Hónap: 2025. december

1. TÍZ TELEFON, NULLA EREDMÉNY Megvolt az idei tizedik telefonbeszélgetés is az amerikai és az orosz elnök között, azonban ez sem hozta közelebb a békét, sőt: Vlagyimir Putyin ugyanis azt mondta, hogy az ukránok megpróbáltak légicsapást mérni az egyik privát rezidenciájára, s hogy ezzel minden határt átléptek, Oroszországot pedig ettől kezdve semmi nem köti. Donald Trump megértette a felháborodást és közölte, hogy nagyon dühös a támadás miatt. Ugyanakkor az ukránok szerint ők egyáltalán nem is próbálkoztak ilyesmivel, s az oroszok sem támasztották alá semmilyen bizonyítékkal a vádat. Közben az oroszok által elfoglalt Mariupolban gálaműsorral ünnepelték a színház újranyitását, ez volt…

Read More

1. IDÉN NEM LETT BÉKE Az eleve nagyon alacsony elvárásokhoz képest egész jól sikerült az amerikai és az ukrán elnök találkozója, mert bár áttörést nem értek el, de újabb apró finomításokat dolgoztak ki a béketerven, és közben nem is vesztek össze. Donald Trump és Volodimir Zelenszkij szerint is nagyjából 90 százalékban kész a megállapodás, így megvannak az amerikai biztonsági garanciák, bár a Donyeck-medence hovatartozása és a zaporizzsjai atomerőmű ügye továbbra sem teljesen megoldott. Mindez azonban még mindig csak az egyenlet egyik fele: Moszkva ugyanis nem mutat lelkesedést, sőt kompromisszumkészséget sem. Vlagyimir Putyin elnök szerint, ha az ukránok nem fogadják el…

Read More

1. ÉVET ZÁRT ORBÁN ÉS MAGYAR Karácsony előtt még baráti közegben készült nagyinterjúkkal zárta a szezont a miniszterelnök és kihívója is. Orbán Viktor a Tv2-nek a belga miniszterelnök „hősies kiállásáról” beszélt az EU-csúcson, amely mögött „öreg pókként ő is ott szövögette a szálakat”, de azt hozzátette, a 2026-os lesz „az európai háború előtti utolsó választás”. Orbán szerint adóforradalmat valósítottak meg, amit a Tisza Párt biztosan visszacsinálna, s arra biztatta a választókat, „vegyék észre a sikereket”. Magyar Péter eközben Kéri László politológusnak nyilatkozott pártja Kontroll nevű médiájában, az ellenzéki vezető arra számít, hogy „a bukott hatalom nem lesz túl kooperatív”, a…

Read More

1. KUNOK A PÁLYÁN Kerek 34 kilométerrel bővült a magyar autópálya-hálózat, átadták ugyanis az M4-es Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszát. A 170 milliárdba került beruházást személyesen a miniszterelnök nyitotta meg, aki szerint Magyarország lakosságarányosan már eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok autópálya-ellátottságát, és a fejlesztések különösen a rendszeresen a kormányra szavazó Alföld gazdasági felzárkózását szolgálják. Az M4-esből még így is hátra van egy hatvan kilométeres szakasz, amit koncesszióban akarnak majd megépíteni. Orbán Viktor emlékeztette a jelenlévőket, hogy a pénznek jobb helye van az Alföldön, mint „a ripityára lőtt Donbaszban”. 2. ELÁRULT FUVAROSOK Az útdíjak emelése ellen tiltakozó fuvarozók akadályozták Budapest és…

Read More

1. EURÓPAI GIGAHITEL KIJEVNEK Végül nem az orosz vagyon terhére, hanem közösen felvett 90 milliárd eurós hitelből segíti az Európai Unió az ukránokat – ebben állapodtak meg a tagállamok vezetői. A vártnál gyorsabban, hajnal háromra tető alá hozott egyezség nagy győzelem a belga kormányfőnek, akinek az országában van a lefoglalt orosz vagyon nagy része, s nagy vereség a németeknek, valamint az északi és a balti tagállamoknak, amelyek eleve irtóznak az eladósodástól. Jól járt a magyar kormányfő is, aki két fontos szövetségeséhez, a cseh és a szlovák miniszterelnökhöz hasonlóan elérte, hogy országa kimaradjon a kölcsönt felvevők közül. Orbán Viktor szerint ezt…

