1. MÉG A TÁRGYALÁSRÓL SE NAGYON TÁRGYALNAK
Az orosz elnök valószínűleg maga sem gondolta komolyan, mindenesetre Moszkvát ajánlotta az orosz-ukrán csúcstalálkozó helyszínéül. Volodimir Zelenszkij villámgyorsan el is utasította Vlagyimir Putyin ötletét, jelezve, hogy már van vagy fél tucat semleges helyszínajánlat. Putyin ezt úgy vette, hogy ha Kijev nem hajlandó a békére, akkor Oroszország erővel fogja elérni a céljait. Az amerikai elnök újabb reakciói alapján egyre dühösebb az időt húzó Putyinra, de azt továbbra sem lehet tudni, Donald Trump készen áll-e megbüntetni a Kremlt. Az amerikaiak nincsenek ott azon a mai párizsi konferencián sem, amelyen mintegy harminc, Ukrajnával szövetséges nyugati ország vezetője gyűlt össze, hogy megtárgyalják, milyen biztonsági garanciákat tudnának adni a harcok esetleges befejeződése után Kijevnek. A NATO-főtitkár mindenesetre kijelentette, Moszkva nem mondhatja meg, milyen országok küldhetnek békefenntartó csapatokat Ukrajnába.
2. NAGYOBB LEHET A HIÁNY, ÉVES CSÚCSON A FORINT
A júniusihoz képest 0,5 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom júliusban, ami uniós összevetésben az ötödik legrosszabb adat. A nemzetgazdasági tárca így is optimista, mert például a nyugdíjasok extra juttatásai még az idén új lendületet adhatnak a forgalomnak. Nagy Márton tárcavezető egyébként a 4,1 százalékos hiánycéllal szemben már 4 és 4,5 százalék közé várja az idei hiányt, egy londoni befektetői konferencián pedig azt is elmondta, naivitás volna azt várni, hogy a választáshoz közeledve nem növeli a kormány az állami kiadásokat. Varga Mihály jegybankelnök szerint elengedhetetlen a forint stabilizálása az infláció letöréséhez, a Közgazdász-vándorgyűlésén arról is beszélt, hogy a gyenge forint többé nem nyújt versenyelőnyt, sőt kétszer erősebben épül be az árakba, mint korábban. A forint az elmúlt napokban erősödött, az euróval szemben ma egyéves csúcsot döntött, délután 393 forint alá is benézett.
3. MAGYAR PÉTER A LEGNÉPSZERŰBB
Továbbra is a Tisza Párt elnöke vezeti a politikusok népszerűségi listáját a 21 Kutatóközpont új felmérésében 39 százalékkal, s a miniszterelnöki alkalmasságot tekintve is Orbán Viktor előtt áll kis különbséggel. A népszerűségi rangsorban Magyart Hadházy Ákos ellenzéki képviselő, a kormányzati korrupció fő ostorozója követi (34 százalékos kedveltséggel), míg a harmadik Orbán Viktor kormányfő (30). A legutóbbi áprilisi méréshez képest a legjelentősebb emelkedést (26-ról 30 százalékra) a negyedik helyezett Karácsony Gergely főpolgármester produkálta. A kormánypártiak közül a második legnépszerűbb Szijjártó Péter külügyminiszter. A tizenöt fős lista sereghajtói Sulyok Tamás államfő (13) és Dobrev Klára DK-elnök (10 százalék).
4. INKASSZÓ BUDAPEST
Nem sokat vacakolt az államkincstár a bíróság döntése után, amely megszüntette a főváros jogvédelmét, máris leemelt Budapest számlájáról 4,5 milliárd forintot, ezzel pedig az önkormányzat adóssága 70 milliárdra nőtt. Az állami inkasszót a szolidaritási adó be nem fizetése miatt lépték meg, ebben a kérdésben a főváros folyamatosan perben áll a kormányzattal. A főpolgármesteri hivatal főigazgatója szerint tartozásaik az év végére érhetik el a kritikus szintet. A felek egymást vádolják, a volt ÁSZ-elnök Domokos László, aki most a kormány átvilágítási szakértője, időhúzás miatt bírálta a városvezetést, amely válaszként nyilvánosságra hozta a Domokossal folytatott teljes levelezést, sőt az általa kért több tízezer oldalnyi dokumentumot is. A konfliktustól nem függetlenül Karácsony Gergely azt jelezte, hogy hogy fideszes háttéremberek nemrégiben az ATV stúdiójának előszobájában választási indulásra biztatták, hogy „ezzel felkavarja az ellenzéki állóvizet”, ám ő nem kíván pártot alapítani.
