1. A REFORM UTOLÉRTE A FŐPARANCSNOKOT
A honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin államfő felmentette a hadsereg vezérkari főnökét. A katonaként Irakot és Afganisztánt is megjárt Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy még az előző miniszter javaslatára, 2021 nyarán került pozíciójába, s a honvédelmi tárca közlése szerint „a haza szolgálatát más területen folytatja majd” – ez ilyen magasrangú, felmentett katonai vezetők esetében általában diplomáciai karriert jelent. Ruszin-Szendi utódja Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO- és EU Katonai Képviselő Hivatalának eddigi vezetője lesz, aki mögött harmincéves katonai pályafutás áll, s elvégezte a NATO és az USA vezérkari akadémiáját is. A parancsnokváltás hátterében a magyar hadsereg Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter által látványosan felgyorsított személyzeti átalakítása és fiatalítása állhat.
2. JOBB KÉSŐN
A másfél éve előzetesben ülő Schadl György elérkezettnek látta az időt, hogy a végrehajtói kar elnökségének többi tagjával együtt lemondjon a tisztségéről. Az új elnökről és elnökségről a végrehajtók rendkívüli közgyűlése fog dönteni. Az utóbbi idők legnagyobb (nyilvánosságra került) korrupciós ügyében a két fővádlott Schadl és Völner Pál exállamtitkár ártatlannak vallotta magát, a többi húsz vádlottból tíz azonban beismerte bűnösségét.
3. A ZÖLD MÉG VÁLTHAT SÁRGÁRA
Megvan a brüsszeli zöld lámpa – jelentette be optimistán Varga Judit igazságügyi miniszter. A zöld lámpával Varga arra utalt, hogy megkapjuk végre a jogállamisági hiányosságaink miatt felfüggesztett, Magyarországnak járó uniós forrásokat. A lámpa zöldre váltását a miniszter abból vonta le, hogy a „jogérvényesülésért felelős biztos tegnapi tájékoztatása alapján a Kormány kezdeményezte az Európai Bizottsággal egyeztetett igazságügyi csomag benyújtását az Országgyűlésnek”. Szerinte ezzel „a hazai és nemzetközi ellenszélben is sikerült teljesíteni” azt, amit vállalt a kormány. Varga Judit, úgy tűnik átvette Navracsics Tibortól azt a szerepet, hogy elhitesse, Brüsszel most már tényleg utalni fogja az uniós százmilliárdokat. Ám egyelőre ez csak egyetlen biztos szakmai jóváhagyása, a többi biztos és a bizottsági elnök politikai jóváhagyása még egyáltalán nincs meg, és az eddig tapasztaltak alapján könnyen elképzelhetők újabb brüsszeli feltételek.
4. FOLYTATÓDIK A LEÉPÜLÉS A POSTÁNÁL
A postafiókok drasztikus csökkentésének terve után újabb javaslattal állt elő Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Magyar Posta „rendbetétele” érdekében. Júniustól a postaboltok bezárása mellett a hírlapárusítást is megszüntetné, ami az amúgy is nehéz helyzetben lévő nyomtatott sajtó számára komoly érvágást jelent, miután 2021-ben már a hírlapkézbesítést is megszüntette a posta. A miniszter javaslata alapján a korábbi 25 ezer helyett 30 ezer lakosonként működtetnének postát, vagyis több százat bezárhatnak, a fővárosban például 112-ből 66 maradna meg. A csomagküldés szabályai is változnak, az eddigi 20 kilós helyett csak 10 kilós csomagot lehet majd postázni.
5. A TECHNIKUMOK NÉPSZERŰBBEK A GIMNÁZIUMOKNÁL
Egyre több 14 éves tudja a választ a „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre. Az általános iskola nyolcadik osztályát elvégzők közül idén is többen (34 ezren) választották a technikumokat, mint a gimnáziumokat (28 ezren). A Kulturális és Innovációs Minisztérium is nagyon elégedetten írja közleményében, hogy „a tanulók és családjaik számára is bevált az új szakképzési rendszer”, vélhetően azért, mert „az ötéves képzésben végzettek jelentős előnyt élveznek szakirányú felsőoktatási továbbtanulás esetén”. Valamelyest árnyalja a képet, hogy a felvettek háromnegyede került be az első helyen megjelölt iskolába, vagyis nem kizárt, hogy többen szerettek volna gimnáziumba járni, mint ahányan bekerültek, és hogy a hat évfolyamos gimnáziumokba 4,6 ezer, míg a nyolc évfolyamosokba 3,3 ezer diák jutott be, miközben több mint 14 ezren jelentkeztek ezekbe.
