2025. 07. 13. vasárnap

1. ÚJABB TRUMPI FORDULAT

Végül az amerikai elnök hátrált meg az általa indított, gazdasági visszaeséssel és tőzsdei pánikkal fenyegető vámháborúban – legalábbis egy időre. Még egy nap sem telt, hogy életbe léptek az újabb vámok, Donald Trump bejelentette, hogy 90 napra felfüggeszti azokat, vagyis jelen állás szerint „csak” tíz százalékos pluszteher sújtja például az európai árukat. A jelentős kivétel Kína, ahol még tovább, 125 százalékig srófolta Trump a vámokat, éppen azért, mert Peking sokkal gyorsabban és keményebben vágott vissza Amerikának, mint a többi ország. Kína továbbra is azt mondja, hogy kész a végsőkig harcolni. Az összes többi állam most megpróbálja kihasználni a három hónapot, hogy megállapodást kössön Washingtonnal, ezt teszi Brüsszel is, amely cserébe szintén elhalasztotta az Amerikával szembeni viszontvámok bevezetését. Az elmúlt napok vérfürdői után a tőzsdék szárnyalni kezdtek, a BUX és a forint is erősödött.

2. HÉT ÉV BÖRTÖN 27 ÉV UTÁN

Gyárfás Tamás médiavállalkozót felbujtóként jogerősen hét év börtönre, míg az éjszakai életben korábban meghatározó Portik Tamást életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásáért. A bíróság apróbb változtatásokkal hagyta helyben a tavaly februári elsőfokú ítéletet: a volt úszószövetségi elnök és újságíró nem bűnsegédként, hanem felbujtóként kapott fegyház helyett börtönt és esetében kizárták a feltételes szabadulás lehetőségét, míg a több leszámolási ügy miatt már elítélt Portik büntetése börtönről változott fegyházra. Fenyő Jánost 1998 elején az autójában lőtték le Budapesten, a Margit-híd budai hídfője közelében. Az ítélet szerint Gyárfás bízta meg Portikot Fenyő megölésével, amit a szlovákiai bérgyilkos, Jozef Roháč hajtott végre. Az érintettek végig tagadták a vádakat, Gyárfás az utolsó szó jogán azt mondta, hogy nincsenek gyilkos hajlamai és nem volt indoka Fenyő megöletésére.

3. A TISZA EGYMILLIÓ FELÉ, A FIDESZ MOST KEZD

Meghosszabbítja a Tisza Párt a Nemzet Hangja nevet viselő konzultációja lezárási határidejét, méghozzá vasárnap délig, mert szeretnék elérni a kérdőívek kitöltőinek egymilliós számát. Hozzájuk képest a Fidesz lassabban kapcsol, miközben egyetlen kérdést tesz fel a népszavazásnak becézett újabb kormányzati konzultáció: legyen-e Ukrajna EU-tag vagy sem. A kisebb tempó oka az is, hogy jóval drágább biztonsági papírra nyomtatják a szavazólapokat, így UV-lámpás ellenőrzés lesz. A szavazólapok postai kézbesítése jövő héten indul, május végéig mindenki megkapja. Az egymásnak feszülés addig sem szünetel, miután Kollár Kinga tiszás EP-képviselő arról beszélt, a magyarok romló életminősége erősíti az ellenzéket, a folyamat nekik pozitív a 2026-os választásra – Gulyás Gergely miniszter lényegében hazaárulónak nevezte a képviselőt.

4. A KORMÁNY A KÉMCSŐBE NÉZ

A kormány hatósági vizsgálatot kért, mert nem zárják ki, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírus nem természetes úton, hanem laboratóriumban mesterségesen előállítva érkezett az országba. A kormányinfón a témában azt is jelezték, hogy a négy fertőzött telepen kívül azóta újabbat nem találtak, az érintett gazdáknak pedig teljes kártérítést fizet az állam. Eközben Bábolnán tüntetnek és az önkormányzat is próbálja megakadályozni, hogy a szarvasmarha-tetemeket náluk temessék el, 70 kilométert utaztatva azokat a Szigetközből. A levegőben is terjedő járvány megállítására több térségbeli nemzeti park és turistaútvonal látogathatóságát is korlátozták, elsősorban legelők, tanösvények területén. Vadásztársaságok pedig arra figyelmeztetnek, hogy a vírushordozásra legveszélyesebb vaddisznópopuláció elszigetelése kiemelkedően fontos.

5. ÓRIÁSI FAGYKÁR A GYÜMÖLCSÖSÖKBEN

Országszerte fagykár sújtja a gyümölcsösök gazdáit az öt napja betört sarkvidéki légtömeg tartós fagypont alatti (-6, -8 fokos) éjjeli hőmérséklete miatt. Különösen az északi és északkeleti térségekben okozott kárt a fagy, ami leghidegebb részeken 12 órán át is tartott, a termelők próbáltak védekezni, de az ilyen erős és tartós lehűlés ellen még a legmodernebb eszközök se elég hatékonyak. A korán virágzó kajszi és mandula idei termése szinte teljesen odaveszett, de az őszibarack, a meggy, a cseresznye és a szilva is jelentős károsodást szenvedhetett. A gyümölcstermesztő körzetek 90 százalékában jelentettek fagykárokat.

