1. BUDAPEST HELYETT BRÜSSZEL
Brüsszelben megkezdődött az uniós külügyminiszterek tanácskozása, amelynek helyszíne eredetileg a magyar soros elnökség miatt Budapest lett volna, ám a magyar miniszterelnök oroszbarát diplomáciai tevékenysége miatt helyszínt módosítottak. S már folyik is a vita arról, hogy ugyanez történjen-e két hét múlva a pénzügyminiszterek ülésével is. Ha marad Budapest a helyszín, akkor viszont több állam csak alacsonyabb rangú küldöttet fog delegálni. A mostani csúcson ott az ukrán külügyminiszter is, aki ismét azt kérte, engedjék meg, hogy a Nyugatról kapott nagy hatótávolságú rakétákkal mélyebben fekvő orosz katonai célpontokat is lőjenek. Közben az ukrán elnök bejelentette, hogy újabb orosz területeket foglaltak el a kurszki régióban, és újabb orosz hadifoglyokat ejtettek. Ez utóbbi azért is fontos, mert miközben az orosz támadóalakulatoknál önkéntesek és zsoldosok szolgálnak, addig Kurszknál sorkatonák védekeznek.
2. NAGY MÁRTON ÖSSZEVONTA SZEMÖLDÖKÉT
A kiskereskedelmi láncok vizsgálatra szólította fel a versenyhivatalt a nemzetgazdasági miniszter, mert a kötelező akciózás júliusi kivezetése után nagyon megemelték az alapvető élelmiszerek árát. A kormány az infláció leszorítására ’22 elején ársapkát rakott a fontosabb élelmiszerekre, majd ’23 nyarától kötelező akciózást rendelt el, amit online árfigyelő rendszerrel ellenőrzött. Az intézkedés visszavonása óta egyes élelmiszerláncok brutálisan – akár 80-100 százalékkal is – megemelték a liszt, a 2,8 százalékos tej és a kristálycukor árát, ezért küldte rájuk Nagy Márton a versenyhivatalt, amely rögtön meg is ígérte, hogy megteszi a szükséges intézkedést. A miniszter ugyanezzel a lendülettel a légitársaságoknál is fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított, a járatok késésével és törlésével kapcsolatos szabályok betartásának ellenőrzése mellett a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok feltárását várja a kormányhivataltól.
3. A MOMENTUM ELHAGYTA AZ ÓBUDAI KOALÍCIÓT
A Momentum vezetése úgy döntött, hogy a párt kilép a III. kerületi koalícióból, amelyet Óbuda letartóztatott polgármestere, Kiss László vezet. Indoklásuk szerint a kirobbant korrupciós ügyben egyetlen momentumos sem érintett, de még a látszatát is szeretnék elkerülni ennek. Ez alighanem azt jelenti, hogy a kutyák és a Mi Hazánk után a Momentum a harmadik párt, amelyik nem ellenezné az új óbudai választást. Közben a DK kitart amellett, hogy koncepciós eljárásról van szó, mert polgármesterük, Kiss László lejáratását a legfelsőbb fideszes körökből rendelték meg, amit szerintük egy kihallgatási jegyzőkönyv is bizonyít, ahol egy meg nem nevezett illető valóban arról beszél, hogy egy állami vezető áll az ügy mögött. Ám az ügyészség szerint egy bűnöző adta ki magát állami vezetőnek, aki ellen emiatt már eljárás is indult.
4. JÓL SZAVAZTAK, MEGKAPJÁK, AMI JÁR
A hónapok óta fizetésképtelen Balmazújváros szeptemberben megkapja a törvény szerint neki járó félmilliárd forintnyi állami támogatást, miután a júliusi választáson a korábbi függetlennel szemben fideszes polgármestert választott. A képviselő-testület hat fideszes tagja ezután már nem akadályozta tovább az idei költségvetési és a tavalyi év zárszámadási rendelet elfogadását, ezzel elhárult a jogi akadálya, hogy a város megkapja központi költségvetési támogatását. Súlyosbította a helyzetet, hogy az adóhatóság egy szabálytalannak ítélt projekt miatt több mint 400 millió forintot leemelt a város számlájáról, így június óta a polgármesteri hivatal és az önkormányzati intézmények 400 dolgozója nem kapott fizetést.
5. TÁVOZÓ GYERMEKVÉDŐK
Eddig országosan az alkalmazottak hat százaléka, összesen 265 munkavállaló távozott a gyermekvédelemből, mert méltatlannak tartották a kegyelmi botrány után bevezetett szigorúbb pályaalkalmassági tesztelést, amelyhez például a szomszédok kikérdezése is hozzátartozik. Volt olyan budapesti intézményvezető, aki az antipedofil vizsgálatot még vállalta, de a kifogástalan életvitel ellenőrzésére szolgáló következő, szenzitív adatlapot már nem volt hajlandó kitölteni – ez utóbbit sokan inkább vegzálásnak tartják a 250-280 ezer forintos fizetésekhez képest, országosan 137 megtagadó volt. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szerint országosan 3905 dolgozó járult hozzá minden új vizsgálathoz, a távozások miatt lakásotthonok bezárását nem tervezték, Tiszakürtön és Bakonyszentkirályon viszont nem tudják megoldani így a gyermekotthoni ellátást.
