1. MEGINT BETÖRT AZ INFLÁCIÓ
Decemberről januárra egyetlen hónap alatt 1,5 százalékkal emelkedtek az árak, míg éves összevetésben 5,5 százalékra gyorsult az infláció, jócskán felülmúlva a piac 4,9 százalékos várakozását. 2023 januárja óta nem gyorsult ilyen mértékben az infláció. A szolgáltatások ára átlagosan 8,5, az élelmiszereké 6 százalékkal nőtt, viszont a háztartási energia ára csak 0,2 százalékkal. Durván drágultak az alapvető élelmiszerek, így a liszt (43 százalékkal), a tej (25), a tojás (24) és az étolaj (22) is. A nemzetgazdasági miniszter újabb árstop lehetőségét lebegteti, illetve a fogyasztóvédelmi hatóság bevetését tervezi. Horvátországban a magas árak miatt a boltok ellen zajló lakossági bojkott közepette a kormány hetven árucikkre vezetett be árstopot a napokban.
2. A KORRUPCIÓS LISTA ÉLÉN
Már a harmadik éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa a Transparency International szerint. A szervezet korrupciós indexének hitelességét a magyar kormány kétségbe vonja, a Transparency felmérését tudományosan álcázott lejáratásnak tartja, mert a Transparency fő finanszírozója, az éppen felszámolás előtt álló amerikai ügynökség, az USAID, illetve Soros György szervezetei. 2007-ben a Transparency még az unió tizedik legkorruptabb országának mérte Magyarországot, amely ezután kezdett süllyedni listájukon, most éppen a 82. helyen van. A TI 180 országra kiterjedő felmérése szerint egyébként 2024-ben a legkevésbé korrupt államok Dánia, Finnország és Szingapúr, míg a legkorruptabbak Dél-Szudán, Szomália és Venezuela voltak.
3. ELHALKUL AMERIKA HANGJA
Megszűnhet a Szabad Európa és az Amerika Hangja, legalábbis ha az amerikai kormányzat ebből a szempontból is erős emberén, Elon Muskon múlik. A techmilliárdos szerint amerikai adófizetők pénzéből radikális szélsőbalos aktivistákat támogatnak, s egyáltalán nincs is szükség állami médiára. A Szabad Európát még a II. világháború után hozták létre a kommunista befolyás ellen, a szovjet összeomlás után megszűnt, de 2020-ban online formában újraindították. A magyar ellenzéki médiumok finanszírozása az új amerikai kormányzat által szintén felszámolni kívánt segélyszervezet, a USAID kapcsán is felvetődött, s Orbán Viktor arra utalt, dolgoznak egy törvényen, amely az amerikai pénzeket elfogadó magyarokat büntetné. A SZER budapesti irodájában egyelőre úgy tudják, sorsuk március közepén dől el.
4. NAGYON DOLGOZIK A MUNKÁSHITEL
Január eleje óta több mint 10 milliárd forintnyi munkáshitelt folyósítottak 2600 kérelmezőnek és 5400 hitelkérelem vár elbírálásra. Túlnyomó többségük a felvehető teljes összeget, a 4 milliót kérte. A szabadon felhasználható kamatmentes kölcsön havi törlesztőrészlete tíz éves futamidőre számolva mindössze 35 ezer forint, és ha valaki ingatlanvásárláshoz akarja felhasználni a munkáshitelét, akkor a lakáshitel felvételekor annak háromnegyede önerőnek, negyede pedig az ingatlant terhelő kölcsönnek számít. Akkora az érdeklődés, hogy idén akár 100 milliárdnyi munkáshitelt is kihelyezhetnek. A magyarok nagy része viszont kölcsönfelvétel helyett inkább takarékoskodik: múlt héten több mint 105 milliárd forint értékben vásároltak újonnan kibocsátott állampapírokat, ami visszaesés az előző heti 214 milliárdos vásárláshoz képest.
5. LÁZÁR A FŐVÁROSSAL TAKARÍTTATNA
Külön miniszteri biztost nevez ki a mini-Dubaj helyett létrejövő rákosrendezői beruházás tárgyalásaira Lázár János. Az építési miniszter bejelentette, hogy Orbán Viktor döntése alapján tárcájához kerül minden kormányzati kérdés a főváros által elővételi joggal megvásárolandó területtel kapcsolatban. Lázár szerint a MÁV csak a közlekedéshez szükséges minimális mértékben fogja igénybe venni a területet, viszont a korábbi arab befektetővel kötött informális megállapodás alapján 25 milliárd forint értékig most már Budapestnek kell eltakarítania az ott felhalmozódott 330 ezer köbméter szemetet – minden további együttműködés ennek a függvénye.
