Szerző: mailblog.hu

1. VISSZALŐTT ORBÁN MATOLCSYRA Éles visszavágással intézte el Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Matolcsy György tegnapi kormánykritikáját. A jegybankelnök útvesztőnek nevezte azt a gazdaságpolitikát, amit évek óta volt alelnöke, Nagy Márton miniszterként irányít. Orbán – Orbán Viktor helyett is – azt mondta, Matolcsynak nem szakmai vitája, hanem személyes problémája van, ezzel utalva a közte és Nagy között évek óta fennálló ellentétre, ami szerinte az MNB-elnök mandátumának lejártakor jövő márciusban megszűnik. Mindazonáltal a friss ipari termelési adatok a gazdaság vergődését jelzik, és Matolcsy igazát támasztják alá (júliusban 6,4 százalékkal maradt el az ipari termelés az egy évvel korábbitól), amit Nagy…

Read More

1. MATOLCSY SZERINT NAGY A BAJ Ha az embernek ilyen barátai vannak, ellenségre nincs is szüksége – mintha a mondást támasztaná alá az egykoron szoros Orbán-szövetséges Matolcsy György jegybankelnök egyre látványosabb szembefordulása a miniszterelnökkel. Az MNB első embere a közgazdász-vándorgyűlésen azt mondta, az ország 2021 óta gazdaságpolitikai útvesztésben van, miután a kormány nem hallgatott rájuk és csak 2023 óta veszi komolyan a jegybank infláció elleni harcát, miközben addig több ezer milliárdot égetett el a középosztály megtakarításaiból. Matolcsy szerint nem volt reális Orbán Viktor jóslata arról, hogy 2030-ra a legjobb öt EU-tagállam közé kerülünk: a 23. helyre csúsztunk vissza az unióban…

Read More

1. ZELENSZKIJ KIRÚGTA A FÉL KORMÁNYT Az elmúlt időszak legpusztítóbb orosz légicsapásait és legnagyobb orosz előretörését a legnagyobb ukrán kormányalakítás követi. Egyszerre távozik a posztjáról a kül-, a bel- és az igazságügyminiszter, mint ahogy megy a hadiiparért felelős tárca vezetője, a környezetvédelmi miniszter és két kormányfő-helyettes is. Volodimir Zelenszkij elnök indoklása szerint szükség van a kormányzat megerősítésére. Közben folytatódtak a gyilkos orosz légicsapások, most a fronttól legtávolabb lévő nagyvárost, Lemberget érte találat, amelyben hét ember meghalt. Az előző nap még sokkal tragikusabb volt, akkor a kelet-ukrajnai Poltovában sikerült az oroszoknak eltalálniuk egy hadiiskolát és megölniük több mint ötven fiatalembert és…

Read More

1. AZ A MESTERTERV, HOGY NEM FIZETÜNK Nem fizettük be a megadott határidőre a ránk kirótt 80 milliárd forintnyi brüsszeli bírságot, úgyhogy nyöghetjük majd a kamatait is. Az EU bírósága még júniusban marasztalta el a magyar kormányzatot annak bevándorlási gyakorlata miatt: leginkább azt nehezményezték, hogy az elutasított menedékkérők nem várhatták meg Magyarországon a fellebbezésük elbírálását. A kormány viszont azt mondja, hogy azért büntetnek minket, mert nem akarunk migránsokat befogadni, s azt is ígérte, hogy kitalálja a megoldást, hogyan ússzuk meg a fizetést. Az újabb fizetési határidő két hét múlva jár le, utána kezdhetik vonni pénzt a kamatokkal együtt a Magyarországnak…

Read More

1. A MOBIL AZ IDEI TANÉVKEZDÉS KÖZÉPPONTJÁBAN A szokottnál több változással és konfliktussal indult az új tanév, amelynek fő újdonsága a mobilhasználat korlátozása tanítási időben. Tanévnyitó helyett tüntettek ma az új rendeletet liberálisan értelmező budapesti Madách gimnázium leváltott igazgatója mellett, demonstrációra készülnek a BM-nél is, bár a tárca szerint a mobilhasználatot az intézmények 96 százaléka már korábban saját hatáskörben szabályozta. Egy kormányközeli közvéleménykutató felmérése szerint az iskolai mobiltelefon-korlátozással (hasonlót most vezetnek be Romániában és Belgiumban is) a magyarok 84 százaléka egyetért. Új szabály szerint az 55 év feletti katonák iskolákba vezényelhetők, akár pedagógusi munkakörökbe is, képzést számukra a tankerületek biztosítanak.…

