2025. 07. 09. szerda

1. LETAROLTA AZ ORSZÁGOT A VIHAR

Drámai helyzet alakult ki Magyarországon a hétfői-keddi viharok nyomán, amelyek 100 kilométer per óra feletti széllökésekkel érkeztek, több száz lakóépületet rongáltak meg, letépték a szegedi egyetem egyik épületének tetejét, templomtornyot pusztítottak el, fák tömegét döntötték ki, 350 ezer lakásban okoztak áramkimaradásokat, s összesen háromezer kárhoz vonult ki ma reggelig a katasztrófavédelem. A magyar vasutat sokkolta a szélsőséges időjárás, a balatonfüredi vonalon hetekbe kerülhet a forgalom újraindítása, ma reggel leállt a Keleti pályaudvar. A közlekedési miniszter a várható újabb viharok miatt is csak halaszthatatlan esetekben javasolja az utazást, Lázár János amúgy a hétfőt a MÁV történetének egyik legnehezebb napjának nevezte, „fegyverszünetet kérve” politikustársaitól. Ezt elsőre Ferihegy viszont nem kapta meg Magyar Pétertől, aki posztjában új MÁV-nak nevezte a repteret, amit „egy zápor miatt le kellett zárni”, ám később törölte posztját és bocsánatot kért az ellenzéki vezető.

2. BÉKÉN HAGYJÁK A PRIDE RÉSZTVEVŐIT

Nem indul eljárás a Pride résztvevőivel szemben. A rendőrség azzal indokolta döntését, hogy bár a felvonulást betiltották, egyes politikusok úgy hívták oda az embereket, mintha a Budapest Büszkeség menet szabályszerű önkormányzati rendezvény lenne, pedig ezt is betiltották. Ugyanakkor a Pride kapcsán ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás. Ez a szervezőket érintheti, az igazságügyi miniszter korábban Karácsony Gergely főpolgármester felelősségét vetette fel. Közben a Pázmány katolikus egyetemen lezárult az a fegyelmi eljárás, ami három oktató ellen indult a meleg kapcsolatok egyenrangúságáról szóló cikkük miatt. A korábbi hírekkel szemben nem bocsátják el őket, a fegyelmi eljárás csak a sajtószereplési szabályzat betartását ellenőrizte.

3. NEM FÉKEZ AZ INFLÁCIÓ AZ ÁRRÉSSTOPNÁL

Júniusban gyorsult a drágulás, a fogyasztói árak 4,6 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, és májushoz képest is nőttek az árak 0,1 százalékkal a KSH adatai szerint. Az inflációt az energiaárak mellett – az árrésstop ellenére – az élelmiszerárak húzták fölfelé, amelyek egy év alatt átlagosan 6,2 százalékkal emelkedtek. Ezen belül a legjobban a tojásé, ami 26 százalékkal emelkedett. A háztartási energiáért 8,6 százalékkal kellett többet fizetni átlagosan, a vezetékes gáz 18,4, a palackos gáz 5,8 százalékkal drágult. Közben az EU kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az infláció leszorítására bevezetett árkorlátozó kormányzati intézkedések miatt, vagyis a 30 élelmiszer- és 30 drogériai termékkategóriára bevezetett árrésstop miatt. Az Európai Bizottság szerint a kormány lépései sértik a gazdasági tevékenység szabadságát.

4. TÍZZEL TÖBB, MARADHAT?

Megérkezett Washingtonból az új amerikai ajánlat (vagy inkább ultimátum) az EU-ból származó termékek vámjára: eszerint augusztustól alapesetben tíz százalék terhelne minden európai árut, bár néhány érzékeny cikknél ettől el lehetne térni. Korábban Brüsszel azt javasolta, hogy kölcsönösen töröljék el a vámokat, de most már több európai állam is hajlik arra, hogy inkább fogadják el az egyoldalú amerikai tíz százalékot, csak legyen már vége a bizonytalanságnak. Németországnak például az Egyesült Államok a legfontosabb EU-n kívüli exportpiaca, s a legfrissebb adatok szerint a kivitel csak májusban 7,7 százalékot csökkent az előző hónaphoz képest. Trump közben megfenyegette a hétvégén Brazíliában csúcstalálkozó legfontosabb nem nyugati államokat, azaz a BRICS+ csoport tagjait, hogy ha azok összefognak Amerika ellen, extra tíz százalékos büntetővámot kapnak a nyakukba.

5. MOST ÉPPEN SZERETI KIJEVET WASHINGTON

Megint ukránbarát arcát mutatta az amerikai elnök, aki kijelentette, hogy növelni fogják a katonai szállítmányokat Kijevnek, mert annak képes kell lennie arra, hogy megvédje magát. Donald Trump csak néhány nappal azután beszélt erről, hogy kiderült, Washington a fogyó készletekre hivatkozva felfüggesztette egyes már odaígért fegyverek leszállítását. Kijevnek szüksége is van minden támogatásra, az oroszok ugyanis újabb sikereket értek el a donyecki fronton, ahol ukrán egységeket zártak körbe. Közben Oroszországban néhány órával azután, hogy Vlagyimir Putyin elnök leváltotta, öngyilkos lett a közlekedési miniszter. Az 53 éves politikus a hivatalos jelentések szerint a kocsijában lőtte agyon magát.

