2026. 02. 06. péntek

1. ORBÁN LÁZÁR UTÁN TAKARÍT

Folytatta zsúfolt sportcsarnokos országjárását a miniszterelnök, Orbán Viktor ezúttal a digitális polgári körök rendezvénysorozatának hatvani állomásán válaszolt a kérdésekre, elismerve, hogy Lázár János cigányos, vécétakarítós „félrecsúszott mondatai felkavarták a zaccot”, s a cigányság önérzete joggal horgadt fel a fogalmazás miatt. Orbán leszögezte azt is, ők 2010-ben megegyeztek a cigánysággal és folytatják a felemelésüket. Utalt arra, hogy a Tisza Párt „bandába verődött bűnözőket küldött rá” a gyöngyösi fideszes fórumra. A kormányfő szót ejtett az ellenfél táborába igazolt Orbán Anita külügyminiszter-jelöltről is, akit kiváló lobbistának tart, ma is tudná erre alkalmazni, de önálló döntéseket nem bízna rá. Azt is megígérte, hogy tavasztól újraindul a magyar teherautógyártás Győrben a Rába égisze alatt, viszont nem szeretne koalíciós kormányban dolgozni, arra korábban „ráment a fél élete”. A tiszások a miniszterelnök gyöngyösi vádjaira úgy válaszoltak, hogy a Lázár fórumán tüntetőket nem ők küldték, s hogy támogatást pénzért csak a Fidesz vásárol.

2. TÁLLAI-KETTŐS CSÉZYVEL

Bejelentette utolsó, még hiányzó egyéni képviselőjelöltjét a Tisza Párt, amely az ismert énekesnőt, a Csézy művésznevű Csézi Erzsébetet indítja a mezőkövesdi választókörzetben. Csézy tizenöt éve a Heves megyei Makláron él, s mezőkövesdi származású. Rögvest reagált ellenfelére a térség parlamenti képviselője, az 1998 óta hétszer mandátumot nyerő Tállai András fideszes politikus, jelenlegi agrár-államtitkár. Tállai szerint több száz sms-sel támogatták korábban Csézy eurovíziós fesztivál-indulását, de a dél-borsodiak „nem szeretik az árulókat”. Közben Debrecenben majdnem tragédiába fordult az ellenzéki kampány. Egy lakótelepi házban fejszével támadtak a tiszás önkéntesekre. A hazaárulózó támadót a rendőrök kihallgatták, kiderült, hogy egy háromgyerekes tanár. Debrecen fideszes polgármestere, Papp László elítélte az incidenst, alpolgármestere visszautasította Magyar Péter azon állítását, hogy fideszes aktivista lett volna a baltás támadó.

3. VAGYONBEVALLÁSI MUTATVÁNYOK

A most közzétett 2025-ös vagyonnyilatkozatok szerint óriásiak a különbségek a politikusok gyarapodásában. Orbán Viktor havi hétmilliós fizetéséből egy év alatt csupán ötmilliót takarított meg, vagyona a felcsúti és a Cinege utcai házból áll, utóbbinak felerészben tulajdonosa. Magyar Péter ellenzéki vezető azonnal gúnyosan reagált is a szerinte hiteltelen nyilatkozatra. Magyar egyébként EP-képviselőként köteles nyilvánosságra hoznia, mije van: eszerint 4IG-részvényei már nincsenek, más értékpapírban 62 milliót, bankbetétben 30 milliót tart és még hárommillió készpénze is van. Lázár János tovább gyarapodott: megvette 47. ingatlanát, ezúttal egy belvárosi lakást.

4. MINDIG NYERNEK

A debreceni Grand Casino üzemeltetését is átveszi Garancsi István és Habony Árpád közös cége. A cég a virtuális térben is aktív, tavaly kapott engedélyt, hogy megnyissa új – immár harmadik – online kaszinóját, az xcasinót. Ők üzemeltetik a budapesti Las Vegas Casino nevű játéktermeket és azt az öt budapesti kaszinót, amelyekre 2056-ig kaptak koncessziót. A koncessziós törvény eredetileg úgy szólt, hogy legfeljebb öt kaszinónak lehet azonos a tulajdonosa, de ezt a kormány aztán átírta – éppen – hétre.

5. RENDŐRSÉGEN BENES MIATT

A határon túli magyarok szavazati jogának elvételével kampányol a Demokratikus Koalíció. Dobrev Klára elnök szerint a jog elárulja a magyar adófizetőket és csak megosztja a határon innen és túl élőket. A határon túli magyarok a kampány részei a szlovák kormánynak köszönhetően is. Egy pozsonyi tüntetésen őrizetbe vettek egy felvidéki magyar politikust, aki „megkérdőjelezem a Benes-dekrétumokat” feliratú mellényt viselt. A magyar kisebbséget jogaitól megfosztó rendeletek kritizálását nemrég nyilvánította bűncselekménnyé a magyar kormánnyal amúgy kiváló kapcsolatot ápoló szlovák vezetés. Orosz Örs rendőri vegzálását gyorsan elítélte Magyar Péter ellenzéki vezető és ezúttal csatlakozott hozzá Szijjártó Péter külügyminiszter is.

