1. ITT EGY ÚJABB HÁBORÚ
Tényleg megkezdődött a Donald Trump által többször beígért kereskedelmi háború. Az amerikai elnök beváltotta fenyegetését, és 25 százalékos vámot vetett ki a Mexikóból és Kanadából eddig a szabadkereskedelmi egyezmény alapján vámmentesen érkező termékekre, a kínai importra pedig az eddigi vámokat még tíz százalékkal tolta meg. Trump nemzeti vészhelyzetre hivatkozott a döntésnél, a jogértelmezését majd nyilván bíróságon is meg kell védenie, de a fő gondolatmenete az, hogy a többi ország átveri és kifosztja az Egyesült Államokat az olcsó exporttal, ráadásul Mexikó és Kína drogokkal is elárasztja Amerikát. A három érintett kormány közül a legkeményebben a választásokra készülő Kanada lépett fel, amely azonnal büntetővámokkal válaszolt. Trump erre megismételte, hogy Kanada csatlakozzon az Egyesült Államokhoz és akkor nem lesznek vámok, ha viszont nem, akkor rosszul fog járni, mert egy olyan terméke sincs, amire szüksége lenne Amerikának. Valamivel puhábban, de Mexikó is válaszvámokat ígért, Kína pedig nála is határozatlanabb válaszintézkedéseket. Trump azt is közölte, hogy Európa lesz a következő, amit az európai vezetők eddig is tudtak, és a mai EU-csúcsra érkezve válaszintézkedéseket ígértek.
2. EZ MÁR MÁS AMERIKAI-UKRÁN VISZONY
Az amerikai elnök szerint javában zajlanak a tárgyalások Washington és Moszkva között az ukrajnai háborúról. Donald Trump haladásról beszélt, amivel meglepte és fel is zaklatta az ukrán elnököt. Volodimir Zelenszkij szerint ugyanis Ukrajnát kihagyták ezekből a megbeszélésekből. Még nehezebb helyzetbe hozta Zelenszkijt Trump különmegbízottja, aki azt árulta el, hogy az ukrán elnök korábbi nyilatkozataival ellentétben már kész lemondani oroszok által elfoglalt területekről. S végül odavágott az új amerikai külügyminiszter is, aki szerint Ukrajna nem győzhet, és a háború száz évvel vetette vissza az országot, amire újabb felháborodott válasz érkezett Kijevből.
3. MERZ BELEÜTKÖZÖTT A TŰZFALBA
Gyorsan visszatapasztották a szélsőjobb köré épített, s múlt héten megroggyant tűzfalat Németországban, a német parlamentben ugyanis nem ment át a törvényjavaslat, amely lezárta volna a határokat az illegális migránsok előtt. A jogilag nem kötelező szándéknyilatkozatot még együtt támogatták a kereszténypártok, a jobboldali liberálisok és a szélsőjobb, de a példátlan összefogás még a korábban jósoltnál is nagyobb vihart kavart. A törvényjavaslat szavazásán már a liberálisoktól és a kereszténydemokratáktól is többen szembefordultak a pártvezetéssel, így a választók körében amúgy népszerű javaslat éppenhogy, de megbukott. Ezzel többszörösen kínos helyzetbe került a beterjesztő, a kancelláresélyes Friedrich Merz, hiszen három héttel a választások előtt hiába szegte meg az ígéretét, hogy nem áll össze a szélsőjobbal, megtette, és még csak nem is járt sikerrel, ráadásul nyíltan szembefordult vele elődje, Angela Merkel is.
4. ÜRES AZ ALBÁNIAI OLASZ TÁBOR
Elszánt az olasz kormányfő, de az olasz bírák még nála is elszántabbak. Giorgia Meloni tavaly ősz óta most harmadszor próbált illegális migránsokat szállítani a nem kevés pénzért és nem kis hírverés mellett Albániában felállított táborokba, s az olasz bírák harmadszor is megakadályozták. Megint a tengeren összeszedett egyiptomi és bangladesi férfiakról van szó, tehát nem háború elől menekülőkről, ám az olasz bírák szerint őket sem lehet sehova sem vinni, amíg az EU bírósága nem járul ehhez hozzá.
