1. AMERIKA MINDENT VIHET
Alkut ajánlott Donald Trumpnak Volodimir Zelenszkij, miután az egyre kétségbeesettebb ukrán elnök is megértette, hogy új amerikai kollégája csak konkrét ellenszolgáltatásért fog segíteni Kijevnek. Zelenszkij a Trump által áhított ritkaföldfémek kiaknázását ajánlotta fel Amerikának, mondván, az amerikaiak segítettek a legtöbbet, tehát nekik is kell a legjobban járniuk. Ugyanakkor Zelenszkij arra is felhívta a figyelmet, hogy az ásványkincsek jelentős része az oroszok által megszállt ukrán területeken fekszik. Trump szerint egyébként nagy erővel folynak a tárgyalások Washington és Moszkva között, s szerinte még ezen a héten találkozhat Zelenszkijjel, majd utána újra beszél Vlagyimir Putyinnal is. A kijevi vezetés az elmúlt napokban pánikba esett, mert olyan állítólagos megállapodástervezetek láttak napvilágot, amelyek sokkal kedvezőbbek az oroszoknak, mint azt az ukránok szeretnék.
2. A RECONQUISTA ÜNNEPLÉSE
Megalakulása óta az első csúcstalálkozóját tartotta az európai patrióták csoportja, amelyen természetesen felszólalt az egész szélsőjobboldali pártcsalád kigondolója, a magyar kormányfő is. Az Európai Parlament harmadik legnagyobb erejének számító Patrióták vezetői Madridban gyűltek össze, méghozzá Make Europe Great Again mottóval, ezzel is tisztelegve az új amerikai elnök előtt. Orbán Viktor is azt emelte ki, hogy a „Trump-tornádó” néhány hét alatt megváltoztatta a világot. A spanyol helyszín miatt szinte minden felszólaló, Orbántól a holland Wildersen át a francia Le Penig, eljátszott azzal a gondolattal, hogy ugyanúgy kell visszafoglalni Európát, ahogy annak idején a móroktól az Ibériai-félszigetet – fantáziálásukat egyetlen félmeztelen baloldali aktivistanő zavarta meg.
3. PRESSMAN VÉGKÉPP ELTÖRÖLVE
Trump elnök megvonta elődje nemzetbiztonsági jogosultságait, ezzel megakadályozva, hogy Joe Biden hozzáférjen a napi hírszerzési jelentésekhez. A lépés nem példátlan, a precedenst még éppen Biden teremtette meg 2021-ben a távozó Trumppal szemben. Az efféle éles cezúrák divatja lefelé is szivárog, majdnem százötven David Pressman-nyilatkozatot töröltek a budapesti amerikai nagykövetség hivatalos internetes honlapjáról. Az állomáshelyét január közepén elhagyó misszióvezető tevékenységéhez köthető közleményeket, híranyagokat január végén távolították el, a nagykövetség indoklása szerint azért, hogy kommunikációjuk immár teljes mértékben az új Trump-adminisztráció politikáját tükrözze. Pressman nagykövetként a Biden-féle demokrata kurzus woke- és lmbtq-ideológiáját is képviselte, többször kőkeményen ütközve az Orbán-kormánnyal és felkarolva annak hazai kritikusait.
4. DEFICITTEL KEZDTÜK AZ ÉVET
A nemzetgazdasági tárca közlése szerint januárban az államháztartás 67,8 milliárd forintos hiánnyal zárt – tavaly januárban 54,4 milliárd volt a többlet. A központi költségvetés 166,1 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 35,4 milliárdos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 62,9 milliárd forintos többletet mutattak. Az elmúlt tíz évben mindössze harmadszor kezdte deficittel az évet az államháztartás. A részletes adatokra még két hetet várni kell, de a szaktárca annyit már elárult, hogy az adó- és járulékbevételek az előző évi januárhoz képest 12,5 százalékkal emelkedtek.
5. FELGYORSULT A LAKÁSOK DRÁGULÁSA
Országosan több mint 9 százalékkal nőttek a lakásárak januárban az egy évvel korábbihoz képest. Tavaly év végéhez képest is drágultak a lakások, országosan 1,6 százalékkal, ami éppen duplája a decemberi áremelkedésnek. A 9,4 százalékos országos áremelkedésen belül jelentős eltérések vannak régiónként. Míg Budapesten az éves árnövekedés eléri a 12 százalékot, a Debrecent is magában foglaló Észak-Alföld régióban 13 százalékos volt, Pest megyében viszont (a főváros agglomerációját is beleértve) csupán 5 százalékkal emelkedtek a lakásárak. Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára február elején már csaknem 1,2 millió forint volt, míg az új építésűek meghaladták a 1,5 milliót. Ezzel szemben Debrecenben még 882 ezer forintos átlagos négyzetméteráron hirdetik a használt ingatlanokat.
