1. MOST SEM LETT BÉKE
Nem hoztak áttörést a moszkvai orosz-amerikai tárgyalások: Vlagyimir Putyin nem fogadta el Donald Trump béketervét. A megbeszélések öt órán át tartottak, de az oroszok a végén csak annyit mondtak, hogy nagyon messze még a munka vége, s hogy az amerikaiak jelezték, készek figyelembe venni kulcsfontosságú orosz szempontokat. Maguk az amerikaiak viszont egyáltalán nem nyilatkoztak. A Kreml álláspontjának keménységére utal, hogy az orosz elnök Európát is megfenyegette, hogy ha az háborút akar, az oroszok készen állnak. Közben az EU újabb lépést tett afelé, hogy a következő két évben végleg leváljon az orosz gázról, már ha a háború eltart addig. A többség által elfogadott megállapodást Szlovákia és Magyarország ellenezte, Szijjártó Péter külügyminiszter közölte is, hogy bíróságon támadják meg a döntést. Ezzel egy időben megint ukrán támadás érte a Barátság-vezetéket, de a Magyarországra irányuló szállítást ez nem érintette.
2. RABOSÍTOTTÁK A VOLT KÜLÜGYMINISZTERT
Újabb korrupciós botrány rázza meg Brüsszelt: a célpont ezúttal a bizottság volt külügyi főképviselője, korábbi olasz külügyminiszter, Federica Mogherini, akit a belga rendőrség be is vitt kihallgatásra. A nyomozók az EU volt csúcsdiplomatáján kívül még két embert vettek rövid időre őrizetbe, s több otthonban és uniós irodában is házkutatást tartottak. A rendőrség 2021-22-es pályázatokat vizsgált és talált gyanúsnak. Ez már a harmadik korrupciós ügy az elmúlt években: az előző kettő Katarhoz, illetve a kínai Huawei céghez kapcsolódott, igaz egyik eljárás sem halad valami jól, több uniós tisztviselő szerint azért, mert a belga rendőrök bizonyítékai elég gyenge lábakon állnak.
3. MARAD A 35 EZER
Jövőre is az ideivel egyező, 35 ezer vendégmunkás dolgozhat Magyarországon a nemzetgazdasági miniszter által kihirdetett kvóta szerint. A tavalyi 65 ezres kvótát idénre csökkentette a kormány 35 ezerre. A tárca adatai szerint a visegrádi országok között ezzel nálunk a legalacsonyabb (2,6 százalék) az unión kívüli országokból érkező vendégmunkások aránya. De nem is nagyon lenne szükség több vendégmunkásra, hiszen a magyar gazdaság három éve stagnál, miközben Nagy Márton a lengyel GDP dinamikus növekedését a munkába állt milliónyi ukrán háborús menekült húzóerejével magyarázta.
4. CSÚCSON A FORINT
Csaknem kétéves csúcsra erősödött ma délelőtt a forint, amikor hajszál híján elérte a 380-as euróárfolyamot, amire 2024 januárja óta nem volt példa. A dollárral szemben még régebbre, egészen 2022 februárjáig kell visszamenni, hogy a mostanihoz hasonló, 326 forintos árfolyamot találjunk. A forint erősödését elsősorban a jegybank friss lépései támogatják, ráadásul az MNB a novemberi kamatdöntés után egyértelművé tette, nem várható lazítás a közeljövőben, mivel az infláció csak 2027 elején kerülhet újra tartósan a jegybanki cél közelébe. A magas kamatszint pedig továbbra is vonzóvá teszi a forintot, miközben a gyengülő euró és a visszafogott állampapír-kibocsátás is az erősödés irányába hat.
5. MOST JOGSZERŰEN LEHET MILLIÓKAT SZEREZNI FEGYVERREL
Nem marad ki a választás előtti osztogatásból a több mint 80 ezer fegyveres szolgálatot teljesítő állami alkalmazott sem, akik a kormányzat mostani bejelentése szerint február első felében kapnak hathavi fegyverpénzt. Az egyszeri szolgálati juttatás fejenként több millió forintot jelenthet a katonáknak, rendőröknek, pénzügyőröknek, s a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos tagjainak. A jövő évi büdzsének pedig 450 milliárd forintot.
