1. EURÓPA BÉKÉT TEREMTENE
Akárcsak a kereskedelmi háborúknál szokta, most az izraeli-iráni konfliktusnál is módosította ultimátumát az amerikai elnök, aki az eredeti kétnapos határidő lejártakor közölte, ad még két hetet Iránnak a tárgyalásos rendezésre. A váratlan szünetet – amíg Donald Trump eldönti, hogy Amerika beszálljon-e gigantikus bunkertörő bombáival Izrael oldalán a háborúba – az európai hatalmak igyekeznek kihasználni. A brit, a francia és a német külügyminiszter Svájcban találkozik az iráni diplomácia vezetőjével, hátha sikerül olyan megoldást találniuk, amely elfogadható Iránnak, s egyben kielégíti Izraelt és Amerikát is. A zsidó állam közben tovább folytatta a légicsapásokat az iráni nukleáris létesítmények ellen, az elnyúló konfliktus hatására holnaptól itthon már 600 forint fölött lesz a benzin és a dízel átlagára is.
2. FELFÜGGESZTIK A DEVIZAHITELES PEREKET
Egymás után függesztik fel a devizahiteles pereket a bíróságok. A Kúria ugyanis az EU bíróságának ítélete után jogegységi döntésre készül, ennek megszületéséig függesztik fel a pereket. Az unió bíróságának ítélete szerint tisztességtelen volt az az általa vizsgált devizaalapú lízingszerződés, amely teljes mértékben a fogyasztóra hárította az árfolyamkockázatot. Egy országgyűlési képviselő a helyzetet megoldó új törvény megalkotását kérte a parlamentben, de Orbán Viktor szerint az EU Bírósága nem a kormánynak, hanem a Kúriának jelölt ki feladatokat.
3. A LÉTMINIMUM ALATT ÉL 800 EZER NYUGDÍJAS
A nyugdíjas létminimum eléréséhez havi 174 ezer forintra lenne szükség szakértők becslése szerint, ez alatti juttatásból jelenleg mintegy 800 ezer magyar nyugdíjas tengődik. Két évvel ezelőtt ennél is rosszabb volt a helyzet, 900 ezren éltek a létminimum alatt, számuk a 13. havi nyugdíjnak köszönhetően csökkent. A 2025. januári 243 ezer forintos átlagnyugdíj már csak 53 százaléka az átlagbérnek és 65 százaléka a mediánbérnek. Januárban 2 267 000 nyugdíjas kapott ellátást, legtöbben 160 és 200 ezer forint közötti összeget.
4. A PÁRTOK UTÁN MOST A FŐVÁROS GAZDASÁGÁT VIZSGÁLHATJA
A kormány régi kipróbált fideszesnek adott megbízást Budapest gazdálkodásának átvilágítására. A közigazgatási minisztérium szerint ők csak segíteni akarnak, s Domokos László, az Állami Számvevőszék volt elnöke ennek jegyében szeretné feltárni, miért került csődközeli helyzetbe a főváros. A főpolgármester szerint a csődhelyzetet a kormányzati elvonások idézték elő, bár ezek ügyében a bíróságon eddig nem áll rosszul Budapest. A kincstárnak vissza is kellett utalnia a héten 38 millió forint kamattal együtt azt a több mint tízmilliárdot, amit korábban leemelt a főváros számlájáról.
5. JÓVÁHAGYTA A KÚRIA A SZIVÁRVÁNYOS MENET BETILTÁSÁT
Mégsem tarthatják meg a Kúria döntése alapján a jogvédő szervezetek június 28-ára bejelentett szivárványos tüntetésüket. Négy jogvédő szervezet eredetileg június 1-re bejelentett tüntetését a rendőrség betiltotta, ezt a döntést június 11-én a Kúria megsemmisítette, a időből kifutva június 28-ra – a Pride napjára – jelentették be újra a felvonulást, amit a hatóság másodszor is betiltott. Ezt pedig most jóváhagyta a Kúria, amelynek indokolása szerint a gyűlés célja a transzneműek nem- és névváltoztatási jogával kapcsolatos kiállásra irányul, és alappal merült fel kétely hatóságban, hogy a gyűlés célja felveti a gyülekezési és a gyermekvédelmi törvénybe foglalt tilalomba ütközést, és ezt a kételyt a szervezők a rendőrségi egyeztetésen nem oszlatták el. E döntésnek nincs köze a Budapest Pride-hoz, amit Karácsony Gergely önkormányzati rendezvényként akar megtartatni, de a rendőrség ezt is betiltotta. Most arról folyik a jogi vita, hogy ezt megteheti-e.
