1. RAKÉTÁK NYUGAT-UKRAJNÁRA
Az elmúlt időszak legsúlyosabb légitámadását követte el Oroszország Nyugat-Ukrajna ellen, amikor a galíciai Tarnopolban két többemeletes lakóházat is rakétacsapás ért. Legkevesebb 25 ember meghalt, köztük gyerekek is, a sebesültek száma százhoz közelít. A csapás egy nappal azután történt, hogy Ukrajna először ismerte be nagy hatótávolságú amerikai rakéták bevetését, bár az nem világos, milyen eredménnyel. Az ukrán elnök Isztambulban igyekszik tárgyalni a békéről, de igazából csak a közvetítő törökökkel, az oroszok ugyanis közölték, nem vesznek részt a megbeszéléseken. Közben az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügyének újabb állomásaként az ukrán parlament felmentette az ország előző és jelenlegi energiaügyi-miniszterét. Mindketten tagadják, hogy hozzájuk került volna a becslések szerint százmillió dolláros túlárazásokból, amelyek mögött Zelenszkij elnök egyik szövetséges üzletembere áll.
2. KÜLFÖLDRE VITTÜK A PÉNZÜNKET
Öt év alatt triplájára, 7416 milliárd forintra nőtt a magyarok külföldön tartott megtakarításainak összege. A készpénz 6 százalékát valutában, a bankszámlákon és betétekben lévő megtakarításaik 13 százalékát pedig külföldön tartják a magyarok – a befektetési jegyeik esetében 17 százalék, a részvényeiknél pedig már 29 százalék a külföldi papírok részaránya. A jegybank adatai szerint az itthon tartott pénzügyi vagyon is jelentősen, 12 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben a tavalyihoz képest. A lakosságnak 7,3 ezer milliárdja volt készpénzben és 12,6 ezer milliárdot látra szóló bankbetétben tartott. Ez összesen 20 ezer milliárd, ami rekord, soha nem volt még ennyi lekötetlen pénze a magyaroknak. Ez egy lakosra vetítve átlagosan 2 millió forint a lekötetlen pénz, ami 4,3 százalékos inflációval számolva egy év alatt 89 ezer forintot veszít értékéből.
3. AZ ÉVSZÁZAD LAKÁSÁR-DRÁGULÁSA
Olyan mértékű lesz idén a lakások árának emelkedése, amilyet 2000 óta nem tapasztaltak a magyar piacon. A jegybank lakáspiaci jelentése az utolsó negyedévre 28,8 százalékos drágulást jelez országosan, míg Budapesten ennél valamivel kisebb, 27,9 százalékos lesz az ingatlanok áremelkedése. A különbség oka az MNB szerint az, hogy az Otthon Start másfél milliós négyzetméterenkénti értékhatára a fővárosban jobban tudta fékezni az árakat, mint vidéken – összességében az új kedvezményes hitel a kormány várakozásai ellenére emelte az árakat, a 25 éve nem látott mértéknek pedig további oka lehet a reálbéremelkedés, a nettó pénzügyi vagyon növekedése és az állampapír-kifizetések.
4. DROGRA JÖN A BEZÁRÁS
A vendéglátóhelyekre is lecsap mostantól a kormány drogszigora. Ennek jegyében immár rendelet ad lehetőséget arra, hogy a rendőrség ideiglenesen bezárassa azokat a helyeket, ahol kábítószer-kereskedelmet folytattak, elősegítették drog készítését vagy elkövették a tudatmódosítóval való visszaélést. A boltbezárások a rendőrségi eljárások befejezéséig, de legfeljebb három hónapig tarthatnak, s az üzletek közforgalmú bejáratainál ki kell írni, milyen bűncselekmények miatt nem tartanak nyitva. A drogügyi kormánybiztos a döntést a „kábítószerfészkek” elleni fellépés fontos eszközeként jellemezte, utalva azokra a közelmúltbeli razziákra, amelyek népszerű fogyasztói szórakozóhelyeken történtek.
5. KITILTOTTÁK A MŰHÚST MAGYARORSZÁGRÓL
A műhús előállítását és forgalomba hozását is megtiltotta az Országgyűlés. Az elsöprő többséggel elfogadott törvény az állati eredetű szövetekből mesterséges körülmények között előállított termékek tilalmára vonatkozik. A vegetáriánus húspótlókra nem, mint ahogy az orvosi és állatorvosi célú felhasználást sem tiltja. Az unióban egyébként egyetlen laboratóriumi húskészítmény se kapott még engedélyt, így az unión belül ezek forgalomba se hozhatók, vagyis az uniós tilalom eddig is érvényes volt hazánkra.
