1. A TIKTOK MARAD, A GYÓGYSZER DRÁGUL
Nem látszik a vége az amerikai elnök adóemeléseinek. Donald Trump most a gyógyszerek (100 százalék), fürdőszobabútorok (50) és a nehézgépjárművek (25) behozatalát drágította meg, hogy ezzel vegye rá a gyártókat, hogy Amerikába vigyék a termelésüket. Ezek az egyes terméktípusokra kivetett vámok azért is fontosak, mert akkor is érvényben maradnak, ha esetleg a legfelsőbb bíróság eltörölné az országokra kirótt általános sarcokat. Trump azt is bejelentette, hogy megállapodott Kínával a TikTokról, bár ezt Peking még nem erősítette meg. Ez alapján a közösségi média felület amerikai részét amerikai befektetők veszik meg, így zavartalanul működhet tovább. Végül Trump újabb hiperaktív napját az tette teljessé, hogy hamis tanúzás miatt vádat emeltek az FBI korábbi vezetője ellen, amire korábban soha nem volt példa. James Comey még Trump első hivatali ideje alatt különbözött össze az elnökkel, aki azóta forral bosszút. Mindeközben a washingtoni igazságügyi minisztérium több szövetségi ügyészi hivatalt Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa elleni vizsgálatra utasított.
2. AZ UTOLSÓ TELEFONÁLÓNAK VAN IGAZA
Nem először hozott fordulatot az amerikai elnök álláspontjában egy újabb beszélgetés egy konfliktus másik szereplőjével. Donald Trump a napokban az ukrán elnökkel találkozva azt ígérte, lebeszéli a magyarokat és a szlovákokat az orosz gázról és olajról, ám a Fehér Házban a török elnökkel találkozva immár arról beszélt az Orbán Viktorral folytatott telefonja kapcsán, hogy megérti a magyar és szlovák álláspontot, mert nekik nincs tengeri kijáratuk, s egyetlen orosz csővezeték biztosítja számukra az energiát, vagyis nem hibáztathatóak eltérő álláspontjuk miatt. Trump egyébként Erdogantól azt kérte a korábbi orosz rakétavásárlásaik miatti amerikai szankciók azonnali feloldásáért cserébe, hogy a tengeri alternatívákkal bíró törökök viszont ne vegyenek orosz olajat, amíg tart az Ukrajna elleni invázió. Erdogan mindenesetre nem bízta a véletlenre az amerikai engedékenységet, s a török légitársaság rendelt 75 Boeing utasszállítót.
3. MAGYAR GRIPENEK FOGTAK EL ÖT OROSZ HARCI GÉPET
Magyar Gripenek fogtak el öt orosz harci gépet tegnap a Balti-tenger felett, Lettország légteréhez közel, közölte NATO légi parancsnoksága. Korábban az amerikai légierő avatkozott közbe, amikor egy orosz repülőgépcsoport, köztük Tu-95-ös bombázók jelentek meg Alaszka közelében. Mindeközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról posztolt az X-en, hogy Ukrajna légterét magyar eredetű drónok sérthették meg, az előzetes értékelések a határmenti térség ipari termelési kapacitásait mérhették fel. Ma derült ki az is, hogy Ukrajna kitiltott a területéről három magas rangú magyar katonatisztet válaszlépésként arra, hogy korábban a magyar kormány kitiltotta hazánk területéről a Barátság-vezeték elleni támadást vezető Robert Brovdi ukrán parancsnokot.
4. PEDÓZÁSRA TERRORISTÁZÁS ÉS CIGÁNYOZÁS
Tényleg nem lesz puha kampánya Magyarországnak, egyre csak repkednek a meredek vagy minősíthetetlen mondatok, javaslatok, vádaskodások. Ma Orbán Viktor bejelentette, hogy kormánya terrorszervezetté nyilvánította a szélsőbalos antifa mozgalmat, ami azt jelenti, hogy „a legszigorúbban járnak el ellenük”. Ezt a példát is felhozta a miniszterelnök a politikai erőszakra, amelynek szerinte része a pedofil vádak megfogalmazása is kormánytagok ellen, a rágalmazók „azt fogják kapni, amit előre vállaltak ezzel” – itt már arra utalhatott, hogy Semjén Zsolt feljelentése nyomán vitték el a rendőrök a pletykát tényként terjesztő Káncz Csaba ellenzéki influenszer számítógépét. Orbán szerint egyébként a pedofilok esetében „a felnégyelés lenne az optimális”, míg Lázár János azt nyilatkozta, „kiherélés”, vagyis kémia kasztráció a megoldás. De nem kellett várni a következő verbális durvaságra sem, a luxiüldöző Hadházy Ákos párhuzamot vont az Orbán-család és az erdélyi félkész palotákat építő cigányok közé, Bánffyhunyad cigánypalotáit Hatvanpusztához hasonlítva, amit a civilben szekszárdi állatorvos képviselő megfejelt egy giccsrajongó „vidékizéssel is”.