6. EPSTEIN BUDAPESTEN

Váratlanul Szlovákiában lett következménye annak a hárommillió oldalnyi dokumentumhalomnak, amelyet az amerikai kormányzat hozott nyilvánosságra a lányokat futtató milliárdosról, Jeffrey Epsteinről. Lemondott ugyanis Robert Fico kormányfő jelenlegi tanácsadója és egykori külügyminisztere, Miroslav Lajcak, aki több levélben is kérte Epsteint, hogy hívja meg a partijaira és hozza össze fiatal lányokkal. A dokumentumokban egyébként előkerül egy magyar lakás is, amelyet Epstein megpróbált eladni, ennél izgalmasabb, hogy sokszor szerepel az üzenetekben a populista jobboldalt Amerikában és az egész világon építő Steve Bannon neve, aki ezeket a projektjeit is megvitatta Epsteinnel és hivatkozott Orbán Viktorra is. Kiderül, hogy Bannon és Epstein is többször járt Budapesten, de szexről nincs szó ezekben a levelekben, csak üzletről és politikáról.

7. TRUMP LEVERTE AZ ARANYÁRAT

Hatalmasat zuhant az eddig szárnyaló arany és ezüst ára, s velük együtt esnek más fémek és nyersanyagok is a réztől az olajig, mindezt az amerikai elnök bejelentésének hatására, aki megnevezte, kit akar az amerikai jegybank élén látni. Kevin Warsh hozzáértő és szakmailag alkalmasnak tartott jelölt, akitől a gazdaság szereplői azt remélik, hogy talán nem fogja maradéktalanul kiszolgálni Donald Trumpot. Éppen ezért erősödött a dollár és gyengültek a válságban menedéknek számító nemesfémek.

8. MŰKÖDIK A KEMÉNY KÉZ

Már az első körben megnyerte Costa Ricában az elnökválasztást a jobboldali jelölt, akinek legfőbb kampánytémája a bűnözők, elsősorban a drogbandák elleni keményebb fellépés volt. A 39 éves Laura Fernandez azt ígérte, átvesz módszereket a híres-hírhedt salvadori elnöktől, Nayib Bukelétől, aki az első között gratulált a politikusnő győzelméhez.

9. A LÁMA DALAI

Végképp átvette a latin rap az uralmat az amerikai zenében. A mostani Grammy díjkiosztón a Puerto Rico-i Bad Bunnyé lett az év albuma, ami még soha nem fordult elő egy spanyol nyelvű lemeznél. Az este másik nyertese is rapper, de ő igazi amerikai, Kendrick Lamar, aki idén is annyi díjat nyert, hogy immár összesen 27 elismerésével minden idők legtöbb Grammyt begyűjtő rapperévé vált. A legmeglepőbb kitüntetett alighanem a dalai láma, aki hangoskönyvéért kapott Grammyt, amit nagyon rossz néven vett a kínai kormányzat. Az amerikai elnök is nehezen viselte, hogy a díjátadón többen is beleszálltak: Donald Trump perrel fenyegette meg a vele gúnyolódókat.

10. MEGHALT FENYŐ MIKLÓS

Elhunyt a magyar rock and roll atyja, Fenyő Miklós. A 78 éves dalszerző-énekest tüdőgyulladással kezelték kórházban, halálát szövődmények okozták. Az 1947-ben Budapesten született Fenyő családjával 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba, ahol három évet töltött, s ez meghatározta későbbi zenei karrierjét. Az igazi áttörést a Hungária együttes hozta el a Csavard fel a szőnyeget című nótával az 1968-as táncdalfesztiválon, első lemezük pedig 1970-ben jelent meg. Később a zenekar kiszorult a hivatalos kádári könnyűzenei életből, s egy ideig külföldön koncerteztek. A nagy visszatérést 1981-ben az ötvenes évek rock and rolljához való hazatalálás hozta el, a Limbó Hintó táncdalfesztiválos slágerével és a műfajában klasszikussá lett Hotel Menthol nagylemezzel. A Hungária 1983-ban feloszlott, Fenyő aztán a break-dance műfajával próbálkozott, később pedig szólóban visszatért legerősebb időszakához, 2001-ben bemutatták önéletrajzi ihletésű musicaljét, a Made in Hungáriát, amelyből film is készült.

Comments are closed.