6. KARÁCSONY KÉT ÉVES CSÚCSON
A budapestiek többsége kedvezően ítéli meg főpolgármestere teljesítményét, a fővárosi választók 56 százaléka szerint Karácsony Gergely pozíciójában minden tőle telhetőt megtesz, s csak negyedük szerint rossz a városvezetői produktuma – derül ki a Medián friss felméréséből, amely az elmúlt két év legjobb számait hozta Karácsonynak, aki a fiatalabb korosztályokban a leginkább kimagasló elismertségű. A közvéleménykutatás szerint a fővárosiak háromnegyede érzékeli az önkormányzat pénzügyi nehézségeit, s a túlnyomó többség ezért a kormányt okolja. Karácsony Gergelyt népszerűségben Donáth Anna és az előd Tarlós István követi 48 és 45 százalékkal, Dobrev Klára és a kormányoldalon lehetséges kihívóként lebegtetett Szentkirályi Alexandra indexe 38 százalékos.
7. LEGALÁBB AZ ÜZEMANYAG OLCSÓBB KICSIT
Lassan szemmel látható közelségbe kerülnek a benzinkutakon a valamikori ársapkás árak. A szerdai után ugyanis pénteken tovább csökkennek az üzemanyagárak, így az átlag a benzin esetében 579, a gázolajéban 565 forint lesz. Az év elején ugyanez még 720, illetve 652 volt. Ráadásul átlagárakról van szó, ami azt jelenti, hogy egyes kutakon már 540-ért is lehet dízelt venni.
8. NYERI A VERSENYFUTÁST AZ IDŐVEL AZ ATLÉTIKAI STADION
Elkészült Ferencvárosban, a Csepel-szigettel szemben a Nemzeti Atlétikai Központ új stadionjának versenypályája, ahol a nyári atlétikai világbajnokságot rendezik majd. Az augusztus 19-én induló nyolcnapos világversenyre 400 ezer helyszíni nézőt várnak a budapesti rendezők, míg a tévéképernyőkön keresztül egymilliárdan követhetik majd a világ idei legnagyobb sporteseményét. A 2020 decembere óta épülő 100 milliárdos költségű stadion műszaki átvétele is elkezdődött, a vébére 35 ezres befogadóképességű lesz, ám a nézőtér egy részét, a felső karéjt a verseny után visszabontják, s helyére egy mindenki által használható, látványos futókör épül, valamint 10 és fél hektáros szabadidős sportpark veszi majd körül a sportkomplexumot. A teljes létesítményt június közepén egy családi nappal adják át, az első verseny benne a július 7-9 közötti magyar bajnokság lesz.
9. TANK VAN, LŐSZER NINCS
Szinte minden megígért nyugati harcijármű megérkezett Ukrajnába – jelentette ki a NATO főtitkára. Vagyis tényleg kezd minden készen állni a tavaszi offenzívához, amelynek megindulását az orosz Wagner-zsoldosok vezére – egy friss megszólalása szerint – május 2. után sejti. Az persze nem teljesen világos, mit is fognak a támadásnál kilőni a tankjaikból az ukránok, ugyanis bevallottan komoly lőszergondokkal küzdenek, igaz, azt sem látni, mivel fogják az oroszok eltalálni az ukránokat, a fentebb említett Jevgenyij Prigozsin ugyanis arról is beszélt, hogy nekik is fogytán a lőszerük. Béketárgyalásokra tehát rövid távon semmi esély, bár Moszkvától Brüsszelen át Washingtonig mindenki üdvözölte, hogy a kínai államfő – aki a háború kitörése óta többször is személyesen egyeztetett az orosz elnökkel – most először az ukrán elnökkel is tárgyalt a béketervéről, igaz, csak telefonon.
10. REPEDÉSEK A SIXTUSI ÜVEGPLAFONON
Először szavazhatnak női egyházi vezetők egy fontos katolikus fórumon. Ferenc pápa most, magyarországi látogatása előtt jelentette be, hogy szavazati jogot ad öt nővérnek a püspöki szinódusban, amely a pápa legfontosabb tanácsadó testülete. Eddig nők csak mint szavazati jog nélküli megfigyelők lehettek jelen ezeken a tanácskozásokon. És ez még csak a reformkedvelő pápa kisebbik változtatása: a testületbe ugyanis a jövőben bekerül hetven tag az egyházi hierarchián kívülről is, akik között a pápa szándékai szerint szintén sok nő és fiatal lesz.