2025. 07. 12. szombat

1. SZJA-MENTESSÉG A HARMINC ALATTI ANYÁKNAK IS

Az egygyerekes harminc évnél fiatalabb anyáknak sem kell személyi jövedelemadót fizetniük jövőre – jelentette be az újabb adókedvezményt Gulyás Gergely a kormányinfón. Az átlagbér összegéig eddig is kaptak szja-kedvezményt a harminc év alatti anyák, jövőre viszont a magasabb bérért dolgozók még jobban járnak, mert a teljes fizetésük adómentes lesz. A kormányszóvivő az árrésstop-rendelet végrehajtásával kapcsolatban elmondta, hogy nemcsak a harminc árstopos listára tett terméknél fogják ellenőrizni az árképzést, vagyis hogy a boltok valóban csak tíz százalékot tesznek rá a beszerzési árra, hanem a haszonkulcsot a többi árunál is vizsgálják majd, nehogy azok árának emelésével ellensúlyozzák a boltok az intézkedés hatását. A szabályokat ismételten megszegők a milliós bírságokon kívül az üzletbezárás szankciójára is számíthatnak a miniszter szerint.

2. EGY KICSIT APADT A TISZA

Továbbra is a Tisza a legnépszerűbb politikai erő az országban, bár csökkent az előnye a Fidesz előtt. A Medián közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint a biztos szavazók körében 46-37-re vezet a Tisza, novemberben még 11 százalék volt az előnye. Azt is megállapították, hogy a tiszások szavazási hajlandósága magasabb a fideszes táborénál, amelynek kemény magja érinthetetlen. A felmérés szerint a válaszadók 56 százaléka kormányváltást szeretne, a kisebb pártok közül pedig csak a Mi Hazánk éri el a parlamentbe jutás 5 százalékos küszöbét, a kutyapárt (4 százalék) és a DK (3) alatta marad. A Medián kutatása külpolitikára is rákérdezett, s a magyarok kétharmada szerint Donald Trump döntései veszélyt jelentenek Európára.

3. ELSŐRE INKÁBB NYET

Moszkva elsőre elutasította a harminc napos amerikai tűzszüneti ajánlatot, amelyet az ukránok már elfogadtak. A Kreml tanácsadója szerint a javaslat csak az ukránoknak lenne jó, hogy erőt gyűjtsenek és átcsoportosítsák katonáikat. Mindenesetre valószínűleg inkább időhúzásról, mint végleges nemről van szó, az orosz elnök ugyanis később kijelentette, hogy elvileg persze támogatják a tűzszünetet, de annak tartós békéhez kell vezetnie, vagyis a részleteken még dolgozni kell. Vlagyimir Putyin első számú célja minél gyorsabban visszafoglalni az ukrán kézen lévő oroszországi területeket, ezt parancsba is adta, amikor váratlanul a kurszki frontra látogatott. Az oroszok haladnak is előre, becslések szerint az ukrán kézre került rész több mint négyötödét már visszavették. Közben mindenesetre megérkezett az amerikai tárgyalódelegáció is Moszkvába, Donald Trump amerikai elnök pedig gazdasági szankciókkal fenyegette meg az oroszokat, ha nem egyeznek bele a tűzszünetbe.

4. A LENGYEL SPÁRTA

A lengyelek annyira nem bíznak az oroszokban, hogy az ország államfője azt kérte Washingtontól, telepítsen amerikai atomfegyvereket Lengyelországba. És ez csak egy az elmúlt hetek lengyel megnyilatkozásai közül. Így például a kormány közölte, hogy hatalmas, félmilliós hadsereget fog építeni a jelenlegi 200 ezres helyett. Nemrég azt is elmondták, hogy az ország összes repterét úgy fogják átalakítani, hogy az katonai céloknak is megfeleljen. S a NATO-tagok közül Lengyelország lesz az első, amelyik a GDP öt százalékát fogja védelemre költeni.

5. KONTRA, REKONTRA

Egyre vadabb számok hangzanak el az amerikai elnök által indított vámháborúban. Donald Trump most már egyenesen kétszáz (!) százalékos sarccal fenyegette meg az európai alkoholokat, beleértve a bort és a pezsgőt is. Előzőleg ugyanis az EU bejelentette, hogy áprilistól ötven százalékos vámot fog kivetni egy sor amerikai termékre, köztük szeszesitalokra. Aminek meg az volt az előzménye, hogy Trump már életbe is léptetett egy 25 százalékos vámot az alumíniumra és az acélra. Az Egyesült Államok még előrébb tart a kereskedelmi háborúban Kanadával, ahol sorra szedik le az amerikai termékeket a polcokról, s a délre látogató kanadai turisták száma is alaposan megcsappant.

