bekövetkezik, mert a Duna alacsony vízszintje miatt a hűtést nem tudják biztosítani, az áramkiesés miatt az MVM takarékos fogyasztást kér a lakosságtól, a nagyfogyasztók áramkorlátozására pedig krízisterv készült. A vízművek közben arra kérte az embereket, ne sétáljanak a kiszáradt Duna-mederben, mert ivóvízbázisok vannak ezeken a területeken. Magyar Péter dühödten reagált az Orbán Viktor által igeforrásnak nevezett…