1. MAGYAR PÉTER HANGFELVÉTELÉN ROGÁN A FŐSZEREPLŐ Ügyészségi tanúkihallgatása előtt nyilvánosságra hozta Magyar Péter azt a kétperces hangfelvételt, amit tavaly januárban titokban rögzített otthonukban, feleségével, Varga Judittal beszélgetve. Eszerint „Rogán Antalék” kihúzatták magukat a Schadl-ügy vádiratából, illetve kihúzandókat javasoltak az ügyészeknek, de azok azt nem mind tartották be. Varga arra is utal férjének válaszolgatva, hogy Polt Péter nem ura az ügyészségnek, azért is lett vádemelés, valamint Völner Pált figyelmeztették korábban, hogy álljon le, de nem tette. Magyar Péter kihallgatása után jelezte, az ügyben több hangfelvétele nincs, de más ügyekben „keres”. Azt is elmondta, hogy exnejének és Gulyás Gergely kancelláriaminiszternek nem…
Év: 2024
1. ISZLÁMISTA TERROR MOSZKVÁBAN Oroszországban húsz éve nem hajtottak végre olyan súlyos terrortámadást, mint ezúttal, amikor az Iszlám Állam négy fegyverese lövöldözni kezdett Moszkva külvárosában egy koncerten. A halálos áldozatok száma a 140-hez közelít, a sebesültek száma meg is haladja azt. A koncertnek helyt adó épületet a terroristák felgyújtották, majd elmenekültek. Az orosz hatóságok szerint később mindegyiküket sikerült elfogni Brjanszk környékén, négy tadzsik állampolgárról van szó, akik beismerték tettüket, a felvételek szerint mindőjüket súlyosan bántalmazták. Moszkva azt is állítja, hogy a merénylet után ukrán jóváhagyással Ukrajnába akartak menekülni. Ezt Kijev határozottan cáfolta, az Egyesült Államok pedig emlékeztetett arra, hogy két…
1. ÚJABB MAGYAR AKADÁLYOK AZ EU-CSÚCSON Ismét éjszakába nyúlt az EU vezetőinek csúcstalálkozója, és ez részben megint a magyar kormányfő miatt alakult így. A résztvevők megállapodtak abban, hogy Bosznia-Hercegovinával is megindítják a csatlakozási tárgyalásokat, majd ráfordultak a közel-keleti helyzetre, ahol az eddigiektől eltérően a magyarok is rábólintottak, hogy azonnali tűzszünetre szólítsák fel a Hamászt és Izraelt. Aztán jött a legélesebb vita arról, hogy az Európában lefoglalt orosz javak által termelt profitot (tehát csak a javak hozamait) fordítsák-e Ukrajna megsegítésére, vagyis vegyenek-e belőle például lőszert. Itt az egyik legfontosabb ellenző a békepártiságát hangoztató magyar kormányfő volt (aki már azzal is vihart…
1. MEGFELEZETT NÖVEKEDÉS, VÉGE A KAMATSAPKÁNAK A kormány lassan csaknem megfelezi az idei növekedési kilátásokat: a korábban várt 4 százalék helyett januárban már 3,6 százalékot tűzött ki Varga Mihály pénzügyminiszter, de most már csak 2-3 százalék közötti növekedési ütemmel számol. Tavaszi banki fazonigazításként áprilistól kivezetik a betéti kamatsapkát, amely másfél évig a vállalati és a 20 millió forint feletti lakossági bankbetétekre vonatkozott. Célja az volt, hogy intézményi befektetők a magas jegybanki alapkamatot kihasználva ne realizálhassanak indokolatlanul nagy hozamokat. Így már csak a lakossági jelzáloghiteleknél marad fenn a kötelező korlátozás a kamatokon, jelen állás szerint június 30-ig. 2. LÁZÁR-SPARRING AZ OSZTRÁK…
1. EGY HETET CSÚSZIK A BEÍGÉRT ROGÁNBUKTATÁS Habár beigazolódtak a NER-ből kiszállt állami hivatalnok várakozásai, Magyar Péter mégsem buktatott ma ígéretei ellenére kormányt, s Rogán Antalnak sem kell menekülnie az országból Magyar mai négyórás ügyészségi tanúkihallgatása után. Varga Judit exférjét ugyan tényleg a Schadl-Völner-ügy kapcsán idézték be Facebook-posztjai miatt, de új ígérete szerint a maga készítette hangfelvételekből álló bizonyítékait jövő héten adja át a kihallgatás második felvonásában. Ezekkel pedig most tett három állítását akarja alátámasztani, melyek szerint Schadl György végrehajtó főnök „Rogán embere volt”, a kormány már a gyanúsítás előtt tudott Völnerék titkos megfigyeléséről, valamint Rogán vagy emberei bementek az…
