1. FICO MÉG KRITIKUS ÁLLAPOTBAN A legbiztosabb, amit tudni lehet a meglőtt szlovák kormányfő állapotáról, az a bizonytalanság. Robert Fico kormányzati tájékoztatás szerint továbbra is kritikus állapotban fekszik a besztercebányai klinikán négyórás műtétje után, a leadott öt lövésből egy a karját, egy másik belső szerveit érte. Az elkövető a 71 éves, zavaros, idegengyűlölő ideológiájú Juraj Cintula író és biztonsági őr, róla már az is elterjedt, hogy ukrán állampolgár, s tagja az ellenzéki Progresszíveknek, pedig valójában valamikor szimpatizánsuk volt, aki ugyan tüntetett Ukrajna mellett, de támogatott oroszbarát szervezetet is – viszont ki nem állhatta Ficót. Biztonsági szakértők szerint Fico testőrsége nagyot…
Hónap: 2024 május
1. POLITIKAI MERÉNYLET A SZOMSZÉDBAN Merényletet követtek el a szlovák kormányfő ellen. Robert Ficóra egy vidéki kormányülés után lőtt rá egy férfi, a miniszterelnök sebesüléséről és állapotáról egymásnak ellentmondó információk jelentek meg. Az biztosnak tűnik, hogy két lövés találta el, de a különböző hírekben hol kar-, hol gyomor-, illetve mellkas- vagy fejsérülés szerepel. Előbb azt terjedt el, hogy az autóval, majd helikopterrel kórházba szállított Fico nincs életveszélyben, aztán az, hogy nagyon is abban van, ezért nem is tudták Pozsonyig vinni, csak Besztercebányáig, a kormányülés ugyanis az ahhoz közeli Nyitrabányán volt. A helyszínen letepert merénylő egy 71 éves író, aki akkor…
1. PASSZÍV MAGYAR FIATALOK A magyar fiatalok között többen vannak, akiket nem érdekel a politika, mint nyugati társaik között, s ennek megfelelően kevesebben is akarnak voksolni az EP-választásokon. Az EU felmérése szerint a magyar fiatalok 51 százaléka tervez szavazni, miközben az uniós átlag 64 százalék. A 15-30 év közötti magyarok 26 százalékát nem érdekli a politika, az uniós átlag 19 százalék. S végül az összes tagállam közül a magyar fiatalok érzik a legkevésbé úgy, hogy az iskola felvértezte őket az álhírek felismeréséhez szükséges digitális tudással. 2. A GRÚZ KORMÁNY IS SZÁMÍTHAT RÁNK A sorozatos tüntetések és a Brüsszelből érkező fenyegetések…
1. HELYCSERÉS TÁMADÁS Bár rég állt ilyen jól a fronton az orosz hadsereg, Vlagyimir Putyin mégis leváltotta az eddig leválthatatlannak tűnő védelmi miniszterét. Szergej Sojgu annak idején a Wagner-zsoldoslázadás bírálatainak fő célpontja volt, de akkor az elnök kitartott mellette. Most viszont Putyin azzal indokolta, hogy a korábban a gazdasági tanácsadójaként is dolgozó, közgazdász végzettségű miniszterelnök-helyettes Andrej Belouszov kerül Sojgu helyére, hogy a gazdasági versenyképesség megteremtése, a védelmi gazdaság beleillesztése az ország gazdaságába döntő fontosságú a harcban. Amely egyébként továbbra is jól alakul orosz szemszögből: a nemrég megnyitott harkivi fronton folytatódott az előrenyomulás, egyelőre sem Kijevben, sem Nyugaton nem értik, hogyan…
1. ATOMBIZTOS A KÍNAI-MAGYAR BARÁTSÁG Tizennyolc különféle megegyezést írt alá Kína és Magyarország Hszi Csin-ping elnök háromnapos budapesti látogatásán. Egyebek közt közösen építik a magyar fővárost elkerülő vasúti gyűrűt, valamint a reptérről a belvárosba tervezett gyorsvasutat, további kínai beruházások jönnek az ország keleti régióiba, ahogyan elektromos autó-töltőhálózatot is építenek. Európa legnagyobb határátkelőjévé akarják fejleszteni szerb-kínai-magyar projektként a röszkei terminált, s kőolajvezeték is épülne Szerbia felé. További, egyelőre talányos és általános, tehát nem Paksra utaló bejelentés szerint megszületett a magyar-kínai nukleáris együttműködés is. A húsz év utáni budapesti kínai államfői látogatás nyugati visszhangja leginkább az EU egyetlen kínai barátjaként állítja be…
