Hónap: 2024 július

1. VERBÁLIS OLIMPIARENDEZÉSBEN MAGYAR ARANY A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint a „párizsinál százszor jobb olimpiát tudnánk rendezni”, Gyulay Zsolt magabiztos abban, hogy szervezésben, szállításban, közlekedésben, szállásokban és helyszínekben is lepipálnánk a franciákat, miközben a Grand Palais vívóközegét fantasztikusnak nevezte – ott egyébként a Szilágyi-Szatmári-Gémesi-Rabb összetételű magyar kardcsapat ma este aranyéremért lép pástra. Eközben elszenvedte második vereségét a férfi kézilabda válogatott és az elsőt a férfi pólósok. A MOB-elnök bízik benne, hogy megfordul az eddig egyetlen érmet hozó magyar szerencse, s kritizálta a magyar úszósport eddigi teljesítményét – egyébként ma este Milák és Németh is éremeséllyel ugrik medencébe. A triatlonosok…

Read More

1. BAJBAN A MAGYAR GAZDASÁG A várt bővülés helyett kisebb lett a magyar gazdaság a második negyedévben, vagyis hiába hittük tavasszal, hogy túl vagyunk a stagnáláson, a jelek szerint ez koránt sincs így. A második negyedéves adat 0,2 százalékkal kisebb az első negyedévesnél, bár az egy évvel ezelőttihez képest még mindig plusz másfél százalékon állunk. Az egyik ok, hogy a belső fogyasztás még nem állt helyre, hiába indultak gyors növekedésnek a bérek, a másik az ipari export harmatos teljesítménye. A csapnivaló európai (elsősorban német) gazdasági helyzet miatt nem fogynak olyan jól a nálunk gyártott termékek, elsősorban az autók. A kormány…

Read More

1. ORBÁN, A VILÁGRENDSZERVÁLTÓ Jövőre a jelenlegi duplájára emelik a családi adókedvezményt, ami azt jelenti, hogy egy gyerek után havi 20 ezer, kettő után 80 ezer forinttal lehetnek beljebb a megfelelő jövedelmű családok. Ez volt a legfontosabb konkrétum, ami elhangzott a miniszterelnök tusványosi beszédében, aki az erdélyi helyszínen azt is elmondta, hogy a családtámogatásokat idővel a határon túli magyarokra is ki akarják terjeszteni. Ami a beszéd nagy részét kitevő világmagyarázatot illeti, Orbán Viktor szerint Ázsia felemelkedésével és Európa hanyatlásával világrendszerváltás zajlik, amilyenhez fogható ötszáz éve nem történt, és ebben kell megtalálni a magyar különutat. Ez a „magyar nagystratégia” már szinte…

Read More

1. SZABOTÁZS BÉNÍTOTTA MEG A FRANCIA GYORSVASUTAT A párizsi olimpia nyitónapjára tömeges támadások bénították meg a francia gyorsvasúthálózatot. Ma reggelre több helyen gyújtogatásokkal zavarták meg a TGV-vonatok forgalmát, sok járat el sem tudott indulni vagy csak más vonalakon, az utasok feltorlódtak a pályaudvarokon, a támadások 800 ezer utazót érinthetnek. A vonatleállás egész hétvégére elhúzódik, mire elvégzik a megrongált vonalak javítását. Az olimpiáért felelős francia sportminiszter szándékos és koordinált szabotázsakciókról beszélt, az elkövetők egyelőre ismeretlenek, a rendőrség tovább fokozza a biztonsági intézkedéseket. Közben a futballpályán is újabb botrány tört ki a párizsi Parc des Princes stadionban, ahol a Mali-Izrael mérkőzésen a…

Read More

1. NINCS ELŐRELÉPÉS Nem nagyon változott a magyar jogállamiság brüsszeli megítélése – legalábbis ez vonható le az Európai Bizottság legfrissebb éves jelentéséből. A dokumentum a 27 tagország igazságszolgáltatását, korrupciós fertőzöttségét, médiahelyzetét, valamint a fékek- és ellensúlyok működését vizsgálja, s tesz ajánlásokat. Magyarországnál a legtöbb esetben nem látnak előrehaladást, egyedül az igazságszolgáltatás területén javult valamit a helyzet, de ott is sok még a tennivaló. Közben a brüsszeli igazságügyi biztos már arra is utalt, hogy a szuverenitásvédelmi hivatal lehet a következő pont, amely miatt Magyarországnak járó uniós forrásokat fognak blokkolni. A magyar kormány brüsszeli megítélésére jellemző, hogy Orbán Viktor egyik legfőbb kritikusának…

