2025. 12. 27. szombat

1. UTCÁN A POLITIKA GYERMEKÜGYEKBEN

Mától a rendőrség felügyeli a javítóintézeteket, a kormány ezzel az intézkedéssel reagál a Szőlő utcából kihulló újabb és újabb csontvázakra. Magába az intézménybe Debrecenből hoztak új igazgatót, a most lemondottat, aki egy felvételen az egyik fiatalt bántalmazta, pedig már gyanúsítottként hallgatták ki. Az ügyészség akciói nyomán immár hét új személy ellen folyik eljárás, négyet tegnap vettek őrizetbe, köztük erőszakos rendészeket, egyikük állítólag ablakkilenccsel verte a gyerekek fejét. A kancelláriaminiszter szerint parlamenti vizsgálóbizottságot nincs értelme felállítani, mert folyik a nyomozás, Gulyás Gergely azt is hangsúlyozta, hogy az intézmény lakói bűncselekményeket elkövető fiatalok. Közben Magyar Péter ellenzéki vezető a témában súlyos állítást tett, tudomása szerint ugyanis a kormánytöbbség „zsarolja a köztársasági elnököt, aki nem mehetne át egy nemzetbiztonsági átvilágításon”, ezért hallgat gyermekügyekben. Magyar szombatra ezért tüntetést szervez, a tiltakozók a Várba vonulnak majd Sulyok Tamás hivatalához. Celebek sorának nyilvános felháborodása mellett Puzsér Róbert influenszer pedig vasárnapra hirdetett gyűlést „megálljt parancsolva a hatalomnak”.

2. HÁBORÚBAN IS TUDNAK VÁLASZTANI

Az ukrán államfő szerint hónapokon belül tudnak rendezni elnökválasztást, feltéve, ha a szövetségeseik segítenek garantálni annak biztonságát. Volodimir Zelenszkij ezzel Donald Trumpnak válaszolt, aki megint sürgette a voksolás megrendezését, amit a jelenlegi jogszabályok hadiállapotban nem tesznek lehetővé. A felmérésekben egyébként még mindig vezet a folyamatosan csökkenő népszerűségű Zelenszkij. Washington közben folyamatosan növeli a nyomást Kijevre, hogy az még karácsony előtt mondjon igent az amerikai béketervre, ám Zelenszkij megismételte, hogy nem hajlandó újabb területeket átadni Oroszországnak. Az ukránok demonstratív támogatására ma a nyugat-ukrajnai Lembergben gyűltek össze az uniós országok miniszterei, Magyarországot kivéve persze.

3. TRUMP MEGHÓDÍTOTTA BRÜSSZELT

Először lett nem európai Európa legbefolyásosabb embere – legalábbis a brüsszeli Politico magazin az év végi szokásos listájának élére Donald Trumpot tette. Az indoklás szerint senki nem volt idén olyan hatással Európára, mint az amerikai elnök, akivel az alkalomból interjú is készült. Ebben Trump gyengének nevezte nemcsak a kontinenst, hanem az európai vezetőket is, amit azok azóta sorban kikérnek maguknak. A 28 fős névsorban szokás szerint ott van a magyar kormányfő is (a 11. helyen), rajta kívül még két politikus került be a régióból, a lengyel elnök és a cseh kormányfő, mindketten Orbán Viktor ideológiai szövetségesei. A Politico közzétett egy tízes névsort azokról is, akiket szerinte érdemes figyelni, erre ráfért a budapesti főpolgármester is.

4. NÉMETH SZILÁRD IS MENT A PACALLEVESBE

Habár végleges egyéni képviselőjelölti listát csak januárra ígér a Fidesz, az eddigiekből úgy tűnik, generációs sorcserék zajlanak a fővárosban és a megyei nagyvárosokban, néhol a tiszás nevekre reagálva. A miniszterelnök rutinos politikusokat rostált ki menet közben, így most a Csepelen már háromszor vereséget szenvedett erős pártember, Németh Szilárd háttérbe vonulását is bejelentették, helyén Király Nóra korábbi újbudai alpolgármester indul. Kubatov Gábor pártigazgató azt is elárulta, a fideszes egyéni jelöltek negyven százalékát is lecserélik, így például Pápán az egészségügyben sokat ütköző államtitkár, Takács Péter próbálkozhat, Győrben pedig Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettest vethetik be.