6. METRÓBUSZOKON VITÁZIK KARÁCSONY ÉS VITÉZY
A főpolgármester mai bejelentése szerint Budapest metróbuszokat indít, amelyek gyakori követéssel, közvetlenül és gyorsan tudják eljuttatni az utazókat a metróvonalakhoz, ezzel közösségi közlekedési megoldást kínálva a külső kerületek ingázóinak. A fogalom használata azonnal vitát generált, a városházi Podmaniczky-frakciót vezető Vitézy Dávid közlekekedéspolitikus szerint a metróbusz a közúti forgalomtól elkülönítve, zárt pályán közlekedik, soksávos sugárutak nagyvárosaiban (Isztambul, Mexikó, Bogotá), viszont Budapest a villamosok városa, azokat a vonalakat kellene ehelyett fejleszteni, így a mostani ötlet leginkább „a rákosrendezői feladattömegről hivatott elterelni a figyelmet”. A főpolgármesteri hivatal erre válaszolva jelezte, nem mondtak le a kötöttpályás fejlesztésekről, metróbusz alatt pedig nem teljesen elkülönített folyosókat értenek, hanem berlini mintára a peremkerületekből közlekedő nagy kapacitású buszjáratokat.
7. MILLIÁRDOKKAL AZ ELNÖKSÉG MEGNYERÉSÉÉRT
A repülőrajt lengyelül valószínűleg még jobban hangzik, mint magyarul, a varsói kormány ugyanis elképesztő méretű gazdaságélénkítő csomagot jelentett be idénre. Donald Tusk 63 ezer milliárd forint értékű, az éves lengyel gazdasági termelés csaknem ötödére rúgó beruházáscunamiról beszélt, amelyből jutna kikötőfejlesztésére, a vasutak és utak korszerűsítésére. A cél négy százalékos gazdasági növekedés 2025-ben, amelyet az áttörés évének neveztek el. A megvalósítással kapcsolatban kétségeket ébreszt, hogy a költségvetés már így is nagy hiánnyal küzd. A pozitív kampányra mindenesetre szüksége van a kormánynak, ha be akarja húzni a májusi elnökválasztást, s ezzel teljesen átvenni a hatalmat a konzervatívoktól, akikkel amúgy ádáz jogi-politikai küzdelmet vívnak, most éppen volt igazságügyminiszterük letartóztatásával és a hozzájuk kötődő főügyészhelyettes felfüggesztésével.
8. EURÓPA IGAZI MELEGÁGY LETT
Nem csak nemekből van egyre több Európában, hanem nemi betegségekből is. Az illetékes európai központ legfrissebb jelentése ugyan a 2023-as adatokra támaszkodik, ám a trendek egyértelműek. A gonorrheás esetek 31, a szifiliszesek 13 százalékkal nőttek egy év alatt, 2014-hez képest pedig megtriplázódtak, illetve megduplázódtak. A leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség Európában továbbra is a chlamydia, s legalább ennek megállt a növekedése. A chlamydia és a tripper leginkább a huszonéves nőket, a vérbaj a 25-34 év közötti meleg férfiakat fenyegeti. A legvalószínűbb ok az óvszerhasználat visszaesése lehet, ami azért is probléma, mert a gonorrheánál egyre jobban terjednek a hagyományos antibiotikumoknak ellenálló törzsek.
9. ELHUNYT A KEMPINGBICIKLI ATYJA
Találmánya még mindig él, modern verziói ma is kaphatóak, de a mester most 90 évesen meghalt. Nógrádi László, a Csepel Művek kerékpárgyárának hajdani igazgatója a hatvanas években a tervei alapján kifejlesztett Csepel kempingkerékpárral szerzett világhírnevet. A magyar szocializmus egyik ikonikus formatervezésű darabját fénykorában húsz országba exportálták Hollandiától és az NSZK-tól Kanadán és Egyiptomon át Iránig – az 1978-as csúcsévben 324 ezer kempingbicajt gyártottak, kétharmadát külföldre. Nógrádiék Niederkirchnerről magyarosítottak, osztályidegen svábként Csepelen kezdett esztergályosként, később lehetett tervezőmérnök, ekkor alkotta meg a Trabantba is beférő, összecsukható biciklit. Csepelen egyébként 1929-ben gyártotta Weiss Manfréd az első kerékpárokat, a márka nagy válságok után túlélte a rendszerváltást, ma ők állítják elő a fővárosban bérelhető Mol Bubikat is.
10. LEX MILÁK ÉS MILÁK-MEGSZÓLALÁS
A magyar sport döntéshozó szervezeteinek vezetői a sporttörvény módosítását kezdeményezték a területet felügyelő Schmidt Ádám államtitkárnál, javaslatuk a Lex Milák kifejezéssel jól leírható, hiszen az olimpiai bajnok úszó korábbi magatartása miatt léptek, aki érmei után senkit sem jelölt meg edzőjeként életjáradékra jogosultként. Az új szabályozás éppen ezért kimondaná, a sportoló is elveszítheti életjáradékát, ha nem nevezi meg, ki végezte felkészítését. Közben ma másfél év hallgatás után Milák Kristóf megszólalt az őt szponzoráló Mol-csoport műsorában, ahol elmondta, a sportállamtitkár a barátja, a róla szóló cikkek 90 százaléka nem igaz, de ő is hibázott a kommunikációjában, új edzőjét, Szabó Álmost pedig a magyarok közül kiemelkedő szakembernek tartja.