2025. 07. 12. szombat

1. EGYETLEN SZÓ LETT ORBÁN BESZÉDÉBŐL

Sokéves, s főleg tusnádfürdői beszédeiben megszokott módon Orbán Viktor ezúttal a március 15-i ünnepen tett olyan provokatív, megosztó kijelentést, amely eluralta a nap politikai vitáit. A miniszterelnök a Nemzeti Múzeum lépcsőjén megismételte Brüsszelnek szóló rendszeres harcias üzeneteit, kijelentette, hogy „Uniót, de Ukrajna nélkül”, ám ezúttal leginkább az ellenzéket célozva „tavaszi nagytakarítást” ígért, miután „átteleltek a poloskák”, vagyis az „újkori labancokat” vette célba, „a korrupt dollárokból működő árnyékhadsereg” felszámolását ígérve, utalva ezzel külföldről támogatott sajtóra és civil szervezetekre is. A poloskázást kikérte magának a Magyar Bírói Egyesület, a felháborodást érzékelve Orbán pedig ma közösségi médiás posztban magyarázta tovább, ezúttal már Magyar Pétert támadva: „Miért poloska? Mert lehallgatta a feleségét. Ha nem hallgatta volna le, nem hívnák így”. Magyar Péter már előtte azt nyilatkozta, Orbán nem őt nevezte poloskának, hanem „civileket, bírókat, magyar emberek sokaságát”.

2. MAGYAR KONKRÉT ÍGÉRETEKKEL ÁLLT ELŐ

A kormányfőénél többen vettek részt a Tisza Párt március 15-i rendezvényén, a tömeg a Bajcsy-Zsilinszky úttól egészen az Oktogonig ért az Andrássy úton. Magyar Péter párhuzamot vont „az öreg császár” és a kifáradt Orbán Viktor közé, aki szerinte mára Európa egyik leggazdagabb embere lett. Magyar 12+1 pontos saját pártkonzultáció indítását jelentette be, amelyben számos tiszás javaslatról elmondhatják az emberek a véleményüket. Ezek közt szerepel nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetése évi 200 ezer forintig, a gyógyszerek áfakulcsának nullára csökkentése, egykulcsos szja 9 százalékra csökkentve, egészséges élelmiszerek 5 százalékos áfával, 500 milliárd extra forrás az állami egészségügynek, a kata adózási forma visszaállítása, maximum két ciklusos miniszterelnöki poszt, maximum 2,5 milliós fizetéssel, felére csökkentett parlamenti képviselői bérek, valamint véleménynyilvánítás Magyarország és Ukrajna uniós tagságáról is.

3. KRITIZÁLT KOSSUTH-DÍJAK

Szokás szerint a holdudvarhoz tartozók és a valóban kiemelkedő teljesítményt nyújtók keveredtek az idei állami kitüntettek között. Széchenyi-nagydíjas lett az elmúlt évtizedben mindent megkapott Maróth Miklós orientalista, míg sima Széchenyi-díjat kapott többek között az alkotmánybíróként és kancelláriaminiszterként is dolgozott Stumpf István, valamint a (szélső)jobboldali nézeteiről ismert Takaró Mihály író, irodalomtörténész is. Utóbbi miatt a zsidó hitközségek szövetsége is tiltakozott, csakúgy, mint a szerinte szintén antiszemita Döbrentei Kornél író Kossuth-díja ellen. Kossuth-díjas lett még Petrás Mária népdalénekes, Lajos Tamás operatőr, Müller Péter Sziámi előadóművész, a Kossuth-nagydíjat pedig Koncz Gábor színművész kapta. Müller Péter viszont liberális oldalról kapott támadásokat, amiért elfogadta a NER kitüntetését.

4. ELNÉMUL AMERIKA HANGJA

Az amerikai elnök leállította a Szabad Európa és az Amerika Hangja finanszírozását. Az ott dolgozókat első lépésként szabadságra küldik. Ezek a médiumok a hidegháború idején indultak, hogy híreket juttassanak el a kommunista blokk országaiba. A magyar adás 2020-ban, az előző Trump-kormányzat idején indult újra, miután az amerikai törvényhozás úgy ítélte meg, hogy nálunk is veszélybe került a sajtószabadság. A második Trump-adminisztráció viszont úgy tekint ezekre az intézményekre, mint amelyek liberális propagandára pazarolják el az amerikai adófizetők pénzét.

5. NINCS KEGYELEM

Megint két dologban is történelmet írt Donald Trump. Az amerikai elnök bejelentette, hogy érvénytelennek tekinti az elődje által az utolsó pillanatban kiosztott kegyelmeket, mert azokat Joe Biden nem személyesen, hanem az erre használatos géppel írta alá, s nem is tudott róluk. Korábban soha nem fordult elő, hogy egy hivatalban lévő elnök megtámadja elődje kegyelmi döntéseit. Az ügyben vélhetően a bíróságok fognak dönteni. Egy másik esetben pedig egy többszáz éves precedenst tört meg Trump, amikor egy 18. századi szabályra hivatkozva deportált több száz bandatagnak tartott migránst. Egy bíró ugyan megpróbálta megakadályozni az elvileg háborús helyzetre vonatkozó szabály alkalmazását, de addigra már felszállt a gép. A deportáltakat Salvador fogadta be, amely elnöke felajánlotta Washingtonnak, hogy jó pénzért más állampolgárságú bűnözőket is szívesen bebörtönöz.