6. AZ ÁLLAMTITKÁR SEM KIFOGÁSOLTA A MADÁCHBAN A MOBILHASZNÁLATOT
Tanárként marad a Madách Imre Gimnáziumban annak 24 év után hirtelen felmentett igazgatója, akit azért váltott le a Belügyminisztérium, mert a szülőkkel írásban közölte, náluk továbbra sem szedik be reggelente a diákoktól az okoseszközöket és mobiltelefonokat, mert azokat folyamatosan használják az oktatáshoz. Mészáros Csaba egyébként jelezte, hogy szerinte kizárólag a kialakult „médiafelhajtás miatt” menesztették, hiszen jogszerűen, a rendeletben biztosított lehetőség szerint járt el, közleményüket pedig korábban Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár is látta – egyébként a politikus lányai is a Madáchba jártak –, s ellenvetése neki sem volt. A pedagógusszakszervezetek szerint is jogszerűen járt el az igazgató, akit ráadásul jogsértően egy csak szeptembertől hatályos rendelet miatt váltottak le.
7. A VILÁG LEGJOBB EGYETEMEI
Az európaiak közül csak két brit egyetem – Cambridge (4.) és Oxford (6.) – került a top tízbe az egyetemeket tudományos és kutatási teljesítménymutatók alapján értékelő ShanghaiRanking tanácsadó cég ranglistáján. Idén is amerikai egyetemek lettek a legjobbak, a Harvard az örökelső, szorosan mögötte a Stanford (2.) és a MIT (3.) áll. A legjobb ötvenben már vannak európaiak is, a francia Paris-Saclay (12.), a svájci ETH Zürich (21.), a londoni Imperial College (25.) és a Koppenhágai Egyetem (32.), de se ebbe a csoportba, de még a legjobb százba sem fért bele egyetlen sem a régiónkból. Világszinten a top 100-ba az Egyesült Államokból 38, Kínából 14 egyetem került be, míg Európából az Egyesült Királyság nyolc egyeteme mellett három német, egy svájci és egy francia.
8. KINT A BÖRTÖNBŐL, DE NEM SZABADON
Ötmillió eurós óvadékért szabadlábra helyezték a Telegram közösségi médiaalkalmazás alapító-vezérigazgatóját, aki azonban nem hagyhatja el Franciaországot és hetente kétszer jelentkeznie kell a rendőrségen. Nyilvánosságra hozták a vádakat is az orosz születésű, de francia állampolgársággal is rendelkező Pavel Durov ellen, sőt azt is tudatták, hogy a testvérét is körözik, akit sokan a cég igazi agyának tartanak. A letartóztatás oka, hogy a Telegramot annak ellenőrizetlensége miatt sokan használják például kábítószerekkel kapcsolatos vagy gyerekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetésére, ám ez az első eset, hogy egy ekkora alkalmazás vezetőjét büntetőeljárás alá vonják a platformján elkövetett törvénytelenségek miatt.
9. ÚJRA FELLOBBANT A LÁNG PÁRIZSBAN
Bő két héttel az olimpia után megkezdődtek Párizsban a XVII. paralimpiai játékok, amely a mozgássérült, látássérült, enyhe értelmi sportolók legnagyobb sporteseménye. A megnyitó ünnepséget itt is a stadionon kívül rendezték meg, itt is lesz menekültekből álló csapat, amelyikkel együtt rekordot jelentő 168 küldöttség 4400 versenyzője küzd majd 22 sportágban. A magyar delegáció 39 tagból áll, legutóbb hét arannyal, öt ezüsttel és négy bronzzal az éremtáblázat 18. helyét szereztük meg.
10. ELEFÁNTHÚSRA FANYALODNAK
Afrika déli részén akkor az aszály, s emiatt akkora éhínség fenyeget, hogy Namíbiában már elefántok kilövését is engedélyezték, hogy a húsukkal táplálni tudják a lakosságot. Az elefántokon kívül vízilovakra, kafferbivalyokra és antilopokra is lehet vadászni, összesen több száz állat ejthető el. A térségbeli országokat tömörítő szervezet szerint minden hatodik ember veszélyben van, azaz összesen csaknem 70 millióan szorulnak élelmiszersegélyre a pocsék termés miatt, amelyet az El Nino időjárási jelenséghez köthető aszály okozott.