2025. 07. 18. péntek

1. ITTASNAK LÁTSZÓ CIKÁZÁS A HALÁLCSÓNAKKAL

A vizsgálat feltételezése szerint ittas volt a vezetője annak a motorcsónaknak, amely múlt szombaton éjjel hét utassal fedélzetén belecsapódott a Dunán egy svájci szállodahajóba Verőcénél. Az ütközésben azonnal meghalt vezető ugyanis nagy sebességgel, a „folyó teljes szélességét kihasználva, indokolatlan irányváltoztatásokkal irányította” a kismotorost, amely többször is túl közel ment a nagy hajóhoz. A tragikus karambolt követően a darabokra tört motorcsónak utasai közül egy embernek sikerült partra úsznia, két halottat azonnal megtaláltak. Tegnap egy fiatal férfi holttestét Vác és Sződliget között, ma egy fiatal nőét Sződligetnél sodorta ki a Duna. Három embert még eltűntként tartanak nyilván, a rendőrség önkéntesek bevonásával keresi őket.

2. A MOMENTUM EGYRE IDEGESEBB MAGYAR MIATT

Nyilván nem függetlenül az elszippantott szimpatizánsoktól, a Momentum kezdi elveszíteni a korábban Magyar Péternek megelőlegezett türelmét. A Tisza Párt frontembere látványosan tapos bele a liberálisoknak fontos ügyekbe, „bűnben fogant pártnak” nevezte a Momentumot, nemzeti árulásnak a budapesti olimpiát megakadályozó kampányukat, kritizálva brüsszeli Orbán-ellenes lobbizásaikat, Hadházy Ákost a korrupció ingerküszöbének lerombolásával vádolva. A pártelnök Donáth Anna elutasítja Magyar tempóját és retorikáját, nemzeti radikálisnak, kíméletlen populistának nevezve Varga Judit NER-ből érkezett exférjét, aki kitér a viták elől.

3. DOBREV FÖLDET VENNE VISSZA

Benyújtotta az ügyészségnek az ellenzéki DK európai listavezetője azokat a dokumentumokat, amelyek Dobrev Klára szerint bizonyítják, hogy Sulyok Tamás államfő több mint húsz éve, még csongrád megyei ügyvédként, a „földmaffia tagjaként” termőföldeket játszott át külföldieknek pénzért. Dobrev szerint az elévülés ellenére is bűncselekmény történt, a szerződéseket semmissé kell tenni, Sulyoknak le kell mondania, s várja, hogy az elnök ígérete szerint beperelje őt. Reagált a DK vádjaira a kancelláriaminiszter is, Gulyás Gergely szerint „nevetséges hazugságokról” van szó, melyekkel éppen Dobrev követett el bűncselekményt, hiszen Sulyok ügyvédként jogszerű szerződéseket készített. Neves jogászok szerint az ügyészség nem tehet mást, mint elutasítja a feljelentést, mert ilyen ügyekben három év az elévülési idő.

4. NEM ÁLL MEG A BERUHÁZÁSOK SÜLLYEDÉSE

Jelentősen, csaknem tizedével esett vissza éves szinten a beruházások nagysága az első negyedévben, míg 2023 végéhez képest 3,6 százalékos volt a csökkenés mértéke. A csökkenéshez leginkább az ingatlanügyletek, a feldolgozóipar, a szállítás, raktározás és a mezőgazdaság járult hozzá, míg a visszaesést a közigazgatás, valamint a kereskedelem növekvő aktivitása mérsékelte. A statisztikákból az is kiolvasható, hogy a beruházások 2022 óta csökkennek, ami nem sok jóval kecsegtet a „gazdasági újraindításával” kapcsolatban. A gazdasági növekedés szempontjából viszont kulcsfontosságú, hogy a nemzetgazdasági tárca megállapodott a Bankszövetséggel, hogy június végéig érvényben marad a lakossági lakáshiteleknél az önkéntes kamatplafon.

5. SZEMÉLYISÉGVIZSGÁLATTAL SZŰRNÉK KI A PEDOFILOKAT

A kormány ki akarja szűrni a pedofilokat a gyermekvédelmi intézmények vezetői közül a bicskei pedofilügyben adott elnöki kegyelem után kirobbant botrányra adott válaszintézkedésként. Az intézményvezetők alapos személyiségvizsgálatát elrendelve azoknak 500 kérdésből álló tesztet kellett kitölteniük, félelmeikre és szexualitásukra vonatkozó kérdések is voltak, majd válaszaik kiértékelése után egy klinikai szakpszichológussal kellett elbeszélgetniük a szexuális beállítottságukról, párkapcsolataikról. Arra is válaszolni kellett, hogy töltött-e le az illető valaha is pedofil tartalmú videót az internetről. A vizsgálatban alkalmazott amerikai tesztet a szakértők alapvetően jónak tartják.

