2025. 10. 02. csütörtök

1. KEDVES TETTEK, FENYEGETŐ SZAVAK

Talán először lett a magyar polgároknak is hasznuk Orbán Viktor és Donald Trump jó viszonyából: az amerikai kormányzat bejelentette, hogy a hónap végétől feloldják mindazokat a korlátozásokat, amelyeket még az előző adminisztráció vezetett be a magyar vízummentességgel kapcsolatban. Ezek elsősorban a határon túl született magyar állampolgárokra vonatkoztak és hivatalosan biztonsági aggályokkal indokolták őket. Miközben Washington egyik kezével simogat, a másikkal figyelmeztet is. A szenátus egyik legnagyobb hatalmú republikánus tagja, Lindsey Graham közelebbről nem meghatározott következményekkel fenyegette meg Magyarországot és Szlovákiát, ha nem válnak le az orosz olajról és földgázról.

2. KICSIT TÚLZOTT A MINISZTERELNÖK

A magyar kormányfőnek legutóbb a svéd NATO-csatlakozás akadályozásakor sikerült annyira felbosszantania Stockholmot, mint most egy videójával. Orbán Viktor a felvételen kijelentette, hogy a migráció miatt a svédek kiiratkoztak a civilizációból, s ezt azzal az első látásra is meghökkentően magas számmal támasztotta alá, hogy a skandinávok 284 kiskorú lányt vettek őrizetbe gyilkosság miatt. A svéd kormányfő ezt felháborító hazugságnak nevezte, de nem ment bele a részletekbe, a svéd ügyészség aztán később adatokkal is szolgált, eszerint a 284 valójában legfeljebb négy, ennyi lányt vádoltak meg tavaly emberöléssel, és ők sem feltétlen bandaháborúk ítéletvégrehajtói. A cáfolatra Rétvári Bence belügyi államtitkár válaszolt, aki a számokkal nem foglalkozott, viszont svéd rendőri vezetőket és kormánytagokat idézett, hogy tényleg komoly probléma a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények, bár ezt egyébként nem is vitatja senki.

3. NŐTT A FIZETÉSEK VÁSÁRLÓEREJE IS

Júliusban a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete 693,7 ezer forint volt, 9 százalékkal több mint egy éve, a nettó átlag 479,5 ezer forintot ért el. A KSH adatai szerint a reálkereset 4,9 százalékkal nőtt 4,3 százalékos infláció mellett. A nettó átlagkereset emelkedése az idén július 1-től bevezetett magasabb összegű családi adókedvezmény miatt haladta meg a bruttó átlagkereset növekedését. A bruttó kereset mediánértéke 570 ezer, a nettó mediánértéke 399 ezer forintot ért el, 9,6, illetve 10,7 százalékkal felülmúlta a tavaly júliusit.

4. ADÓBÓL ELLENZÉKI SAJTÓ

Idén 1,82 millióan döntöttek úgy, hogy felajánlják valamelyik civil szervezetnek adójuk egy százalékát, s így összesen 20,2 milliárd forint gyűlt össze. Az adóhivatal által közzétett lista szerint a legtöbb felajánlást, 580 milliót a Telex internetes hírportál kapta, utána a Partizán YouTube-csatorna következik 471 millióval, míg a harmadik legnagyobb összeg, 383 millió az Országos Mentőszolgálatnak jutott, amely nem sokkal előzött meg egy gyermekkórházat, a Heim Pált, amely 373 milliót, míg az ötödik helyen álló ugyancsak gyerekkórház Bethesda 260 milliót kapott. A kórházakat négy gyerekeket támogató szervezet követi: egy daganatos betegeket segítő alapítvány (256 millió), egy táboroztató szervezet (250 millió) és két gyermekmentő alapítvány.

5. TISZTULÓ JELÖLTÁLLÍTÁSI KÉP

Körvonalazta Magyar Péter a Tisza Párt parlamenti képviselőjelölt-állítási procedúráját, amely eddig képlékeny volt több szempontból és csúszások is voltak. Az ellenzéki vezető most azt jelezte, Európában egyedülálló módon nyílt pályázatot hirdettek, s a jelöltállítás kétlépcsős lesz. Először a több ezer jelentkezőből minden egyéni választókerületben három potenciális aspiránst ajánl a pártvezetés, akik bemutatkoznak a Tisza-szigeteknek, majd a Tisza Világ-applikáción keresztül közülük két jelöltek lehet kiválasztani a tiszásoknak, hogy aztán a győztest már a választókerület teljes lakossága szavazhassa meg a párosokból, szintén online az applikáción keresztül. Magyar Péter határidőkről nem beszélt ezúttal, legutóbb november közepét jelölték meg a jelöltállításra. A politikus egy mai bejegyzésében megfeddte azt az ellenzéki hírportált, amely oknyomozó anyagot tett közzé Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról, mert abban Dobrev Kláráék válása kapcsán írnak az exkormányfő éveken át tartó szeretői viszonyáról egy DK-s apparátusi dolgozóval.