5. VÉSZESEN FOGY A MAGYAR
Augusztusban 6360 gyermek született, 5,7 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor, ugyanakkor 15 százalékkal kevesebben, 8908-an haltak meg. A természetes fogyás 2548 fő volt, házasságot 6370 pár kötött, 5,1 százalékkal kevesebb, mint tavaly augusztusban. A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,31 volt. A január-augusztusi időszakban 6,7 százalékkal kevesebb gyerek született, viszont 1,2 százalékkal kevesebben haltak meg, így a természetes fogyás (34 903 fő) 7,5 százalékkal kevesebb lett, mint az előző év azonos időszakában. Ugyancsak a KSH adataiból derült ki, hogy a rosszindulatú daganatok és a szív- és érrendszeri betegségek okozták tavaly az összes halálozás 55 százalékát, ezen belül infarktus és agyvérzés miatt kevesebben haltak meg.
6. ÁTADTÁK A BMW ÚJ GYÁRÁT DEBRECENBEN
Hét év után átadták Európa legmodernebb elektromos autógyárát Debrecenben. A német BMW Group kiemelt kormányzati projektként valósíthatta meg beruházását, a mai hivatalos átadón a kormányfő, Orbán Viktor is megjelent. Az üzem a BMW legújabb modelljeit fogja gyártani, évente 150 ezer járművet. A közel 400 milliárd forintos beruházással több ezer új munkahely jön létre. Szijjártó Péter külgazdasági miniszter még 2022 novemberében egy újabb 400 milliárdos beruházásról, egy akkumulátor-összeszerelő üzem megvalósításáról is megegyezett BMW képviselőivel. A gyár különlegessége, hogy saját napelemparkja biztosítja a szükséges energiát.
7. OKTÓBERTŐL BEZÁR A GELLÉRT FÜRDŐ
Szeptember 30-án tart utoljára nyitva a Gellért fürdő, amely ezután csak 2028-ban nyit ki újra, erősítette meg a fürdő üzemeltetéséért felelős Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. A felújítási munkálatok 2026 őszén kezdődnek el, ekkora kell a fővárosnak és a kormánynak jóváhagynia a 20 milliárd forintos beruházást. Azért most zárják be a fürdőt, a hotel felújíttatását már megkezdte tulajdonosa, a kormányfő vejéhez kötődő cég, és ez zavarja a működését. Egyébként a fürdőt is megvették Tiborcz Istvánék, de az üzemeltetőn nem változtattak.
8. NETANJAHU MEGMOZGATTA HALLGATÓSÁGÁT
Tiszta őrületnek nevezte a palesztin állam elismerését az ENSZ közgyűlése előtt elmondott beszédében az izraeli miniszterelnök. Benjamin Netanjahu felszólalása alatt félig kiürült a terem, annyi delegáció vonult ki tiltakozásul. Netanjahu szégyenteljesnek nevezte, hogy az elmúlt napokban több nyugati ország is elismerte a palesztin államot. A beszédet Izraelből hangszórókon közvetítették Gázába is, hogy a palesztinok is hallják és esetleg a még életben lévő izraeli túszok is, akiknek azt ígérte a kormányfő, hogy nem feledkezik el róluk. Közben Donald Trump amerikai elnök azt mondta, nem fogja megengedni Izraelnek, hogy bekebelezze Ciszjordániát.
9. SOSEM KÉSŐ
Lehet, hogy Gyurcsány Ferenc korán adta fel: Malawiban 85 éves korában szerezte vissza az afrikai ország vezetését annak korábbi elnöke. Így (amíg az orvosai bírják) megint Peter Mutharika vezetheti a több mint húszmillió malawi polgárt, akik úgy érezték, hogy alatta is rossz volt, de még mindig jobb, mint a jelenlegi államfő, Lazarus Chakwera alatt. A két politikusnak ez volt a negyedik választói párbaja, s az ország közben egyre szegényedik: megfizethetetlen élelmiszerárak, korrupció – kész csoda, hogy a szavazatszámlálás még működik.
10. A REMÉNY HALT MEG UTOLJÁRA
Nagy küzdelem után, emberhátrányban a végsőkig kitartva kerülte el a hazai vereséget a Ferencváros csapata a labdarúgó Európa Liga 36 csapatos, nyolc körös alapszakaszának nyitófordulójában. A cseh vendég Viktoria Plzen már a meccs elején előnybe került, amit tetézett az első félidőben egy kiállítás a Fradiból, ám a zöld-fehérek hajtottak, s bár a kaput először a 89. percben találták el, a lefújás előtt sikerült egyenlíteniük, így a mezőny huszadik helyén várják a folytatást.