2025. 07. 19. szombat

1. VISSZALŐTT ORBÁN MATOLCSYRA

Éles visszavágással intézte el Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Matolcsy György tegnapi kormánykritikáját. A jegybankelnök útvesztőnek nevezte azt a gazdaságpolitikát, amit évek óta volt alelnöke, Nagy Márton miniszterként irányít. Orbán – Orbán Viktor helyett is – azt mondta, Matolcsynak nem szakmai vitája, hanem személyes problémája van, ezzel utalva a közte és Nagy között évek óta fennálló ellentétre, ami szerinte az MNB-elnök mandátumának lejártakor jövő márciusban megszűnik. Mindazonáltal a friss ipari termelési adatok a gazdaság vergődését jelzik, és Matolcsy igazát támasztják alá (júliusban 6,4 százalékkal maradt el az ipari termelés az egy évvel korábbitól), amit Nagy tárcája a júniusi – ugyancsak pocsék – adathoz mérve stabilizációként értékelt. A miniszter pedig eközben Kínában tárgyalt az akkumulátorok újrahasznosítását célzó beruházásról és egy új, kínai utasoknak épülő ferihegyi légikikötőről.

2. FELSZENTELÉS ÉS MELEGPARTI

Felfüggesztette mától a papi szolgálat alól Bese Gergő dunavecsei plébánost a kalocsa-kecskeméti érsek néhány órával azt követően, hogy kettős életéről leleplező cikk jelent meg. Eszerint Bese atya pornóoldalakra is felkerült melegpartikon vett részt, és férfiakkal állt intim kapcsolatban, miközben papi szolgálata mellett közéleti szerepet is vitt: a Karmelita kolostor miniszterelnökségi helyiségeinek, a kormányközeli PestiSrácok és a Megafon irodáinak felszentelése mellett felszólalt az LMBTQ-mozgalom és a melegségét már vállaló egykori katolikus pap, Hodász András ellen is. Bese plébános rendszeres résztvevője volt a választások utáni kormánypárti eredményváróknak és Orbán Viktor évértékelőinek, írásai pedig illeszkedtek a kormányzati propagandához. A pap családjához köthető egyesületek összesen százmilliónyi állami támogatást kaptak a kormánytól.

3. A PARLAMENTBEN LEHET, AZ ESTI ISKOLÁBAN NEM

A Fidesz-frakció álszentnek nevezte azt a momentumos határozati javaslatot, amely iskolai mintára a parlamenti ülésteremben is betiltaná a mobilozást és okoseszköz-használatot, a kormánypárt álláspontját egy felvétellel is alátámasztotta, amelyen ellenzéki képviselők videóznak és mobiloznak ülés közben. Közben a BM tisztázta, hogy a tanárok esetében a mobilozás órák és gyerekfelügyelet alatti tiltása nem jelenti azt, hogy a pedagógusoknak is le kellene adnia a készülékeket a diákokhoz hasonlóan – esetükben a szabályok betartását az igazgatók ellenőrzik. A tanulók okostelefonjainak leadása ugyanakkor korhatár nélküli a rendeletben, ez viszont azt jelenti, hogy a felnőttoktatásra is vonatkozik, ami abszurd helyzeteket okoz, amikor iskolapadba visszaült meglett korú emberektől kobozzák el a telefonokat.

4. TÖBBSÉG HÍJÁN KARÁCSONY MÁR PÁLYÁZTAT

A budapesti főpolgármester a fővárosi cégek igazgatósági pozícióinak kétharmados csökkentésére és a felügyelőbizottsági posztok törvényi minimalizálására tesz javaslatot, ráadásul Karácsony Gergely nyílt pályázatot ír ki minden ilyen pozícióra, de a cégvezetői állásokra is, valamint női kvótát vezetne be. A városvezető takarékossági lépése mögött alighanem közgyűlési többségének elvesztése áll, ráadásul a legnagyobb frakcióval bíró Tisza Párt elnöke szerint Karácsony egyeztetés nélkül megtett javaslatáról napokkal korábban értesítette a DK-MSZP-frakciót, hogy pályázzanak embereik. Magyar Péter szerint a bejelentés annak beismerése, hogy eddig a párttagkönyv jelentett előnyt, és nem voltak takarékossági szempontok sem.

5. A NOVEMBERI HAJÓ ELMENT

Bár november elseje volt a céldátum, egyre valószínűbb, hogy legjobb esetben decemberben fog tudni felállni az új Európai Bizottság. A késlekedés oka, hogy az Európai Parlament nem akar sietni, és alaposan meg akarja hallgatni a biztosjelölteket, akiknek ráadásul még nem is végleges a névsora, a Bizottság elnöke ugyanis még mindig próbál rávenni országokat, hogy cseréljék ki a férfi jelöltjüket nőire. Ursula von der Leyen eddig csak Romániánál és a szlovénoknál járt sikerrel, így saját magával együtt már 11 női tagja van a 27 fős testületnek az előző tizenhárommal szemben. Közben egy összeférhetetlenségi ügy is foglalkoztatja a parlamentet, amely elnökének férjéről most derült ki, hogy hajóipari lobbista.

