1. JÖVŐRE 3,6 SZÁZALÉKKAL NŐ A NYUGDÍJ
A kormány úgy számol, hogy az idei 4,6 után jövőre 3,6 százalékra csökken az infláció, ennek megfelelően januártól a nyugdíjak is ennyivel emelkednek, jelentette be Gulyás Gergely a kormányinfón, azzal együtt, hogy a parlament december elején fogadja el a 14. havi nyugdíjról szóló törvényt. Eszerint a 14. havi nyugdíj összege a havi nyugdíj összegének negyede lesz, és a 13. havival együtt februárban kapják meg a jogosultak.
2. KILENC ÉS FÉLMILLIÓAN SE
Idén az első tíz hónap alatt 42 ezerrel csökkent a népesség Magyarországon, ezzel 1952 óta először csökkent 9,5 millió alá. Januárban még 9 539 502-en voltunk, október végéig 60 304 gyerek született és 102 748 ember halt meg a KSH friss adatai szerint. Ha csak az októbert nézzük: 5979 gyerek született, tíz százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor, a januártól október végéig pedig 4630-cal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. A teljes termékenységi arányszám – amely azt mutatja, hogy egy nő átlagosan hány gyereket szül élete során – 1,31-re csökkent, tavaly októberben még 1,39 volt. Viszont a halálozási adatok javultak: 6,8 százalékkal kevesebben haltak meg, mint tavaly októberben, az év első tíz hónapja alatt pedig 2,2 százalékkal kevesebben, mint az elősző év azonos időszakában.
3. LEEMEL ÉS MEGMENT
Sűrűn emlegetheti most Karácsony Gergely és a főváros vezetése Ronald Reagan egyik bonmotját, miszerint „A legborzasztóbb szavak: a kormánytól jöttem és segíteni akarok”. A kormány ugyanis egyrészt újabb 6,2 milliárdot emelt le Budapest számlájáról az elmaradt szolidaritási adó miatt, másfelől meg Gulyás Gergely miniszter a mai Kormányinfón jelezte, készek megmenteni a fővárost, amennyiben a közgyűlés előtte hivatalosan is kimondja a fizetésképtelenséget, vagyis Karácsonyék elismerik a csődhelyzetet, ami a Tisza Párt szerint inkább zsarolási helyzet. A nagyobb bajok már nem is oly távoliak, a főpolgármester szerint januárra leállhat a város, az adminisztráció és a közszolgáltatások. Karácsony hétfőre rendkívüli közgyűlést hívott össze a kelenföldi buszgarázsba, döntéseiket utána gyalogmenettel viszi a Karmelitába. Sziget-fesztivál viszont lesz jövőre is, tíz évre már bérbe is adták a szervezőknek a helyszínt. Emellett egyhangúan döntöttek a Petőfi-híd szakaszos felújításáról is.
4. CSÖKKENŐ TISZA-ELŐNY, FŐVÁROSI TAROLÁS
Javult a közhangulat, s ennek hatására a Fidesz zárkózott valamennyit a Tisza Párthoz, ám az továbbra is hibahatáron túl vezet a pártversenyben. A Medián novemberi preferencia-mérése szerint a teljes népességben már csak 5 százalék a Tisza előnye, szeptember óta a Fidesz 3 százalékpontot javult, a Tisza 1 pontot esett. A biztos szavazók között 10 százalékpontos a Tisza-vezetés, miközben folyamatosan csökken a bizonytalanok aránya, s a kormányváltást akarók is jelentősen visszaestek 60-ról 52 százalékra. A 21 Kutatóközpont Budapesten végzett felmérést, aszerint a fővárosiak többsége, 51 százaléka a Tiszára szavazna, míg a Fideszre csak 24 százalék, miközben Karácsony Gergely népszerűsége 50-45-re veri Magyar Péterét, s kedveltsége a Tisza-táborban (77) a legmagasabb. Eközben az MSZP bejelentette, hogy 102 egyéni választókerületben indít jelöltet, de kitér Magyar Péter és Hadházy Ákos elől, valamint a legutóbb egyéniben győztes ellenzékiekkel sem versenyez.
5. BÖLÉNYEK VISSZAVONULÓJA
Miközben a Tisza Párt holnap estére ígérte az előválasztáson győztes képviselőjelöltjeinek bemutatását, a Fidesz is elkészült januárban bejelentendő végleges névsorával, amelyből már egy-két név ki is derült. Orbán Viktor a jelöltek kiválasztása kapcsán azt jelezte, több helyen generációváltás történt. Ennek jegyében Zalaegerszegen már nem méreti meg magát a párt régi motorosa, a 2006 óta ott egyéni képviselő Vígh László, helyette az önkormányzati képviselő Szilasi Gábort indítják, de Víghet sem hagyják az út szélén, a kormányfő számít a munkájára. Egy igazi fideszes nagyágyú is visszavonul 1998 óta folyamatosan megnyert körzetéből, Kósa Lajos először nem indul egyéniben a rendszerváltás óta Debrecenben, de ő listán újra a parlament tagja lehet; helyére Barcsa Lajos alpolgármester kerül.
