1. ZELENSZKIJ MAGYAROK KÖZÖTT Kivételesen nem a frontra látogatott váratlanul az ukrán elnök, hanem Kárpátaljára, ahol a háború kitörése óta először találkozott az ottani magyarok képviselőivel. A kárpátaljai magyarság központjának számító Beregszászon megtartott megbeszélésen ott volt a leendő budapesti ukrán nagykövet, Sándor Fegyír is, aki március óta vár arra, hogy a magyar köztársasági elnök elfogadja a kinevezését, miközben Novák Katalin pedig arra vár, hogy beszélhessen Volodimir Zelenszkijjel. Az ukrán elnök köszönetet mondott az ukrajnai magyaroknak, amiért együtt védik a hazájukat az oroszok ellen, és amiért sok lakhelyéről elmenekült ukránt fogadtak be. Az, hogy a háború után hány magyar és hány…
Hónap: 2023 augusztus
1. NEM LESZ PLUSZ NYUGDÍJEMELÉS Nem lesz rendkívüli nyugdíjemelés novemberig, és nem indokolt egyeztetni az emelés módszeréről sem – lényegében ezt válaszolta a pénzügyminiszter a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának nyílt levelére, amelyben három százalékos, az év elejéig visszamenőleges emelésről kértek egyeztetést a miniszterelnöktől, mert a magas infláció miatt gyors ütemben szegényednek el a nyugdíjasok. Az Orbán Viktor helyett válaszoló Varga Mihály azt ígérte, hogy ha a becsültnél magasabb lesz az éves infláció, akkor természetesen lesz novemberben nyugdíjkorrekció. A nyugdíjas szervezet szerint így nem lehet megvédeni az inflációtól a nyugdíjasokat. Ráadásul tavaly 1,2 százalékkal, tavalyelőtt pedig 0,3 százalékkal maradt el az…
1. AZ EGYETLEN NŐTLEN KORMÁNY EURÓPÁBAN Az Európai Unió 27 tagállama közül mától Magyarország az egyetlen, amelynek kormányában egyetlen nő sincs. Varga Judit igazságügyi miniszter lemondásával az Orbán-kabinetnek csak férfitagjai vannak. Ezt az első magyar női köztársasági elnök sem hagyta szó nélkül, elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy szükség lenne nőkre is a közéletben. Mindeközben az unióban a miniszteri posztok több mint 33 százalékát nők töltik be, sőt vannak olyan tagállamok (Ausztria, Belgium, Hollandia, Portugália, Spanyolország), ahol a kormánytagok többsége nő, Finnországban pedig a tárcák kétharmadát nők vezetik. A visegrádi államok közül a cseheknél és a lengyeleknél is alacsony…