1. VARGA LESZ MATOLCSY UTÓDJA A nyílt titok bizonyossággá lett, a miniszterelnök bejelentette, hogy hűséges harcostársát, a rendszerváltás óta fideszes politikus, kormányaiban mindig is gazdasági tárcákat vezető Varga Mihály jelenlegi pénzügyminisztert jelölik a Magyar Nemzeti Bank élére. Matolcsy György jegybankelnök mandátuma március elején jár majd le, az utódjának szánt Vargát Orbán Viktor a legkiszámíthatóbb, legtapasztaltabb jelöltnek nevezte, rajta kívül Nagy Márton gazdasági minisztert tartotta volna még a posztra alkalmasnak, s felvetődött egy kormányon kívüli harmadik név is. A kormánnyal egy ideje szembekerült Matolcsy munkáját Orbán kiválónak nevezte, szerinte hőstettei, történelmi érdemei voltak. Varga Mihály a felkérést elfogadta, miniszteri távozásával a…
Hónap: 2024 november
1. KÉT GYŐZTES A KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSOKBAN Egyszerre árad és apad a Tisza, napokon belül több, egymásnak ellentmondó hazai közvélemény-kutatás érkezett. Előbb a kormányközeli Magyar Társadalomkutató 38-26 százalékos Fidesz-előnyt mutatott ki a Tisza Párt előtt a teljes lakosságban (a pártot választó biztos szavazók között 8 százalékos fideszes vezetéssel), addig ma a Medián a Fidesz-tábor teljes lakosság körében lezajlott ötszázalékos erodálódásával a Tisza 11 százalékos vezetését jelezte a kormánypárt előtt a biztos pártválasztók között (47-36), s ez az előny 34-27 a teljes lakosságban is. Megérkezett ma a szintén kormányközeli Századvég novemberi kutatása is, ez az aktív pártválasztók között csökkenő, 40-35-ös Fidesz-vezetést jelez. A…
1. URSULA 2.0 A magyar kormány által utált Ursula von der Leyen és Manfred Weber nagy győzelmét hozta a mai szavazás, amellyel az Európai Parlament megnyugtató többséggel adta áldását az új Bizottságra. A bizottság elnökének nem kellett aggódnia, a mögötte álló Néppárt hozzá hasonlóan szintén német vezetője ugyanis nagy mozgásteret alakított ki, amit ki is használt. Így a legnagyobb frakciót adó Weberék egyes esetekben nemcsak a balközépre és a zöldekre támaszkodhatnak a saját képviselőiken kívül, hanem a tőlük jobbra álló, az olasz kormányfő által dominált konzervatívokra is. Ebből következően ez a testület az EU eddigi legjobboldalibb bizottsága. Nem is szavazták…
1. PUTYIN FEGYVERÉVÉ VÁLHAT AZ OLCSÓ OROSZ MŰTRÁGYA Védővámokkal ki akarja szorítani az unió piacát eluraló olcsó orosz műtrágyát nyolc tagállam az EU-ból, mert attól tartanak, hogy az unió mezőgazdasága és élelmiszer-termelése súlyosan kitetté válik Putyinnak. A magyar kormány ellenzi a büntetővámot, miközben az EU összes műtrágyagyárával együtt veszteségessé vált az egyetlen magyar, a Bige-féle Nitrogénművek is. A büntetővámot szorgalmazók attól tartanak, hogy ha az unió műtrágyagyárai mind bezárnak, mert nem bírják a versenyt az olcsó gázt feldolgozó orosz cégekkel, majd ezután Putyin hirtelen leállíttatja az exportot az EU felé, akkor veszélybe kerülhet a következő évi európai termés. Évente az…
1. ELITELLENES NÉPSZAVAZÁS LETT AZ ELNÖKVÁLASZTÁSBÓL A rendszárváltás utáni Románia legnagyobb politikai meglepetését hozta a tegnapi elnökválasztás első fordulója, amelyet a közvélemény-kutatásokban a mezőny végére sorolt jelölt nyert meg, a legfőbb esélyesnek tartott miniszterelnök pedig be se jutott a második körbe. A 62 éves Calin Georgescu szélsőjobbos politikusként indult, de onnan is kiszorította antiszemitizmusa és Nyugat-ellenessége, amiket viszont exdiplomatához méltó nemzetközi szakértői aurával ötvöz. Függetlenként állt rajthoz és szinte csak a TikTokon kampányolt. A magyarokat nem szereti, Orbán Viktort utálja, ugyanakkor Putyinról, az ukrajnai háborúról és Brüsszelről pont ugyanazt mondja, mint a magyar kormányfő. Győzelmét az a jobboldali liberális Elena…
