1. MINSZK A MI MÜNCHENÜNK Még nyilvánvalóbbá tette Kelet felé fordulását a magyar kormány. A nyugati szövetségi rendszer egyetlen tagjaként részt vesz a minszki Eurázsiai Biztonsági Konferencián. A hagyományos müncheni biztonsági konferencia ellensúlyaként létrehozott eseményen Szijjártó Péter ismét találkozott orosz kollégájával. A fellépés előtti napon a NATO-tagállamok Budapesten szolgáló nagykövetei és védelmi attaséi gyűltek össze, hogy a magyar kormány politikájáról, így például a gazdasági semlegességről, a Moszkvához és Pekinghez közeledésről egyeztessenek. Egyedül az új szlovák kormány tartja a lépést a magyarokkal: Robert Fico miniszterelnök ugyanis óriási vihart kavaró interjút adott az orosz tévé egyik leghírhedtebb propagandistájának, amelyben a Nyugatot hibáztatta…
Hónap: 2024 október
1. A GAZDASÁG ÉS A FORINT IS A MÉLYBEN Hivatalosan is recesszióba került a magyar gazdaság a minden várakozást alulmúló friss GDP-adatok szerint. A KSH jelentése szerint a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, ekkora visszaesésre a legpesszimistább elemzők se számítottak, a forint is reagált rá, az euróval szembeni árfolyama 409 közelében is járt, ami csaknem kétéves mélypont. Mivel a gyenge ipari és mezőgazdasági teljesítmény miatt a gazdaság a második negyedévben is zsugorodott (bár nem ennyire), ez azt jelenti, hogy technikai recesszióba kerültünk, s csak az első negyedév miatt tartunk az első…
1. A NÉP A NÉP AUTÓJA ELLEN Egyre drámaibb a legnagyobb európai autógyártó helyzete: a Volkswagen vezetése legalább három németországi gyár bezárását tervezi (a tízből korábban egyet sem zártak be), amivel több tízezer ember veszítené el munkáját, a maradók fizetése pedig csaknem ötödével csökkenne. Az üzemi tanács által nyilvánosságra hozott terv szerint nincs más megoldás, hogy megmentsék a céget, amely az elektromos autógyártásban és a hagyományos belsőégésű járművek eladását tekintve is mély válságban van, a legfontosabb távoli piacának számító Kínában például csak az idei év első felében húsz százalékos visszaesést könyvelt el. A kétségbeesett munkások sztrájkokkal és gyárfoglalásokkal fenyegetőznek, az…
1. PUTYINNAK ÉS ORBÁNNAK TELJESÜLT A GRÚZ ÁLMA A Grúziát vaskézzel irányító oroszbarát milliárdos pártja, a Grúz Álom fölényesen nyerte a választásokat, így végképp eltávolodhat Európától és az orosz érdekszférába kerülhet a stratégiai helyen fekvő ország. Az ellenzék szerint csalás volt, megfigyelők sem tartják fairnek a voksolást, az ellenzékhez közelálló államfő közölte, hogy nem ismeri el az eredményt és utcára hívta az embereket. A kampány fő témái akár nekünk is ismerősek lehetnek: a háborút és a szexuális eltévelyedéseket pártoló külföldi brüsszelita ügynökök, illetve egy korrupt putyinista diktátor. Grúziában azonban a kormányzó párt nyilvánvaló erőfölényén és az ellenzék megosztottságán kívül volt…
1. MÉLYPONTON A FORINT Közel kétéves mélypontra gyengült a forint: péntek délután megközelítette a 405 forintot az euró árfolyama, ennél gyengébb legutóbb 2022 decemberében volt a magyar fizetőeszköz. Szakértők jelentősebb forinterősödéssel nem is számolnak már: ellene szól ugyanis a kormány és az unió közötti konfliktus – így uniós pénzek se jönnek –, a költségvetés állapota, valamint a nemzetközi befektetői hangulat is. Ez utóbbi a feltörekvő devizákra nincs most jó hatással, hasonló mértékben gyengült az elmúlt időszakban a lengyel złoty is. Visszatérve a forintra: elemzők szerint tartósan be kell rendezkednünk a gyengébb árfolyamra, jövőre pedig már inkább 4-essel kezdődhet az euró…