6. JOGÁSZTŰZ A GYŰLÖLETKOMMENTEKRE
Az ellenségesnek gondolt sajtó listázása után/helyett most a felbőszült internetes kommentelőket célozza meg a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté egy interjúban elmondta, hogy külön jogászcsapatot hoztak létre, amely a közösségi médiában az összes „életellenes, mocskos, halált kívánó kommentelőt” igyekszik beazonosítani és feljelenteni. Ennek már van eredménye is, legutóbb Budai Gyula fideszes képviselő tett feljelentést internetes agresszió miatt egy kommentelő ellen, aki Orbán Viktor és édesanyja halálát kívánta. De van olyan is, aki már otromba rasszista poénkodásai miatt is bocsánatot kér, így tett ugyanis Aranyosi Péter humorista, aki különböző interjúkban viccelődve cigányozott és zsidózott, most pedig elnézést kért mindenkitől, aki bántva érezte magát „szerencsétlen utalásai” nyomán, ő mindenesetre „a feszült időkben szeretne hozzájárulni a társadalmi béke helyreállításához”.
7. GYARAPODÓ NER-ES VAGYONOK
Egy újabb budai luxusvilláról derítette ki Hadházy Ákos képviselő, hogy az is Matolcsy Ádámhoz, a volt MNB-elnök fiához köthető. A villa a II. kerületben egy hatalmas telken fekszik, értékét egymilliárd forintra becsülik. Az épület tulajdonosa Matolcsy egyik cége. Pár nappal ezelőtt egy belvárosi luxuslakásról és egy svábhegyi ódon villáról állapította Hadházy, hogy azok is Matolcsy-szerzemények. Mindeközben a kormányfő vejének családja somogyi termőföldeket vásárolt fel 944 millió forintért. A több mint 300 hektárnyi szántó, erdő és legelő új tulajdonosa Tiborcz István anyja és a neje. Utóbbinak, Orbán Ráhelnek a babaüzlet viszont nem megy olyan jól, mint a földbiznisz, ezért a négy éve egyre nagyobb veszteséggel működő boltot most a költséghatékonyság jegyében Hegyvidékről férje belvárosi luxushoteljébe költözteti át.
8. HŐS LETT VÉGRE AZ ÁLDOZATBÓL
Három hónappal az újdörögdi gránátbaleset után megjelent a kormányzati igazgatási hősi juttatásokról szóló kormányrendelet, amit a robbanásban súlyosan megsérült kormánytisztviselő esete indokolt. Az önkéntes tartalékos képzésen lévő 29 éves nő mindkét karját elveszítette a gyakorlótéren szenvedett balesetben, az új jogszabállyal a honvédelmi tárca minden segítséget megad neki a megélhetéshez, lakhatáshoz és egészségügyi ellátásához. Közben lezárult a honvédségi vizsgálat egy része, amely azt tisztázta, hogy a felrobbant kézigránáttal megegyező sorozatban minden más gránát rendben volt, azaz valószínűleg nem műszaki hiba okozta a tragédiát.
9. VÁLSÁGÁLLÓ FOCISTAFIZETÉSEK
A labdarúgó NB I klubjait tulajdonló cégek 35 milliárd forint felett költöttek az alkalmazottak bérére az elmúlt idényben egy gazdasági elemzés szerint. Ez alapján egy hazai élvonalbeli futballista a magyar medián bér tizenötszörösét keresi, de a szorzó a leggazdagabb Ferencvárosnál negyvenszeres. A Fradi csak maga 10,5 milliárdot költött bérekre, ami 14 milliót közelítő átlagos játékosfizetéseket jelenthet a bajnoknál. Az NB I havi nettó átlagbére 5 millió forint, a legbőkezűbben a fővárosi zöld-fehérek után az idén ezüstérmes Puskás Akadémia (6 millió nettó), a hatodik Diósgyőr és a kieső Fehérvár fizetett a focistáknak. A „legszegényebb” klub az újoncként bennmaradó Nyíregyháza volt, s a bronzérmes Paks is csak tizedik szűk 3 milliós átlagbérrel. A Fradi 18,5 millió eurós költségvetése egyébként meghaladja a klubvébén szereplő osztrák kirakatcsapat, a Red Bull Salzburg büdzséjét.
10. PÁTRIÁRKA GYEREKKEL
Először érkezett hivatalos kormányfői látogatásra Törökországba örmény miniszterelnök. Nikol Pasinjánt a török elnök hívta meg, hogy javítsanak a két ország közötti, történelmileg terhelt viszonyon, kezdve első világháborús örmény népirtástól a pár évvel ezelőtti, a török támogatásnak köszönhetően azeri győzelemmel végződött karabahi háborúig. A tengerektől elzárt Örményország ennek ellenére rá van utalva Törökországra, s Pasinján abban bízik, hogy Erdogan török elnök talán rá tudja venni az azerieket, hogy most már elégedjenek meg az eddigi győzelmeikkel és írják alá a békemegállapodást. Pasinjánnak azért is fel kell mutatnia valamit, mert otthon élesen szembekerült az Oroszország által támogatott nacionalistákkal. Ennek a belső harcnak az egyik szórakoztató elemeként a kormányfő az elmúlt napokban rátámadt az örmény egyház vezetésére is, nyilvánosságra hozva, hogy a legfelsőbb vezetőnek a cölibátust megszegve gyereke is van, ezért távoznia kell a hivatalából.