2025. 10. 02. csütörtök

1. ENERGIA ÁRPLAFON, MÉG 200 EZER SZÉP-KÁRTYÁRA

A kormány gazdaságvédelmi akcióterve keretében a rögzített áras energiaszerződésekkel rendelkező vállalkozások 320 euró/megavatt díját júliustól 200 euró/megavattra csökkentik, ez az árplafon a feldolgozóiparra, a szálláshely-szolgáltatásra és a raktárazási tevékenységre terjed ki – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az ellenzéki DK szerint a lépéssel az Orbán-közeli üzletemberek rezsiszámláit csökkenti a hatalom. A lakosság számára is hozott ma döntést a kormány: augusztus 1-től december 31-ig a SZÉP-kártyával hidegélelmet is lehet vásárolni. Sőt, a SZÉP-kártyák keretösszegét 200 ezer forinttal meg is emelhetik a munkáltatók. A SZÉP-kártyával már a 2022-es választás előtt is lehetett élelmiszert vásárolni, de tavaly júliustól ez a lehetőség megszűnt.

2. EU-PÉNZEK NÉLKÜL IS LESZ PEDAGÓGUS BÉREMELÉS

Akkor is lesz pedagógus-béremelés, ha nem jön a pénz az unióból, mégpedig évenkénti 10 százalékos – ezt Gulyás Gergely jelentette be. Lehetséges, hogy csak július 1-ig lesz visszamenőleges, mint ahogy az a benyújtott státusztörvény tervezetében szerepel, erről állítólag – a pedagógus-szakszervezetek helyett – Brüsszellel tárgyalnak. Az unió nélküli saját költségvetési vállaláshoz hozzátartozik, hogy a 10 százalékos béremelés mellett most csaknem 22 százalékos az infláció, bár a kormány optimistán a jövő évi büdzsében 6 százalékos inflációval kalkulál. Azt, hogy mikor lesz a pedagógus státusztörvény végszavazása, még nem tudni, Gulyás szerint a július 7-i ülésszak-zárásig mindenképpen megtörténik.

3. FRONTÁTVONULÁS: SOKAT JAVULTAK AZ OROSZOK

Rossz hír Ukrajnának, hogy a NATO főtitkára bejelentette, az ország nem kap hivatalos meghívást a védelmi szövetségbe a júliusi vilniusi csúcson. Eközben továbbra is nyögvenyelősen halad az ukrán ellentámadás: eddig összesen nyolc falut foglaltak vissza, de a vártnál sokkal szervezettebb orosz védelmet eddig sehol sem sikerült áttörniük. Szakértők azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy az ukrán főerők még nem kapcsolódtak be az offenzívába, ehhez először ki kell értékelniük, hogy az elmúlt két hét alapján melyik frontszakaszon lehet a legnagyobb esélyük a sikerre. Nem csillapul az összecsapások intenzitása a magyar-ukrán diplomáciai fronton sem: Kijev azt állítja, hogy a magyar hatóságok nem engedik meg az ukrán nagykövetségnek, hogy kapcsolatba lépjen az Oroszország által Magyarországon szabadon engedett tizenegy magyar nemzetiségű ukrán hadifogollyal, akik így voltaképpen túszok.

4. PEKING ÉS WASHINGTON SZÓBA ÁLLT EGYMÁSSAL

Bár általános kapcsolatjavító ígéreteken kívül nem sok hangzott el, annyira rossz az amerikai-kínai viszony, hogy már az is valami, ha a két ország vezetői beszélnek egymással. Öt év óta először utazott amerikai külügyminiszter Pekingbe, az út elvileg februárra volt programozva, de az Amerika felett repkedő kínai kémléggömbök miatt akkor lefújták. Antony Blinken most nem csak kínai kollégájával, hanem Hszi elnökkel is találkozott: a tárgyalásokon megállapították, hogy nagyon sok mindenben nem értenek egyet, de megpróbálnak javítani a világ két legnagyobb hatalmának a viszonyán. Nem sokkal jobb az európai-kínai viszony sem, aminek újabb példája, hogy az olasz kormány közölte, szó sem lehet róla, hogy a Pirelli résztulajdonosa, egy kínai állami cég teljesen átvegye az ellenőrzést a gumigyártó óriás felett.

5. ISZLAMISTÁK A MELEGEK ELLEN

Merényletet terveztek a bécsi melegfelvonulás ellen, de az osztrák titkosszolgálat még időben közbelépett, és letartóztatta a három terroristát. Egy 14, egy 17 és egy 20 éves fiatalról van szó, bosnyák, illetve csecsen felmenőkkel, akik az Iszlám Államnak esküdtek hűséget. A hatóságok megvárták a felvonulás végét, s csak utána hozták nyilvánosságra a fogást. A bécsihez képest a budapesti Pride egészen eseménytelen volt, az egyetlen érdekességet az szolgáltatta, hogy a nyitóbeszédet a vállaltan meleg amerikai nagykövet mondta, aki ezúttal is bírálta a kormányt. A magyarral ellentétben viszont több tízezres tömeg vett részt a varsói meneten, a fokozott érdeklődés nyilván az őszi választásoknak szól. Varsóban is vonult az ottani amerikai nagykövet, a párizsi polgármester társaságában.