Read More

1. HÁROM IS LEHET AZ EGY NAPBÓL Megkezdődött az uniós vezetők sorsdöntő csúcstalálkozója, amelyen az Ukrajna életben maradásához szükséges több mint 200 milliárd eurós támogatás előteremtéséről kéne dönteni. A csúcs eredetileg egy napos, de szinte senki nem hiszi, hogy ma éjszaka megszülethet az egyezség, az sem elképzelhetetlen, hogy háromnaposra nyúlnak a tárgyalások, a csúcsot vezető Antonio Costa elnök azzal fenyegetőzött, hogy addig senki nem mehet haza, amíg nincs megállapodás. A hangulatot fokozta az orosz elnök, akik malackáknak nevezte az európai vezetőket. Az orosz vagyon terhére nyújtott támogatás nem az egyetlen téma: szó lesz a Dél-Amerikával kötendő kereskedelmi egyezségről és a…

Read More

1. AZ IDŐ FOGY, A TÁVOLSÁG NEM Már csak egy nap van hátra a sorsdöntőnek kinevezett uniós csúcstalálkozóig, s egyelőre továbbra sem látszik, hogyan tudnának megállapodni a tagállamok vezetői a segítségről, amelyet a lefoglalt orosz vagyonból nyújtanának az ukránoknak. A terv legfőbb ellenzőjének számító magyar kormányfő a csúcs előtt még gyorsan levelet váltott az orosz elnökkel, s Vlagyimir Putyin azt írta Orbán Viktornak, hogy erőteljes válaszlépést fog adni Moszkva, ha hozzányúlnak ahhoz, ami az oroszoké, de figyelembe fogják venni, melyik állam vezetője hogyan szavaz. A magyar kormányfőnél azonban fontosabb a lefoglalt orosz vagyon nagy része felett rendelkező belga miniszterelnök véleménye,…

Read More

1. EURÓPA SZERINT KICSIT KÖZELEBB A BÉKE Megint közelebb került egymáshoz az amerikaiak, az európaiak és az ukránok álláspontja a béketervről, amiből persze nem következik feltétlenül, hogy maga a béke is közelebb került, bár a Berlinben tartott tanácskozás résztvevői ebben bíznak. A német fővárosban lezajlott tárgyalások két legfontosabb fejleménye, hogy Washington „NATO-szerű“ amerikai biztonsági garanciákat ígért Kijevnek egy esetleges újabb orosz támadás esetén, Európa pedig többnemzetiségű csapatokat a béke biztosítására. Ugyanakkor az amerikaiak hangsúlyozták, hogy ezek a garanciák csak akkor élnek, ha Ukrajna gyorsan békét köt, ám ehhez még a területekben is meg kéne állapodnia az oroszokkal, márpedig ott továbbra…

Read More

1. TERROR OTT ÉS ITT Sydney leghíresebb tengerpartján követtek el terrortámadást az ausztráliai zsidó közösség ellen. Két pakisztáni származású fegyveres, apa és fia, nyitott tüzet a Bondi Beachen éppen hanuka-ünnepre gyülekezőkre. Tizenöt embert megöltek, köztük két magyar származásút, a Holokauszt-túlélő Pogány Marikát (82) és Weitzen Tibort (78), mielőtt sikerült megfékezni őket, egyiküket egy közeli muszlim boltos birkózta le és csavarta ki a fegyvert a kezéből. Az ötvenéves terrorista apa meghalt, a 24 éves fia kórházban van, az apa egy helyi lövészklub tagja volt, féltucat fegyvert tartott otthon legálisan, mert bár a hatóságok szélsőségesnek tartották, nem olyannak, aki közvetlen veszélyt jelentene.…

Read More

1. TAGOK VAGYUNK, DE NEHEZEN VISELJÜK Eddig az EU aggódott a magyar jogállamiságért, ma viszont a magyar kormányfő nyilvánította ki a jogállamiság végét az EU-ban. Orbán Viktor ezzel arra a megállapodásra célzott, amellyel a tagállamok megkerülik az orosz szankciókkal kapcsolatos magyar vétót, méghozzá a magyar kabinet által amúgy előszeretettel alkalmazott háborús veszélyhelyzetre hivatkozva. Eddig ugyanis a szankciókat mindig hat hónapra fogadták el és mindig az összes tagállam hozzájárulása kellett hozzájuk, mostantól azonban a Bizottságé a döntés joga egészen addig, amíg a háború tart. Ez az első lépés ahhoz, hogy az Európában lefoglalt orosz vagyon segítségével támogassák az ukránokat. A magyar…

Read More