2025. 06. 20. péntek

1. TRUMP CSAK BEUGROTT

Hamar csonka lett a legfontosabb nyugati vezetők csúcstalálkozója, miután a legfontosabb szereplő időnek előtte távozott. Az amerikai elnök rejtélyesen azt mondta, hogy nagyon fontos dolga van, többen ebből arra következtetnek, hogy Irán elleni amerikai csapást készít elő. A G7-államok és az EU vezetői a kanadai helyszínről előzőleg felszólították Iránt és Izraelt a helyzet enyhítésére, bár abban egyetértettek, megengedhetetlen, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert. Donald Trump még annyit tett hozzá, hogy szerinte mindenki meneküljön Teheránból. Trump a csúcson tárgyalt a kereskedelmi háborúról és a vámokról is Kanadával, Japánnal és az európaiakkal, de sehol nem látszik, hogy közelebb jutottak volna a megállapodáshoz. Mint ahogy Ukrajna ügyében sem sikerült előre lépni, az amerikai elnök azt mondta, hogy előbb megvárja az újabb európai szankciókat Oroszország ellen, majd utána esetleg lehet szó amerikai büntetőintézkedésekről.

2. TÍZ SZÁZALÉKKAL NŐTT AZ ÁTLAGBÉR

Áprilisban a bruttó átlagkereset 9,8, a nettó átlagkereset 9,6, a reálkereset pedig 5,2 százalékkal nőtt az elmúlt év azonos időszakához képest. A teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete 708 300, a nettó átlagkereset 486 500 forint volt. A mediánérték a bruttó keresetnél 564 800, a nettónál 392 700 forintot ért el, mindkettő 10,2 százalékkal haladta meg a tavaly áprilisit. Mindeközben a kormány a dolgozóikat minimálbéren foglalkoztatók támogatásáról döntött. A hároméves program júliustól indul. Ez idő alatt a munkáltatókat a minimálbér emelésével járó plusz teher egy részétől mentesítik oly módon, hogy csak az előző évi szociális hozzájárulási adót kell befizetniük, ami idén egy minimálbéresre vetítve 37 500 forintot jelent. A bérmegállapodás alapján a minimálbér idén 290 800, jövőre 328 600, 2027-ben 374 600 forintra nő.

3. JOGVÉDELEM A FŐVÁROSNAK

A Fővárosi Törvényszék elfogadta Budapest azonnali jogvédelmet kérő beadványát, vagyis a kincstár nem vonhatja le a Fővárosi Önkormányzat számlájáról a május-június-július hónapokra az államnak megfizetendő szolidaritási hozzájárulást. Ezen felül pedig a kincstárnak vissza is kell utalnia a főváros számára a legutóbb e jogcímen leemelt tízmilliárd forintot. A bíróság azért döntött Karácsony Gergelyék javára, mert Budapest likviditási gondjait, s a közfeladatok ellátásának veszélyeztetését erősebb szempontnak látta a közérdeket mérlegelve, mint a pontos befizetést. Ez a jogvédelem négy hónapig tart, s most ezzel elvették a kormánytól a Budapest Pride-rendezésével kapcsolatban azt az érvet, miszerint a fővárosnak nincs pénze a BKV működtetésére, bezzeg szivárványos felvonulásra jut – a Pride önkormányzati megrendezése egyébként Karácsonyék szerint nem kerül pénzébe a fővárosnak.

4. BÚCSÚ A TB-KISKÖNYVTŐL

Megszünteti a kormány a társadalombiztosítási kiskönyvet az év végével. Az elektronikus nyilvántartásra való teljes áttérés költségeihez az egészségbiztosítás központi hivatalának 198 millió forintot, míg az Államkincstárnak 90 milliót utal át a kormány egy tegnap este közzétett határozat szerint. Az évi működtetési költség várhatóan 42 millióba fog kerülni az egészségbiztosítónak. A sajtóban ma elterjedt, hogy a papírfecni kinézetű TAJ-kártyát szünteti meg a kormány, de nem, az marad, a munkahelyeket rögzítő, hajtogatható rózsaszín tb-kartont vezetik ki.

5. SZIVÁROG A TISZA

Súlyos adatkiszivárgás történt a Tisza Pártnál, az internetre került egy olyan adatbázis a párt önkénteseiről, amely személyes adatoktól kezdve a politikai múlton át a szexuális életig számos szenzitív információt tartalmaz. Magyar Péter pártelnök szerint orosz dezinformációs módszerek és kormányzati lejárató akció áll a háttérben, s a párttal formális kapcsolatban nem lévő Discord-szerver adatait terítették szét ötszáz önkéntesről. Az Átlátszó oknyomozó portál szerint viszont az általuk megkeresett tiszás segítők mind a párttal kötöttek szerződést, a kiszivárgott adatok pedig valósak, s nem kaptak értesítést adataik harmadik félhez kerüléséről. Az eset egyébként nem egyedi, 2022-ben a Kutyapárt kapott büntetést önkéntes adatbázisának kiszivárgása miatt.

