2025. 10. 02. csütörtök

1. KEMÉNY SZANKCIÓK AZ OROSZOK ELLEN – VAGY NEM

Most éppen két héten áll a Moszkvának adott amerikai ultimátummutató: Donald Trump jövő hét végéig fogja eldönteni, vezessen-e be „hatalmas szankciókat” Oroszország ellen, vagy hagyja az egész békeközvetítést. Közben azért a Fehér Ház jóváhagyta több száz kilométeres hatótávolságú szuperrakéták eladását Ukrajnának, jóllehet a Trump-kormányzat a korábban Kijevnek adott ukrajnai rakéták bevetését sem engedélyezte mélységi orosz célpontok ellen. A fronton az oroszok és az ukránok is folyamatosan újabb települések el- illetve visszafoglalását jelentik be, a Putyin-Zelenszkij-csúcs időpontjáról és helyszínéről pedig továbbra sincs hír, bár Moszkva annyit közölt, hogy korábbi álláspontjával ellentétben hajlandó elfogadni az ukrán elnököt tárgyalópartnernek.

2. KIJEV NEM FÉL A MAGYAR KORMÁNY HARAGJÁTÓL

Magyarország és a Barátság-vezeték téma volt az ukrán elnöknek az országa függetlenségi ünnepén elmondott beszédében is: Volodimir Zelenszkij közölte, mindaddig folytatják az orosz infrastruktúra elleni támadásokat, amíg Moszkva bele nem egyezik a tűzszünetbe. A Magyarországot és Szlovákiát kőolajjal ellátó vezetéket romboló ukrán csapások miatt egyre durvul a nyilatkozatháború. A magyar külügyminiszter a magyar szuverenitás elleni fenyegetésnek nevezte az elnök ünnepi beszédét, amely után egy nyilatkozatban Zelenszkij burkoltan összekötötte a vezetéket a magyar kormánynak az ukrán EU-tagságot ellenző álláspontjával. Még elnökénél is keményebb volt az ukrán külügyminiszter, aki közölte, „magyar módra válaszol”, amikor azt üzeni, ne próbálják meg Magyarországról megmondani Zelenszkijnek, mit csináljon, mert ő Ukrajna elnöke, nem Magyarországé. Beszállt az adok-kapokba a lengyel külügyminiszter is: Radoslaw Sikorski közölte Szijjártó Péterrel, hogy ők pont annyira szolidárisak, mint amennyire a magyar kormány szokott lenni.

3. GYŐZELMI TERV MAGÁNGÉPEN

Bár nem hidroplánról van szó, mégis szó szerint újabb hullámokat vet Orbán Viktor horvátországi nyaralása. Magyar Péter ellenzéki vezető első állításait cáfolta a kormányoldal arról, hogy Orbán állami honvédségi géppel ment volna, hogy egy kisebb bérelt vitorlásról aztán átszálljon Szijj László oligarcha ott ringatózó luxusjachtjára. Később kiderült, hogy a kormányfő és munkatársai egy, Schmidt Mária milliárdos érdekeltségébe tartozó szerényebb méretű propelleres magángépen utaztak, amiért fideszes replika szerint fizettek, mivel az kibérelhető. Magyar Péter ezt európai méretű skandalumnak nevezte, szerinte egy uniós ország miniszterelnöke azonnal lemondana, ugyanis korábban „Schmidték kedvéért módosítottak adójogszabályokat, s ingyen nyaralt már adriai palotájukban is”. Közben Orbán a vitorlás fedélzetéről posztolt politikai igazgatójával és közvetlen munkatársaival együtt, s állításuk szerint „a győzelmi tervet írták meg” a következő választásokra.

4. NAGY LESZ A HATVANPUSZTÁK NÉPE

Egy kormánypárti bulvárlapot választva megszólalt a miniszterelnök édesapja, hogy elmesélje saját verzióját az ellenzéki össztűz alatt álló hatvanpusztai birtokáról. Id. Orbán Győző megpróbálta bagatellizálni azokat a részleteket, amelyeket elsősorban Hadházy Ákos tárt fel, akinek legutóbbi állításai és fotói szerint a hatalmas étkező mellett társalgókat és nagy kandallót is találni az épületekben. Orbán Viktor édesapja közben azt mondta, Hatvanpuszta igenis „egy gazdaság a semmi közepén”, amit ő fel akart támasztani, s ahol jövőre indulhat a gazdálkodás. Az idősebb Orbán szerint azért kell a sok hely, mert ha összejön az egész család, vannak úgy ötvenen is, pénze pedig a gánti kőbányából volt a birtokra, s nem gondolta volna, hogy emiatt fiát támadhatják. Hadházy erre reagálva undorítónak nevezte, hogy a kormányfő „egy 85 éves emberből hülyét csinálva takarózik, aki meg a dédunokákra fog mindent”. Megszólalt Magyar Péter is, szerinte „van humora az öreg Orbánnak, de sajnos pánikszobáról és antilopokról nem osztott meg semmit”, viszont lesz dolga a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési- és védelmi Hivatalnak.