1. BUDAPESTI MEGHÍVÁS NETANJAHUNAK Nem gyakran fordul elő, hogy a demokrata amerikai elnök és a magyar miniszterelnök valamiben egyetért, de most megtörtént az izraeli kormányfő elleni hágai elfogatóparancs kapcsán. A nemzetközi bíróság háborús bűntettek miatt tartóztatná le Benjamin Netanjahut, aki mellett Orbán Viktor állt ki legkeményebben, aki a hágai döntést budapesti látogatásra hívta meg az izraeli vezetőt, aki nagyra értékeli a gesztust. Közben nemcsak Gáza, hanem az orosz–ukrán háború miatt is újabb szankciók jönnek, az USA a Gazprombankra sújt le, míg az EU az orosz és fehérorosz árukra kivetett vámot emelné, ami ellen a magyar külügyminiszter tiltakozik. 2. ORBÁN-MAGYAR PENGEVÁLTÁS…
1. DE KI FOGJA ELFOGNI ŐKET? A Nemzetközi Büntetőbíróság megalapozottnak látta az emberiesség elleni és háborús bűnök gyanúját, s kiadta az elfogatóparancsokat az izraeli kormányfő és volt védelmi minisztere ellen. Egy Hamász-vezető is felkerült az izraeliek mellett a listára, Ibrahim al-Masri személyében azért csak egy, mert a főnökének már igazságot szolgáltattak az izraeliek. Az elfogató parancsok további iróniája, hogy Benjamin Netanjahu egyebek között azért rúgta ki a Joav Gallantot, mert az tűzszünetet szorgalmazott a Hamásszal. Izrael felháborodással fogadta a bíróság döntését, amelynek kis eséllyel lesz gyakorlati következménye, de mutatja az elszigetelődését a gázai háborút továbbra is kőkeményen folytató zsidó államnak,…
1. MÉG NAGYOBB SZIGOR AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN Először vett részt egészségügyi konferencián a belügyminiszter, ahol elmondta, a terület átvétele után őt is meglepte, hogy még a rendőrség informatikai felkészültsége is jobb volt az egészségügyénél. Elmondta, hogy a hálapénz 80-90 százalékos megszüntetése jobbá tette a rendszert, és hogy Pátyon – az áruházláncok mintájára – egyetlen új központi kiszolgáló raktárbázist hoznak létre. Pintér szerint tíz kórházigazgatóból kilenc bevált, ugyanakkor egy minisztériumi felmérésre hivatkozva megrótta az egészségügyi dolgozókat, akik barátságtalanul bánnak a betegekkel, s azzal példálózott, hogy a „bunkó rendőr” hírét is sikerült megváltoztatni. Az ágazat súlyos problémájaként az ultrahangvizsgálatok alacsony számát és a…
1. RAKÉTÁKRA NUKLEÁRIS FENYEGETÉS Moszkva retorziót ígért, ha orosz területeket kezdenek lőni az ukránok az amerikai rakétákkal, Putyin elnök alá is írta a módosított nukleáris doktrínát, amely már atomhatalom által támogatott hagyományos rakétatámadás esetén is megfontolja a nukleáris válaszcsapást. Washington engedélye után az első bevetések az oroszok szerint már ma megtörténtek, szakértők szerint a legvalószínűbb célpontok a kurszki ukrán behatolás ellen bevetendő orosz és észak-koreai csapatok lesznek, annál is inkább, mert az engedély megadásának fő oka éppen a koreai beavatkozás volt. Közben Finnország el lett vágva Európától, a Helsinkit a német Rostockkal összekötő mélytengeri távközlési kábel mellett a Litvániát egy…
1. RAKÉTÁK KÁRPÁTALJÁRA Búcsúajándékként megkapta Kijev a távozó amerikai elnöktől, amiért hónapok óta könyörgött. Joe Biden megengedte, hogy az ukránok ezentúl mélyen Oroszországban lévő célpontokat is támadjanak az amerikai és brit rakétáikkal. Azt nem tudni, Biden egyeztetett-e erről utódjával Donald Trumppal, ezzel javítva esetleg az ő (és az ukránok) alkupozícióit az oroszokkal tervezett tárgyalások előtt. Putyin ugyanis egyáltalán nem tűnik kompromisszumkésznek, legalábbis ezt állítja a német kancellár, aki két év után hívta fel az orosz elnököt. Olaf Scholz azt állítja, csak azért telefonált, hogy elismételje Putyinnak, Európa Kijev mellett áll, de a telefonért sok európai és ukrán bírálatot kapott. Közben…