1. SULYOK MAGYART EMELI, MAGYAR GYURCSÁNYT EJTI
Miközben a Fidesz láthatóan tudatosan kivonja felső vezetőit az ellenzék új vezérével való vitákból, s Magyar Pétert Menczer Tamás pártszóvivő szintjén próbálja kezelni, addig mintha ezt a stratégiát az államfő nem érzékelte volna. Sulyok Tamás ugyanis nem bírta megállni, hogy ne válaszoljon Magyar kritikáira, s kioktatta a Tisza Párt vezetőjét, akit kisstílű hazugságokkal és primitíven arrogáns hergeléssel vádolt. Ezzel a köztársasági elnök csak annyit ért el, hogy Magyar alkalmatlan pártkatonának nevezze és lemondásra szólítsa fel. Nem kímélte Magyar Gyurcsány Ferencet sem, aki azzal dühítette fel, hogy a tiszások előre hozott választást követelő megnyilvánulására reagálva benyújtotta pártjával a parlament feloszlatását célzó határozati javaslatát. Magyar szerint senki sem kérte Gyurcsánytól, hogy intézkedjen, s különben is a DK elnöke és Orbán Viktor egymástól függenek. Gyurcsány viszont úgy válaszolt, előrehozott választást ő tud kezdeményezni, mert Magyaréknak nincs parlamenti képviseletük.
2. ORBÁN INDIÁBAN, FICO VIETNÁMBAN
Ezúttal sem reklámozták, ezúttal is hamar kiszivárgott, s ezúttal is a vakáción megszokott pálmafás ingben találták meg a téli nyaralásra elutazó Orbán Viktort, aki a dél-indiai Kerala államban tölti szabadságát családjával és öt fős kíséretével együtt. A kormányfő azt nyilatkozta, a magyar EU-elnökség kemény féléve után van szüksége feltöltődésre, Indiába pedig a kultúra, a múlt és a jövő vonzotta. Orbán cáfolta, hogy azért van a társaságában egy Magyarországon aktív indiai gyógyító, mert egészségügyi kúrán lenne, „makkegészséges vagyok, ne reménykedjenek!” – mondta, hozzátéve: január 17-én áll munkába, telelését pedig maga fizeti, szállodájuk sem számít kiemelkedőnek. Nem járt ilyen jól ázsiai egzotikus kiruccanásával szoros szövetségese, a szlovák miniszterelnök. Robert Fico két hete tűnt el a nyilvánosságból, s most közösségi médiás posztja alapján azonosították, hogy Vietnámban tartózkodott, méghozzá egy hanoi luxushotelben, amelynek naponta 2,3 millió forintba kerülő lakosztályát vette ki.
3. KORMÁNYKÖZELBEN A SZABADSÁGPÁRT
Mégis lehet szélsőjobboldali kancellárja Ausztriának: a középjobb, a szocdemek és a liberálisok ugyanis ötven nap próbálkozás után feladták a koalíciós tárgyalásokat. Az államfő ezek után a Szabadságpárt vezérét, Orbán Viktor egyik legközelebbi európai szövetségesét bízta meg kormányalakítással. Herbert Kickl szerint már elsőre is őt illette volna a feladat, hiszen az ő pártja szerepelt a legjobban az őszi választásokon, ám mivel a többiek kizárták, hogy az oroszbarát, Európa-ellenes politikussal együtt dolgozzanak, ezért a zöldektől indult elnök elsőre megpróbált más kormányt összehozni. Azóta a Szabadságpárt támogatottsága csak nőtt, így egy előre hozott választás sem jönne rosszul nekik, ha egyetlen szóba jöhető koalíciós partnerük, a Néppárt túl sokat kér.
4. MUSK BELEVETETTE MAGÁT A BRIT POLITIKÁBA
A világ leggazdagabb embere, s a mindjárt hivatalba lépő amerikai elnök óriási cimborája Németország után most Nagy-Britanniában állt ki a szélsőjobb mellett. Elon Musknak már nem is elég extrém az eddig általa támogatott, a közvélemény-kutatásokban harmadik helyen álló Reform párt, s annak eddig dicsért vezetője, Nigel Farage. A briteket az EU-ból kiléptető Farage-ot ugyanis lemondásra szólította fel, mert az szerinte nem áll ki egy köztörvényes bűncselekményekért többször elítélt, s jelenleg is börtönben ülő iszlámellenes randalírozó mellett. Musk közben sorozatosan támadja a baloldali brit kormányfőt is, akit azzal vádol, hogy annak idején pártfogolta a több ezer fiatalt szexuálisan kihasználó, jellemzően pakisztáni származású tagokból álló bűnbandákat. Keir Starmer szerint ez hazugság, mert ő éppen ezeknek a bandáknak a felszámolásában vett részt.
