Hónap: 2024 január

1. TÖRTÉNELMI CSÚCSRA UGROTT A KÜLKERESKEDELMI MÉRLEG Tavaly novemberben rekordot döntött a magyar külkereskedelmi mérleg: a KSH közlése szerint 1,72 milliárd euró volt a többlet, így az éves mérleg már 9,3 milliárdos pluszban van, szemben az egy évvel korábbi 9,2 milliárdos mínusszal. A novemberi rekord főképp az import összezuhanásának köszönhető, ami novemberben 24,7 százalékkal csökkent, míg az exportunk enyhén emelkedett. Az import esése a gyenge belső kereslettel és az energiaárak csökkenésével magyarázható. A külker mérleg javulása a forint árfolyamára is pozitív hatással volt: a forint egy év alatt közel 5 százalékot erősödött az euróval szemben, az elmúlt két hétben pedig…

Read More

1. MÉG NAGYOBB LEHET A 2023-AS HIÁNY 2023 első három negyedévében a költségvetési hiány 2997 milliárd forintra nőtt, ami a GDP 5,4 százaléka, ez jóval magasabb, mint amit a kormány tervezett, derült ki a KSH friss jelentéséből. Az eredeti éves cél 3,9 százalék volt, amit a pénzügyi tárca októberben 5,2-re emelt, majd az év végén kiadott prognózisában pedig már 5,9-re. De a mostani adat fényében lehet, hogy már ezt sem sikerül tartani, hiszen ehhez nagyon jó decemberi hiányadatra lenne szükség. Azaz hatalmas karácsonyi költekezésre, hiszen a hiányt elsősorban az elmaradt áfabevételek okozzák. 2. JOBBAN FIZET A RENDVÉDELEM Január elsejétől átlagosan…

Read More

1. MAGYAR HALOTTJA IS LETT A HAMÁSZ TERRORTÁMADÁSÁNAK A Hamásszal (és Iránnal) szövetséges jemeni fegyveresek már nem csak rakétákkal támadják a Vörös-tengeren a hajókat, hanem kalóztámadással is próbálkoznak. Az amerikai haditengerészet helikopterei több kisebb jemeni hajót is elsüllyesztettek, amikor azok megtámadtak egy konténerszállítót. Közben Gázában változatlan hevességgel folyik az izraeli támadás, a palesztin halottak száma már 22 ezer felett van, de a másik palesztin területen, Ciszjodániában is voltak halálos összecsapások. Izraelben bejelentették, hogy a magyar állampolgársággal is rendelkező, idáig eltűntként kezelt 56 éves Ilan Weisst még az októberi 7-i terrortámadásnál megölték a Hamász fegyveresei. Dél-Afrika közben a hágai nemzetközi törvényszéken…

Read More