Read More

1. TERROR UTÁN SZIGOR A solingeni tömeges késelés után mindössze egy hét kellett a baloldali-zöld-liberális német kormánykoalíciónak, hogy szigorítson a bevándorlási szabályokon. A munkatempóra alighanem jó hatással volt, hogy most vasárnap választásokat rendeznek két kelet-német tartományban is, s a roppant népszerűtlen kormánypártok már az iszlamista terrortámadás nélkül is katasztrofálisan álltak. A legutolsó felmérések szerint Szászországban és Türingiában is a kereszténydemokraták és a szélsőjobb fog küzdeni az első helyért, a harmadik helyre pedig a nemzeti balosok új pártja jön be, ami nagyon nehezen megoldható kormányalakítást vetít előre. Ami a bevándorlási bekeményítést illeti: ezentúl az a menekült, aki hazautazik vakációzni az országba,…

Read More

1. BUDAPEST HELYETT BRÜSSZEL Brüsszelben megkezdődött az uniós külügyminiszterek tanácskozása, amelynek helyszíne eredetileg a magyar soros elnökség miatt Budapest lett volna, ám a magyar miniszterelnök oroszbarát diplomáciai tevékenysége miatt helyszínt módosítottak. S már folyik is a vita arról, hogy ugyanez történjen-e két hét múlva a pénzügyminiszterek ülésével is. Ha marad Budapest a helyszín, akkor viszont több állam csak alacsonyabb rangú küldöttet fog delegálni. A mostani csúcson ott az ukrán külügyminiszter is, aki ismét azt kérte, engedjék meg, hogy a Nyugatról kapott nagy hatótávolságú rakétákkal mélyebben fekvő orosz katonai célpontokat is lőjenek. Közben az ukrán elnök bejelentette, hogy újabb orosz területeket…

Read More

1. KIRÚGTÁK A MOBILTILALMAT BOJKOTTÁLÓ IGAZGATÓT A Belügyminisztérium azonnali hatállyal felmentette állásából a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját, miután a tantestület jelezte, hogy az új rendelet ellenére náluk ősztől továbbra sem veszik el tanítás előtt a diákok mobiltelefonjait, a tiltást ugyanis az okoseszközök folyamatos órai tanulmányi használata miatt életszerűtlennek találják. Az ország egyik legjobb gimnáziumát 24 éve vezető Mészáros Csabának azért kell távoznia a tárca szerint, mert „egy jogszabállyal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt”. A Tanítanék civil oktatási szervezet viszont úgy látja, az igazgató csak élt a rendeletben lehetőséget adó pedagógiai okkal, ami engedélyezheti a mobilok megtartását. Közben…

Read More

1. SZÁZ OROSZ TELEPÜLÉS UKRÁN KÉZEN Ukrajna azt állítja, hogy már száz oroszországi települést tart ellenőrzése alatt, három hét alatt összesen mintegy 1300 négyzetkilométert foglalt el, s hatszáz hadifoglyot ejtett. Bár az ukrán előrenyomulást nem sikerült megállítaniuk az oroszoknak, újabb területeket foglaltak el az Ukrajnához tartozó Donyeckben, s az elmúlt napokban rengeteg légitámadást intéztek egész Ukrajnára kiterjedően. A cél nemcsak az ukrán függetlenségi ünnep elrontása, hanem a télhez közeledve az ukrán erőművek, áramelosztó központok lerombolása. A hétvégi függetlenségi naphoz időzítve írta alá az ukrán elnök azt a jogszabályt is, amely törvényen kívül helyezi a Moszkvához közel álló ukrán ortodox egyházat…

Read More

1. VASÚTI KÁOSZ KISIKLÁSSAL, SÍNTÖRÉSSEL Teljesen leállt a Keleti pályaudvar közlekedése, miután vasárnap este kisiklott az állomás előtt egy Kolozsvárról érkező InterCity-szerelvény. A pályaudvar közlekedése a helyreállítási munkák miatt várhatóan kedd délelőttig nem működik, Kőbánya felső, Rákos és Kelenföld lettek addig a különböző Keletibe tartó vonalak ideiglenes végállomásai. A MÁV-káosz hétvége óta országszerte terjed, gázolások, ütközés mellett síntörés volt a ceglédi vonalon, ami a Nyugatiban jelent ma késéseket, hétvégén pedig a Balaton felé volt ugyanilyen műszaki hiba, ami a zamárdi Strand Fesztivál vendégeit lehetetlenítette el. Nem jött jól mindez Lázár János közlekedési miniszternek, aki egy hétvégi politikai rendezvényen elégedetten nyugtázta…

Read More