5. MIKOR LESZ EBBŐL KISZTIHAND?
Nem sok jót sejtet az új szír kormányról a német külügyminiszternő damaszkuszi fogadtatása: Annalena Baerbockkal tüntetően nem fogott kezet az ország új vezetője, Ahmed al-Sará, a francia (férfi) külügyminiszterrel viszont annál inkább. A találkozóról készült képeken több esetben is elhomályosították a női szereplők arcát. Az Asszad-család véres és korrupt, de világi diktatúráját megdöntő al-Sará az al-Kaida iszlamista terrorszervezetből indult, ennyiben tehát nem meglepőek a történtek, ugyanakkor folyamatosan hangsúlyozza, hogy sokszínű Szíriát akar építeni, s pár napja az ország történelmében először neveztek ki női jegybankelnököt. Mint ahogy eddig a keresztényeket érő inzultusok ellen is határozottan fellépett az új vezetés, amely nagyon rá van szorulva a gazdag muzulmán országok mellett a nyugat gazdasági segítségére is, hogy újraépítse a 13 éves polgárháborúban porig rombolt országot.
6. TERÉZVÁROS RINGBE SZÁLL A NYUGATIÉRT
Terézváros is elindul a Nyugati pályaudvar fejlesztésére kiírandó pályázaton. Lázár János miniszter 99 évre adná magánkézbe a fejlesztőnek a területet, s a VI. kerületi önkormányzat évek óta küzd azért, hogy a Podmaniczky út vasúti oldalán, a 44 hektáros rozsdaövezetben park létesüljön. Soproni Tamás momentumos polgármester szerint a zöldövezeti beruházás megtérülne a parkot határoló épületekben működtetett éttermekből és egyéb szolgáltatásokból.
7. TÖNKREVERTE A TV2 AZ RTL-T
A TV2 tavalyelőtt után a tavalyi nézettségi versenyt is fölényesen megnyerte az RTL-lel szemben. A kormányközeli kereskedelmi tévé főműsoridőben a teljes lakosságban 14,8, míg ellenzékinek elkönyvelt vetélytársa 11 százalékos átlagos közönségarányt ért el, a reklámozók szempontjából legfontosabb korcsoportban (18-49) a TV2 közönségaránya 10,9, az RTL-é 10,7 százalék lett. Egész napot vizsgálva is tarolt a TV2, a teljes lakosságban 11,7 százalékot ért el, míg az RTL csupán 6,8-at.
8. DEMI MOORE SZÍNÉSZNŐ LETT
Kicsit Magyarország is nyert az idei Golden Globe-on, a legjobb komoly filmnek járó elismerést ugyanis A brutalista kapta, amely egy képzeletbeli magyar építész életét kíséri végig három és fél órában, ráadásul a legjobb főszereplőként díjazott Adrian Brody anyai ágon magyar származású, a filmben magyarul is megszólal, s vannak teljesen magyar szereplők is. A legjobb vígjáték – s egyben a legjobb nem angol nyelvű film – a spanyol-francia Emilia Perez lett, amely egy transznemű drogbáróról szól. Az este legnagyobb nyertese azonban a 62 éves Demi Moore lett, akit évtizedeken át mindenki pocsék színésznek tartott, ám most A szer című, az örök fiatalságot ígérő készítményeket kifigurázó szatírában nyújtott alakításáért életében először megkapta a legjobb női főszerep díját, s így az Oscar-díjban is reménykedhet.
9. A HIT JOBBAN KONZERVÁL, MINT A FÉRFIAK
Egy 116 és fél éves brazil apácát tartanak most a világ legidősebb emberének, miután meghalt a nála mindössze két héttel öregebb japán Itoka Tomiko. Inah Canabarro Lucas már a második apáca, aki a világ legidősebb embere címet viseli. Hosszú életét katolikus hitének tulajdonítja, 26 éves korában tette le a fogadalmat, utána matematikát és portugál nyelvet oktatott. A nővér nagy focirajongó, szobáját a helyi futballklub, az Inter fehér-piros színei díszítik, a csapat is rendszeresen ünnepli lelkes drukkerét.
10. ANGOL DARTS-VILÁGBAJNOK, ÍR FRADI-EDZŐ
A brit kocsmai játékból jó ideje jövedelmező és látványos, csarnokokat megtöltő ügyességi dobósporttá vált darts történetének legfiatalabb világbajnoka egy 17 éves angol lett. Luke Littler tavaly robbant be az elitbe, akkor még alulmaradt a vb-döntőn, de ezúttal simán verte a fináléban a sportág 35 éves holland legendáját, Michael van Gerwent, aki kettőjük példáját véve azt mondta: 17 évente születik új csillag – a nyertes 250 millió forintnak megfelelő fontot tett zsebre. A brit futballkultúrából érkezik a Ferencváros új vezetőedzője, a korábbi 146-szoros ír válogatott, Liverpoolban és a Tottenhamnél is szereplő Robbie Keane kapta meg a zöld-fehérek kispadját. A 44 éves Keane menedzseri karrierje még elég kurta, egy indiai klub után tavaly a Maccabi Tel Aviv trénere volt.