6. NAGYOT NŐ A PEDAGÓGUSPÁLYA VONZEREJE
A második helyre ugrott fel a negyedikről a pedagógusképzés a felsőoktatási szakok népszerűségi listáján, vélhetően a tanárfizetések emelésének hatására. A továbbtanuló érettségizők közül a legtöbben évek óta a gazdaságtudományi szakokat jelölik meg első helyen, de tavaly már csaknem 15 ezer hallgató a pedagógus szakokon kezdte meg tanulmányait. Míg tavaly és tavalyelőtt 75 ezren tanulhattak állami ösztöndíjjal, idén 87 ezer diáknak lesz erre lehetősége. A közgazdász- és pedagógusszakok mellett egyre többen jelentkeznek műszaki, természettudományi, informatikai képzésre is.
7. RÁKOSRENDEZŐ BUDAPESTI PÉNZTÁRCÁJA
Miután a kormány kihátrált a mini-Dubaj arab felhőkarcolós beruházásból, az elővételi jogával élő fővárosnál kezdődött el a számolgatás, hogyan és miből tudják kifizetni a rákosrendezői területvásárlást. A főváros vezetése szerint a napokon belül esedékes első, 12,7 milliárd forintos részlet átutalására megvan a fedezet, de a másodikból hiányzik még 8,5 milliárd. Azért sincs meg a teljes összeg, mert a Mol hulladékgazdálkodási cége közölte, a Budapestnek kifizetett koncessziós díjuk nem fordítható korlátlanul bármire, annak jelentős részét közvetlenül fejlesztésekre kell költeni. Eközben azonban a várospolitikus Vitézy Dávid arra hívta fel a figyelmet, a második részlet fizetésének öt feltétele van, amelyek a kormány teljes támogatását feltételezik (törvénymódosítások, tehermentesítés, kiemelt beruházássá nyilvánítás, telekalakítás), tehát amíg nincs meg ez az együttműködés, Budapestnek nem kell fizetnie, a szerződés ellehetetlenülése esetén pedig az első részletet is visszakapja.
8. NEM BÍRTA KI A ROMÁN ÁLLAMFŐ A VÁLASZTÁSIG
Lemondott és szerdán távozik posztjáról Románia elnöke. Klaus Iohannis államfői mandátuma egyébként is lejárt már tavaly, ám az alkotmánybíróság által érvénytelenített decemberi elnökválasztás miatt mégis posztján maradt. Regnálását azonban nem tudta elhúzni a márciusi új választásokig, mert az egyik új jobboldali populista ellenzéki párt már harmadszor kezdeményezte felfüggesztését. Iohannis pedig elunta, s indoklása szerint nem akarta megvárni, hogy a javaslat kedden a parlament elé kerülhessen, megosztva a román társadalmat, s nevetségessé téve az országot. Az államfői posztot ideiglenesen a szenátus elnöke, Ilie Bolojan veszi át, ezt a megoldást egyébként a kormánypártok, így az RMDSZ is támogatja. A lemondást a szélsőjobboldal erők ünneplik, s továbbra is az online manipulációk miatt elkaszált első fordulós győztes, Calin Georgescu újraindulását követelik.
9. A SZÓ ELSZÁLL, AZ ÜZENET MEGMARADT
Nagy-Britanniában kirúgták az egészségügyi államtitkárt, mert kiderült, mit gondol a választókról. Andrew Gwynne belsős Whatsapp-üzenetei kerültek nyilvánosságra, amelyekben aztán tényleg volt tartalom bőven: tréfálkozott a választókerületében nem rá szavazók haláláról, de viccelődött a zsidókon, feketéken és a nőkön is. A munkáspárti kabinet csak jó fél éve van hivatalban, ehhez képest már a harmadik kormánytagjukat vesztik el, bár a rengeteg botrány hatására ez idő alatt bekövetkezett népszerűségvesztés nyilván még ennél is sokkal jobban fáj, főleg, hogy a brit közvélemény-kutatásokban már a Nigel Farage vezette populista jobboldali Reform UK párt vezet.
10. TIZENHÁROM ÉV UTÁN ÚJRA MAGYAR FILMSZEMLE
Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmje kapta a fődíjat a tizenhárom év kihagyás után újra megrendezett, 44. Magyar Filmszemlén. A legjobb első filmnek járó díjat Szimler Bálint Fekete pontja érdemelte ki, míg a nagyjátékfilm különdíját Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című filmjéért. A rendszerváltás utáni nézőcsúcsot megdöntő Futni mentem, Herendi Gábor alkotása a Szemletanács különdíját kapta. A legjobb rendező Vermes Dorka lett, a legjobb forgatókönyvíró pedig Hajdu Szabolcs. A legjobb férfi színész díját Hajduk Károlynak, a legjobb női színészét Szorcsik Krisztának ítélte oda a zsűri. A filmszemlén hat nap alatt bemutatott 390 alkotást húszezren nézték meg, a vasárnapi díjátadón a Sátántangó és a A torinói ló rendezőjét, Tarr Bélát életműdíjjal tüntették ki.