6. MÉG HOGY NINCS ÉLET AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN!

A katari után most kínai korrupciós ügy rázhatja meg az Európai Parlamentet. A belga rendőrök ma több mint húsz helyen tartottak házkutatást, a célkeresztben a Huawei technológiai óriáscég áll, amely a gyanú szerint európai képviselőket vesztegetett meg. A gyanúsítottak, illetve őrizetbe vettek neveit egyelőre nem közölték. Egy ennél kisebb, viszont magyar (sőt, Magyar) vonatkozású botrány is kirobbant az EP-ben. A Tisza elnöke (és európai képviselője) szerint ugyanis odahamisították a nevét egy Ukrajnát támogató dokumentumra. Magyar Péter arra céloz, hogy az ügyből azonnal politikai propagandát csináló Fidesz áll az eset mögött és alapos vizsgálatot követel a parlament vezetésétől, amely amúgy elismerte, hogy tévesen került oda Magyar neve.

7. LEJTŐN AZ AKKUIPAR, KIVÉVE SÓSKÚTON

Hiába tiltakoznak az akkuüzem ellen a sóskútiak, úgy tűnik, kapnak egyet a nyakukba annak ellenére, hogy a magyar akkuipar éppen a termelés csaknem ötven százalékos zuhanását próbálja túlélni. A KSH legfrissebb adatai szerint ugyanis a magyar akkugyártás januárban 46 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Közben viszont a sóskúti önkormányzatot megkerülve a kormányhivataltól sikerült engedélyt szereznie az üzem elindításához a szlovén Andrada csoportnak. A sóskúti képviselő-testület ellenzi a beruházást, tavaly a lakosság is felháborodottan tiltakozott ellene, de ezeket figyelmen kívül hagyva kiadták az engedélyt, pedig tavaly még Orbán Viktor is azt mondta a parlamentben, hogy a sóskútiak a saját sorsukról maguk döntenek. Az engedélyt a település most a bíróságon támadja meg. Közben csődöt jelentett Svédországban a nagy európai reménységnek tartott Northvolt akkugyártó cég, pedig olyan nagybefektetőik voltak, mint a BMW, a Volkswagen és a Goldman Sachs.

8. VÍZTÁROZÓT IS SZEREL

Újabb közbeszerzést nyert Mészáros Lőrinc, aki ezúttal a Kisalföldön fejlesztheti Ács és Bábolna ivó- és szennyvízhálózatát 9,5 milliárd forintért. Ez a beruházás is kapcsolódik az akkumulátor-gyártáshoz, a tervek szerint ugyanis még idén elkezd működni Ácson egy kínai katódgyár, amelynek egyrészt lesz vízigénye is (ehhez kell a most építendő víztározó), másrészt szennyvizet is sokat fog kibocsátani.

9. TILTOTT MŰHÚS ÉS ALKOHOLMENTES BOR

A kormány betiltaná a műhúsokat, a törvényjavaslatot a nagy vadászként ismert Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be. Az agrárminiszter már tavaly januárban előrevetítette a döntést, amikor az olasz termelői szervezet vezetőjével egyeztetett, márpedig Olaszország már korábban betiltotta a laboratóriumban előállított húsok gyártását és forgalmazását. A magyar tilalom indoka a műhúsokkal kapcsolatos új technológiák kockázata, a tilalom alól egyedül az orvosi és állatgyógyászati célú felhasználás mentesül. Eközben az EU a műborok terén lépne előre, már ha nevezhetjük így az alkoholmentes borokat. Brüsszel ezen termékek piacra jutását akarja segíteni egységesítendő címkézéssel, s ezzel a hagyományos borok túltermelési, illetve éghajlatváltozási válságát enyhíteni. A Z-generációs franciák már csak feleannyi bort isznak, mint az előttük lévő korosztály tagjai.

10. A SZABÓN BUKOTT MEG A NORVÉG SÍUGRÁS

A becsületes skandináv nemzetkarakterológiájának ellentmondó botrányba keveredtek a norvég síugrók. A hétvégi nagysáncverseny második és negyedik helyezettjét kizárták csalás miatt, miután előkerült egy videó, amin az látható, hogy a norvégok átszabják a versenyen használt sportruházatukat, miközben ebben a sportágban a felhajtóerő fontossága miatt igen szigorú szabályok vonatkoznak az öltözékekre. (Hasonló botránnyá vált annak idején az úszásban az új világcsúcsok sorát hozó áramvonalas, úgynevezett cápadressz használata, amelyet aztán be is tiltottak). A norvégok videóján jól látszik, hogy a már jóváhagyott, szabályos versenyruhát varrják át szabóik, a kezdeti tagadás után szövetségük elismerte a csalást, a csapat edzőjét felfüggesztették, ám akár visszamenőleg is további érmeket vehetnek el tőlük, ráadásul közben felvetődött, hogy akár a kötéseken is szabályellenesen reszelhettek.

Comments are closed.