6. ALKOTMÁNYBÍRÓ NEM VÉSZ EL

Új ombudsmant jelölt Sulyok Tamás, az államfő választása alkotmánybírósági elnök utódjára esett. Juhász Imre korábbi alkotmánybíró ugyanis éppen Sulyokot követte a testület élén, amikor ő Novák Katalin lemondása miatt köztársasági elnök lett. Juhász Imre tizenkét éves alkotmánybírói mandátuma idén áprilisban járt le, őt Polt Péter követte elnökként, de eszerint Juhász sem marad fontos pozíció nélkül. A jogi káderkeringőben azért ürült meg az ombudsmani poszt hat év után, mert alkotmánybíróvá választották Kozma Ákost, akinek ténykedése alatt az emberi jogi intézmények világszövetsége B kategóriába sorolta vissza a magyar intézményt túlságos kormánylojalitása miatt. Juhász Imre 1986 óta oktat az ELTE polgári eljárásjogi tanszékén, igazgatósági tagja volt az EU alapjogi ügynökségének.

7. WHISKYSHORDÓ KÖNTÖSTÁROLÓVAL

A kormányzati ellenőrzési vizsgálat szerint a Ruszin-Szendi Romulusz által vezérkari főnökként használt dunakeszi villán az azóta Tisza párti politikussá lett főkatona igényeire 652 millióért végeztek beruházásokat. Ebben olyan tételek voltak, mint például kerti magaságyás 18, prémium jakuzzi 7,6, beltéri szauna 6,7, billiárdasztal 4 millióért, de volt benne hűtőszekrény egymillióért és masszázsfotel is 750 ezerért. Emellett kértek egyedi tapétákat, hálószobai plafontükröt, baldachint is, valamint whiskyshordót dizájnként a billiárdhoz, sőt párna- és köntöstárolót a tetőteraszra. A jelentés indokolatlan luxusköltésekről beszél, ám Magyar Péter szerint mindezt fenntartással kell kezelni, s inkább az a kérdés, miért áll most használat helyett üresen a villa. A Tisza és elnöke azt is jelezte, Ruszin-Szendi nem látta a beszerzések árait, azokért a honvédelmi tárca felelős.

8. CSŐDBE MENT UTAZÁSI IRODA

Fizetésképtelenné vált az UniTravel utazási iroda, a most külföldön tartózkodó utasaikat még haza tudják juttatni, de ezután már nem képesek teljesíteni vállalásaikat. A cég állítása szerint rendelkezik vagyoni biztosítékkal (idén 388 millió forintot igazolt a hatóságnak), így miután a Fővárosi Kormányhivatal is megállapítja fizetésképtelenségüket, a biztosító utólag visszatéríti a már befizetett előlegeket és részvételi díjakat – a jogszabályban előírt összegig. A negyven éves múlttal rendelkező cég csődjét azzal magyarázza, hogy néhány meg nem nevezett új külföldi cég korlátlan pénzzel érkezett az országba, és hihetetlenül alacsony árakkal és agresszív marketinggel elkezdte meghódítani a piacot.

9. ACÉLVÁROSBÓL SÖPRŰS JÉGHATALOM

A kánikulában hűsítő hír, egyébként furcsa lépés: Magyarországon világversenyekre alkalmas curlingcsarnokot építenek. A téli olimpiák programján szereplő jeges csapatsportot, amelyben nyolc követ csúsztatnak söprögetéssel egy kör alakú mezőnybe, itthon 158 versenyző űzi igazolt szinten, méghozzá 25 curlingegyesületben. Ennek a szubkultúrának a nagy örömére jelentette be Miskolc fideszes vezetése, hogy „merjünk nagyot álmodni”, azaz a borsodi nagyvárosban magánberuházásban hamarosan elkészülhet az ország legnagyobb curlingcsarnoka, a Factory Aréna az egykori Diósgyőri Gépgyár rozsdaövezetében. A bejelentést kigúnyoló Hadházy Ákos képviselőnek a miskolci alpolgármester azt válaszolta, a városhoz kötődő vállalkozó saját tőkéből hasznosítja így a korábbi ipari területet.

10. TURISTAPARADICSOM, DE NEM TÜNTETŐKNEK

Újabb tüntetéshullámot fojtott vérbe a kenyai rendőrség, amely az ország több városában legkevesebb tíz embert megölt, amikor demonstrálók közé lőtt. Múlt hónapban egy hasonló megmozdulásnak másfél tucat halálos áldozata volt. A tüntetők főleg fiatalok, akik az egyre romló életminőség, a kormányzati korrupció és a brutális rendőri fellépés ellen vonulnak már egy éve rendszeresen utcára. A rendőrök most több mint félezer embert vettek őrizetbe, a korábbi esetekben letartóztatottak közül sokan verésekről számoltak be, de voltak közöttük olyanok is, akik soha többé nem került elő – vagy csak holtan.

Comments are closed.