1. OLCSÓ HITEL MINDENKINEK
Mától a kis- és középvállalkozások számára is biztosítja a kormány a fix 3 százalékos támogatott hitelt 150 millió forintig, jelentette be Orbán Viktor a kereskedelmi és iparkamara elnökével, Nagy Elekkel közösen. A kormányfő beszélt a KATA-adónem kibővítéséről-visszahozásáról is, amely az ellenzék ígérete. Orbán azt mondta, hogy dolgoznak rajta, de az esetleges visszavezetéséhez garanciákat vár az iparkamarától, hogy nem lesznek súlyos visszaélések. Orbán minden korábbinál határozottabban kizárta az euró bevezetését, mert nem szabad a mostaninál szorosabban összekötnünk a sorsunkat az unióval, amely szerinte a szétesés szakaszában van, és ha így marad, az Európai Unió egy múló fejezet lesz az életünkben.
2. PRÁGA ELSZOMORÍTOTTA BRÜSSZELT ÉS KIJEVET
Orbán Viktor cseh szövetségese nyerte az ország parlamenti választásait. A cseheknek jobb életet ígérő Andrej Babis pártja a voksok 35 százalékát gyűjtötte be, ennyit még senkinek sem sikerült Csehország történetében. Mindez persze még nem elég a többséghez, de jó esélye van két kisebb, még tőle is jobbra álló erő támogatására. Miközben az eddig kormányzó Európa-barát erők összességükben csak keveset vesztettek támogatásukból, a nagy bukó a szélsőbal lett, amely nem ugrotta át az öt százalékos küszöböt. Most várhatóan hosszú kormányalakítási tárgyalások kezdődnek, amelyeket a rendszerváltáskor nem egészen tiszta körülmények között milliárdossá lett Babis ellen zajló összeférhetetlenségi és korrupciós eljárások is színezhetnek. Ha összejön a kormány, akkor Kijev elveszíti egy lelkes támogatóját, a magyar kormányfő európai pártcsaládjának, a szélsőjobbos Patriótáknak viszont már két miniszterelnökük lesz. Ugyanakkor megfigyelők azt várják, hogy Babis sem Európában, sem otthon nem lesz második Orbán, ehhez sokkal törékenyebb a hatalma.
3. 26 NAP AZ ÚJ FRANCIA REKORD
Egyre mélyül a francia politikai válság, miután az ország legújabb miniszterelnöke négy hét után bedobta a törölközőt. Sebastien Lecornu tegnap jelentette be kabinetje tagjait, akik azonban szinte egyöntetű elutasításra találtak a parlamentben, ahol a centrista erők egyharmados kisebbségben vannak. Ennek hatására ma már be is adta lemondását a köztársasági elnöknél. Lecornu az elmúlt két évben már az ötödik kormányfő volt, és nem nagyon látszik, kivel próbálkozhatna még Emmanuel Macron. Az államfő persze kiírhat újabb választásokat is, de azon valószínűleg még jobban szerepelne a szélsőjobb, amelyik eleve Macron lemondását követeli. Macron viszont eddig mindig azt mondta, hogy ki akarja tölteni mandátumát, amelyből még másfél év van hátra. A politikai bénultság miatt egyre gyengül az amúgy sem túl egészséges francia gazdaság is.
4. IDŐSGONDOZÓT KAPUNK NAGYKÖVETNEK
Az Egyesült Államok északnyugati csücskében lévő, liberális lakóiról híres Portland városa lett Donald Trump és a demokraták összecsapásának legforróbb színhelye. Egy amerikai bíró egyelőre megtiltotta az elnöknek, hogy Texasból és Kaliforniából vezényeljen át nemzeti gárdistákat „a várost elborító bűnözés és az illegális migránsok megfékezésére”, ami ellen Portland és Oregon állam demokrata vezetői is tiltakoznak. Az ellenkezés miatt Trump a költségvetési források megvonásával fenyegeti a várost. Közben a Fehér Ház megnevezte Amerika budapesti nagykövet-jelöltjét. A New York-i ortodox zsidó Benjamin Landa idősotthonokkal foglalkozó üzletember, akinek apja a kárpátaljai Nagybocskón volt rabbi, amely jelenleg Ukrajnához tartozik, ám korábban Csehszlovákia, azelőtt pedig Magyarország része volt.
