1. MINDEN SZEM PEKINGEN
Kína lett ezekben a napokban a világ diplomáciai központja, ahol a Hszi Csin-ping elnök nagy erőkkel dolgozik egy Nyugat- és legfőképpen Amerika-ellenes koalíció létrehozásán. Több mint húsz ország első embere vesz részt holnap a Japán felett aratott második világháborús győzelem emlékére rendezett katonai parádén. Az EU-ból egyedül Robert Fico szlovák kormányfő ült repülőre, Magyarországot Szijjártó Péter külügyminiszter képviseli, aki elsősorban újabb kínai befektetőket szeretne idehozni. Az igazán fontos vendégek persze nem ők, hanem az indiai miniszterelnök, aki ugyan eredetileg jó viszonyt ápolt Donald Trumppal, ám a büntetővámok miatt hátat fordított Amerikának és most azt mutatja, hogy ki tud egyezni az ősi rivális Kínával, komoly pofont adva ezzel az amerikai elnöknek. Pekingben van Vlagyimir Putyin is, s már alá is írtak újabb megállapodásokat, hogy még több energiahordozót adhassanak el Kínának. S befutott az észak-koreai diktátor vonata is, mutatva, hogy Kim Dzsongun már egyáltalán nem az a nemzetközi pária, aki néhány évvel ezelőtt volt.
2. NEM ÁLLT FÖLDBE A MAGYAR GAZDASÁG
A várakozásokat felülmúlva a gyenge (0,2 százalékos GDP-bővülést produkáló) első negyedévhez képest 0,4 százalékkal nőtt a magyar gazdaság a második negyedévben. A jobban teljesítő építőiparnak köszönhetően úsztuk meg a recessziót, az ágazat teljesítménye 4,3 százalékkal haladta meg az előző évit, ugyanakkor az ipar 3,3 százalékkal esett vissza, a feldolgozóipar még többel, 4,4 százalékkal. A kedvezőtlen időjárásra fogható a mezőgazdaság zuhanó teljesítménye, ami 11 százalékkal maradt el a tavalyitól. A gazdaságot a lakossági fogyasztás tartja életben, ami 5 százalékkal nőtt első negyedéves 4,1 százalékos bővülés után. Mindeközben az MNB alelnökévé nevezték ki Palotai Dánielt. A korábban gazdasági kormányzatban különböző posztokon dolgozó közgazdász az IMF igazgatótanácsi pozícióját adta fel a jegybank alelnöki székéért.
3. PIKNIKBŐL KÖTCSEI CSATA LEHET
Próbálja eltávolítani magától és pártjától Magyar Péter azt a felvételt, amelyen a tiszás alelnök Tarr Zoltán beszél egy fórumon a többkulcsos szja és az adóemelés szükségességéről, hozzátéve, erről most hallgatni kell, a választást megnyerve lehet mindent megcsinálni. Magyar immár azt állítja, a videó (amit amúgy saját Tisza-szigetük töltött fel a netre) hamisítvány, s immár Tarr Zoltán is Rogán Antal megrendelésére készült lejárató kampányról beszél. Eközben kiderült az is, Magyar és hívei elmennek hétvégén Kötcsére, a Fidesz hagyományos őszindító polgári piknikjére, amit a párt frakcióvezetője figyelemelterelő provokációnak tart, míg a miniszterelnök úgy fogalmazott, „a kiskakasnak nem maradt más, csak a balhé”. Magyar Péter viszont azt mondja, ők nyugodt rendezvényt szerveznek a faluba, ahol a Tisza új arcait mutatják be.
4. KIROBBANT A TISZA-DK HARC IS
Frontot nyitott Magyar Péter a Demokratikus Koalíció ellen is, amelynek elnöke, Dobrev Klára előtte lengyel típusú ellenzéki együttműködést ajánlott a Tiszának. Magyar viszont a kormányváltás akadályaként tekint a DK-ra, amely mind a 106 egyéni választókerületben önállóan indulni szándékozik, a Tisza vezetője bemutatott egy DK-s belső levelezést, amelyben a párt ceglédi jelöltje kér anyagi segítséget a központtól, hogy „helyben túléljék a Tiszát”. Magyar szerint a levél bizonyíték arra, hogy a DK a hatalommal összefogva „meg akarja akadályozni a rendszerváltást”. Rónai Sándor DK-alelnök szerint viszont a tiszás aktivisták „zúdítanak gyűlöletcunamit” pártja jelöltjeire, ezért volt a kétségbeesett segélykérés. Közben a választástól viszont távolmaradó Momentum új elnököt választott a zuglói polgármester személyében, s jelezték, képviselőik ősztől nem vesznek részt a parlamenti munkában – ám tiszteletdíjukat felveszik a ciklus végéig.