6. BÜNTETHETŐ LESZ A RÉSZVÉTEL A PRIDE-ON

Megszületett a jogi megoldás a Pride-melegfelvonulás ellehetetlenítésére, a Fidesz rendkívüli eljárásban tárgyalva már holnap módosítaná a gyülekezési törvényt a parlamentben. A kormánypárti beadvány egy olyan kiegészítést tartalmaz, amely szerint tilos az olyan gyűlés, amely a gyermekek fizikai, erkölcsi, lelki, testi védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért. A javaslat nemcsak azt büntetné, aki ilyet szervez, hanem szabálysértő lesz ilyen tiltott gyűlésen részt venni is (a megjelenőknek lehetőségük van a helyszín önkéntes elhagyására, mentesülve a következmények alól), a bírságok bevételét a gyermekvédelem kapja, ismeretlen elkövetők esetében arcképelemző szoftver vehető igénybe a szabálysértő azonosítására. A Pride szervezői „fasizmusnak” nevezték a javaslatot, s nem állnak el a rendezvénytől, amelynek megrendezését a budapesti főpolgármester is újfent megígérte.

7. 24 MILLIÁRD KÜLHONI ORSZÁGIMÁZSRA

A Rogán Antal alá tartozó kommunikációs hivatal által régóta kedvezményezett Balásy Gyula két cége nyerte meg azt a 24 milliárd forintos közbeszerzést is, amelyet Magyarország külföldi turisztikai népszerűsítésére írtak ki. Balásy Gyula vagyonát, amit az állami megbízásoknak köszönhet, már közel nyolcvan milliárd forintra becsülik.

8. KÉT EMBERT ÖLT MEG BEDROGOZVA

Két embert ölt meg egy harmincegy éves bedrogozott férfi egy Somogy megyei faluban. A zavart fiatalember fahusánggal támadt rá a 250 fős Fonó kisboltjában a középkorú eladónőre és két idős vásárlóra, egy asszonyra és egy férfira. A boltosnő a helyszínen életét vesztette, az idős nőt életveszélyes koponyasérüléssel, a férfit is súlyos csonttöréssel vitték kórházba. A kórházban az idős nő, aki a helyi nyugdíjasklub vezetője volt, ma belehalt sérüléseibe. A tett színhelyéről autóval elmenekülő ámokfutó Siófokig jutott el, ott balesetet szenvedett, a rendőrség őrizetbe vette. Az elvégzett gyorsteszt szerint marihuána és dizájnerdrog is volt a szervezetében, s azóta kiderült, hogy már a kettős gyilkosság előtti nap is bántalmazott két embert a helyi buszmegállóban, de ezek szerint hiába jelentették fel.

9. SZÁZEZREK TÜNTETTEK

Még a korábbiaknál is nagyobb kormányellenes tüntetés volt Belgrádban, ahol százezer, sőt egyes becslések szerint több százezer ember követelte a tavalyi újvidéki tragédia összes felelősének megbüntetését és általában a korrupció felszámolását. A tüntetők mögött továbbra sem az ellenzék, hanem diákok és civilek állnak, s az országot egyeduralkodóként irányító államfő, Alekszandar Vucsics magabiztosan jelentette ki, hogy hajlandó új választásokat kiírni, mert azokat is meg fogja nyerni. A demonstrálók szerint hangágyút is bevetettek ellenük a rendőrök, amit azok tagadnak.

10. NEMZETI GYÁSZ MACEDÓNIÁBAN

Észak-Macedóniában 59 fiatal halt meg egy diszkótűzben. A bolgár határ közelében lévő Kocani városában mintegy 1500-an vettek részt egy szórakozóhelyen egy koncerten, amikor feltehetően a színpadon használt pirotechnika miatt tűz ütött ki. Voltak, akiket a menekülő tömeg taposott halálra, másokkal a füst vagy a lángok végeztek. Az épület eredetileg raktárnak épült, vészkijáratból csak egy volt és az is le volt zárva kívülről, a mennyezet gyúlékony anyagból készült, tűzjelző nem volt, oltókészülék is csak kettő. A hatóságok eddig húsz embert vettek őrizetbe, részben az üzemeltetőket, részben azokat, akik a sok hiányosság ellenére kiadták a klubnak a működési engedélyeket. A tragédia miatt voltak csendes megemlékezések, amelyek azonban a Szerbiában látottakhoz hasonlóan könnyen átcsaphatnak nagy korrupcióellenes tüntetésekbe.

Comments are closed.