6. KÉTSZER 60 PLUSZ = EGYSZER 30 MÍNUSZ

Nemcsak a matematikatanárokra, hanem a teljes hazai pedagógustársadalomra igaz a fenti képlet. Tovább emelkedett ugyanis az idős tanárok száma, olyannyira, hogy a KSH adatai szerint ebben a tanévben már kétszer annyi 60 évnél idősebb pedagógus tanít az általános iskolákban, mint 30 év alatti, összességében pedig az általános iskolákban oktatók fele már elmúlt 50 éves. A 60 feletti tanárok egyébként 12 ezren vannak, ami 21 százalékos emelkedés két tanév alatt, a legnagyobb arányban ráadásul a 64 felettiek bővültek. A kilátásokról annyit: a friss diplomás tanárok 40 százaléka nem a pedagógus pályán helyezkedik el.

7. MÁR NINCS MIT APRÍTANI A VEJBE

Ráomlik cégbirodalma válása miatt Mészáros Lőrinc volt vejére a NER „családi köréből” kiesve. Homlok Zsolt korábban közbeszerzésekből szárnyaló cégei lejtmenetbe kerültek, most ezek egyike, a szombathelyi Homlok Építő Zrt csődvédelmet kért a bíróságtól. Homlok 2017-ben vette feleségül a felcsúti milliárdos lányát, vállalkozásai ezután sikert sikerre halmoztak. Hamar összejött az első milliárd és jöttek az állami megrendelések, aztán 2023-ban véget ért a házasság, a volt após pedig kitette egy vasútfelújítási projektből. Ezután a Homlok-cégbirodalom fokozatosan roskadt össze, a szombathelyi építőcégnek innentől már bíróság biztosít csődvédelmet, ideiglenes fizetési haladékkal. A versenyhivatal is szorongatja Homlokot egy tízmilliárdos vasúti kartellezés miatt, ez öt év börtönnel is fenyegeti, ha a hatóság feljelentésig viszi, miután tavaly decemberben már 1,2 milliárdos bírsággal sújtotta két cégét.

8. KRAUSZ MÁR NEM OROSZ AKADÉMIKUS

Az ukránok több mint 150 olyan kínai katonát azonosítottak, aki az oroszok oldalán harcol ellenük. Erről Volodimir Zelenszkij elnök beszélt, miután a minap két kínait sikerült élve elfogniuk. Peking egyelőre nem reagált a vádakra, csak annyit közölt, hogy vizsgálja az esetet. Korábban tagadta, hogy kínaiak harcolnának az orosz oldalon, bár később nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy lehetnek ilyenek, de csak magánemberként. Közben a Nobel-díjas Krausz Ferenc hosszas tépelődés után bejelentette, hogy megszünteti orosz akadémiai tagságát, mert az intézmény nem szólalt fel az orosz agresszió ellen.

9. ÁLOMBALLÁB ÉS ÁLLAMÚTLEVÉL

Nemcsak feltalálói vagyonbevallásban, hanem politikai válaszadásban is kiemelkedően kreatív a kormány női táskákban legerősebb minisztere. Rogán Antal ugyanis nemzetbiztonsági érdekeket veszélyeztetőnek minősítette, ha nyilvánosságra hoznák, ki rendelkezik az országban diplomata-útlevéllel. A sajtó közadatigénylése arra irányult a témában, vajon rendelkezik-e még zöld útlevéllel Dzsudzsák Balázs labdarúgó, a kegyelmi ügyben kulcsszereplő Balog Zoltán lelkész, Habony Árpád vagy Matolcsy Ádám, a jegybanki outsourcing mestere. Rogán aggodalmai után a külügyi tárca szintén arra jutott, hogy az adatok kiadása – melyeket amúgy korábban éppen a minisztérium erősített meg a fenti érintettek esetében – immár külügyi érdekeket sért.

10. A LEGIZGALMASABB POLITIKAI TELEROMÁNC

Bár egy hete sem kezdődött el a román elnökválasztási kampány, máris itt az első fordulat: a jobboldali liberális párt megvonta támogatását saját jelöltjétől, aki pedig tavaly novemberben, a később megsemmisített választáson még a legjobban szerepelt a mérsékelt indulók közül. A pártvezetés azzal indokolta a döntést, hogy a felmérések alapján Elena Lasconinak nincs esélye bejutni a második fordulóba, viszont megoszthatja az Európa-párti szavazókat, s így elképzelhető, hogy a döntőben majd csak két szélsőséges jelölt közül lehet választani. A párt azt szeretné, hogy egykori vezetője, a most függetlenként induló bukaresti polgármester Nicusor Dan mögé állna be az összes mérsékelt szavazó, aki így talán megverhetné a második fordulóban a szélsőjobboldali George Simiont, aki a május 4-i első kör toronymagas esélyese. Lasconi viszont közölte, hogy nem fog kiszállni a versenyből, ami viszont a szintén populista Victor Ponta második helyét erősítheti.

Comments are closed.