2026. 02. 07. szombat

1. PUTYIN ORBÁN MELLETT KAMPÁNYOL

A magyar kormányfőt dicsérte az orosz elnök egy gazdasági fórumon, Szocsiban, ahol a jövő évi országgyűlési választásokkal kapcsolatban kijelentette, szerinte a magyarok többsége magyar akar maradni és Orbán Viktort fogja támogatni. Vlagyimir Putyin szerint ami Magyarországon már bekövetkezett, azaz a nemzeti erők térnyerése, az történik most egész Európában. Az orosz elnök gúnyosan beszélt az európai reptereken az utóbbi időben jelentett drónészlelésekről, az ufókhoz hasonlítva őket. Most éjszaka éppen a müncheni légikikötő volt soron, és zárt be, a bajor kormányfő szerint a jövőben minden drónt azonnal le kéne lőni. Miközben Moszkva dicsérte, Koppenhága bírálta Orbánt: az EU-csúcstalálkozó után nyilatkozó dán miniszterelnök kijelentette, nem szabad engedni, hogy a magyar miniszterelnök döntsön egész Európa jövőjéről, amikor blokkolja az ukrán csatlakozást.

2. NEM PIHEN A ZSOLTIBÁCSIZÁS

Tanúmeghallgatáson járt az ügyészségen a korábbi Együtt-politikus Juhász Péter a Szőlő utcai nyomozás kapcsán, miután publikált egy „zsoltibácsis” hangfelvételt. Juhász panasszal élt, mert az általa rögzített felvétel nem a Szőlő utcai ügyet érinti, a nyomozói válasz szerint azonban magas rangú politikus érintettsége vetődött fel ez esetben is. Közben a Fidesz frakcióvezetője nyilvánosságra hozta Juhász forrását, aki szerinte egy Látó János nevű szélhámos prédikátor, akivel együtt alkották meg „Zsolti bácsi” képzelt karakterét. Ezután Juhász Péter jelezte, informátora vallomást tesz, tehát hamarosan kiderül Zsolti bácsi vezetékneve is, s egyre nyilvánvalóbb, hogy egy pedofilokat védő hálózat működik. Juhász védelmében tüntet Puzsér Róbert influenszer mozgalma, eredetileg megbékélés-menetet indítottak volna holnap, ám inkább a megfélemlítés ellen vonulnak.

3. BEMUTATTÁK A TISZA EGÉSZSÉGÜGYI PROGRAMJÁT

Önálló egészségügyi minisztériumot akar felállítani kormányra kerülve a Tisza. A Vácon tartott konferencián a párt elnöke Hegedűs Zsolt ortopéd sebészre bízta a tárcai vezetőnek kiválasztását, vagyis ő a miniszterjelölt. A szakpolitikai programból Magyar Péter kiemelte, hogy évente 500 milliárd forinttal fognak többet költeni az egészségügyre, hét régiós szuperkórházat hoznak létre, emelik a béreket a nem orvosi munkakörökben is, 2027 végére 6 hónapra rövidítik a várólistákat, a hiányszakmákban az utánpótlásra rezidensképzést indítanak 15 milliárdból, ugyancsak 15 milliárdos képzési ösztöndíj-programmal csökkentik az ápolóhiányt. Mindeközben az orvosi kamara bocsánatkérésre, a Tisza-elnök lemondásra szólította fel az egészségügyi államtitkárt a háziorvosok megsértése miatt. Takács Péter azt nyilatkozta, hogy a háziorvosok maradék elven választódnak ki az egyetem után, ami a kamara szerint nem felel meg a valóságnak és súlyosan sérti a háziorvosok emberi és szakmai méltóságát.

4. TARR TORLASZOLJA A TISZÁT

A Tisza Párt-alelnök Tarr Zoltán esete egyre inkább alátámasztja a mondást Magyar Péter számára, miszerint, ha ilyen barátai vannak az embernek, ellenségekre már nincs is szüksége. A tiszás EP-képviselőről ugyanis most újabb videófelvételek kerültek elő, amint fórumokon arról beszél, újragondolnák a magyar kórházak és iskolák számát, nem félve a szükséges bezárásoktól, összevonásoktól. Emellett szerinte át kell alakítani a hazai mezőgazdasági támogatások rendszerét, „búzában és kukoricában felesleges Ukrajnával versenyezni, mert ezerszer jobban csinálja”, helyette az elkényelmesedett gazdákat magasabb szintű kultúrnövényekre kell átállítani. Tarr azonban még itt sem áll meg kötetlen előadásában, hasonló merészséggel szükséges szerinte átalakítani a nyugdíjrendszert is. Az ellenzéki politikus nem először okoz kellemetlen perceket Magyar Péteréknek, egyszersmind örömöt a kormányzati propagandagépezetnek, korábban arról értekezett, hogy választási győzelmük előtt hallgatni kell valódi terveikről. Orbán Viktor ezúttal is lecsapta a magas labdát, azt írta, „újabb szögek kandikálnak ki Magyar Péter brüsszeli tornazsákjából”.

