1. TRUMP SZERINT KIJEV MINDENT VISSZAFOGLALHAT
Az eddigi leginkább ukránbarát hangot ütötte meg az amerikai elnök, aki New York-ban az ENSZ-közgyűlésén találkozott az ukrán államfővel. Donald Trump egyrészt arra biztatta a NATO-t, nyugodtan lője le a légterébe behatoló orosz drónokat és vadászgépeket, majd kifejtette, hogy Ukrajna képes Európa és a NATO támogatásával a teljes háború előtti területét visszafoglalni, már csak azért is, mert Oroszország szerinte a gazdasági összeomlás küszöbén áll. Trump szóba hozta Orbán Viktort is, amikor kijelentette, úgy érzi, rá tudná venni barátját arra, hogy álljon le Magyarország az orosz energia vásárlásával és lehet, hogy meg is fogja erre kérni a magyar kormányfőt. A jelen lévő Volodimir Zelenszkij kétkedésének adott hangot, s kivételesen az ukrán elnök álláspontját osztja a magyar külügyminiszter is. Szijjártó Péter ugyanis úgy reagált Trump ötletére, hogy mindenben támogatják az amerikai elnököt, de „a földrajzi helyzetből adódó valóságot nem lehet megváltoztatni.”
2. SEMJÉN ZSOLTRA VADÁSZTAK
Nemcsak terebélyesedik, de ki is szabadult az internet bugyraiból az a gyanúsítás, mely szerint magas rangú politikusoknak szállított az óbudai javítóintézet tízéves nyomozás után letartóztatott vezetője szexuális célból kisfiúkat és lányokat. A DK elnöke ötmilliós nyomravezetői díjat hirdetett meg a bűnös politikusok megtalálására, az ügy a parlamentben landolt, ahol a puska másik végére kerülő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes váratlanul magára vállalta a „Zsolti bácsi” fedőnevű célpont szerepét, aljas lejárató kampányról beszélt, s úgy fogalmazott, „soha, semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt köze”. Az ellenzéki vezető Magyar Péter arra kérte Orbán Viktort, a vizsgálat lezárultáig függessze fel pozíciójából Semjént, „mert mindenféle dokumentumok keringenek az interneten, amikből lehet, hogy egy szó sem igaz, viszont a hétfői felszólalás testbeszéd-elemzés nélkül is gyanúra ad okot”. Közben Tordai Bence képviselő publikálta a Schadl-ügy egyik vádlottjának Semjént melegként kompromittáló feljegyzését (az illető Pintér Sándorról és Varga Mihályról is készített jegyzeteket), Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető pedig azt mondta, a lejárató állítást „egy befolyásos és gazdag ellenzéki politikuscsalád biztatására tették”. Tuzson Bence igazságügy-miniszter friss jelentése szerint a javítóintézetes büntetőügyben kiskorú sértett nem merült fel, politikusnak ahhoz nincs köze, ez egy szervezett befeketítési akció, amelyben „brit titkosszolgálati szál is van”.
3. MAGYAR CSENDES ÚTITÁRSAT TALÁLT
A Tisza Párt elnöke ezentúl egy életnagyságú papírmasé Orbán Viktorral együtt járja az országot. Magyar Péter országjárása miskolci állomásán mutatta be a karton-Orbánt, akinek figurájával azt akarja szemléltetni az ellenzéki vezető, hogy a miniszterelnök nem áll ki vele valódi vitára, ahogyan valódi kérdéseket sem lehet feltenni neki. Magyar addig hurcolja körbe magával a papírkormányfőt, amíg a valódi nem hajlandó a vitára, addig viszont a tiszás fórumok közönsége azért kérdezhet tőle, amire viszont Magyar válaszol majd a papundekli helyett – a kissé abszurd cirkuszt így alighanem hónapokon át élvezheti az érdeklődő közönség.
4. KERESZTBE TETTEK HADHÁZYNAK
Visszavonul a politikából Hadházy Ákos, ha jövőre nem nyeri meg az egyéni parlamenti képviselői mandátumot újra Zuglóban. A NER-korrupció üldözőjeként nagy követőtábort építő ellenzéki képviselő szerint a Tisza Párt többször kifejezte, hogy „el akarja őt takarítani”, de akár velük szemben is elindul ismét választókörzetében, viszont vereség esetén hazamegy – ellenkező esetben viszont egy Tisza-kormány alatt is folytatná a korrupciós harcot. Hadházyék szokásos keddi belvárosi tüntetésén a misére hosszan harangozó templom idős ferences szerzetesével kerültek összetűzésbe, mert szerintük a harang a demonstrációt akarta megzavarni, míg Pál atya azt kérte számon, hogy Hadházy válaszra sem méltatja levelüket, amiben azt kérték, ne a templomuk előtt tüntessenek hónapokon keresztül.