5. GYURCSÁNY MARADT, DE MAGYARNAK NEM KELL
Habár több kihívó is fogadkozott, végül csak annyi meglepetés történt az ellenzéki Demokratikus Koalíció tisztújító kongresszusán, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök félbeszakította beszédét, hogy felköszöntse születésnapos feleségét, Dobrev Klárát. Amúgy Gyurcsányt újraválasztották, ahogyan a párt ügyvezető alelnöke is Molnár Csaba maradt. A DK – a Fidesztől eddig tíz választáson kikapó – régi-új elnöke üzent a Tisza Pártnak, szerinte a következő kormány csakis koalíciós lehet, s egyúttal március 15-re az együttműködés nyitányaként összellenzéki demonstrációt hirdetett. Az ajánlatot Magyar Péter azonnal visszautasította, mert „a levitézlett ellenzéki erők és minden új pártocska” egyaránt Orbán hatalomban tartását szolgálja.
6. FELEMÁS ÉV A KÜLKERESKEDELEMBEN
Az export és az import is csökkent tavaly, mégis minden idők legnagyobb külkereskedelmi többletét hozta 2024. Decemberben az elmúlt évekkel ellentétben – az import jelentős, nem várt visszaesésének köszönhetően – közel 400 millió eurós többlet keletkezett az áruforgalomban, így a statisztikai hivatal előzetes adatai szerint 2024-ben összességében 11,6 milliárd euró volt a külkereskedelmi többlete Magyarországnak. Euróban számolva tavaly az export 3,6, míg az import 5,7 százalékkal zsugorodott.
7. BANKJA LESZ A TURIZMUSNAK
A nemzetgazdasági miniszter szeretné, ha többet utaznának a magyarok, akár hitelből is, ezért bankot is alapítanak a turizmusnak. Nagy Márton elmondta, az új pénzintézet hiteleit a Tourinform irodákon keresztül lehet majd igényelni, és már idén ősztől meghirdetik az első hitelprogramokat. A miniszter szerint a turisztikai ágazat tavaly „igazi motorként” húzta felfelé a GDP-t, a magyar szálláshelyek 1050 milliárd forint bevételt értek el, ami 16 százalékos növekedés az előző évihez képest, a vendéglátóhelyek bevételei pedig 11,2 százalékkal 2005 milliárd forintra nőttek.
8. A KÉSÉS ÉVE LETT 2024 A MÁVNÁL
Rekord késési időt hozott össze a MÁV 2024-ben, a vasúttársaság összesítése szerint a hazai vonatok tavaly 3,6 millió percet, azaz 6,9 évnyit késtek. A MÁV ugyanakkor azt domborítja ki, hogy ezek a késések a teljes menetidő mindössze 3,8 százalékát tették ki. A korábbi éveket megvizsgálva az látszik, hogy 2024 az elmúlt hét év legrosszabb statisztikáját produkálta – 2020-ban például „csak” 3,1 évet késtek a magyar vonatok, tavalyelőtt pedig 5,7-et. A vasúttársaság statisztikája egyébként a hat percnél nagyobb csúszást számítja késésnek. Közben az építési és közlekedési miniszter jelezte, jó ütemben épül az M49-es autósztráda Nyíregyháza és a romániai Szatmárnémeti között, az utat 2026 végéig átadják. Amúgy idénre is maradtak ingyenes autópályaszakaszok, például az M4-es Vecsés és a Liszt Ferenc reptér között, az M8-as végig, illetve az M6-os új szakasza a horvát határig.
9. MEGHALT A MEGVERT APA
Belehalt sérüléseibe a világbajnok kajakos, Dudás Miklós édesapja, akit még tavaly nyár végén támadott meg és vert össze egy benzinkúton egy hatfős társaság. Az 55 éves, rokkantnyugdíjas férfi azóta kómában feküdt, orvosai nyolcórás koponyaműtétet is végrehajtottak rajta, de hiába. A cigány támadók bokszolók voltak, (köztük edző és bíró is), akik egy piaci konfliktus miatt találkoztak Dudásékkal, s brutális tombolásuk óta szabadlábon védekeznek.
10. GYŐZÖTT A FEKETE COUNTRY
Kereken negyedszázadot várt rá, de most végre megkapta a legjobb albumnak járó Grammy-díjat Beyoncé, aki amúgy 35 trófeájával Grammy-rekorder, csak épp a legfontosabbra hiába várt eddig. S mivel az eredetileg R&B énekesnő a country-zenét újraértelmező Cowboy Carter című albumáért kapta meg az elismerést, ezzel egyszersmind ő lett az első fekete nő, akinek lemeze megnyerte a country-kategóriát. Az este másik nagy győztese Kendrick Lamar, akié lett a legjobb dal, a They Not Like Us, valamint a legjobb felvétel, a legjobb rap előadás és a legjobb rapszerzemény és a legjobb klip is. A rock kategóriákban a Rolling Stones és a Beatles is kapott elismerést, utóbbi a mesterséges intelligencia segítségével készült Now and Then című daláért.