2025. 08. 01. péntek

1. REPÜLŐRAJT MAJD BÉKÉBEN

Nyár közepéig sem sikerült a januárra ígért repülőrajt a gazdaságban, de legalább a recessziót elkerültük. A statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint a második negyedévben 0,1 százalékkal, a kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal nőtt a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest, így az első fél évben összességében 0,1 százalékkal zsugorodott a gazdaság. Nagy Márton minisztériuma szerint „amíg tart a háború, addig ez a növekedési ütem a reális”, ha béke lesz, majd felgyorsul. A második negyedévi növekedést leginkább a szolgáltatások húzták felfelé, míg az ipar és a mezőgazdaság fékezte. Az Európai Unió gazdasága 1,5 százalékkal bővült ugyanekkor, a magyarnál pedig csak az osztrák gazdaság teljesített rosszabbul, ahol 0,1 százalékos növekedést mértek éves szinten.

2. ÁLLAMALAPÍTÁS EGY STADION ÁRÁBÓL

A Rogán Antal vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatal a fő kedvezményezettje, Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó Lounge Eventet bízta meg az az idei Szent István-napi rendezvénysorozat szervezésével. A cég 10,9 milliárd forintért szerződött – a színpadépítéstől a dekoráción, vendéglátáson, közvélemény-kutatáson és reklámon át a pirotechnikáig terjed a megbízás, de a tűzijáték nem része, arra külön, 3,6 milliárdos szerződés született. Így az ünnep költsége idén elérheti a 14,5 milliárd forintot.

3. KOMMENTBEN LŐTT ORBÁNRA

Internetes agresszió elkövetésével gyanúsít a rendőrség egy 48 éves debreceni nőt, akit azután fogtak el a lakásán, hogy egy közösségi oldalon egy Orbán Viktorról szóló videós poszt alá azt kommentelte, hogy „8 mm megoldaná, mint anno Romániában…ne élvezzék azt, ami nem az övéké”. A nő kihallgatásakor azt mondta, nem volt tudatában annak, hogy egy ilyen kommenttel bűncselekményt követ el, most szabadlábon védekezhet. A rendőrség jelezte, hogy minden ilyen netes politikai gyűlölködést komolyan vesznek, ez esetben is lecsaptak a tettesre órákkal annak feljelentése után, a nő lakásán egyébként gáz- és riasztófegyvert és éles lőszereket is találtak. Januártól jogszabály bünteti nálunk a mások halálát kívánó internetes agressziót, amiért akár egyéves börtönbüntetés is kapható.

4. ZEBRA UTÁN BÖLÉNYT TALÁLT

Mialatt éppen egy újabb, Hatvanpusztán nem őshonos állatfajt fedezett fel, megtámadták az Országgyűlés legaktívabb ellenzéki képviselőjének autóját. Hadházy Ákos azért ment Hatvanpusztára, hogy cáfolja Orbán Viktor szavait, aki szerint csupán egy mezőgazdasági épületről van szó. A kerítés mögött meglepődve fedezett fel egy bölényt, de ezalatt valakik (Hadházy szerint Orbán csatlósai) összevagdosták kocsijának gumijait. Közben egészen váratlan helyről javasoltak visszafogottságot a NER luxizóinak. Maga Tiborcz István közölte egy interjúban, hogy „valóban szükség van önmérsékletre”, bár azt is gondolja, nem kéne szenzáció legyen, hogy ő vagy a felesége, Orbán Ráhel megengedhet magának „egy drágább cipőt”.

5. MAJKA VISSZAVETTE A VEZETÉST

Megtette hatását az egyre intenzívebb politizálás, az RTL-hez igazolt rapper-műsorvezető Majoros Péter alias Majka visszavette az első helyet a Forbes idei celeblistáján. A magazin a legértékesebb celebritásokat rangsorolja minden évben hat piaci szempont alapján (ismertség, láthatóság, kedveltség, hitelesség, online jelenlét, üzleti képesség), Majka 2022 és 2023 után végzett ismét az élen, megelőzve a tavaly őt előző előadót, Azahriah-t. A dobogóra idén még a műsorvezető Sebestyén Balázs fért fel, őt a vidám milliárdos Jákob Zoltán követi, majd a zenész Marics Peti következik. A top10-be négy nő jutott be, Rúzsa Magdi énekes a hatodik helyen, rajta kívül Ördög Nóra, Palvin Barbi és Liptai Claudia fért fel az élcsoportba. 2025 nagy visszacsúszói között van Istenes Bence, Geszti Péter, Borbás Marcsi és Kasza Tibi is.