1. VITÉZY IS ELINDUL KARÁCSONY ELLEN Hosszas hezitálás után döntött Vitézy Dávid, s az LMP és civilek közös jelöltjeként elindul a budapesti főpolgármester-választáson. A városfejlesztési szakember bejelentése szerint azoknak a fővárosiaknak szeretne alternatívát nyújtani, akik sem a Lázár János által megtestesített fideszes Budapest-politikából, sem Karácsony Gergely főpolgármester és Gyurcsány Ferenc DK-vezér koalíciójából nem kérnek. A Szentkirályi Alexandra és Karácsony ellen versenybe szálló egykori fideszes Vitézy tízezer új szolgálati lakást, BKK-rendészetet, a fővárosi cégek igazgatóságaiból a pártpolitikusok száműzését ígéri, listáján is 70 százalék felett lesznek a civil jelöltek. A kihívóra azonnal reagált a regnáló városvezető, Karácsony Gergely szerint az ő korábbi…
1. PUTYIN ÖTÖDSZÖR Ahogy az várható volt, fölényesen nyerte meg az orosz elnökválasztást Vlagyimir Putyin, bár a választás szó erős túlzás, hiszen veszélyes ellenfél nem kerülhetett fel a szavazólapra. 88 százaléknyi szavazatot a Szovjetunió összeomlása óta egyetlen vezető sem gyűjtött be, s ha a 71 éves Putyin befejezi mostani, ötödik elnöki ciklusát, az azt jelenti, hogy Sztálinnál is hosszabb ideig lesz hatalmon. Az elégedett Putyin kivételesen szólt egy szót börtönben meghalt ellenfeléről is, amikor közölte, ő ki akarta cserélni Alekszej Navalnijt Nyugaton raboskodó oroszokra, de „történt, ami történt”. Nyugati vezetők egyértelműen bírálták, és színháznak nevezték a választást, India és Kína…
1. INGYENESEN SZEREZHETNEK JOGSIT A KÖZÉPISKOLÁSOK Szeptembertől ingyenesen szerezhetik meg a jogosítványt a középiskolások – jelentette be az igazságügyi miniszter. Tuzson Bence hozzátette, hogy a részleteket még most dolgozzák ki, de az már biztos, a B-kategóriás jogsinál nem kell majd fizetni sem az elméleti, sem a gyakorlati órákért, de a vizsgáért sem. A 20 év alatti fiatalok jogsiszerzését eddig is támogatta a kormány, a tanfolyam és a vizsga díjából utólag 25 ezer forintot lehet visszaigényelni az Államkincstárnál. A most bejelentett program komoly segítség, hiszen a jogsi megszerzése félmillió forintba is belekerül. 2. TERÉZVÁROS LETELEPÍT, A REFORMÁTUSOK KIRÚGNAK A terézvárosi önkormányzat…
1. A KREML KÉSZEN ÁLL AZ ATOMHÁBORÚRA A francia parlament nagy többséggel támogatta, hogy biztonsági megállapodást kössenek Ukrajnával, egyedül a szélsőjobb- és a szélsőbal tartózkodott vagy szavazott nemmel. A francia elnök által támogatott javaslat fegyvereket, lőszert, pénzt és kiképzést ígér, az Emmanuel Macron által felvetett csapatküldésről nincs szó. A franciáknak egyébként valamivel több mint fele támogatná katonák Ukrajnába vezénylését, de csak amíg nem harcoló alakulatokról van szó. Ezzel párhuzamosan Washingtonban is találtak pár száz millió dollárnyi megtakarítást a Pentagon büdzséjében, amiből most gyorsan lőszert is küldenek Kijevnek, hiszen az ezen a téren továbbra is nagyon le van maradva. Becslések szerint…
1. GARANTÁLT A SZABADSÁGHARC FOLYTATÁSA BRÜSSZELLEL Az Európai Parlament mindent megtesz, hogy a magyar kormány ne tudjon engedményeket kicsikarni a brüsszeli bizottságtól. A parlament jogi bizottsága úgy határozott, az uniós bíróságon beperli a bizottságot, amiért az tavaly év végén szerinte megalapozatlanul szabadított fel tízmilliárd eurónyi befagyasztott uniós forrást. A végső döntés a precedens nélküli per megindításáról a parlament vezetőinek a kezében van. A lépés újabb csapást mért a forintra, amely ennek hatására egyéves mélypontra gyengült. Emellett alakul egy másik feszültségforrás is: jövő év közepén ugyanis Frankfurtban megkezdi a működését egy új pénzmosásellenes uniós hivatal, amely vizsgálhatja majd, hogy kik a…