5. A TISZA APPJÁNAK IS UKRAJNÁBAN KERESIK A FORRÁSÁT
Megint összetűzésbe került a NER-érdekkörbe tartozó Index hírportállal Magyar Péter, miután a lap azt írta, húszezer fős személyi adatszivárgás történt a Tisza applikációjának (ezen keresztül választják majd ki a párt képviselőjelöltjeit is) fejlesztésénél, s a történetben előkerült az adminok közt egy ungvári webfejlesztő, aki egy ukrán appkészítő cég embere. A Tisza szerint nem volt adatszivárgás és a megnevezett cég nem vett részt az app fejlesztésében, amelyet magyar és uniós cégek végeztek, vagyis „az orosz szolgálatok elkezdték a közvetlen beavatkozást” a magyar kampányba. Máshonnan is nyomás alatt van a Tisza, egyik ellenzéki riválisa, a DK hétvégi kongresszusán bemutatta mind a 106 egyéni képviselőjelöltjét a 2026-os választásra, Dobrev Klára Magyaréknak odaszúrva jelezte, „ők nem rejtőzködnek, mert csak az győzhet, aki arcot ad szavainak”, s ezek a jelöltek „nem statiszták egy kampányfotón”.
6. ZSOLTIBÁCSIZÁS A KOSSUTH TÉREN
Az eredetileg tervezett megbékélésmenet helyett ellenzéki tüntetés lett Puzsér Róbert és más influenszerek rendezvényéből, amelyet a pedofil rágalmazási ügyben tanúként meghallgatott Juhász Péter expolitikus védelmében tartottak. A Kossuth téren összegyűlt néhány ezer ember előtt Puzsér a rendszerváltás után 35 évvel uralkodó pártállamról beszélt. Celebek, aktivisták és civilek mellett felszólalt az a Látó János prédikátor is, aki korábban Ózd környéki gyerekotthonokban garázdálkodó magas rangú Zsolti bácsiról beszélt, amiért most szerinte célponttá vált. Ma a parlamentben is folytatódott a „zsoltibácsizás”, ahol a DK képviselője azt mondta, mégiscsak van köze a Szőlő utcai prostitúciós ügynek gyermekekhez is, mert az egyik prostituáltat 12 éves korában szervezték be. Közben a kormánypártiak a költségvetési bizottságban leszavazták azt az ellenzéki javaslatot, amely a propaganda célú kiadásokból a gyermekvédelem javára csoportosított volna át.
7. A PÉCSI TILTÁS IS PRIDE-OT ÉRT
Elengedte a kormányzat a Pride-betiltás témáját, legalábbis Budapest után a rendőrségi tiltás ellenére most Pécsett is szabadon vonulhattak az egyetlen vidéki LMBTQ-büszkeségmenet demonstrálói. Több ezren gyűltek össze a baranyai megyeszékhelyen, s a rendezvényen végül a város ellenzéki polgármestere is felszólalt. Volt egy kisebb szélsőjobbos ellentüntetés is, de őket elszeparálta a rendőrség, feloszlatás helyett biztosítva a nyugodt felvonulást, amely után csak közerkölcs megsértése, illetve garázdaság miatt tettek feljelentést három ember ellen.
8. HA KICSIVEL IS, DE TÖBBET VÁSÁROLUNK
Az augusztusi kiskereskedelmi forgalom az egy évvel ezelőttinél 2,4, míg az előző havinál 0,8 százalékkal volt nagyobb. Ha az év egészét nézzük, akkor viszont az látszik, hogy lassul a bolti forgalom növekedése: az első nyolc hónap egészében 2,8 százalékos éves bővülés látható, aminél a júliusi és augusztusi hónap is rosszabb értéket produkált. Ez azért figyelemre méltó, mert a reálkeresetek gyorsuló ütemben nőttek. Elemzők szerint a fogyasztásbővülés egy része a szolgáltatásoknál és a külföldi webáruházakban jelenik meg.
9. MATOLCSY MILLIÁRDOS HÁZA MÍKONOSZON
Több áttételen keresztül a volt jegybankelnök fiához köthető a görögországi Míkonosz luxusszigetén egy villa, amely amúgy Matolcsy Ádám feleségének nevét viseli. A Villa Nicole több mint hatezer négyzetméteres telken fekszik és becslések szerint 1-2 milliárd forintot érhet. A házat Matolcsy régi barátjának, Somlai Bálintnak a cége újította fel, amely nagyot kaszált az MNB-től és a jegybanki alapítványoktól kapott megbízásain.
10. NOBEL AZ IMMUNRENDSZER KUTATÓINAK
Az orvosi díjak kihirdetésével megkezdődött az idei Nobel-szezon: az első kitüntetett két amerikai és egy japán tudós, akik a szervezet elszabadult immunválaszainak kutatásáért kapták meg az elismerést. Mary Brunkow, Fred Ramsdell és Szakagucsi Simon azt vizsgálta, hogy a szervezetünk immunrendszere miként dönti el, mely sejteket kell megtámadnia. Felfedezéseik segíthetnek a rák- és autoimmunbetegségek kezelésében.