5. BURJÁNZIK AZ ÁLLAMADÓSSÁG
A magyar államháztartás adóssága három hónap alatt 1600 milliárd forinttal nőtt, június végére elérte a 64 ezer milliárdot, s ezt még tovább növeli a júliusi, kínai 595 millió eurós (232 milliárd forintos) kötvénykibocsátás eredménye. A GDP-arányos adósságráta jelenleg 76 százalékon áll, ami meghaladja az év végére tervezett 73,1 százalékot. Az Alaptörvény előírása szerint év végére 73,5 százalék alá kellene szorítani az adósságrátát, ami az IMF szerint idén nem fog csökkenni, és 2030-ra akár 78,6 százalékra is nőhet, ha nem történik költségvetési kiigazítás.
6. ROGYADOZÓ BUDAPEST
Taxistüntetéssel és kukássztrájkkal együtt tért vissza az őszi politikai üzemmódba a Fővárosi Közgyűlés három hónapos szünet után. A közgyűlés a taxisrendelet szigorítását is tárgyalja, ez ellen tiltakozva telt meg a Városháza előtti utca sárga autókkal, s demonstrálnak városszerte is. A frakciók a szokásos terméketlen vitái mellett a főpolgármester a kormánnyal folytatott pénzügyi tárgyalások folytatását kérte a testülettől. Közben nyilvánosságra került a volt ÁSZ-elnök készítette kormányzati vizsgálat is, mely szerint Karácsony Gergely pénzügyi diktatúrát épített ki, a főváros pedig valójában a technikai csőd állapotában van. Káosz bizonyosan kialakult ma Budapest utcáin, miután nincs szemétszállítás, a kukások ma sztrájkba léptek munkakörülményeik romlása miatt. Az sem javítja a közhangulatot, hogy költségvetési csalás gyanúja miatt letartóztatták a BKK jegypénztárait is ügyfélközpontjait takarító cég teljes vezetését.
7. LEFÚJT KÖZBESZERZÉS EXTRAPROFIT MIATT
Ilyen sem volt még: túl magas nyereséget épített be ajánlatába a tendergyőztes, azért egy egész közbeszerzést eredménytelennek nyilvánítottak. A Lázár János vezette építési és közlekedési tárca három önkormányzattal (Budapest, Pilisborosjenő és Üröm) közösen írt ki szennyvízberuházásra pályázatot, amit a Penta Kft. nyert meg, csakhogy a cég 37,5 százalékos nyereséggel számolt, ami nettó 2,9 milliárd forintot jelentett volna a 7,9 milliárdos megbízásból, ami már sértette volna a „hatékony és felelős gazdálkodás elvét”. A többi pályázó, köztük a Mészáros és Mészáros Zrt. is drágábban dolgozott volna.
8. VIZSGÁLAT A TANÉVKEZDÉS KÖLTSÉGEIRŐL
A papírt, írószert árusító boltok árazását vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal. Idén júliusban a tanszerek és írószerek átlagára 6,1 százalékkal haladta meg a tavalyit. A családok tanévkezdéskor gyermekenként átlagosan 50–75 ezer forintot költenek, ennél jóval többe kerülnek az első osztályos tanulók: egy teljes kezdőcsomag ára az ingyen tankönyvek ellenére akár százezer forint is lehet, amely magában foglalja az iskolatáskát, a füzeteket, írószereket és rajzeszközöket. A GVH több kiskereskedelmi láncra és beszállítóra is kiterjesztette a vizsgálatot, arra kíváncsiak, hogy az árak nagyságát a normális piaci viszonyok vagy a verseny tiltott befolyásolása okozza.
9. AZ ÉV EDDIGI LEGERŐSEBB VIHARA
Kína déli részén csaknem kétmillió embert telepítettek ki az érkező Ragasa tájfun elől, amely a világ idén eddig mért legerősebb trópusi vihara. Az özönvízszerű esőt is hozó, 250 kilométer per órás szél előzőleg Tajvan szigetén legalább húsz embert ölt meg, s száznál többen eltűntek, miután elmosott egy tavat övező gátat.
10. ELHUNYT CLAUDIA CARDINALE
87 éves korában meghalt az olasz filmtörténet aranykorának legendás és gyönyörű színésznője, Claudia Cardinale. A szicíliai szülőktől a tunéziai francia gyarmaton született Cardinale már 16 évesen szépségversenyt nyert, amelynek a fődíja egy út volt a velencei filmfesztiválra, s innentől kezdve nem volt megállás – a drámák ellenére sem. A tinédzser színésznőt kihasználták, teherbe esett, de megszülte és felnevelte fiát. Mivel gyerekként szicíliaiul, franciául és arabul beszélt, az olasz filmekben eleinte szinkronizálni kellett. Ám aztán felfedezte Federico Fellini (Nyolc és fél) és Luchino Vischonti (A párduc), sőt Hollywood is (A rózsaszín párduc), s ő lett az olasz film és Amerika találkozásának a nagy nyertese is a Volt egyszer egy Vadnyugatban.