2025. 10. 02. csütörtök

1. TALÁN EGYSZER TALÁLKOZNAK

Ahogy telnek a napok az alaszkai csúcstalálkozó óta, egyre kevésbé látszik eredményesnek az amerikai és az orosz elnök megbeszélése. Donald Trump eredetileg két héten belülre jósolta Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij békecsúcsát, most már egy hónapról beszél. Moszkva pedig láthatóan húzza az időt, az orosz külügyminiszter és a Kreml szóvivője is azt hangsúlyozta, hogy egy ilyen csúcsot csak nagyon alapos előkészítés után lehet majd megtartani. Putyin már állítólag az európai békefenntartókhoz sem járulna hozzá, s Washington is óvatosan lépdel visszafelé a megígért biztonsági garanciákból. Közben a magyar külügyminiszter azt mondta, hogy Magyarország szívesen lenne a találkozó házigazdája, amit Washington sem ellenez, de Franciaország inkább Genfet javasolja, s szóba került Bécs és Doha is. Az ukrán elnök sem lelkes a magyar helyszínért, mert szerinte mi vagyunk az egyetlen EU-tagállam, amely nem támogatja Kijevet. Magyarország azért is szerepelt a hírekben, mert több nyugati média is azt írta, hogy Trump megint beszélt Orbán Viktorral, hogy ne akadályozza Ukrajna uniós csatlakozását, ám a magyar külügy szerint nem volt ilyen telefon.

2. AZ OROSZOK KILŐTTÉK A SÁNDOR-PALOTÁT IS

Miközben zajlanak a tárgyalások a tárgyalásokról, az oroszok megint hatalmas légitámadás-sorozatot intéztek Ukrajna ellen, s a rakéták ezúttal Kárpátalját sem kímélték. A magyar határtól negyven kilométerre lévő Munkács városában egy elektronikai üzemet ért találat, a sebesültek száma 19, közülük egy állapota kritikus. A vállalat amerikai tulajdonban van és Kijev szerint nem hadiipari cég, hanem háztartási gépeket gyárt. A munkácsi rakétatámadásra a magyar köztársasági elnök is reagált a Facebook-oldalán, ám igazán azzal váltott ki nagy hatást, hogy nem sokkal később átírta a szöveget. Először ugyanis Sulyok Tamás „orosz rakétatámadást” írt, majd később kivette az orosz jelzőt. Az ellenzéki vezetők szégyenletesnek nevezték az esetet, amit az államfői alkalmatlanság újabb példájának tartanak.

3. TŰZIJÁTÉK ÁRULÓ PÉTERREL

Idén is hatalmas tömeget vonzott az augusztus 20-i tűzijáték, amelyet kormánypárti politikusok Európa legnagyobb ilyen látványosságának neveztek. A félórás műsor tematikájában Szent Istvántól Szent Lászlóig követte a magyar történelmet, a narrációt jegyző Ugron Zsolna írónő beiktatott egy részt az országát idegeneknek kiszolgáló, áruló (Orseolo) Péterről – az aktuálpolitikai párhuzamra az ellenzéki sajtó mellett Magyar Péter is felfigyelt. A magyar államiság születésnapján a legmagasabb kitüntetést, a Szent István Rendet két űrhajósunk, Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta meg.

4. A TISZA PROGRAMOT HIRDETETT

Orbán Viktor és a Fidesz kritizálása helyett programhirdetésre használta az államalapítás ünnepét Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke augusztus 20-i beszédében Pannonhalmán meghirdette pártja tízpontos Szent István Programját, azt is hangsúlyozva, hogy nemcsak egy ciklusnyi kormányzásra készülnek. A vezető ellenzéki erő vállalásai szerint 2035-ig megállítják a népességfogyást, s addigra legalább 80 évre emelik a születéskor várható élettartamot. A Tisza már 2030-ra megállítaná az elvándorlást, a Vár a hazád!–program 200 ezer hazatérővel számolna. Magyarék tíz falunként egymilliárdos fejlesztési keretet adnának, visszaadva az önkormányzatok anyagi függetlenségét, 2035-re minden régióban építenének egy szuperkórházat, s addigra oktatásban Közép-Európa élére állnának, s közben megszüntetnék az orosz energiafüggőséget is. A Tisza azonnal kezelné a kritikus aszályhelyzetet, 2030-ra a levegőszennyezést az év 95 százalékában az egészségügyi határérték alá szorítanák. Magyar Péter a tíz pontot nem kívánságlistának, hanem munkatervnek nevezte.