6. POLITIKAI SZÍNPADON A HUMORISTA

Visszavette a közmédia a 2017-ben adományozott Karinthy-gyűrűt Aranyosi Péter humoristától, amit rasszista kijelentéseivel indokoltak. Aranyosi két megjegyzése váltott ki politikai felháborodást az elmúlt időszakban, a humorista egy Partizán-interjúban „dakotáknak” nevezte a miskolci cigányokat, akiktől „mindenki tetves lett a mozi első három sorában”, valamint egy podcastban „Auschwitzból szökött néniknek” a Mikroszkóp Színpad törzsközönségét. A Fidesz-frakció a közéletből történő távozásra szólította fel Aranyosit, akitől kispesti díszpolgári címét is elvennék, Magyar Péter szerint pártjának semmi köze a bevallottan Tisza-szimpatizáns humoristához, aki maga pedig szovjet viccekkel ütötte el a vele kapcsolatos vitát, amit politikai üldözésnek tart.

7. A DÁNOK MEGELŐZTÉK AZ OSZTRÁKOKAT

Most már nem csak Lázár János szerint, hivatalosan sem Bécs a világ legélhetőbb nagyvárosa. Az osztrák főváros három éven át vezette a harminc különböző mutató alapján összeállított listát, idén azonban maga elé kellett engednie Koppenhágát, amely az oktatására, az infrastruktúrájára és a stabilitására is maximális értékelést kapott. A harmadik és az ötödik helyen két svájci (Zürich és Genf), a negyedik és hatodik helyen pedig két ausztrál (Melbourne és Sydney) szerepel. Ami térségünket illeti, Budapesté továbbra is a legjobb hely, élhetőbb, mint Prága, Pozsony vagy Varsó. Nem is beszélve a háború miatt az utolsó tízbe került Kijevről, amely után a szokásos élhetetlen helyek, azaz Pakisztán, Banglades, Líbia és Szíria legnagyobb városai zárják a listát.

8. AMERIKAI MERÉNYLETEK

Újra meg kellett műteni és továbbra is kritikus az állapota annak a kolumbiai politikusnak, akit tíz nappal ezelőtt lőttek fejbe – a dél-amerikai országban évtizedek óta nem volt példa ilyen politikai merényletre. Azóta kiderült, hogy a ravaszt egy 15 éves fiú húzta meg egy drogbáró megbízásából, hogy meghiúsítsa a jobboldali szenátor, Miguel Uribe elnökjelöltségét. Ennél jóval rejtélyesebb az indítéka egy másik amerikai merénylőnek, aki az egyesült államokbeli Minnesotában ölt meg egy helyi demokrata politikust és próbált meg végezni több másikkal is. Az 57 éves tettes egy félszáz nevet tartalmazó halállistával és egy rakás fegyverrel indult útnak, megsebesítette az állam egyik demokrata szenátorát és annak feleségét, akik a 17 kapott lövés ellenére túlélték a támadást. Nem volt ilyen szerencsés a következő célpont, egy helyi demokrata képviselőnő, őt és férjét is agyonlőtte a merénylő, aki azonban a helyszínen tűzharcba keveredett a kiérkező rendőrökkel, s végül hosszas üldözés után megadta magát.

9. ALGÁVAL ÉS AMŐBÁVAL TÁMAD A NYÁR

Ijesztő hírekkel érkezik a vakáció, a Balaton több szakasza erősen algásodni kezdett. A zölddé váló vízfelszínről az északi parton Balatonszepezdnél és a délin Boglárnál szintén beszámoltak. A viszonylag hűvös tavasz ellenére az első kánikula robbantotta be az algavirágzást, a tó vízminősége azonban jó, viszont a krémszerű algasűrűségnél már nem javallott a fürdés. Ennél jóval ijesztőbb a szombaton a párkányi fürdőben agyevő amőbával megfertőződött tizenegy éves gyermek tragédiája, aki ma meghalt a pozsonyi kórházban. Az amőba az orr nyálkahártyáján keresztül jut be a szervezetbe szennyeződött vízben, a fürdőt a hétvégéig bezáratta a szlovák tisztiorvosi szolgálat. Közben kiskorú veszélyeztetése miatt eljárás indult az anya ellen, aki hétvégén a Palatinus strandon mobilozás közben nem vette észre, hogy hatéves kislánya a medencébe fullad.

10. MILÁK HARMADSZOR SEM

Korábbi, főszponzorának tett nyilvános ígérete ellenére mégsem indul a júliusi szingapúri vizes világbajnokságon Milák Kristóf. A kétszeres olimpiai bajnok úszó edzőjével, Szabó Álmossal közösen jutott erre az elhatározásra, méghozzá „egészségügyi okok és a belső motiváció hiánya” miatt. A pillangó klasszisa sorozatban a harmadik vébét hagyja ki háromszoros világbajnokként, az áprilisi országos bajnokság óta nem versenyez és uszodai hírek szerint az edzéseket sem látogatja. Trénere szerint jó döntést hozott most Milák, akiben „két világcsúcs még benne van”, csak nála pszichológiai kérdés, mikor jön vissza a tűz.

Comments are closed.