2025. 07. 12. szombat

1. HALÁLÁVAL IS A BÉKÉT SZOLGÁLTA

Rómában végső nyugalomra helyezték a katolikus egyházfőt, akit 150 ezer ember kísért el utolsó útjára. A Ferenc utódját megválasztó konklávé jövő szerdán kezdődik. A gyászszertartáson a nyugati világ minden számottevő vezetője ott volt, ami lehetőséget adott diplomáciai megbeszélésekre, a legjelentősebb ezek közül az amerikai és az ukrán elnök rögtönzött tárgyalása volt. A legutóbbi botrányos találkozóval ellentétben Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ezúttal megtalálta a közös hangot, utána Trump szokásával ellentétben az orosz elnököt kezdte hibáztatni, hogy talán nem is akar békét. Vlagyimir Putyin hamar lépett és háromnapos tűzszünetet hirdetett a második világháborúban aratott győzelem ünnepére, azaz jövő csütörtöktől, ami persze távol áll az azonnali és legalább 30 napos fegyvernyugvást sürgető amerikai, európai és ukrán felhívásoktól. Közben Moszkva a hét végén bejelentette, hogy sikerült teljesen visszafoglalniuk az Oroszországhoz tartozó kurszki régiót, ahova tavaly nyáron nyomultak be az ukránok. Putyin ezért köszönetet mondott az ott harcoló észak-koreai katonáknak is, miközben Phenjan most először ismerte el, hogy tényleg küldött katonákat az orosz frontra. Kijev szerint azonban még mindig vannak egységeik Kurszkban és az azzal szomszédos másik orosz régióban, Belgorodban is.

2. EGY DONALD TRUMP MAGYARORSZÁGON

Budapesten járt Donald Trump, bár csak az ifjabb. Az amerikai elnök legidősebb fia Bulgária és Románia között ejtett útba minket, a térségben az üzleti lehetőségeket kutatja, illetve próbálja rábeszélni a magyar kormányt, hogy távolodjon el Kínától és inkább az amerikai gazdasági kapcsolatokra építsen. Trump junior találkozott a külügyminiszterrel és egy gazdasági konferencián is felszólalt, ahol méltatta Orbán Viktort, a magyar kormány bevándorlásellenes politikáját, a térséget mennyországnak, Magyarországot a fény utolsó bástyájának nevezte. Hiába támadta azonban a „silány munkát végző, kínai munkaerőt foglalkoztató” cégeket, a magyar gazdasági miniszter úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem lát olyan amerikai beruházásokat, amelyek kiszorítanák a kínaiakat, mint ahogy egyelőre az előző amerikai vezetés által felmondott adóegyezményt sem kötötték újra Magyarországgal.

3. ÁRRÉSSTOP A PIPERÉKRE IS

A kormány kiterjeszti az árrésstopot a háztartási és tisztálkodási cikkekre, valamint a gyermekápolási termékekre is, azaz olcsóbbak lehetnek a mosó- és mosogatószerek, a tusfürdők és a pelenkák. A nemzetgazdasági miniszter javaslatára jövő hét elején dönt erről a kormány, de már a lehetséges üzleti célpontokat is megnevezték: a DM, Müller és a Rossmann. Nagy Márton szerint nagy valószínűséggel meghosszabbítják az alapvető élelmiszerekre bevezetett árrésstopot is, amit az eredeti tervek szerint május végén megszüntettek volna, sőt Nagy már az sem zárta ki, hogy azok örökre megmaradjanak. A kormány szerint az árréstopnak is komoly része van az infláció várható áprilisi csökkenésében.

4. KÉPVISELŐKET TILTOTTAK KI A MAGYAR PARLAMENTBŐL

A rendszerváltás óta először tiltottak ki képviselőket az Országgyűlésből. Hadházy Ákos és a Momentum öt képviselője hattól tizenkét ülésnapra szóló kitiltást kapott a kormánypárti többségtől, mert az ellenzékiek a melegfelvonulást ellehetetlenítő gyülekezési törvénymódosítás ellen rendbontó módon tiltakoztak az ülésteremben. A füstgyertyás, szórólapozós, orosz himnuszos tüntetők ezenkívül összesen vagy nyolcvan milliós pénzbüntetést is kaptak.

