1. EGY ÓCEÁNNYI TÁVOLSÁG KÖZÖTTÜK
Hatalmas felháborodást váltott ki Nyugat-Európában az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája, amely a korábbi évtizedekhez képest teljesen új alapokra helyezi az amerikai külpolitikát. A 33 oldalas dokumentum szerint az európai civilizációnak vége, a tömeges bevándorlás és a gazdasági hanyatlás tönkreteszi a kontinenst, amely így nem is lehet komoly szövetségese Amerikának, legfeljebb a szélsőjobbos pártok jelenthetnek reményt, ezért őket támogatni kell. Külön bírálja az európai gyűlöletbeszéd elleni jogszabályokat, amelyeket cenzúrának tart. (Közben Brüsszel éppen súlyos pénzbüntetést mért Elon Musk X-platformjára, mire az amerikai elnökhöz ideológiailag közelálló milliárdos azonnal lenácizta az EU-t.) A stratégia nem tartja veszélyesnek Oroszországot, a váltást Moszkva üdvözölte, a másik dicsérő európai hang a magyar kormányé volt. Közben egyébként Donald Trump megint az ukrán elnököt nevezte felelősnek az elhúzódó háborúért, a Fehér Ház szerint Zelenszkij nem is olvasta az amerikai béketervet, amelyet pedig Moszkva és az ukrán nép is támogat.
2. HÁBORÚ ÉS BÉKE KECSKEMÉTEN
Folytatódott a testközeli kampányharc a Fidesz és a Tisza kettős országjárásának harmadik állomásán is, ahol Orbán Viktor zsúfolt sportcsarnokbéli performansza versenyzett Magyar Péter karácsonyias, forralt boros utcai tömegrendezvényével. A miniszterelnök a digitális polgári körök „háborúellenes gyűlésén” méltányosabb arcát mutatta, amikor az alákérdező Csiszár Jenő milánói főkonzult bátrabb kritikára és az ellenzék jobb megértésére biztatta szokásos ukrán-EU üzenetpaneljei mellett. Orbán kijelentette, hogy aki a gyerekekhez nyúl, azt miszlikbe kell aprítani. Odakint pontosan ezt a témát, a gyermekvédelem botrányait emelte fel Magyar Péter, aki hangsúlyozottan „megyének” hívta a vármegyét, de a visszanevezést nem tartja sürgető ügynek.
3. SEGÍTSÉG VAGY UZSORA?
Segítséget ajánl, de nem önzetlent a fővárosnak a kormány. A legújabb ajánlat szerint az állami fejlesztési bank nyújtana hitelt a csődközelbe került fővárosnak, a fedezet a főváros vagyona lenne, amihez leltárt kér, ennek helyességéért a főpolgármester felel, és akár két év börtönbüntetést kaphat, ha hibázik. Mindezt egy törvényjavaslat tartalmazza, amit a tervek szerint december 17-én sürgősséggel tárgyal és fogad el a parlament. Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kormány „előbb kizsebeli Budapestet, majd, amit törvénytelenül elvett a várostól, azt hitelként akarja nagy kegyesen visszaadni kamattal”.
4. MILLIÓS ÉS MILLIÁRDOS LOVAGI FOKOZATOK A NER-BEN
Egy szabolcsi fideszes helyi képviselő százmillió forintos vissza nem térítendő uniós támogatással növelhette őstermelőként versenyképességét azáltal, hogy vendégházat épített Mándokon, vette észre Hadházy Ákos képviselő. A mándoki fideszes amúgy a magyar költségvetésből finanszírozott Kisfaludy Programból is kapott turisztikai támogatást. Mindeközben sikerült vevőt találni egy Matolcsy Ádám köréhez tartozó New York-i luxusingatlanra. Tízmilliárd forintnyi dollárért adták el ismeretlen vevőnek a 350 négyzetméteres medencés apartmant, amely egy felhőkarcoló 18. emeletén található. Az ügylet szépséghibája, hogy három évvel ezelőtt 14 milliárdért vették, vagyis négymilliárdot buktak rajta.
5. A HAZA ÉS AZ ISZÁKOS ANYA
Megtartotta stockholmi beszédét a Svéd Királyi Akadémián Krasznahorkai László. Az idei irodalmi Nobel-díjas a kitüntetést szerdán veszi át, ezt megelőző – könyvben is kiadott – előadásában szokása szerint igen borúlátóan beszélt a világ dolgairól, az emberiségről, amely szerinte elképesztő fejlődés után elveszítette hitét, s „megteremtette a képzeletet megsemmisítő eszközeit”. Az író beszélt még a reményről, a méltóságról és a számára legfontosabb lázadásról a mai társadalmi rendszerek ellen. Ezt megelőzően Krasznahorkai a svéd állami televízió őt bemutató filmjében elmondta, díjához Orbán Viktor „formálisan gratulált, ő pedig formálisan megköszönte azt”. A Magyarországhoz fűződő viszonyáról pedig úgy fogalmazott: „az anyám iszik, ilyenkor elveszti szépségét…ha iszik, megver minket is, gyerekeket…nem főz, folyamatosan leépül…És mégis szeretem…Mert az anyám. Ennyit a hazáról”.