5. ÚJ MINISZTERI BIZTOS GYÁMSÁGA ALATT GYŐR TÉRSÉGE
Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Fekete Dávid korábbi fideszes alpolgármestert Navracsics Tibor. Feketéről az lehet tudni, hogy most helyi képviselő és a Fidesz-frakciót vezeti, amely folyamatosan akadályozza a többséggel nem rendelkező Pintér Bence polgármester munkáját, akinek jogkörét elődjéhez képest megnyirbálták. Fekete az új megbízatását maga is úgy értékeli, hogy az „a jelenlegi városvezetés stratégiai hibái miatt vált szükségessé” és célja, hogy a győriek képviseletét „országos szinten” folytassa. Az a hír is terjed, hogy ő lesz jövőre a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje.
6. MILLIÁRDOS LETT HATVANPUSZTA ÉPÍTÉSZE
Csak osztalékban egymilliárd forintot vett fel a saját cégéből Taraczky Dániel, Hatvanpuszta főtervezője. Az építész cége a Liget-projektben és a Citadella átépítésében is több közbeszerzést nyert el. Hatvanpusztai munkájában műemlékvédelmi ügyekben járt el „Orbán Győző képviseletében” a kormányhivatalnál, az ő tervezői munkáját „dicséri” a tervdokumentációkban műemlékekként szereplő, valójában vadonatúj épületek. József nádor 19. századi mintagazdaságát újjáálmodták a megrendelők: a parasztromantikával átitatott majorságban az Orbán-család irattárát befogadó könyvtárépület, pálmaház, lekvárfőző, steakfeldolgozó és a pálinkakóstoló terem is helyet kapott – a cselédszobák mellett.
7. A KUTYA NEM PÁRTOLJA A VADDISZNÓKAT
Eddig csak egy szoborba öntött mitológiai madárral, a Turullal akadt politikai gondja a fővárosi XII. kerület kutyapárti polgármesterének, most azonban már eleven állatok miatt került támadások kereszttüzébe. A Hegyvidéket vezető Kovács Gergely ugyanis bejelentette, hogy elkezdik a kerületben megbúvó, kerteket feltúró vaddisznók elpusztítását (csapdába csalják és elaltatják az állatokat), amire az állatvédők petícióba kezdtek a malacok életének védelme érdekében. Becslések szerint négy-ötszáz vaddisznó élhet a budai kerület üres telkeinek bozótosaiban, a polgármester pedig azzal magyarázza a döntést, hogy a néhány éve megjelent afrikai sertéspestis szigorú egészségügyi szabályai miatt nem szabad már a befogott állatokat kivinni a vadasparkokba. Kovács szerint a lakosok félnek a csoportokban járó vaddisznóktól, amelyek a könnyebb élelemszerzés miatt húzódnak lakott területre.
8. BÜNTETÉSSEL TESZIK KÖTELEZŐVÉ AZ E-BEUTALÓK ELFOGADÁSÁT
Októbertől megbüntetik azokat szakrendelőket, amelyek nem elektronikus beutaló alapján nyújtanak ellátást. Egy friss rendelet alapján az ellátás finanszírozási összegének 10 százalékát, de maximum 1000 forintot vonnak le tőlük büntetésként. Az egészségügyi államtitkár szerint erre azért van szükség, mert, míg a háziorvosok rutinszerűen kiállítják az e-beutalót, számos kerületi szakrendelő nem fogadja el azt, papír alapút kérnek, ami a beteg szívatása. Takács Péter szerint ugyanakkor a kontrollvizsgálathoz nem kell majd új beutaló, elismerte, hogy a rendelet szövege félreérthető volt. Csak annyi lesz a változás, hogy a kontrollra visszarendeltek az EgészségAblak applikáción keresztül vagy az 1812-es telefonszámon foglalhatnak időpontot.
9. A RÉMÁLMOK VILLAMOSA
Halálos turistacsapda lett Lisszabon egyik legnagyobb látványosságából: 17 ember vesztette életét, amikor elszabadult és kisiklott a portugál főváros egyik ikonikus fogaskerekűje. A kábel szakadhatott el, a szerelvény egyik kabinja mintegy háromszáz métert száguldott lefelé a szűk utcán, majd egy kanyarban kisiklott és a házaknak csapódott. Az áldozatok többsége külföldi turista, magyar nincs köztük.
10. MEGHALT GIORGIO ARMANI
Meghalt a világ talán legismertebb divattervezője, s egyben egyik leghíresebb divatházának alapítója. Giorgio Armani, a laza, már-már dísztelenül egyszerű és mégis elegáns ruhák alkotója, 91 éves korában, milánói otthonában hunyt el. Nemcsak tervezőnek, üzletembernek is kiváló volt, jóllehet divatházát 40 évesnél idősebben nyitotta meg, halálakor több mint tízmilliárd euróra becsült vagyonával a harmadik leggazdagabb olasz volt, s sokáig ő volt a világ leggazdagabb vállaltan meleg férfija is. Élete legnagyobb tragédiája is ehhez kapcsolódik: a nyolcvanas évekbeli AIDS-járványban elvesztette szerelmét, akivel a cégét is felépítette.