5. INDUL AZ M1-ES SZTRÁDA BŐVÍTÉSE
A folyamatos pokoli dugók miatt nem lehetett tovább halasztani a Budapestet Béccsel összekötő M1-es autópálya bővítését, amely elkezdődött a héten. Ez lesz az ország legnagyobb sztrádafejlesztése, amelynek keretében az M0-ás és a 94-es kilométer között kétszer három sávosra szélesítik a pályát, ráadásul oldalanként pluszban úgynevezett intelligens leállósávok épülnek, amelyek baleset, torlódás esetén szintén megnyithatók a forgalom előtt. A beruházás Bicskéig 2028 augusztusára, a 94-es kilométerig 2029 nyarának végére készül el. Emellett 72 felül- és aluljárót építenek át, tizenegy csomópontot korszerűsítenek, s hat pihenőhelyet teljesen átalakítanak. A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó koncessziós társaság hitelből és saját erőből fedezi a fejlesztéseket.
6. MEGSZŰNT A FŐVÁROS JOGVÉDELME
A bíróság másodfokon eltörölte Budapest azonnali jogvédelmét. Mostantól a Magyar Államkincstár bármikor behajthatja a tavalyi szolidaritási hozzájárulás utolsó 4,5 milliárd forintos részletét és a szeptemberre esedékes 6 milliárdot is. A fővárosi kassza jelenleg mínusz 65 milliárd forint, az őszi iparűzésiadó-bevételek átmenetileg enyhítik majd a válsághelyzetet. Hosszú távon viszont a kormánnyal kötött pénzügyi megállapodás jelentene megoldást, de egyelőre még időpontot se kapott a városvezetés.
7. KIREKESZTŐ ÖNKORMÁNYZATOK
Újabb települések kötik feltételekhez a betelepülést az önazonosság védelméről szóló törvény alapján. A szlovák határ menti Rajka úgy szabott korlátokat, hogy elővásárlási jogot kötött ki az önkormányzatnak és a rajkaiaknak az eladó ingatlanokra. Akik beköltözhetnek, azoknak 1,5 millió forintot kell fizetni és ha külföldi lakóhelyük van, azt meg kell szüntetniük. Az elmúlt években 70 százalék fölé nőtt a szlovák nemzetiségűek aránya, a falu teljes elszlovákosodását akarják így megakadályozni. Más okból zárt be Pilis. A közbiztonságukat féltik, ezért nem engedik be az erőszakos és kábítószerrel összefüggő bűncselekményekért elítélteket, a külföldiekkel szemben pedig a magyar nyelv tudását írják elő.
8. A SAKÁL NAPJA: ITT A CSEH REMAKE
Újabb populista közép-európai politikusra támadtak rá kampány közben, ezúttal azonban szerencsére nem pisztollyal, mint tavaly a szlovák miniszterelnökre, hanem inkább a csehszlovák vígjátéki hagyományokból merítve egy mankóval. Az áldozat Andrej Babis, volt (és a közvélemény-kutatások szerint leendő) cseh miniszterelnök, akit egy vidéki rendezvényen vertek fejbe a gyógyászati segédeszközzel, annyira, hogy kórházba is került. A szlovákiai párhuzamra Orbán Viktor is felhívta a figyelmet, s miközben gyors gyógyulást és egy hónap múlva nagy sikert kívánt elsőszámú cseh szövetségesének. Orbán szerint ráadásul Magyarországon is fel kell készülni a Tiszától jövő erőszakra.
9. VISSZAVENNÉK AZ ÉJSZAKÁT
Ezen a hétvégén is szinte minden nagyobb holland városban voltak csendes tüntetések, amelyeket egy menedékkérő által két héttel ezelőtt elkövetett brutális gyilkosság váltott ki. Egy 22 éves nigériai férfi gyilkolt meg egy 17 éves lányt, aki egy buliból biciklizett hazafelé az éjszaka közepén. A felháborodást fokozta, hogy kiderült, a menekültszálláson élő férfit nem sokkal korábban egy nemi erőszakkal és egy harmadik nő elleni támadással is meggyanúsították. A holland nők mozgalmat indítottak, hogy „visszavegyék az éjszakát”, azaz, hogy félelem nélkül mehessenek el szórakozni, a bevándorlásellenes pártok pedig készülnek az október végére előrehozott választásokra.
10. KÖLTÉSREKORDOK AZ ANGOL FOCIBAN
Lezárult a nyári átigazolási piac a nagy európai labdarúgó bajnokságokban, amelyek közül szokás szerint az angol Premier League vitte a prímet a költésekben. A PL húsz klubja a nyáron rekordösszeget jelentő 3,5 milliárd eurót költött átigazolásokra, ami 750 millióval több a 2023-as korábbi csúcsnál. Megdőlt az egy játékosért kifizetett transzferdíj rekordja is, a Szoboszlait, Kerkezt és Pécsit is alkalmazó Liverpool 144 millió eurót fizetett tegnap a Newcastle Unitednek a svéd csatár Alexander Isakért. A Pool Real Madridként szórta a pénzt idén, Florian Wirtz 125 millióba, Hugo Ekitike 95-be, Kerkez Milos 47-be került a vörösöknek. Volt utolsó pillanatos magyar válogatott átigazolás is: a középpályás Nikitscher Tamás hétfő délután ötkor még fodrásznál ült Valladolidban (ezzel a spanyol klubbal esett ki a La Ligából júniusban), aztán autóba ült, hogy még az éjféli piaczárás előtt aláírhasson Bragában a portugál élvonalbeli Rio Ave csapatához, egymillió eurós transzfer keretében.