6. ENYHÉN DRÁGULNAK AZ AUTÓPÁLYA-MATRICÁK
Mától vásárolhatók meg a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. Az országos éves matrica ára személyautókra 61 760 forint (2 550 forintos drágulás), a havi 11 170 (+460), a tíznapos 6 900 (+280) forint lesz jövőre, az éves megyeiért 7 190 (+300) forintot kell fizetni. Drágul a büntetés is a matrica nélkül közlekedőknek: a pótdíj 27 790 forint lesz, ami 60 napon túl 95 730 forintra nő. Újdonságként bevezetik az M1-es matricát, amely az M1-es bővítésének ideje alatt várható torlódásokért kompenzálja az autósokat. Az M1-es matrica a négy érintett megyei matricát váltja ki olcsóbb áron. Mindeközben befejeződött a 850 milliárd forint kínai hitelből megvalósított Budapest–Belgrád vasútvonal építése, megkezdődött a magyarországi szakasz tesztüzeme, amelynek átadását február 20-ra tervezik. Budapestről három és fél óra alatt lehet majd eljutni a szerb fővárosba.
7. BORÚLÁTÓ HITELMINŐSÍTŐ
A leminősítést megúsztuk, de lehet, hogy nem sokáig: a Fitch, az egyik nagy hitelminősítő ugyanis negatívra változtatta a magyar adósságbesorolás kilátását. Maga a besorolás maradt két kategóriával a befektetésre már nem ajánlott szint felett, ám a Fitch aggódik a költségvetés egyensúlyáért a választási költekezés miatt. A magyar kormány azonnal politikai támadásnak minősítette a döntést, amellyel a baloldalt akarják segíteni a voksolás előtt.
8. A KÖZEPET IS LEHET ALULMÉRNI
A román miniszterelnök sikerét hozta a bukaresti előrehozott főpolgármesterválasztás. Az első helyen ugyanis Ilie Bolojan kormányfő jelöltje, a jobbközép nemzeti liberálisokat képviselő Ciprian Ciucu végzett, mögötte messze leszakadva futott csak be a szélsőjobbos jelölt, majd a szintén kormányerő szocdemek indulója. A negyedik helyen is kormánypárti jelölt végzett, akit amúgy az államfő, azaz az előző főpolgármester támogatott. A főpolgármesteri poszt ugyanis éppen azért ürült meg, mert Nicusor Danból elnök lett. A vártnál jobb szereplés és a szélsőjobb kudarca egy kicsit megnyugtathatja az országos felmérésekben továbbra sem túl jól álló kormánypártokat, bár az eredményt árnyalja, hogy csak a minden harmadik bukaresti polgár ment el szavazni.
9. A NETFLIX LENYELI AZ HBO-T
Nem fogadta túl lelkesen az amerikai elnök, hogy létrejöhet a világ legnagyobb filmvállalata, miután a Warner Bros úgy döntött, hogy 72 milliárd dollárért (23,7 billió forintért) a Netflixnek adja el Discovery üzletágát és HBO Max streamingszolgáltatóját. Donald Trump szerint nagyon meg kell vizsgálniuk az üzletet a versenyhatóságoknak, mert nagy a piaci részesedés. Egyelőre azt sem tudni, hogy ha megkapják az engedélyt, összeolvad-e a két streamingcsatorna.
10. ÚJ VILÁGBAJNOK A FORMA–1-BEN
Valódi izgalmakat és nyílt versenyt hozott a Forma–1 idei világbajnoki sorozatának utolsó futama, Abu-Dzabiba ugyanis még három autóversenyző érkezett az összetett győzelem megszerzésének esélyével. Közülük a holland Max Verstappen (Red Bull) sorozatban ötödik világbajnoki címéért küzdhetett, az ausztrál Oscar Piastri (McLaren) minden idők legfiatalabb világbajnoka lehetett volna 24 évesen, ám a nevető harmadik végül csapattársa, a brit pilóta Lando Norris lett, aki a futamon harmadikként végezve 26 évesen először lett világbajnok. A csapatok közül így természetesen a McLaren (Norris és Piastri) szerezte meg a vb-címet. Közben a magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokságon továbblépett csoportjából, még úgy is, hogy a Japán elleni döntetlent követően kikapott 28-27-re Dániától. A nyolc között a francia-holland meccs győztesével találkozunk.