Hónap: 2024 december

1. TŰZGOLYÓVÁ VÁLT REPÜLŐ Dél-Korea történetének legsúlyosabb repülőgép-katasztrófája következett be, amikor egy helyi fapados légitársaság járatának leszálláskor nem nyílt ki a futóműve, majd a hasán szánkázó Boeing egy falnak ütközött és felrobbant. A tragédiát mindössze a személyzet két tagja élte túl, a halottak száma 179. Egyelőre nemcsak azt nem tudják, miért nem nyílt ki a futómű, de azt sem, hogy ebben a helyzetben miért nem engedte ki a pilóta leszállás előtt az üzemanyagot, miért nem várták tűzoltók a gépet, s persze azt sem, miért volt ott az a bizonyos fal. 2. MINISZTERELNÖKÖK A FAL ALATT Az ünnepek alatt két, politikai…

Read More

1. PEZSGŐ HELYETT HAGYOMÁNYT BONT Koccintás helyett karácsonyfa, azaz megszakította a köztársasági elnökök újévi köszöntőinek a rendszerváltás óta tartott szokását Sulyok Tamás. A februárban, a kegyelmi botrány után megválasztott új köztársasági elnök azzal indokolta a változtatást, hogy hívőként a karácsonyt tartja az egyik legszebb ünnepnek, amely jobban alkalmas a nemzeti összetartás kifejezésére is, s az újévi „derű mámora helyett meghitt pillanatban” akar megszólalni – ennek megfelelően fő üzenete az volt, sose tekintsünk a másik magyarra ellenségként. Közben az ellenzéket idén átformáló tiszás pártvezető, Magyar Péter karácsonyi videonaplóval jelentkezett, amelyben Fidesszel való szakítását magyarázta, közéletbe történt berobbanását egyfajta gyónásnak nevezve, amelyből…

Read More

1. PSZICHOPATA PSZICHIÁTER Nagyon súlyos és nagyon abszurd terrortámadás helyszíne volt a kelet-német Magdeburg karácsonyi vására, ahol egy autós a tömegbe hajtva megölt négy nőt és egy kisfiút, több száz embert pedig megsebesített. Az őrizetbe vett terroristáról kiderült, hogy szaúdi migráns, de ezzel véget is értek az ilyenkor szokásos klisék. Az ötvenéves támadó ugyanis húsz éve Németországban él, pszichiáterként dolgozik, megtagadta a muszlim vallást, a német szélsőjobboldallal szimpatizált, és pont azért haragudott meg a németekre, mert azok túlságosan könnyen engedik be az iszlamistákat, és ezzel hozzájárulnak Európa elmuszlimosodásához. Ám valószínűleg így is a bevándorlásellenes AfD pártot fogja erősíteni a támadás…

Read More

1. CSAK A FELSZÍN CSENDES A vártnál jóval harmonikusabban zajlott Ursula von der Leyen és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatója, amellyel lezárták a féléves magyar soros elnökséget. A bizottság elnöke megköszönte a magyar kormányfő erőfeszítéseit, és elismerően beszélt a magyar kormányzat munkájáról, kiemelve Románia és Bulgária schengeni csatlakozását. Orbán pedig elmondta, hogy az együttműködés érdekében félretették politikai nézetkülönbségeiket. Ettől azonban Brüsszel és Budapest viszonya aligha változik, amit mutat az is, hogy a kormányfő előzőleg egy rendelettel rakatott félre 600 millió forintot a Brüsszel elleni jogi harcra. Az összeg arra szolgál, hogy megpróbálják megváltoztatni az európai bíróság ítéletét, amely egymilliárd euróra, s…

Read More

1. MÉLYBEN A FORINT, ORBÁN SPEKULÁNSOZIK Egy nyugodtabb hét után borzalmas napja volt a forintnak, ma 416 feletti kétéves mélyponton is volt az euró árfolyama, miközben történelmi szintre, 504 forint fölé gyengült a magyar valuta az angol fonttal szemben, a dollárhoz képest pedig 400 körül ért véget a lejtmenete. A forintot ért ütés oka az amerikai jegybank tegnapi szigorú jelzése az óvatosabb kamatcsökkentésről, de a lengyel złoty jobban bírta az euró erősödését. A forintgyengülés okozóinak a spekulánsokat látja Orbán Viktor, aki az árfolyam gyors ugrálása és a magyar gazdaság állapota között nem lát összefüggést, viszont „a Soros Györgyhöz hasonló héják…

