2025. 10. 02. csütörtök

1. KÖZELEBB A HÁBORÚHOZ

A hidegháború óta nem követett el olyan súlyos provokációt Oroszország egy NATO-tagállam ellen, mint most, amikor mintegy húsz drón repült be a lengyel légtérbe, volt, amelyik 300 kilométer mélyre. A lengyel légvédelem nagy részüket megsemmisítette, a varsói kormány pedig a NATO elé terjeszti az ügyet. A légtérsértést még a magyar kormányfő is elítélte, a külügyminiszter pedig higgadtságot kért. Szijjártó Péter megszólalása különösen érdekes, a miniszter ugyanis éppen Fehéroroszországban tárgyal, ahonnan a drónok berepültek a lengyel légtérbe. Minszk azt állítja, az eszközök véletlenül lépték át a határt, mert megzavarták navigációs rendszerüket. Mindez egy nappal azután történt, hogy Oroszország légicsapást intézett nyugdíjukért sorban álló kelet-ukrajnaiak ellen egy donyecki faluban, 24 embert megölve. Megszólalt az amerikai elnök is, aki szerint Európának 100 százalékos büntetővámot kéne kivetnie Kínára és Indiára, hogy ezzel gyengítse az oroszokat.

2. AMERRE NÉZ, CSAK A BAJ

A lengyelországi incidens külön hangsúlyt adott Ursula von der Leyen szokásos évértékelőjének. A brüsszeli bizottság vezetője szerint Európa harcban áll, és még jobban kell segíteni Ukrajnát, valamint „drónfallal” kell védeni az unió keleti határát. Magyarországnak és Szlovákiának szólt, hogy le kell állni az orosz energiáról, helyette az atomenergiát és a megújulókat kell fejleszteni. Az is tekinthető nekünk szóló üzenetnek, amikor von der Leyen arról beszélt, hogy a jogállam tisztelete nélkül nincs uniós forrás, mindezt egy nappal azután, hogy Orbán Viktor levelet írt neki, amelyben a magyarok milliárdos határvédelmi költségeinek megtérítését követelte. A beszéd jelentős része az európai versenyképességgel foglalkozott, ígért európai e-autó és mesterséges intelligencia programot, s a vállalkozások bürokratikus terheinek csökkentését. Az európai versenyképességi programot kidolgozó Mario Draghi azonban éppen a beszéd előtt jelentette ki, hogy egy éve nyilvánosságra hozott javaslataiból alig valami valósult meg. Végül szó esett Gázáról is, az eddig határozottan Izrael-párti bizottsági elnök keményebb fellépést ígért az izraeli kormány ellen.

3. HIÁBA KATAR KITÁRT KARJA

Izrael teljesen váratlanul Dohában, Katar fővárosában intézett légicsapást a Hamász ottani vezetése ellen, vagyis abban az országban, amely a közvetítő helyszín a tűzszüneti tárgyalásokon, ráadásul a célpont maga az a személy volt, akivel tárgyalnak. Halil al-Hajja egyébként túlélte a támadást, hat társa azonban meghalt. Az akció nagyon felbőszítette Katart, amely jó ideje fáradozik azon, hogy afféle közel-keleti Svájcként mindenkivel jóban legyen és minden ellenségeskedésnél közvetíthessen. Nem boldog az amerikai elnök sem, akit az utolsó pillanatban értesített Izrael, nem is kérve Donald Trump beleegyezését, amit nem is kapott volna meg, lévén Katar fontos szövetségese Washingtonnak. Az akció végképp ellehetetlenítheti a gázai túszok szabadon engedéséről és a fegyverszünetről szóló megbeszéléseket is.

4. ORBÁN-MAGYARÁZATOK STIKLIKRE

Sajátjainak szóló figyelmeztetésként magyarázta ma egy interjúban a miniszterelnök kötcsei zárómondatát, miszerint „semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, minden el lesz rendezve”. Orbán Viktor hozzáfűzte, a választási meccs következő szakaszába már nem fér bele „stikli vagy jópofáskodás” a jobbboldali táborban. Azt is jelezte, hogy a saját érdekükben fogalmazzák meg az új nemzeti konzultációs kérdéseket a Tisza vélt adóemelési terveiről, de a jog és a jóízlés határain belül maradva. Szó esett Hatvanpusztáról, a témát a kormányfő maga számára „könnyű délutáni teának” nevezte, a birtokot pedig ismételten egy gazdaságnak, ahol néha segít a felesége is, ha az apósa megkéri. Hozzátette, az ellenzéki Hadházy Ákos az ügyben belőle él, ő tartja el. Hadházy erre reagálva jelezte, hogy van rendes szakmája, s mindenki jobban járt volna, ha neki Orbánék miatt nem kellett volna „megmártóznia a politikának hívott fekáliában”.