6. TOVÁBB OLVAD A SZŐLŐ UTCAI JÉGHEGY
Sajtóinformációk szerint a korábbi kormányzati jelentéssel szemben mégis lehettek kiskorú sértettek a Szőlő utcai javítóintézetnél. A nyomozati források jelezték, új tanúkat hallgattak meg, akik azt állították, hogy az előzetes letartóztatásban lévő korábbi főigazgató és élettársa nemcsak fiatal lányokat közvetített prostitúcióra, hanem maga is molesztált az intézménybe került fiúkat, orális szexre és közösülésre kényszerítve őket. A hírek most arról szólnak, hogy az igazgató 14-15 éves fiúknak ajándékokat, például márkás edzőcipőt adott a szexért cserébe. Ezeket a mostani tanúkat akkori elszenvedőkként az igazgató belső köréhez tartozó intézetisek verték meg, hallgatásra kényszerítve őket. A nyomozó ügyészség nem kommentálta az információkat, s annyi jelzett, soron kívüli eljárásban dolgoznak az ügy teljes feltárásán.
7. NYOMDAFESTÉKMENTES ÁLLAMTITKÁR
Elnézést kért az egészségügyi államtitkár alpári stílusáért, ahogyan egy édesapának válaszolt az interneten, aki arról írt, gyermekével a Szent János Kórház ügyeletén sötétben és fűtés nélkül dideregve kellett kivárniuk a vizsgálatot. Takács Péter a panaszra úgy reagált, „bmeg, elromolhat bármi, amit használnak”, a szülőt pedig később a bocsánatkérés mellett tiszás trollnak nevezte, s azt állította, ilyen netes zaklatók szálltak rá szervezetten – a férfi viszont ezt kikérte magának, azt állítva, nem szimpatizánsa egy pártnak sem, csak egy apa. A Tisza Párt egészségügyi miniszterjelöltje szerint elnézést kérni önmagában helyes lépés volna, ám Takács a méltatlan hangnem után nem vállalta a valódi felelősséget, magát a betegpanaszt pedig elbagatellizálta, helyette Magyar Pétert gyalázta, ami Hegedűs Zsolt szerint egy európai országban fegyelmi eljárást vonna maga után.
8. NER-FÜRDŐOLIGARCHA PAPÍRMASÉBÓL
Nem mindennapi körülmények között, leginkább Mikszáth-regénybe illő módon távozott Agárdról az önkormányzati fenntartású gyógy- és termálfürdő igazgatója. Kovacsics Imre 2007 óta vezette az intézményt, s két évtized alatt igazi fürdőkezelő oligarcha lett a NER világában, az agárdi előtt a győri termált vette át elsőnek, majd Tatabányától Gyuláig hét fürdő irányítását is megszerezte, s ismert volt méregdrága, sofőrös Maybach luxuslimuzinjáról is, amelyből a Merkel német kancellár által használt kategóriát rendelte magának. Az önkormányzati választások után azonban Kovacsics hátrálni kényszerült, az ellenzékivé lett agárdi testület leváltotta, sokallva 2,2 milliós havi fizetését heti néhány óra jelenlétért. Az átadás-átvétel előtt Kovacsicsot még kitüntette a fideszes megyei vezetés, ő pedig irodáit teljesen kiürítve távozott, csak életnagyságú álló kartonfigurája fogadta az új polgármestert. A sértett vállalkozó előtte még öt bizalmas alkalmazottjával tízmilliós végkielégítéssel szerződést bontott, köztük a volt fideszes polgármester rokonával.
9. TRUMP NEM AKAR SZOMÁLIT AMERIKÁBAN
Még az eddigiekhez képest is keményített bevándorláspolitikáján az amerikai elnök. Donald Trump teljesen felfüggesztette a bevándorlási kérelmek elbírálását 19 országból, s további 30 ország állampolgáraira akarja kiterjeszteni a beutazási tilalmat. A közösségi oldalán pedig egyenesen azt írta, hogy minden harmadik világbeli országból örökre meg fogja állítani a bevándorlást. A közvetlen előzmény egy múlt heti washingtoni terrortámadás volt, amelyet egy afgán követett el, aki két nemzeti gárdistát lőtt le. Az afgánok mellett különösen a szomálikból van még elege Trumpnak, aki hulladéknak nevezte őket és nagyszabású hatósági akciót jelentett be Minneapolis-Saint Paul ikervárosaiban, ahol a legtöbben élnek közülük.
10. AZ ÖRDÖG VERSACÉT IS VISELHET
Az egyik legismertebb olasz luxus divatmárka megvette a másikat: mostantól a Prada a Versace tulajdonosa. Utóbbi márkának mostanában nem megy túl jól, így aztán eddigi tulajdonosa 700 millió dollárral kevesebbért adta el, mint amennyiért hét évvel ezelőtt megvette. A Prada viszont mindenképpen újabb márkákat akar maga alá húzni, hogy versenyezni tudjon a még nagyobb divatcégekkel, elsősorban a francia LVMH-val, s ebben jól jöhetnek a híres medúzafejes mintával ellátott termékek.