5. A DK MINDENHOL OTT LESZ

Mind a 106 egyéni körzetben indít képviselőjelöltet a jövő évi választáson a Demokratikus Koalíció, jelentette be Dobrev Klára. A párt elnöke ezt azzal indokolta, hogy „sok százezer olyan ember van, aki kormányváltást akar, de sosem fog egy jobboldali pártra szavazni”. Azt ígérte: foggal-körömmel fognak harcolni, miután a Momentum „feltette a kezét”. Ezzel arra utalt, hogy a momentumosok június elején úgy döntöttek, hogy nem indulnak, a győzelemre esélyes Tisza Pártot segítve ezzel. A DK mellett eddig a Mi Hazánk döntött úgy, hogy minden körzetben jelöltet állít, a Kutyapárt is önállóan indul, de nem mind a 106 helyen.

6. JÓL LAKNAK A KÉPVISELŐINK

Csaknem 660 millió forintot költöttek lakás- és irodabérlésére a képviselők 2024 augusztusától 2025 júniusáig. Ebből lakásra 112-en 335 milliót, 57-en pedig irodára 323 millió adófizetői forintot adtak ki. A képviselők elszámolhatják a mobilhasználat és a tankolás költségeit is, továbbá kétmilliós alapilletményük mellett 6,6 milliós alkalmazotti keretük is van, amelyből munkatársuk bérét fizethetik. A képviselők átlagosan 350–450 ezerért bérelnek lakást, a legtöbbet a fideszes Jakab István fizet a bérletért, havi 534 ezret egy 169 négyzetméteres lakásért.

7. FELÚJÍTJÁK A KELETIT

A pályahálózat felújítása miatt négy hétre, szeptember 20-ig lezárták Keleti pályaudvart. A győri, pécsi, hatvani–miskolci és az újszászi–békéscsabai vonalakra átszállási pontokat alakítottak ki Kőbánya-felsőn, Rákoson, Újpesten, a Nyugati pályaudvaron és Kelenföldön. A felújítás idején a 37E jelzésű villamos közlekedik a Blaha Lujza tér és Kőbánya felső vasútállomás között és szeptember 1-től sűrűbben jár majd az M2-es metró hétköznapokon a reggeli csúcsidőszakban. A Keletiben 4,5 milliárd forintból azokat az infrastrukturális elemeket újítanak fel, amelyek lassították vagy korlátozták a forgalmat.

8. ÁRRÉSSTOP SZERBÜL IS

Orbán Viktor legnagyobb balkáni rajongója újabb ötletet vett át a magyar kormányzattól: a szerb elnök bejelentette, hogy mintegy háromezer terméket érintő árrésstopot vezetnek be. Az ellenzéki tüntetések által szorongatott Alekszandar Vucsics elmondta, hogy a szeptember elsején életbe lépő intézkedés húsz százalékosra korlátozza a kereskedelmi láncok hasznát, amely most szerinte duplaennyi.

9. TRUMP NÁSZÁVAL VITATKOZIK MACRON

Az ENSZ illetékes testülete hivatalosan is éhínségnek nyilvánította a Gázában kialakult helyzetet, s figyelmeztette a szárazföldi és légi támadásokat tovább folytató Izraelt, hogy minden nap a helyzet drámai rosszabbodását okozhatja. Közben a közel-keleti helyzet a francia és az amerikai elnök közötti családi vitához is vezetett. Az Egyesült Államok párizsi nagykövete, aki amúgy Donald Trump lányának apósa, nyílt levélben bírálta a szerinte aggasztó méreteket öltő franciaországi antiszemitizmust, amely ellen szerinte nem tesz eleget Emmanuel Macron kormányzata. Amire a nevezett kormány rettenetesen felháborodott és behívatta az egyébként zsidó Charles Kushnert.

10. DOMINÁLTUNK A KAJAK-KENU VÉBÉN

Magyarország végzett a milánói kajak-kenu világbajnokság éremtáblázatának élén Ukrajna és Csehország előtt. Egységeink 13 érmet szereztek, 6 arany, 2 ezüst, 5 bronz megoszlásban. Előretört az új versenyzőgeneráció: világbajnok lett kajakban Csizmadia Kolos, Kopasz Bálint (ő harmadszor lett a királyszám világbajnoka), a férfi kajak kettes, a férfi kenu négyes, valamint Csikós Zsóka kajakos és a női kenu négyes. A teljesítmény az olimpiai számokra lefordítva most egy arany-, egy ezüst- és két bronzérmet ért volna az ötkarikás játékokon.

Comments are closed.