5. TISZÁS ELSZÓLÁS ÉS LEMONDÁS

Megint a kormánypárti sajtó célkeresztjébe került a politikai megjegyzéseit belső fórumokon meglehetős lazasággal kezelő Tisza-alelnök. Tarr Zoltán többkulcsos adózással kapcsolatos mondatai után most egy olyan hangfelvétel szivárgott ki, amin az EP-képviselő a szoros lengyel kormánykapcsolatokról beszél, amelyek a Tisza Pártot a lengyelhez hasonló kurzusváltásban segíthetik jövőre itthon, Brüsszel-barát fordulatot hozva. Eközben máris szembesült a politikai harc lövészárkaival a Tisza új alelnöke is, Forsthoffer Ágnes szerint a hatalom megkezdte családi vállalkozása, szállodája tönkretételét azzal, hogy egy száz fős állami foglalást töröltek egy nappal a rendezvény előtt, amelyet a kormányközeli Balásy Gyula cége szervezett a Magyar Posta számára.

6. GIGA GÁZSZÁLLÍTÁS NYUGATRÓL

Tíz évre szóló földgázvásárlási megállapodást kötött az MVM és a Shell, amivel a brit energiaóriás évi 200 millió köbméter földgázt szállít Magyarországnak. A megállapodás történelmi, Magyarország soha nem kötött még ilyen hosszú távú szerződést nyugati beszállítóval. A most aláírt szerződés a 2020-ban megkötött kontraktust váltja fel, amely 2026-ban jár le, és amely alapján az olajtársaság évi 250 millió köbméter gázt szállított Magyarországnak. A Shell száz éve van jelen hazánkban, jelenleg közel 200 benzinkutat és 100 elektromos töltőállomást üzemeltet.

7. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGON A SZOLIDARITÁSI ADÓ

Alaptörvény-ellenes a szolidaritási adó új kivetési módja, ezért normakontrollra küldte az erről szóló jogszabályokat a törvényszék, ugyanakkor felfüggesztette azt a pert, amit a főváros indított a szerinte túlzott állami sarc miatt. Az alkotmánysértés amiatt állt elő a bíróság szerint, hogy míg korábban a költségvetési törvényben egy képlet alapján számolta ki és szedte be az önkormányzatoktól a szolidaritási hozzájárulást az államkincstár, idén ezen változtatva a nemzetgazdasági miniszter rendeletben állapította meg ennek összegét. Ezen túlmenően a törvényszék szerint továbbra is alkotmányossági aggályokat vet fel az önkormányzatok pénzügyi ellehetetlenítése.

8. BÖRTÖNKOSZTON A GYEREKEK

A tiszalöki börtön látja el átmenetileg 1400 gyerek napi étkezését Balmazújváros iskoláiban, óvodáiban és bölcsődéiben. Erre azért van szükség, mert a képviselő-testület több hónapig nem tudta lezárni a közétkeztetés közbeszerzési eljárását. Emiatt az eddigi, kaposvári székhelyű szolgáltató múlt szerdán már csak vajas kenyeret volt hajlandó adni a gyerekeknek. Az oktatásügyet irányító Belügyminisztérium intézkedett: a tiszalöki börtönt utasította, hogy konyhája napi háromszori, illetve a bölcsődékben napi négyszeri étkezést biztosítson a gyerekeknek, amelyekből egy meleg étel. Közben a helyi testületnek is sikerült döntést hozni, megszavazták újra a korábbi étkeztető megbízását. A döntésképtelenséget az okozta, hogy a Fidesznek a polgármesterrel együtt ugyanannyi képviselője van, mint az obstruáló ellenzéki helyi egyesületnek.

9. MIGRÁNSERŐSZAK MAGYAROK ELLEN

Közösségi oldalán mondott köszönetet Orbán Viktor a jobboldali olasz Liga párt elnökének azért, mert Matteo Salvini kiállt a magyar nők mellett, akikkel illegális bevándorlók erőszakoskodtak Szicíliában. A hatóságok három huszonéves marokkói férfit tartóztattak le Catania városában, miután szexuálisan molesztáltak két magyar turistanőt, akiknek a tengerpartról visszajövőben ajánlották fel kocsijukkal a fuvart. Az olasz miniszterelnök-helyettes az eset kapcsán azt írta, „zéró tolerancia, kémiai kasztráció és kitoloncolás”, erre reagált a magyar kormányfő úgy, hogy „ez a szexuális erőszak a brüsszeli bürokraták lelkiismeretén szárad” a migrációs politikájuk miatt, s erre egy válasz lehet: „lázadás, lázadás, lázadás”.

10. KÉT MECCSBŐL EGY PONT

Nem kezdte jól a labdarúgó világbajnoki selejtezőket a magyar válogatott, amely a nyerő helyzetből rontott írországi döntetlen után a Puskás Arénában kikapott Portugáliától. Cristiano Ronaldo Nemzetek Ligája-győztes csapata előbb hátrányba került, majd fordított, de Varga Barnabás második fejesgóljával még egyenlítettünk, ám utána rögtön egy rövidzárlattal jött a 3-2-es vereség – és jönnek legközelebb az íreket legyőző örmények. Magyarázatot próbált adni közben a miniszterelnök Csányi Sándorral közös dublini magángépes meccsútjáról, Orbán Viktor azt mondta, útját ilyenkor a magyar állam fizeti, mert az MLSZ meghívására megy, amit kifizet a kormány a szövetségnek.

Comments are closed.