6. MÁSIK NÉP AUTÓJA LESZ

Még a vártnál is vacakabb a német gazdasági helyzet, ami a magyar gazdaságnak is elég rossz hír: a júliusi ipari termelés 5,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, az előző hónaphoz képest pedig 2,4 százalékos volt a visszaesés, miközben az elemzők csak 0,4-et vártak. A legfőbb ok az autóipar bezuhanása, ami ismét csak aggasztó fejlemény magyar szempontból. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a Volkswagen történetében először jelentette be, hogy német gyárbezárásokra készül. A cég szerint, ha egy-két éven belül nem érnek el fordulatot, lehúzhatják a rolót. A szakszervezetek felháborodottan ellenzik a tervet, s szerintük a jelenlegi helyzetet nem a külső tényezők, hanem a menedzsment hibái okozták. Például hiába költöttek rengeteget az elektromos autók gyártására, azok jóval kevésbé fogynak, mint remélték. Ami persze nem csak a VW-nél probléma: a Volvo most jelentette be, hogy visszaszívja az ígéretét, hogy 2030-tól csak e-autókat gyártana.

7. EGY NEM UNALMAS KIRÁLYI CSALÁD

Csak a legpesszimistább skandináv filmdrámákban választanak úgy párt a szereplők, mint a norvég királyi családban: néhány nappal azután, hogy a királyi pár lánya hozzáment egy gyanús amerikai sámánhoz, a királyi pár fiának a mostohagyermekét távoltartási végzéssel kellett megfékezni. Ami a hétvégi esküvőt illeti: az 52 éves Márta Lujzának ez a második házassága, az első férje – akitől három gyereke született – egy író volt, aki öngyilkos lett. A mostani egy fekete bőrű, büntetett előéletű 50 éves szélhámos, aki összeesküvés-elméletekkel és alternatív gyógymódokkal házal. Ami Márta Lujza egyetlen testvérét, az 51 éves Haakon trónörököst illeti, neki a vele egykorú feleségétől két gyermeke van, de a hercegnőnek meglehetősen vad fiatalkorában volt egy előző, bűnöző vőlegénye, ám végül nem tőle, hanem annak szintén büntetett előéletű barátjától lett egy fia. Nos ezt az időközben 27 éves fiút sújtották most távoltartási végzéssel, miután bekokainozva súlyosan bántalmazta a barátnőjét.

8. BUSZJÁRAT A RUHAPARADICSOMBA

Rendszeres, közvetlen buszjáratot indít szeptember 20-tól Budapestről a magyar bevásárlóturizmus Mekkájába a Parndorf Designer Outlet. A legnagyobb burgenlandi magánmunkáltató, Pándorfalu bevásárlókomplexumába 29 euró lesz a jegy oda-vissza, az 1998-ban nyitott központ látogatóinak (tavaly 6,8 milliós rekordjuk volt) hatoda stabilan magyar, dolgozóinak pedig csaknem fele magyar vagy szlovák – a cégvezetés szerint ez indokolta a nyitást Magyarország felé.

9. TÁVOLBA VÉSZ A BUDAPESTI OLIMPIA

Nem osztja már a kormányzati optimizmust Fürjes Balázs, mióta a hazai politikát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság életre szóló állandó tagságára cserélte, szerinte ugyanis az ország nincs olyan állapotban, hogy olimpiát rendezzen 2036-ban. Fürjes borúlátása nem Budapest rendezési képességeire vonatkozik, hanem a magyar társadalom és politika állapotára, amelyben valószínűtlen tartós konszenzus születése, így belátható időn belül kis esélyt lát olimpiára. A sportvezető szerint egyébként létesítményekben jól állunk, a közlekedésen kéne javítani, a párizsi olimpiát pedig „brutálisan sikeresnek” látja, ahol a magántőke és a szponzoráció főszerepet játszott. Közben a párizsi paralimpia legsikeresebb napján van túl a magyar csapat, Konkoly Zsófia és Ekler Luca arany-, a női tőrcsapat ezüst-, Pap Bianka és Pálos Péter pedig bronzérmet nyert.

10. BÚCSÚZIK A HOSSZÚ, FORRÓ, GYILKOS NYÁR

Soha nem volt ilyen melegrekordokat döntögető tartósan forró nyár az északi féltekén, amely Nyugat-Európában a szokottnál több esőt, délen és keleten pedig szárazságot hozott. A nyári hónapokban a felszíni átlaghőmérséklet 0,71 fokkal lett magasabb az elmúlt harminc év átlagánál, az idei augusztus pedig 1,51 fokkal haladta meg az iparosodás előtti szintet. Magyarországon még tegnap is megdőlt az országos (22,9) és a budapesti (21,8) hajnali melegrekord is. Az idei hőmérséklet-adatokat a havi halálozási adatokkal egybevetve azt látni, hogy a 28. héten érkező nagy hőség hatására a halálozások heti száma megugrott, és a következő héten tovább nőtt 2741-re. A kánikula a 65 év felettieket és inkább a férfiakat érintette tragikusan.

Comments are closed.