6. A FELTARTÓZTATHATATLAN DÍSZDOKTOR
Második kísérletre sikerült berepülnie a magyar külügyminiszternek Boszniába, hogy az ottani szerbek egyetemén átvegye a díszdoktori oklevelét. Szijjártó Péter először a magyar légierő gépével próbálkozott, de a szarajevói kormány nem engedte be, mert elegük van abból, hogy a magyar kormány állandóan a boszniai szerbek mellé áll. Ma aztán egy titokzatos hátterű magángéppel mégis megérkezett Banja Lukába, ahol magyarországi ösztöndíjat ígért az ottani diákoknak, a boszniai szerb gazdáknak pedig támogatást, ha magyar mezőgazdasági gépeket vesznek. Közben a magyar kormányfő Szabadkán találkozott a szerb elnökkel, akinek megígérte, Magyarország a saját készleteiből fogja megakadályozni, hogy Szerbia kifogyjon a kőolajból. A legfontosabb szerb olajfinomítóba ötven napja nem érkezik olaj, mert orosz tulajdonban van, így a horvátok az amerikai szankciók miatt nem szállítanak a szerbeknek. Megoldás volna, ha az oroszok eladnák a részesedésüket, de ezt eddig nem tették meg.
7. MEGKAPTA A MÁV AZ EURÓPAI HITELT
Az Európai Beruházási Bank egymilliárd eurós fejlesztési hitelt nyújt a MÁV-nak. A pénzt a következő bő egy évben az állami vasúttársaság 800 milliárd forint értékű fejlesztéséhez használják fel, ezzel ezer kilométer sínpálya újul meg. Lázár János korábban többször is azt állította, hogy a Tisza Párt gáncsolja a hitel odaítélését, amit Magyar Péter cáfolt, de a közlekedési miniszter még most is ragaszkodik állításához, a bank döntését „Honvédők vs. Árulók, 1:0!” felkiáltással jelentette be, megjegyezve, hogy „hiába próbáltak kavarni a saját hazájuk ellen a Tisza brüsszeli emberei, hiába helyezte politikai nyomás alá a bank vezetését az Európai Bizottság, végül győzött a józan ész és a közös gazdasági érdek”.
8. EGYÜTT ÉPÍT DK, FIDESZ
Zöld utat adott a NER-közeli Bayer Construct építőipari cég gigaberuházása a XV. kerületben. A Szilas Liget nevű óriási, több ezer lakásos, Otthon Start-kompatibilis lakóparkot úgy szavazta meg a baloldali vezetésű önkormányzat, hogy a többséget az igenhez a DK és az ellenzékben lévő Fidesz közösen biztosította. Az Újpalota és a Szilas-patak közé tervezett építkezésért cserébe nem kap sok ellentételezést a kerület, viszont a kormány nemzetgazdasági kiemelt projektté minősítette a beruházást. A kerület DK-s polgármestere, mint előterjesztő nem örül a lakóparknak, de szerinte legalább így kiharcoltak játszótereket, bölcsődét, bicikliutat, kutyafuttatót „a nyakukba telepített monstrumért cserébe”. A döntés ellen tiltakozó Momentum viszont kilépett a kerületet vezető frakcióból.
9. HAZAI LÉGIÓ
Az orosz fenyegetés árnyékában Németország után Franciaország is a sorkatonaság részleges visszaállításáról döntött. A francia elnök bejelentése szerint a jövő év közepén startol az új rendszer, amely szigorúan önkéntes alapon várja 18-19 éves fiatalemberek jelentkezését, akik a tíz hónapos szolgálat alatt legalább havi 800 eurós zsoldot kapnak, utána pedig akár lehetnek hivatásos vagy tartalékos katonák is. A cél, hogy tíz év múlva már évente 50 ezer ilyen fiatal szolgáljon, akik azonban külföldön nem lennének bevethetők. Hasonló önkéntes rendszert vezettek be a belgák és a hollandok is.
10. NEM IS EGY POKOLI TORONY
Több száz halottja is lehet annak a tűznek, amely több egymás mellett álló hongkongi felhőkarcolóban keletkezett még szerdán, s amelyet még mostanra is csak megfékezni sikerült, eloltani nem. Eddig 65 holttestet találtak, de az eltűntek száma 270, miközben a hatóságok több cégvezetőt is őrizetbe vettek, akiknek vállalatai az épületek éppen zajló felújításán dolgoztak. A tűz pontos okát nem tudják, de feltételezik, hogy köze van a renováláshoz és egész biztos, hogy a lángok terjedését nagyban segítette az, hogy bambuszból építettek állványt a munkához.