5. A MI HAZÁNK KÉSZEN ÁLL

A 2026-os parlamenti választásokon induló pártok közül elsőként a Mi Hazánk mutatta be mind a 106 egyéni képviselőjelöltjét. A jobboldali radikális párt érvelése szerint így az egész országban lesz választási lehetőség azoknak, akik „sem a korrupcióban dagonyázó Fideszt, sem a globalista érdekeket kiszolgáló Tiszát nem akarják”. A párt politikusai közül az elnök Toroczkai László szegedi választókerületben indul, Duró Dóra Dombóváron, Novák Előd ezúttal is Budán. Közben Toroczkai Dorogon megjelent Magyar Péter fórumán, mert szerinte online letiltása miatt máshogy nem tud a tiszás vezető rágalmaira válaszolni, Magyar rendzavaróként el akarta vitetni a rendőrökkel, de végül visszafogott szóváltásokkal letudták a találkozást.

6. HATVANPUSZTÁN NEM A BÖLÉNYEK A LEGVESZÉLYESEBBEK

Rendőrségi eljárásban vizsgálják, tényleg merényletkísérletet követtek-e el a legaktívabb ellenzéki képviselő ellen. Hadházy Ákos azt állítja, hogy kedden Hatvanpusztán megint az Orbán-család majorságát szemrevételezte, s amikor autójával távozott volna onnan, két irányból nagy sebességgel közelített felé két autó, a szemből jövő neki akart menni, majd miután ez nem sikerült neki, utána hajtott és „ráhúzta a kormányt”, le akarta szorítani az útról, ám az út egyenetlensége miatt végül a támadó autója borult fel. A sofőr, a hatvanpusztai birtok biztonsági őre, sértetlenül úszta meg a balesetet. Hadházy a történtek után azt mondta: „múltkor a kerekemet akarták kiszúrni, most meg akartak ölni vagy nem tudom”. A nyomozóhatóság egyelőre nem árulja el, milyen bűncselekmény gyanúja miatt vizsgálódik, és azt se, hogy történt-e már gyanúsítotti kihallgatás.

7. A BUSZOKON NEM CSAK EGYSZER VAN TŰZIJÁTÉK

A BKV-buszoknak alig több mint ötöde megfelelő állapotú, állapította meg a kormányhivatal vizsgálata, amelyet az elmúlt időben döbbenetes gyakorisággal kigyulladó buszok miatt indított. A járművek 22 százalékát azonnal kivonták a forgalomból, 28 százalékának soron kívüli javítását rendelték el, 28 százalékát pedig harminc napon belüli műszaki szemlére kötelezték. A leggyakoribb probléma a gyulladásveszélyt okozó olajszivárgás és a nem megfelelő fékhatás volt. Néhány buszon hiányzott vagy lejárt érvényességű volt a poroltó. Idén augusztus közepéig az országszerte kigyulladt 43 autóbusz közül 13 a fővárosé volt. A tűzoltók szerint a tüzek közel fele a motortérből indul ki üzemanyag- vagy kenőanyag-szivárgás miatt, amelyet a motor hője, az ékszíjak, csapágyak vagy más súrlódó alkatrészek lobbantanak be.

8. SOSEM VOLT ILYEN ALACSONY A TISZA SZINTJE

Rekordalacsony a Tisza vízállása Szolnoknál: mínusz 299 centimétert mértek, ami 8 centivel alacsonyabb a 2022-es mélypontnál. A példátlanul alacsony szint hátterében a tartós aszály és a csapadékhiány áll. Nemcsak a Tisza, hanem a Maros is rekordalacsony vízállással küzd, miközben a nagy tavaink is aggasztóan sekélyek – a Balaton átlaga jelenleg 76, míg a Velencei-tóé Agárdnál 79 centiméter.

9. IZRAEL TÁMAD, DE AZ OLASZ FOCIEDZŐK IS

Az izraeli hadsereg megkezdte szárazföldi offenzíváját Gázaváros ellen, ahol becslések szerint egymillió palesztin húzódott meg. A támadást intenzív tüzérségi és légitámadások előzték meg, a világ nagy része könyörgött az izraeli kormányfőnek, ne indítsa el az akciót, amivel csak annyit értek el, hogy Benjamin Netanjahu még előre is hozta azt. A nyomás nemcsak politikai vezetőktől jön: az olasz fociedzők közösen követelik a labdarúgó-szövetségtől, hogy Gáza miatt kérje Izrael kizárását a nemzetközi futballtornákból. Az olaszok nem kizárólag a palesztinok miatt aggódnak: a világbajnoki selejtezőcsoportban Olaszország Izraellel küzd a kijutásért.

10. VESZÉLYES A HAZAÚT

Egy példátlanul tragikus közúti baleset is jelzi, milyen nehéz lett a helyzete az afgán menekülteknek: Afganisztán nyugati részén mintegy nyolcvan ember, köztük 17 gyerek vesztette életét, amikor az őket szállító busz motorkerékpárral és teherautóval ütközött, majd kigyulladt. A buszon olyan afgánok utaztak, akiket Iránból deportáltak, Teherán ugyanis júliusig adott határidőt az évtizedek alatt milliószámra odamenekült afgánoknak, hogy elhagyják az országot. Mivel Pakisztánban is hasonlóan nem kívánatosak lettek, idén eddig kétmillióan kényszerültek visszatérni a nyomorúságos Afganisztánba.

Comments are closed.