5. AZ ÁLLAM ODAADTA, AZ ÁLLAM VISSZAVÁSÁROLTA

Hetven milliárd forintért vette vissza az állam az egész országot lefedő földfelszíni műsorszórás infrastruktúráját, amelyet korábban trükkös részvénycserével, ingyen adott a 4iG-nek. Az állami tulajdonú Pro-M cég ugyanis megvette a 4iG Műsorszóró Infrastruktúra Kft.-t. A 90 adótoronnyal rendelkező cég a lakossági riasztás és veszélyhelyzeti kommunikáció kiemelt jelentőségű közreműködője amellett, hogy biztosítja az országos földfelszíni rádiós és televíziós műsorszórást is. Ezzel egy időben derült ki, hogy mire is költhet a pénzből a kormány egyik kedvenc vállalata: a 4iG ugyanis bejelentette, hogy megvette azt a FaceKom nevű, arcfelismerő szoftverekkel és digitális ügyfélazonosítással foglalkozó céget, ami idáig egy Tiborcz István-közeli magántőkealap tulajdonában volt.

6. NAPENERGIA BORÚS IDŐKRE

Százmilliárd forint keretösszegben lakossági energiatárolási programot indít a kormány napelemeseknek, jelentette be Gulyás Gergely. Az vehet részt benne, akinek már van napeleme vagy telepít egyet a program részeként. A 3,2 millió forintba kerülő tíz kW-os energiatárolóra és a hozzá tartozó irányítórendszerre lehet januártól pályázni, 2,5 millió forint lesz a vissza nem térítendő támogatás, ami a költségek nyolcvan százaléka, tehát körülbelül 700 ezer forint önrészre lesz szükség. A kormányinfón elhangzott az is, hogy januárban írják ki a koncessziós pályázatot a repülőtéri gyorsvasútra, a 27 km hosszú pálya hat év alatt készül el. A Nyugati Pályaudvartól a Liszt Ferenc repülőtérig 19 perc lesz a menetidő és öt-hat percenként indulnak majd a vonatok.

7. A BÖRTÖN SÚLYA NEHEZEDIK RÁ

A nemzetközi súlyemelő-szövetség elnöke volt húsz évig, a NOB tagjaként nemzetközi sportdiplomataként csillogott, hogy aztán most 86 évesen Aján Tamást utolérje az évek óta személyét övező korrupciós gyanú. A Fővárosi Főügyészség most vádat emelt a korábbi sportvezető ellen, s végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott ügyében. Aján 2020-ban keveredett dopping- és korrupciós botrányba, a német köztelevízió leplezte le, hogy a súlyemelőket zsarnoki módon irányító Aján rendszeresen jelentős pénzeket (több mint 200 millió forintot) emelt le magának a nemzetközi szövetség bankszámláiról, s hivatalos tiszteletdíjait is 43 millióval megnövelte önhatalmúlag. Aján ellen ötéves vizsgálat után a vád különösen nagy értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette. A nemzetközi szervezet saját vizsgálatában eközben 10,4 millió dollárral nem tudott elszámolni a magyar vezető, s bizonyítékot találtak negyven eltussolt doppingvétségre és szavazatvásárlásokra is, emiatt Aján már örökös eltiltást kapott a nemzetközi sportdöntőbíróságon a sportvezetői tevékenységtől.

8. BÚJDOSÓ NOBEL-DÍJAS

A Nobel-békedíj kitüntetettje helyett annak egyik lánya tudta csak átvenni és megköszönni az elismerést. A venezuelai ellenzék vezetője, a hazájában rejtekhelyen élő Maria Corina Machado ugyan állítólag úton van Norvégiába, ám nem ért oda a díjátadásra. Oslóban anyja és két lánya várja, egyikük olvasta fel két éve nem látott édesanyja beszédét, amelyben Machado a küzdelem folytatását ígérte a dél-amerikai országot irányító diktatúra ellen. Azt nem tudni, vissza tud-e térni Venezuelába.

9. KÍSÉRLETI GYEREKEK

Az egész világ figyeli, milyen hatása lesz, hogy mától Ausztráliában a 16 évesnél fiatalabbak nem használhatják a közösségi médiát. A Facebook, az Instagram, a TikTok, a YouTube és még további hat népszerű platform ma lekapcsolta a gyerekek náluk regisztrált fiókjait. Rengeteg országban kísérleteznek valamiféle korlátozó intézkedésekkel, de ilyen szigorú és általános tiltást eddig sehol nem vezettek be, emiatt aztán óriási az érdeklődés a szülők, politikusok, pszichológusok és persze a techcégek részéről is.

10. MEGHALT BALÁZS PÉTER

Nyolcvankét éves korában elhunyt Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, akit elsősorban komikus szerepei tettek rendkívül ismertté és népszerűvé. A sokoldalú Balázs Péter színházi élete leginkább a Vígszínházhoz és a szolnoki színházhoz köthető, utóbbinak hosszú időn át igazgatója is volt. A hetvenes-nyolcvanas években több sikeres filmben láthatták a nézők, így az Égigérő fűben, míg a sorozatok közül például a Lindában. Szinkronszínészként több tucat külföldi filmben (egyebek között Louis de Funes szerepeiben) és számos gyereknek készült animációs sorozatban ismerhettük fel a hangját, például A nagy ho-ho-horgászban és a Vízipók-csodapókban.

Comments are closed.