1. TÖRTÉNELMI MÉLYPONTON A SZÜLETÉSSZÁM Soha nem látott mélységbe zuhant születések száma Magyarországon a 2024-es évre vonatkozó mai KSH-jelentés szerint. Tavaly 77 500 gyerek született, 7725-tel kevesebb, mint 2023-ban, és 15 ezerrel kevesebb, mint 2021-ben. Népességarányosan nézve a korábbi mélypont a 2011-es ezer főre jutó 8,8 születés volt, 2023-ban 8,9, ehhez képest lett tavaly 8,1. A halálozási mutató javult: 2024-ben 127,5 ezer magyar halt meg, 676-tal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezer főre vetítve ez 13,3 halálesetet jelent, ami 2017 óta a legalacsonyabb arány. A teljes termékenységi arányszám – ami azt mutatja, hogy egy nő átlagosan hány gyereket szül életében…
Hónap: 2025 január
1. VÉGET ÉRT A RECESSZIÓ, ERŐSÖDÖTT A FORINT Negyedéves és éves bázison is nőtt a GDP a tavalyi utolsó három hónapban, így véget ért a technikai recesszió a magyar gazdaságban. A statisztikai hivatal nyers adatai szerint a 2024-es növekedés 0,5 százalék volt. Az előzetes adatok alapján a növekedést csak a szolgáltatások teljesítménye támogatta, a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar lefelé húzták a számokat. A kormány szerint ez trendforduló, idén negyedévről negyedévre gyorsuló ütemű növekedést várnak – 2025-re 3 százalék feletti GDP-bővülésre számít a gazdasági tárca, elemzők inkább 2 százalékhoz közelebbi növekedést prognosztizálnak. A forint erősödéssel reagált a friss adatokra:…
1. ORBÁN DUBAJOZIK, A FŐVÁROS VÉTÓZIK Összeállt a Fidesszel szembeni teljes egység a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén a mini-Dubaj, azaz a Grand Budapest arab ingatlanfejlesztési beruházás ellenzése kapcsán. A Karácsony Gergely mögött álló baloldal, Vitézy Dávid mozgalma, a kutyapártiak és a Tisza-frakció is támogatta azt az előterjesztést, ami arról szól, hogy a főváros éljen a 85 hektáros rákosrendezői területre lévő elővételi jogával, s a Budapesti Közművek utalja is majd el az első 12,7 milliárd forintos részletet. A témában megszólaló Lázár János építési miniszter szerint Rákosrendezőn csak olyan felhőkarcoló-mentes beruházás valósulhat meg, amit a budapestiek támogatnak. Közben az Emirátusokban tárgyaló Orbán…
1. TRUMP ELZÁRTA A MAGYAR SAJTÓCSAPOT IS Első intézkedéshulláma egyik lépéseként Donald Trump 90 napra felfüggesztette a külföldi segélyprogramokat, amely magyarországi civil szervezetek és sajtótermékek esetében is a már megítélt támogatások leállítását jelenti. A pénzeket itthon szétosztó Ökotárs Alapítvány és Mérték Média Műhely már értesítette a Szabad Média Pályázat idei győzteseit a kifizetések stopjáról, összesen 173 millió forint fagyott be a kormánysajtó által Pressman-árváknak gúnyolt közegben, a listán éllovas Magyar Hang és Klubrádió tízmillió forinttól esik el, a 444 hírportál pedig nyolcmilliótól. A hivatalba lépett amerikai elnök közben woke-ellenes küzdelmét is folytatja, felfüggesztette a hadsereg érzékenyítő programjait, első elnökségéhez hasonlóan…
1. KIENGEDTÜK A KÉZIFÉKET Ezúttal a kistestvért védtük meg a nagytestvér helyett Brüsszelben, ahol a magyar kormány hozzájárult az Oroszország elleni szankciók meghosszabbításához, megakadályozta viszont a fehérorosz elnökválasztás uniós elítélését. Orbán Viktor pénteken még nemet mondott a büntetőintézkedések megújítására, s közölte, behúzta a kéziféket, ha Ukrajna nem engedi újra át az orosz gázt a területén. Kijev ezt nem tette meg, a most elfogadott határozat szövegébe viszont bekerült egy általános passzus az energiabiztonságról, amit a magyar kormány garanciának tekintett és elállt a vétótól. Brüsszelben amúgy pont erre számítottak, amióta Donald Trump amerikai elnök még keményebb szankciókat helyezett kilátásba az orosz energiaexport…