1. ORBÁN BÁBKORMÁNYOZIK Két év vidéki 1956-ünneplés után idén visszatért október 23-i beszédével a fővárosba a miniszterelnök. Orbán Viktor a Millenáris parkban szónokolva azt mondta, hetven éve nem volt ilyen közeli a világháborús veszély, az EU háborús győzelmi terve pedig odavezetne, hogy Magyarországon ismét szláv (ukrán) katonák állomásoznának. Orbán ezzel összefüggésben hangsúlyosan kitért új belpolitikai kihívójára is, szerinte Magyar Péter vezetésével új bábkormányt akar az unió a magyarok nyakára ültetni, a Tisza Párt „igazi aláíró-fajta” elnökének a néppárti vezető Manfred Weber a gazdája. Orbán új fordulatai erősen hasonlítanak a korábban kormányzó lengyel radikális jobboldali PiS taktikájára, amely Donald Tusk immár…
1. TRUMP VISSZAJÖTT Két héttel az amerikai elnökválasztás előtt Donald Trump visszavette a vezetést a legtöbb kutatás szerint. A republikánus jelöltet utoljára két hónappal ezelőtt tartották esélyesebbnek a győzelemre, mint demokrata ellenfelét. Kamala Harrisnak jelöltté válása után gyorsan sikerült fellelkesítenie a szavazókat, ám a jelek szerint az elmúlt hetek Trump-kampánya megtette a hatását, mint például a hétvégén, amikor egy McDonald’sban szolgált fel, óriási visszhangot (és elhatárolódást a gyorsétteremlánctól) váltva ki. Bár a közvélemény-kutatások továbbra is azt jósolják, hogy Harris összességében több szavazatot fog kapni, a választásokat eldöntő hét állam többségében azonban jelenleg Trump áll kicsivel jobban. Eközben Brüsszelben már külön…
1. A LÉTEZŐ LEGKISEBB KÜLÖNBSÉG Nem sokon múlt, de vereséget szenvedett Oroszország a Nyugattól a hétvégi moldovai szavazásokon. A Románia és Ukrajna közé szorult, főleg románok lakta, de orosz kisebbséggel, sőt egy orosz katonák által megszállt területdarabbal is rendelkező 2,4 milliós országban elnökválasztást és egy EU-csatlakozásról szóló népszavazást is tartottak. Utóbbinak szimbolikus jelentősége volt, a fejletlen ország nagyon messze áll a tagságtól, de a Kreml nagyon szerette volna elérni, hogy az alkotmányba ne kerüljön be Európa, mint elérendő cél. Ennek érdekében több százezer ember szavazatát vásárolta meg, tüntetéseket szervezett, propagandával árasztotta el az országot és csaknem sikerült is megfordítania a…
1. MÁR NEMCSAK MOSZKVA, KIJEV IS ATOMMAL FENYEGET Az Európai Unió történetének leginkább bevándorlásellenes csúcsán vagyunk túl. A tanácskozáson a tagállamok vezetőinek többsége támogatta, hogy hozzanak létre az unión kívül olyan posztokat, ahol elbírálják a menedékkérelmeket, így az elutasított kérelmezőknek nincs esélyük eltűnni Európában. A deportálások felgyorsítását szorgalmazták és kiálltak a lengyel kormányfő mellett is, aki arra hivatkozva akarja teljesen felfüggeszteni a menekültkérelmek befogadását, hogy Moszkva és Minszk migránsok küldésével destabilizálni akarják az országot. Kérdés, mik lesznek a következményei ennek a hónapok óta érlelődő bevándorlásellenes szigorításnak, ugyanis a vezetők iránymutatásait Brüsszelnek olyan jogszabályokká kéne formálnia, amelyek megfelelnek a nemzetközi és…
1. UKRÁNOK ÉS MIGRÁNSOK A BRÜSSZELI ÉTLAPON Kijev után Brüsszelben is bemutatta régóta beharangozott „győzelmi tervét” az ukrán elnök, amely azonban inkább tűnik kívánságlistának, mint tervnek. Az uniós tagállamok vezetőinek találkozójára érkező Volodimir Zelenszkij elképzelése ráadásul több „titkos záradékot” is tartalmaz, amelyekről egyelőre nem tudni semmit. A legfontosabb részek: Ukrajna NATO-csatlakozása és a nyugati fegyverek bevetésének engedélyezése oroszországi célpontok ellen, vagyis olyan pontok, amelyekben már hónapok óta hiába próbál áttörést elérni Kijev. A magyar kormányfő rémisztőnek nevezte az elképzelést. A csúcstalálkozó másik kényes témája a migráció, s itt is jut szerep Orbán Viktornak, az általa létrehozott szélsőjobboldali európai pártcsoport vezetői…