6. NYUGATLANÍTÓ TÉRKÉPVÁZLATOK

Még a szokásosnál is jobban ráijesztett a Kreml Európára, amikor amúgy egy nukleáris fegyverek bevetését szimuláló hadgyakorlattal egy időben a védelmi minisztérium honlapján megjelent egy tervezet, amely átírná a Balti-tengeren a tengeri határokat. A dokumentum szerint a Szovjetunió szétesésekor megszületett határok nem érvényesek, s térképen be is jelölték, mely felségvizekre tartanak igényt Lengyelországtól a balti államokon át Finnországig. A felháborodott reakció nem maradt el, mire az oroszok szó nélkül eltüntették a tervezetet. Közben az ukrán elnök ismét könyörgött a nyugati szövetségeseinek, küldjenek légvédelmi fegyvereket, mert egyszerűen nem bírják elhárítani az orosz légicsapásokat, amelyek legfőbb célpontja Harkiv, az ország második legnagyobb városa. Zelenszkij ismét kérte azt is, hadd vethesse be a nyugati fegyvereket oroszországi területek ellen is, mert máshogy nem lehet megállítani az oroszokat.

7. MEGINDULT A VISSZASZÁMOLÁS NAGY-BRITANNIÁBAN

Az elhúzódó szenvedés helyett a hirtelen halált választotta a brit kormányfő, aki július 4-re írta ki a következő parlamenti választásokat, bár az országot 14 éve irányító konzervatívok még januárig hatalmon maradhattak volna. Rishi Sunak – az elmúlt nyolc év ötödik tory kormányfője – azonban megunta a vesszőfutást, a saját pártjából és az ellenzékből érkező állandó támadásokat, és úgy érezte, hogy a múló idővel csak még rosszabb helyzetbe kerülne. A közvéleménykutatások mindenesetre egyértelműek: hacsak valami csoda nem történik, a Keir Starmer vezette Munkáspárt nagyjából mindent elsöprő győzelmet arat.

8. KORMÁNYKOALÍCIÓ KORMÁNYFŐ NÉLKÜL

Nem elég, hogy fél évig alkudoztak a koalícióról, a holland kormánypártok első kormányfő-jelöltje azelőtt megbukott, hogy egyáltalán hatalomra került volna. A szélsőjobbos dominanciájú négypárti koalíció ideológiailag meglepő módon egy volt balos minisztert akart kormányfőnek, akiről azonban kiderült, hogy vitatható módon lett milliomos egy biotechnológiai cégből: a céget úgy adta el, hogy a fejlesztések mögött álló kutatók semmit se kaptak. A jelölt ezután visszalépett, így most vad kormányfő-casting kezdődött, amely nem tűnik egyszerűnek. A messze legerősebb párt vezetője, a magyar kormányfővel kiváló kapcsolatot ápoló Geert Wilders ugyanis annyira megosztó, hogy a koalíciós társak nem fogadják el első embernek, sőt párttársait sem. Így viszont kívülről kéne behozni egy mindenkinek megfelelő jelöltet, akinek viszont egy végtelenül ingatag kabinetet kéne irányítania.

9. MOLESZTÁLÁSI BOTRÁNYT ROBBANTOTT A HATSZOROS OLIMPIAI BAJNOK

Azonnal reagált a kajak-kenu szövetség Kozák Danuta közösségi médiában nyilvánosságra hozott vádjaira Csipes Ferenc ellen. A hatszoros olimpiai bajnoknő leírja, hogy nemrégiben a (szintén olimpiai bajnok) edző „mint egy suttyó alkesz” a masszőrszobában gyúrás közben verbálisan molesztálta és megalázta. Kozák azt is állította, hogy a tréner „bomlasztja és idegeli” a csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát is. Kozák kijelenti, hogy „a munkavégzésre teljesen alkalmatlan állapotban tevékenykedő edzővel” semmilyen formában nem akar érintkezni. Csipes ellen a kajak-kenu szövetség sportfegyelmi eljárás indított, annak lezárásáig nem végezhet edzői tevékenységet, s elítélően reagált a sportállamtitkárság is. Az eset kivizsgálására a Budapesti Honvéd klubelnöke ad hoc fegyelmi bizottságot állított fel, Gergely István szerint semmilyen edzői eredmény nem igazolhatja az ilyen viselkedést.

10. VÉGE A LEVERKUSENI FOCICSODÁNAK

Lerohanta és 3–0-ra lelépte a Serie A-ban ötödik helyen álló olasz Atalanta az újdonsült német bajnok, több mint egy éve veretlen Bayer Leverkusent a labdarúgó Európa-liga dublini döntőjében, ezzel a bergamóiak történetük második trófeáját szerezték egy 1963-as olasz kupagyőzelem után. Közben sorra érnek véget a környező bajnokságok, ahol jelentős magyar beruházásokkal szerepelnek kisebbségi klubok, közülük a felvidéki DAC ismét ezüstérmes lett, míg a Komárom a másodosztályt nyerve élvonalba jutott, ugyanez nem sikerült a szlovén Lendvának. A román első ligában a székelyföldi Sepsi OSK felsőházi ötödik lett, a horvátországi Mészáros-klub Eszék pedig negyedik, míg a szerb élvonalban a Topolya bronzérmes.

Comments are closed.