6. LEZÁRULT A BUDAPESTI KONZULTÁCIÓ

A főpolgármester közlése szerint a határidő kitolása után most már tényleg lezárult a Budapesti Lakógyűlés, azaz a kormány kommunikációjára kísértetiesen hasonlító konzultáció. Karácsony Gergely sikeres részvételi szavazásról írt, amelyben 136 ezer budapesti, a szavazásra jogosultak 9 százaléka adta le voksát online. Az akció azért csúszott, mert elhúzódott a szavazókódokat tartalmazó 1,4 millió levél postázása. A részletes eredményeket és az abból következő döntéseket kedden teszik közzé, a budapestiek véleményét többek között a Lánchíd autómentesítéséről kérték ki, amelyet egy legutóbbi közvéleménykutatás szerint 58 százalékuk támogat.

7. MÉG VIZSGÁLJÁK ORBÁN PISAI ÚTJÁT

Nem követett el hivatali visszaélést Orbán Viktor, de költséghatékonyság szempontjából a Magyar Honvédség vagyonkezelői felelőssége vizsgálható – ez a Központi Nyomozó Főügyészség álláspontja abban az ügyben, amely Hadházy Ákos feljelentésére indult, és amelyben a képviselő hűtlen kezelés miatt akarta a vádlottak padjára ültetni azt, aki felelős azért, hogy a miniszterelnök márciusban, Kairóból hazafelé a Honvédség gépével megállt a olaszországi Pisában, hogy aztán Firenzében és Velencében magánprogramon vegyen részt, ami 3-4 millió forintos pluszköltséget jelentett az állami költségvetésnek. Az ügyészség megtagadta a nyomozást, ám a bíróság ezt hatályon kívül helyezte. A Központi Nyomozó Főügyészség ezt úgy értelmezi, hogy a bíróság csak annak tisztázását tartja szükségesnek, hogy a biztonsági előírások miként viszonyulnak a költséghatékonyság igényéhez. A bíróság által elrendelt folytatást a Brüsszelnek tett igazságügyi engedmények tették lehetővé.

8. A SPANYOLOK NYERTÉK A NEMZETEK LIGÁJÁT

Tizenegy évvel legutóbbi sikere után után Spanyolország labdarúgó válogatottja megszerezte ötödik nemzetközi trófeáját, miután büntetőkkel a horvátokat legyőzve megnyerte a Nemzetek Ligáját. Ezzel a spanyolok lettek a franciák után a második olyan válogatott, amely korábbi vb-, Eb- és olimpiai elsősége mellé az NL-t is elhódította. A magyar futballválogatott eközben második Eb-selejtezőjén langyos döntetlent játszott Podgoricában, és csoportjában Montenegróval együtt négy ponttal követi a hibátlan Szerbiát.

9. ISMERŐS ARCOK KAPTÁK A PETŐFI ZENEI DÍJAKAT

Nem volt semmiféle meglepetés az idén hetedszer odaítélt Petőfi Zenei Díj átadásán: a kilenc könnyűzenei kategóriában kiosztott elismeréseket nem az Orbán-kormány vehemens bírálói kapták, inkább több esetben a kurzus kedvenceinek nevezhető előadók. A női díjazott Tóth Gabi lett, az év férfi előadója a Csík-zenekar alapítója, Csík János prímás, az év zenekara pedig a Nélküled című nemzeti kultuszdalt jegyző Ismerős Arcok. 2023 legjobb zenei eseményének a Káel Csaba rendezte „Szabadság, szerelem – Petőfi 200” zenés irodalmi előadást tartotta a zsűri.

10. KIKOPOGOTT A KOPORSÓBÓL, MIELŐTT MEGHALT

Meghalt az a 76 éves ecuadori nő, akit egy héttel korábban már majdnem eltemettek, ám a virrasztáskor elkezdett kopogtatni a koporsóból, amit felnyitottak, s erősen ziháló állapotban találták benne az asszonyt. Az eset előzményeként Bella Montoyát eszméletlen állapotban vitték a sürgősségire, ahol az ügyeletes orvos néhány óra múlva tévesen nyilvánította halottnak, mert katalepsziás állapotban volt, teljesen megmeredve. A temetést megelőző abszurd közjáték után az asszony visszakerült az intenzív osztályra, ahol hét nap után elhunyt sztrókban, s most ugyanabba a temetőbe került, ahova elsőre még idejekorán.

Comments are closed.