5. MÁR TÖBB MINT 27 EZER HÁROMGYEREKES ANYA NEM FIZET SZJA-T

Eddig több mint 27 ezer háromgyerekes anya igényelte a személyijövedelemadó-mentességet a NAV adatai szerint. Októbertől él a kedvezményük, összesen 250 ezren jogosultak rá, a kétgyerekes anyák (650 ezren) januártól kérhetik az szja-mentességet. A kétgyermekeseknek nyújtott kedvezmény éves szinten 1 014 milliárd forint, a háromgyermekeseké pedig 570 milliárd forint bevételkiesést jelent a központi költségvetésben.

6. MÉSZÁROS MÁR 1749 MILLIÁRDDAL A LEGGAZDAGABB MAGYAR

Egyetlen év alatt 500 milliárd forinttal növelte a vagyonát Mészáros Lőrinc, már 1749 milliárddal áll a magyar Forbes magazin új gazdaglistája élén. A második hely már nem a 753 milliárdnál tartó OTP-vezér Csányi Sándoré, hanem a Wallis-vezér Veres Tiboré, akinek 300 milliárddal nőtt 756 milliárd fölé a vagyona egy év alatt. Először került be az első tíz közé a 309 milliárdot gyűjtő Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója. Új szereplő a lista élén Pavelka Tibor, 310 milliárddal, aki annak a Semilabnak az alapítója, amely félvezetőipari mérőberendezéseket gyárt és szállít olyan multiknak, mint a Microsoft, a Samsung, a Sony vagy az IBM. Az 50 leggazdagabb magyar összvagyona már 9000 milliárd forint felett van. Ez a teljes magyar állami egészségügyi kiadás kétszerese.

7. GÁZA MEGÉRKEZETT EURÓPÁBA

A közel-keleti válság végképp elérte az európai mindennapokat is: Olaszországban ma a félszigetet megbénító egész napos sztrájk kezdődött a Gázával való szolidaritás jegyében, miután az izraeli haditengerészet megakadályozta, hogy európai baloldaliak flottája segélyt vigyen az éhező palesztinoknak. De nagy szakszervezeti-baloldali tüntetések voltak francia, spanyol és német városokban is. Közben kiderült a manchesteri zsinagógára támadó terrorista személyazonossága. Eszerint egy 35 éves férfiről van szó, aki még kisgyerekként az orvos apjával került Szíriából Angliába.

8. DÜHÖS MAROKKÓIAK ÉS MALGASOK

Tüntetnek Marokkóban és Madagaszkáron is, de egészen más okból és sokkal tragikusabb eredménnyel. Mindkét afrikai országban elsősorban fiatalok vonultak az utcára számos városban az elit korruptsága, az egyre emelkedő megélhetési költségek és a gyatra közszolgáltatások miatt. Az észak-afrikai országban ráadásul a 2030-as foci vébére épülő stadionok iszonyatos költsége is tüzeli az elégedetlenséget, miközben az egészségügyre és az oktatásra nem jut pénz. A marokkói turizmus egyik központjának számító Agadírban a rendőrök a tüntetők közé is lőttek és legalább két embert megöltek. Az indiai-óceáni szigetországban ehhez képest már húsz felett jár a halottak száma, s az elnök kénytelen volt kirúgni a kormányát, bár a tüntetőknek ez már nem elég.

9. ELŐSZÖR LESZ NŐ A CANTERBURY ÉRSEK

A 63 éves Sarah Mullallyt nevezték ki canterbury érseknek, így beiktatása után ő lesz az első nő, aki az anglikán egyház legfontosabb vallási vezetői posztját betölti. Mullallyt 2001-ben szentelték pappá, gyorsan emelkedett az egyházi ranglétrán, 2017 decemberében már London püspöke, ezzel az anglikán egyház harmadik legmagasabb pozíciójába került. Elődje, Justin Welby az anglikán egyházat megrázó gyermekbántalmazási botrányba bukott bele. A 70–80-as években keresztény ifjúsági táborokban fiatal fiúkat lelkileg, fizikailag és szexuálisan bántalmaztak. A 2024-ben közzétett független jelentés megállapította, hogy egyházi vezetők, köztük Welby már 2013-ban tudtak az ügyről, de nem értesítették a rendőrséget, hanem inkább eltussolták. A jelentés nyomán Welby vállalta a felelősséget és lemondott.

10. FRADI-BRAVÚR IDEGENBEN

Hazai döntetlenje után első idegenbeli mérkőzésén nyerni tudott a Ferencváros a labdarúgó Európa-ligában. A sorozat 36 csapatos főtábláján a zöld-fehérek a belga Genk otthonában győztek 1-0-ra Varga Barnabás fejesgóljával – még az is belefért, hogy utána szintén Varga büntetőt hibázzon. A sikerrel a Fradi két kör után a továbbjutást jelentő 11. helyen áll. Bakitörténelem is íródott tegnap este ebben az El-ben, az AS Roma ugyanis a Lille ellen megítélt tizenegyesét háromszor is rúghatta szabálytalan bemozdulások miatt, ám a franciák török kapusa mindháromszor (!) kivédte.

Comments are closed.