Read More

1. AZ EU RONGYOSAI LETTÜNK Az elmúlt tizenöt évben fokozatosan csúszott le Magyarország az uniós tagállamok jóléti rangsorának aljára az Eurostat friss adatsora szerint, így már Bulgáriával osztozunk az utolsó helyen. A háztartások fogyasztása alapján ebben a két országban élnek a legrosszabbul az emberek, az uniós átlag 70 százalékán. 2023-ban az uniós háztartások tényleges fogyasztása az átlaghoz viszonyítva 70 és 136 százalék között szóródott, de Magyarország eddig soha nem volt utolsó. 2010-ben még Horvátország, Lettország és Észtország is távolabb voltak az uniós átlagtól, mint mi. Kilenc országban élnek az átlag felett, az elmúlt három évben pedig 15 országban nőtt a…

Read More

1. ROBBANT A ROLLER Az ukrán titkosszolgálatnak sikerült felrobbantania az orosz nukleáris fegyverekért felelős tábornokot. Igor Kirillovot és szárnysegédjét egy rollerba rejtett bomba ölte meg Moszkvában. Bár az ukránok hivatalosan nem kommentálták a merényletet, nem hivatalosan jelezték, Kirillov jogszerű célpont volt, hiszen háborús bűnöket követtek el az oroszok Ukrajnában a tiltott vegyi fegyverek bevetésével, márpedig azok is a tábornok alá tartoztak. Közben az orosz ENSZ-nagykövet azt mondta a világszervezet biztonsági tanácsának az ülésén, hogy elfogadhatatlanok az eddig elhangzott amerikai, francia és ukrán ötletek a frontvonalak befagyasztásáról, mert azzal Kijev csak időt akar nyerni. Moszkva szerint a háború befejezéséről és nem…

Read More

1. MEGBUKOTT A NÉMET KANCELLÁR Ahogyan az várható volt, elvesztette a maga ellen kért bizalmi szavazást a német kormányfő. A 717 képviselőből mindössze 207-en szavaztak volna továbbra is bizalmat Olaf Scholznak, aki ezek után kérte az államfőtől a parlament feloszlatását és új választások kiírását. Ez minden bizonnyal be is fog következni és a németek február 23-án voksolhatnak, a jelek szerint az eddig ellenzékben lévő keresztény pártokat juttatva kormányra. Akik aztán vagy a szocdemeket vagy a zöldeket vehetik maguk mellé partnernek, bár ez azon is múlik, bejutnak-e a parlamentbe a jelenleg éppen a küszöb alá mért, a mostani koalíciót szétrobbantó liberálisok,…

Read More

1. MÉGIS ŐRIZETBEN A GYEREKGYILKOS Először ugyan elévülés miatt még szabadon kisétálhatott a rendőrségről a negyedszázada, 16 évesen elkövetett gyermekölést bevalló férfi, ám a jogi bizonytalanságot övező társadalmi felháborodás rács mögé juttathatja a tízéves bajai kisfiú, Till Tamás gyilkosát. A Bács-Kiskun megyei ügyészség indítványozta a budapesti vállalkozó előzetes letartóztatását, mert jogértelmezésük szerint a hatályos Btk. kizárja az elévülést minősített emberölés esetében, vagyis nem az számít, hogy a bűntett idején a férfi még fiatalkorú volt. A jogértelmezés alighanem további vitákat generál majd, miközben a Fidesz már beadta a fiatalkorúak által elkövetett gyilkosság el nem évülésének javaslatát – a bizonytalanság egy 2012-es…

Read More

1. ÖSSZECSAPÁS A TŰZSZÜNETRŐL Moszkva támogatja a magyar kormányfő javaslatát egy karácsonyi tűzszünetre és fogolycserére. Az ukrán álláspont kevésbé világos, Orbán Viktor szerint Kijev elutasította a tűzszünetet, az ukrán elnök tanácsadója viszont azt mondta, a magyar miniszterelnök nem is tárgyalt velük erről, így nem is utasíthatták azt vissza. Az orosz igen annak fényében érthető, hogy az orosz hírszerzés főnöke szerint lassan minden céljukat elérik a fronton. Ebben valószínűleg nem állítja meg őket a most elfogadott tizenötödik európai szankciós csomag sem, amely főleg a korábbi büntetőintézkedéseket kijátszó hajókra vonatkozik, s amelyet Magyarország is megszavazott. Miközben még a tűzszünet sem látszik, azt…

Read More