6. VEJÉVEL ÜTIK MÉSZÁROST
Először beházasodott a Mészáros-famíliába a szombathelyi vasúti vezető, s ő is meggazdagodott, majd elvált a leggazdagabb magyar lányától, s jött a mellőzés és tenderkisemmizés időszaka, ám az egykori vő most jól jött Lázár Jánoséknak Mészárosék étvágyának csökkentéséhez. A félretett (építőipari cége most vesztette el a csődvédelmet) Homlok Zsolt így miután volt apósánál másfélszer olcsóbb ajánlatot tett, megnyerte a MÁV egyik idei tenderét. A Mészáros-cég V-Híd csak a harmadik lett 6 milliárdos ajánlatával, Homlokék 4 milliárddal nyerték a versenyt, de a második helyezett megtámadta az eljárást, így az eredmény még nem hivatalos. A tender második és a harmadik részét pedig Homlokék simán nyerték, ami összesen 6,65 milliárdos megbízást jelent számukra. Mindeközben meglepően hasít NER-cégként Brüsszelben is a 4iG leányvállalata, amely több mint 24 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert gigabites hálózatfejlesztésre.
7. NEM CSAK BÁSTYA ELVTÁRS ÚSZHAT
Hangulatot javít a kormány a hobbiúszók körében is a választási évben, ennek jegyében pedig szélesebbre tárják az uszodák kapuit. Kormányhatározat született arról, hogy jövőre az állami fenntartású uszodák nagyközönség előtti nyitvatartása reggel 6-tól este 8-ig lesz kötelező, a pluszköltségekre pedig az üzemeltető nemzeti sportügynökség kapott még 700 millió forintot. Az állam egyúttal átvett kezelésbe egy Érden éppen használaton kívül lévő uszodát és feladatba adta az építési miniszternek a kisbéri és csornai tanuszoda felépítését.
8. SZOCDEMEK HARAPÓFOGÓBAN
Több mint 120 év után először fordul elő, hogy nem szociáldemokraták irányítják Koppenhágát. A dán helyi választásokon a vártnál is rosszabbul szerepelt a jóléti államot bevándorlásellenességgel ötvöző kormánypárt, amely azért országosan még mindig a legtöbb szavazatot kapta. A legtöbb polgármestert viszont már nem ők, hanem a jobboldali liberálisok adják, akik elsősorban a vidéki városokban törtek előre, míg Koppenhágában a szocdemeket a tőlük balra állók előzték meg, kihasználva az elszállt ingatlanárak és bérleti díjak miatti elégedetlenséget.
9. MINDEN AKTA NYILVÁNOS LESZ
Újraválasztása óta először szállt szembe az amerikai elnökkel saját pártja, amelynek képviselői a demokratákkal közösen úgy döntöttek, hogy nyilvánosságra kell hozni a pedofil milliárdos, Jeffrey Epstein ügyében keletkezett összes dokumentumot. Donald Trump, aki évtizedekkel ezelőtt jó kapcsolatot ápolt a később a börtönben öngyilkosságot elkövető Epsteinnel, először megpróbálta lebeszélni a republikánusokat erről, s csak amikor látta, hogy ez nem fog menni, akkor állt ő is az akták publikálása mellé. Mivel az egész képviselőházban mindössze egyetlen ellenszavazat volt (ő az aktákban szereplő áldozatok adataira tekintettel voksolt nemmel), várhatóan a szenátuson is villámgyorsan át fog futni a javaslat.
10. CURACAÓT IRIGYELHETJÜK
Lezárultak az európai vb-selejtezők, Németország, Svájc, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Hollandia, Ausztria, Norvégia, Belgium, Anglia, Horvátország és Skócia jutott ki csoportelsőként az Egyesült Államokban rendezendő 2026-os labdarúgó világbajnokságra. Ez lesz az első 48 csapatos futball vébé, a mezőnyében Európának tizenhat hely jut, a selejtezőcsoportok fenti tizenkét győztese mellé két pótselejtező kör után még négyen kerülhetnek a csoportmásodikok (szlovákok, koszovóiak, dánok, ukránok, törökök, írek, lengyelek, bosnyákok, olaszok, walesiek, albánok és csehek) és Nemzetek Ligája-kedvezményezettek (románok, svédek, északírek, macedónok) közül. Magyarország az írek elleni hazai vereséggel elbukta a lehetőséget, a szomszédos országok közül csak Szlovénia és Szerbia járt így, régiónk elsöprő része még versenyben maradt. Eddig 42 csapat szerzett jogot a vb-indulásra, köztük olyan kicsik, mint Panama, Haiti, a Zöld-foki szigetek, valamint minden idők legapróbbjaként a 150 ezer lakosú karibi Curacao is ott lesz, amelynek csapatát a 78 éves holland edző, Dick Advocaat irányítja.