Read More

1. HARRIS ZÁRTA AZ OLLÓT Lemondott az amerikai vezetők biztonságáért felelős titkosszolgálat vezetője a Donald Trump elleni, hajszál híján sikeres merénylet miatt. Kimberly Cheatle helyzete tarthatatlan volt, mindkét párt és minden szakértő szerint a szolgálat döbbenetes hibasorozata kellett a merénylethez. A republikánus ellenzék véleménye szerint egyébként is Cheatle a szakmaiság helyett sokkal inkább azzal foglalkozott, hogy minél sokszínűbbé és elfogadóbbá tegye a szervezetet. Közben Kamala Harris alelnöknek szóban sikerült összegyűjtenie elegendő demokrata támogatót, hogy valóban ő legyen az új hivatalos demokrata elnökjelölt Joe Biden visszalépése után. Harris bele is kezdett a kampányába, első beszédében élesen támadta Trumpot, s az első…

Read More

1. BRÜSSZEL BÜNTET Nem jönnek Budapestre az uniós tagállamok külügy- és védelmi miniszterei, hiába Magyarország a soros elnök, inkább Brüsszelben találkoznak a jövő hónap végén. A magyar kormányfő Moszkvát és Pekinget útba ejtő „békemissziója” miatt már hetek óta folyik a vita Magyarország figyelmeztetéséről, s a tagállamok eléggé megosztottak voltak a kérdésben, de végül a többség a helyszínváltoztatás mellett döntött. A magyar külügyminiszter gyerekesnek nevezte a döntést. Más téren sem terem túl sok babér a magyar kormányerőknek Brüsszelben: a baltól a középjobbig terjedő összezárás ezúttal a bizottsági elnöki és alelnöki posztoktól fosztotta meg a Fideszt is soraiban tudó Patriótákat, hiába övék…

Read More

1. BIDEN NEM LESZ ÚJRA ELNÖK Itt az újabb csavar az eddig is példátlan fordulatokat hozó idei amerikai elnökválasztási kampányban: Joe Biden elnök bejelentette, hogy visszalép a jelöltségtől, s hogy a továbbiakban alelnökét, Kamala Harrist támogatja. Biden helyzete azután vált tarthatatlanná, hogy a Donald Trump elleni tévévitán csapnivalóan szerepelt, és egyre kevesebben hitték el, hogy a 81 éves politikus megfelelő szellemi és fizikai állapotban lenne egy újabb ciklushoz. Mivel egyre több demokrata vezető áll be mögé, így valószínűleg a 60 éves Harris lesz a párt elnökjelöltje. A demokraták abban bízhatnak, hogy ő jobban megmozgatja a kisebbségi szavazóikat, hiszen Harris nemcsak…

Read More

1. A FÉL VILÁGOT LEBÉNÍTOTTA EGY INFORMATIKAI HIBA Egy kiberbiztonsági cég vírusirtó szoftverének hibás frissítése miatt omlottak össze Windows-alapú szerverek világszerte. A CrowdStrike cég hibája miatt több légitársaságnál leállt az utasfelvételi rendszer, manuális munkára álltak át, emiatt megnő a várakozási idő, torlódásokra kell számítani. A probléma a repterek – köztük a ferihegyi – mellett érinti a médiavállalatokat, a brit háziorvosi szolgálatot, a londoni tőzsdét, az amerikai és német kórházakat, ahol műtéteket kellett elhalasztani, és egy nagy budapesti biztosítótársaságot is. Az USA-ban elérhetetlenné vált a 112-es segélyvonal. A CrowdStrike közleménye szerint a hiba nem biztonsági incidens vagy kibertámadás következménye, és aktívan…

Read More

1. URSULA MÁSODSZOR A vártnál simábban lett újabb öt évre az Európai Bizottság elnöke Ursula von der Leyen. A német kereszténydemokrata politikusnak az Európai Parlamentben öt évvel ezelőtt mindössze kilenc szavazaton múlott a győzelme, most viszont negyven vokssal szerzett többet a szükségesnél. Vagyis célt ért az elmúlt hetek kampánya, amikor a zöldektől, a szocialistákon, a liberálisokon és a néppártiakon át egészen a konzervatívokig mindenkinek ígért valamit a támogatásért cserébe. Von der Leyen esélyeit az sem befolyásolta, hogy az európai bírák a szavazás előtt marasztalták el, amiért a Bizottság nem elég átláthatóan járt el a Covid-oltások beszerzésénél. A másik támadási pontot,…

Read More