6. A FŐVÁROSI ELVÁNDORLÁS VÉGE

Évente átlagosan 564 ezer magyar költözött az országon belül 2018 és 2024 között, nagyjából a felük ideiglenesen. A KSH elemzése szerint az elmúlt két évben megfordult a trend Budapesten, amelynek a kiürülés időszaka után ismét beköltözési többlete van. Tavaly a fővárosban ezer lakosra 1,9 fő volt a bevándorlási többlet, ez a szám a falvakban +1,2, míg a vidéki városokban -1,3. Ha Magyarország térképét nézzük, látványos a keleti és északi régiók elvándorlása, a Nógrádtól Békésig tartó vonaltól keletre csak a tokaji és a rétsági járás produkált többletet, illetve néhány-hajdú bihari település a szabolcsi átköltözők miatt. Elvándorlás jellemzi a Dél-Dunántúlt is a Balaton és Pécs vonzáskörzeteit kivéve, Tolnában Szabolcshoz hasonlóan minden járás mínuszban van, az országos negatív csúcstartó a záhonyi. A legvonzóbb pedig ezekben az években a Velencei-tó partja volt, a gárdonyi járásban +16 a mutató ezer költözőnél. Generációkat tekintve a 20-34 év közötti fiatalok költöznek legtöbben, s az 55-59 közötti korosztályon kívül mindegyikben a nők a mobilabbak.

7. ORBÁN-VILLA NER-KÁDERTŐL

Orbán Sára férjével közösen a NER-ben topmenedzser Guller Zoltántól és nejétől vásárolta meg azt a hűvösvölgyi villát, amelyben a családjával lakik. A kormányfő legidősebb, a nyilvánosságban eddig ritkán szereplő lánya Hadházy Ákos szerint még 2022-ben vette a ma 400-500 millió forint értékű villát, amely kétszáz négyzetméteres lehet és kétezer négyzetméteres telken fekszik. A korrupciókutatásban aktív országgyűlési képviselő felvetette, vajon miből finanszírozta a vételárat Orbán Sára, hiszen műkincskereskedő cége az elmúlt évek alatt tízmilliós nagyságrendű nyereséget termelt. Guller a NER-korszakban a Magyar Turizmus Ügynökség, majd a Digitális Magyarország Ügynökség vezérigazgatója volt, illetve a ONE igazgatóságának tagja, jelenleg a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságának elnöke és idén márciusban a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatói posztját is megkapta.

8. AZ ENSZ SZAKÉRTŐI SZERINT NÉPIRTÁS

Izrael megkezdte a végső nagy támadást Gázaváros ellen, amely állítása szerint a Hamász utolsó erőssége mintegy 2-3 ezer fegyveressel a 700 ezer ott maradt civil között. A világ vezetői (Amerikát kivéve) hiába kérték az izraeli kormányzatot, hogy ne okozzon még több szenvedést a palesztinoknak, akik közül eddig mintegy 65 ezret ölt meg. Közben elkészült az ENSZ szakértőinek jelentése, amely szerint Izrael népirtást követ el, vagyis szándékosan próbálja megsemmisíteni a gázai lakosságot. Izrael felháborodottan utasította vissza a három tagú testület vádjait, a grémiumot egyébként a ruandai genocídium után felállított nemzetközi törvényszék elnöke vezeti.

9. A TINÉDZSEREK NAGYMAMÁT AKARTAK

A kormányt elsöprő tüntetések után először lett női kormányfője Nepálnak, akinek megválasztását ráadásul rendhagyó (és nem hivatalos) módon az interneten is megszavazták. A korrupt elit luxizása ellen az utcára vonuló tízen- és huszonévesek azonban nem saját generációjukból állítottak vezetőt: Szusila Karki, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke 73 éves és a jövő tavaszi választásokig irányíthatja a hindu országot.

10. MEGHALT ROBERT REDFORD

Ma reggel Utah-állambeli otthonában 89 évesen elhunyt az Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjas amerikai filmsztár, Robert Redford. A sokáig Hollywood első számú férfiszínészeként jegyzet sármos szőke, kaliforniai Redford ifjúkori európai csavargásai után olyan ikonikus alkotások főszerepeiben vált világhírűvé, mint a Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1969, Paul Newmannel), A nagy balhé (1973), Az elnök emberei (1976), befutott klasszikusként pedig a Távol Afrikától és a Mezítláb a parkban mutatta meg sokoldalúságát. Redford színészként nem kapta meg az Oscar-díjat, ám rendezőként is emlékezeteset alkotott, az aranyszobrot debütáló mozija, az Átlagemberek (1980) hozta el neki, kiváló munkái közt van A folyó szeli ketté és a Kvíz-show is. A 2018-ban visszavonult legenda alapította Sundance néven a legnagyobb amerikai függetlenfilmes fesztivált.

Comments are closed.