5. KUTYÁNAK, TISZÁNAK NEM EGY A HANGJA

Önállóan indul a 2026-os parlamenti választáson a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Taggyűlésük azért döntött a saját listaállítás mellett, mert a Tisza Párt elutasította velük a választási együttműködést, amelynek lehetőségét a kutyapárt társelnökei a tagság januári felhatalmazásával próbálták kipuhatolni Magyar Péternél, ám az ellenzék vezetője konzekvensen nemet mondott. Kovács Gergely pártelnök, XII. kerületi polgármester abban bízik, hogy a jobbra pozícionált Tisza mellett van még 5-10 százalék nem jobboldali szavazó az országban, akik bejuttatják pártját a következő országgyűlésbe. A tiszás-kutyás ellentétek friss megnyilvánulása most Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestertől jött, aki szerint Tisza-Vitézy paktum alakul a fővárosban a cégvezetők pályáztatása körül, amire a tiszás bizottsági vezető azzal vágott vissza, hogy Kovács Gergellyel nem tudnak egyeztetni, mert nem jár el a grémium üléseire.

6. FERRARI ÉS PORSCHE A NER-UTAKON

Nem hagyta szó nélkül a kormányfő veje, Tiborcz István nagyvállalkozó Orbán Viktor kurta sajtóválaszát – „hát persze” – arra, hogy megérti-e, ha valakit felháborít a vő luxuséletvitele. Tiborcz a Mészáros Lőrinctől megszokott választ vette át a témában, s felsorolta cége, a BDPST Group jótékonysági tevékenységeit, valamint a kulturális örökségmegőrzést szolgáló épületrekonstrukciós munkáit. Eközben Tiborcz után Mészáros Lőrinc fia is Ferrarit villantott, a luxivadász ellenzéki politikus Hadházy Ákos fotóján a felcsúti benzinkúton pumpálta az olasz 488-as modell jobb hátsó kerekét. Hadházy itt nem állt meg, jött egy magyar rendszámú Porsche Taycan elektromos sportkocsi másfél év előtti dubaji fényképe, ami pedig a volt jegybankelnök fiához, Matolcsy Ádámhoz köthető.

7. ÚJ GYÓGYSZERGYÁR ÉPÜL GÖDÖLLŐN

Harminchatmilliárd forintos zöld mezős beruházással a gödöllői ipari parkban építi fel első európai üzemét a szingapúri Hongene Biotech. A gyógyszeralapanyag-gyártó cég projektjét, amely 150 új munkahelyet hoz létre, a kormány 7,5 milliárddal támogatja – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági miniszter. Az új üzem foszforamidit-alapú termékeket fog gyártani, főként exportcélra. A cég célja, hogy megfizethetőbbé tegye azt a technológiát, amelyért tavaly egyébként pont a magyar Karikó Katalin kapott Nobel-díjat.

8. EZÚTTAL KANADÁBAN HAJTOTTAK A TÖMEGBE

A kanadai Vancouverben 11 ember halt meg, amikor egy autós szándékosan belehajtott a fesztiválozó tömegbe. Mintegy százezren gyűltek össze egy Fülöp-szigeteki ünnepre, s az áldozatok többsége is Kanadában élő filippínó. Ennek ellenére az eddigi ismeretek szerint a támadás nem idegenellenes merénylet volt, s bár közvetlenül a mai parlamenti választások előtti követték el, semmilyen politikai megfontolás nem állt mögötte: a szintén távol-keleti (de nem filippínó) gyökerekkel rendelkező 30 éves tettes régóta mentális problémákkal küzdött, ami miatt a hatóságokkal is többször konfliktusba került.

9. SZOBOSZLAI ANGOL BAJNOK LETT

Soraiban az ezúttal két gólpasszt adó Szoboszlai Dominikkal megnyerte a világ legerősebb futballbajnokságát a Liverpool, miután 5-1-re legyőzve a Tottenhamet már behozhatatlan előnyre tett szert az angol Premier League tabellájának élén. A magyar válogatott csapatkapitánya így második ottani idényében felért a csúcsra, a csapat egész éves teljesítményét értékelő sajtó a Pool legjobbjai között említve őt 8-as osztályzatot adott neki, Szalah, van Dijk és Mac Alister után rangsorolva. A 32 meccsén 5 gólig és 6 gólpasszig jutó Szoboszlai az első magyar labdarúgó, aki PL-t nyert, ezzel a huszadik elsőséggel pedig a Liverpool beérte a Manchester Unitedet az örökranglistán.

10. CSAK KÉT KÖR

Nem csak Ultrabalatont, hanem először dupla tókerülő futóversenyt is tartottak a hétvégén. Az egészen szürreális, 422 kilométeres távon mindössze hatan indultak el, a felük ért célba, köztük az egyetlen női induló, Kéri Veronika is, a győztes Erős Tibor lett, aki bő 46 óra alatt teljesítette a tíz maratonnyi távot. Az egykörös (azaz 211 kilométeres versenyen) már több mint 28 ezren álltak rajthoz, igaz, közülük a legtöbben egy csapat részeként futottak vagy bicikliztek. Az egyéni versenyt az összes férfit is lehagyva Mórocza Anita nyerte 18 és fél órás idővel.

Comments are closed.