1. TRUMP KÖVETELÉSLISTÁJA A VILÁGNAK Ahogy a kampányban megígérte, Donald Trump elrendelte, hogy hozzák nyilvánosságra a XX. századi Amerika három nagy politikai merényletével kapcsolatos összes aktát. John F Kennedy elnök, Robert Kennedy elnökjelölt és Martin Luther King fekete polgárjogi vezető meggyilkolásáról a dokumentumok nagy része ugyan már publikus, de néhány ezer akta még mindig titkosítva van, ezeket oldja fel az új elnök. Akinek egyik első intézkedését máris blokkolta egy szövetségi bíró, mert szerinte alkotmányellenes az elnöki rendelet, amely megtiltaná, hogy állampolgárságot kapjanak az illegálisan vagy időszakos vízummal Amerikában tartózkodók ott születő gyerekei. A Fehér Ház fellebbez a döntés ellen. Trump…
1. BOMBARIADÓ SÖPÖRT VÉGIG AZ ISKOLÁKON Országszerte 268, de többségében 245 budapesti iskola kapott ma bombafenyegetést. Az Allah nevében érkező fenyegetések azonos szöveggel érkeztek elektronikusan az intézményekbe, amelyeket a szabályok szerint a rendőrök kiürítettek, véget vetve a tanításnak. Tegnap egyébként Bulgáriában, tavaly ősszel pedig Csehországban és Szlovákiában volt hasonló fenyegetéshullám, sőt egy pozsonyi egyetem ma is kapott ilyet. Orbán Balázs miniszterelnöki politikai igazgató szerint a szélsőséges eszmék veszélyét mutatják a ma történtek, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter inkább egy elmebetegre gyanakodik. Magyar Péter ellenzéki vezető a titkosszolgálati és a belügyminisztert tartja felelősnek azért, hogy nem tudtak előre az összehangolt akcióról, ami mögött…
1. KARÁCSONY KÉT FRONTOT NYITOTT Bírósági ítéletértelmezési harcba kezdett a budapesti főpolgármester és a kormányzat. Karácsony Gergely szerint immár jogerősen is a fővárosnak adtak igazat a túlzott mértékű szolidaritási hozzájárulás visszavonása érdekében indított perükben, ezért az államkincstár 28,3 milliárd forintot utal majd vissza Budapestnek. Erre előbb a kincstár, aztán a pénzügyminiszter, majd Sára Botond főispán úgy reagált, hogy szó sincs visszautalásról az ítéletben, az adó nagyságát a bíróság nem vitatta, ezért a főispán törvényességi felhívást intéz a közgyűléshez, vagyis fizetni kell. Eközben a kormány reagált Karácsony azon felvetésére is, hogy a főváros élni kíván elővételi jogával a rákosrendezői mini-Dubaj területre.…
1. DONALD TRUMP REPÜLŐRAJTJA Ahogy ígérte, rendeletcunamival kezdte első munkanapját a frissen beiktatott amerikai elnök. Donald Trump szükségállapotot hirdetett a mexikói határnál, hogy keményebben tudjon fellépni az illegális bevándorlás ellen. Döntött arról is, hogy ezentúl nem jelent automatikusan állampolgárságot, ha valaki – például illegális bevándorlók gyermekeként – az Egyesült Államokban születik. Mexikóval két további fronton is ütközött: terrorszervezetnek nyilvánította a drogkartelleket és átnevezte a Mexikói-öblöt Amerikai-öbölre. Ahogy első hivatali ideje alatt, most is kiléptette Amerikát a párizsi klímaegyezményből, s egyszersmind energiaügyi vészhelyzetet hirdetett, hogy a környezetvédelmi előírásokat lazítva megkönnyítse az olaj- és gáztermelést. Trump búcsút intett az Egészségügyi Világszervezetnek is,…
1. HAZATÉRTEK AZ ELSŐ TÚSZOK Kicsit késve, de életbe lépett a gázai tűzszünet, sőt megérte a második napját is, így kiszabadulhattak az első izraeli túszok és palesztin foglyok is. A Hamász három izraeli nőt engedett el, s cserébe fejenként 30 fogoly (szintén nők, illetve tizenéves fiúk) szabadon bocsátását kérte és kapta. A három túsz 15 hónapos rabság után térhetett vissza szeretteihez. A héten várhatóan még négy túsz nyerheti vissza a szabadságát abból az 57-ből, akik még a feltételezések szerint életben vannak. Közben a gázaiak is kezdenek visszatérni otthonaikba, illetve megnézni, hogy egyáltalán mi maradt belőlük. Előbújtak a föld alól a…