1. BARÁTOK KÖZT A KÍNAI ELNÖK Tegnap esti érkezése után ma először Sulyok Tamás köztársasági elnökkel találkozott Hszi Csin-ping kínai államfő, Orbán Viktor jelenlétében, s a „bajban ismerszik meg az igazi barát” magyar közmondásával köszöntötte vendéglátóit. Ha a nagypolitika a sakkjátékhoz hasonlít, akkor valódi keleti nyitást láthattunk ma Budapesten, ahol a szívélyesség jellemezte a kínai vezető tárgyalásait, aki üdvözölte a magyar EU-elnökséget, járt a budapesti kínai iskolában, méltatta az itteni elektromosautó-gyártást, amely tovább bővül Szegeden. Volt némi pötty is a nagy egyetértésen, ugyanis az Erzsébet-hídnál Tibet-párti és kínai aktivisták dulakodtak és tépkedték egymás zászlóit, s konfliktusba keveredtek egy kritikus momentumos…
1. VAN, MIKOR ELÉG, HA A KORMÁNY SZÉPEN KÉR Nem nyúl a benzinárakhoz a kormány, ugyanis elégedett a kereskedők elmúlt hetekben tanúsított hozzáállásával, miszerint önkéntes alapon csökkentették áraikat, hozzáigazítva ezzel azokat a kormány által referenciaként kitűzött régiós átlagárakhoz. Nagy Márton miniszter szerint azzal, hogy péntektől a benzin literje 616, a gázolajé 607 forint lesz, az áprilisi csúcsokhoz képest 5-8 százalékkal csökkentek a hazai üzemanyagárak. Sőt, a kormány elfogadta a kereskedők kérését, így a jövőben az átlagárak meghatározásánál csak a szomszédos országokét veszik alapul – így a lengyel, a cseh és a bolgár töltőállomások árai kikerülnek a számításokból –, ezt az…
1. PUTYINT BEIKTATTÁK, ZELENSZKIJT MEG AKARTÁK ÖLNI Hivatalosan is megkezdte újabb, immár ötödik elnöki ciklusát Vlagyimir Putyin. Sok jó ettől a ciklustól sem várható, hiszen az előző periódus egyik utolsó intézkedése az volt, hogy hadgyakorlatot rendelt el atomfegyverekkel a nyugati határon. Jobbkeze, Dmitrij Medvegyev pedig Washington, London és Párizs elleni atomcsapásokról beszélt. Egy vezető amerikai demokrata politikus viszont katonák Ukrajnába küldésének lehetőségét vetette fel, ha tovább romlik Kijev helyzete a fronton, ahol az oroszok újabb falvakat foglaltak el. Közben az EU a tizennegyedik szankciós csomagra készül Moszkva ellen, ami az orosz gázexportot venné célba. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat pedig meghiúsított…
1. DEBRECENT IS BEVETTE A NER-DISSZIDENS A kormánypárti fellegvárnak számító Debrecenben is megtöltötte a főteret Magyar Péter fellépése: a Tisza Párt vezetője az „Orbán-Tiborcz-Mészáros részvénytársaság” feloszlatását és korszakváltást ígért beszédében, valamint a június 9-i választás előtti estére a budapesti Hősök terére a „rendszerváltás utáni legnagyobb politikai demonstrációt” hirdette meg. Eközben a mentőszolgálat mellett már az adatvédelmi hatóság is vizsgálódik, hogyan szivároghatott ki az a jegyzőkönyv, amely alátámasztja Magyar exfeleségének, Varga Juditnak a történetét. A volt igazságügyminiszter szerint ugyanis egy családi veszekedésük után Magyar öngyilkosságot színlelt, de nem várta meg a Varga által kihívott mentőket. Közben tovább zajlik a huzakodás a…
1. NINCS MEGÁLLÁS A HÁBORÚBAN Újabb, eddig tiszteletben tartott határokat léptek át az Ukrajnában harcoló oroszok és a Kijevet támogató nyugati hatalmak egyaránt. Amerikai értesülések szerint az oroszok tiltott vegyi fegyvereket vetettek be többször és több helyen. A kloropikrint az első világháborúban használták, s Moszkva is aláírta a nemzetközi egyezményt, amely tiltja az alkalmazását. A Kreml szerint alaptalan vádaskodásról van szó. Közben a Kijevben tárgyaló brit külügyminiszter nyilvánosan kijelentette, hogy az ukránok bevethetik oroszországi célpontok ellen is a britektől kapott fegyvereiket, hiszen az oroszok is ukrán célpontokat támadnak. Korábban nyugati vezetők csak azt támogatták, hogy Kijev a megszállt területeken vagy…