6. SIÓFOKI SZÚNYOGTURIZMUS

Árvaszúnyog-invázió bénította le Siófok főszezonbeli nyári turizmusát. A milliós tömegben rajzó rovarok miatt vendéglátóhelyek zárnak be, a szállodák vendégei pedig kénytelenek sötétben üldögélni a szúnyogtömeg elkerülése érdekében. A szúnyograjok miatt befellegzett a teraszos vacsoráknak és az esti szabadtéri programoknak, a rovarok nemcsak a Balaton-partot, hanem a város egész területét ellepték, amire egyébként a tó limnológiai kutatóintézete már kora tavasszal figyelmeztetett. A helyzetre nem megoldás a szúnyogirtás, ugyanis az árvaszúnyogok nem csípnek és nem terjesztenek fertőzéseket, viszont kulcsfontosságú ökológiai szerepük van a Balaton életében, lárváik tisztítják az iszapot, harminc halfaj ivadékainak jelentenek táplálékot, s a tó algásodását is akadályozzák.

7. NÉMETORSZÁG IZRAEL MEGMENTŐJE

A britek csatlakoznak a franciákhoz és ősszel ők is elismerik a palesztin államot, hacsak addig Izrael be nem fejezi a gázai háborút és nem tesz lépéseket a palesztinokkal kötendő béke felé. Keir Starmer brit kormányfő előtt (és Emmanuel Macron francia elnök után) egyébként Málta is bejelentette, hogy az ENSZ őszi ülésszakára tervezi Palesztina elismerését. Közben az EU-minden eddiginél keményebb szavakkal ítélte el Izraelt, ám konkrét intézkedésekről továbbra sem sikerült dönteniük, elsősorban Németország húzódozása miatt, amelyet a többi tagállam egyre rosszabbul visel.

8. GYORSABBAN MENT, MINT GÁZÁBAN

Néhány napos harc után tűzszünetet kötött Thaiföld és Kambodzsa, s bár továbbra is mindkét ország nagy erőket állomásoztat a vitatott határszakaszon, egyelőre nagyrészt betartják a fegyvernyugvást. A harcok, amelyek részben a térségben található ősi templomokért folynak, több mint negyven halálos áldozatot követeltek, s mintegy 300 ezer ember menekült el a lakhelyéről.

9. ELMARADT AZ APOKALIPSZIS

A valaha mért hatodik legerősebb földrengés rázta meg Oroszország távol-keleti részét, ami miatt aztán a fél világon cunamiriadót adtak ki. A 8,8-as erősségű földmozgások középpontja Kamcsatka félszigetétől nem messze a tengerben volt, a ritkán lakott szárazföldön nem is követelt áldozatot a természeti csapás, ámde a közeli Japántól a távoli Dél- és Észak-Amerikáig mindenhol azonnal szökőárriadót hirdettek. Japánban például a 2011-es fukusimai atomkatasztrófa okán érthetően több millió embert telepítettek ki. Végül azonban a cunami szerencsére a világon szinte mindenhova csak egy-két méteres hullámokkal érkezett meg.

10. ÉREMDÚS, DE ARANYMENTES VÉBÉ

A férfi párbajtőr húzta a tbiliszi vívó világbajnokságon a magyarok szekerét. A szakágból Siklósi Gergely egyéniben csak aranytussal veszítette el a döntőt és lett ezüstérmes, a tavaly Párizsban olimpiát nyert csapat (ezúttal Andrásfi, Keszthelyi, Koch, Siklósi összetételben) szintén a döntőbe jutott, amit azonban elveszített Japán ellen. A férfi kardcsapat (Szilágyi, Rabb, Iliász, Gémesi) címvédőként az olaszoktól kikapva ezüstöt szerzett, itt egyéniben Szilágyi Áron jutott legmesszebb a 7. helyével. A férfi tőrcsapat 1987 után szerzett újra vb-érmet, ami bronz lett, ahogyan egyéniben Szemes Gergő is harmadik helyre küzdötte fel magát a fegyvernem 52 évnyi, Kamuti Jenő óta tartó magyar egyéni éremszünete után. Sokkal halványabban szerepeltek minden a nők, náluk egyedül a címvédő kardcsapat (Battai, Szűcs, Pusztai, Katona) vívhatott éremért, s a bronzmérkőzést meg is nyerték – így a vébé teljes magyar mérlege 3 ezüst, 3 bronz.

Comments are closed.