1. UKRAJNA TÁMAD, A TINDER VISSZAVONUL
Moszkva szerint az ukránok merényletet kíséreltek meg az orosz elnök ellen. Állítólag két drón repült be a Kreml fölé, de az orosz légvédelem leszedte őket. Nyilvánosságra hoztak videófelvételeket is, amelyeken robbanás és füstfelhő látszik. Az ukránok szerint nekik semmi közük az egészhez és arra is céloznak, hogy orosz trükkről lehet szó, amellyel Moszkva ürügyet akar keresni egy válaszcsapáshoz. Nem cáfolták viszont az ukránok, hogy ők állnak számos, az elmúlt napokban bekövetkezett dróntámadás mögött, amelyek az orosz utánpótlás létesítményei – olajtárolók, vasutak, kikötők – ellen irányultak. Szakértők szerint ezzel talán már meg is kezdődött a nagy ukrán offenzíva, hiszen a legutóbbi sikeres ukrán támadásoknál is ezek kerültek először célkeresztbe. Közben az oroszok nemcsak az ukrán drónok miatt szomorkodhatnak: a világ legnépszerűbb randiappja, a Tinder bejelentette, hogy annyi más nyugati cég után szintén kivonul Oroszországból.
2. MEGSZAVAZTÁK AZ IGAZSÁGÜGYI KIIGAZÍTÁST
Elvileg mától nincs „jogállamisági” akadálya, hogy Magyarország lehívhasson 13 milliárd eurós uniós támogást, mert az országgyűlés elfogadta azt az igazságügyi reformtervet, amiről a magyar igazságügyminiszter a múlt héten megegyezett az Európai Bizottság igazságügyi biztosával. A megszavazott törvény megerősítette a bírák önigazgatási szervezetét, az Országos Bírói Tanácsot, és megteremtette a működéséhez szükséges feltételeket is. A tanács meghallgathatja az Országos Bírói Hivatal és a Kúria elnökjelöltjeit és kizárhatja azokat a jelölteket, akiknek a függetlenségét és feddhetetlenségét nem találja megfelelőnek.
3. SPÓROLÁSBAN ÉLEN, RÉGIÓS IDENTITÁSBAN HÁTUL
A visegrádi négy ország közül a magyarok fogták vissza leginkább minden fogyasztási kategóriában a költekezést az elmúlt negyedévben, derül ki egy második éve futó régiós felmérésből. A nehezedő gazdasági helyzetben a magyarok 41 százaléka csökkentette kiadásait az egy évvel ezelőtti 22 százalékhoz képest – az aránypár a cseheknél csupán 22/15. Egy másik, a régió tíz országában végzett kutatás pedig azt mutatja, hogy a szlovénok mellett sereghajtó magyarok mindössze 55 százaléka érzi magát közép-európainak, miközben ezen identitás fontossága a listavezető osztrákoknál 77, a cseheknél 68 százalékos.
4. VESZÉLYHELYZET MEGHOSSZABBÍTVA
A kormány ma újabb fél évre, november 25-ig megkapta a lehetőséget az országgyűlés kétharmadát adó Fidesz-KDNP-s képviselőktől az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzet fenntartására és ezzel a rendeleti kormányzás meghosszabbítására. Ez azt jelenti, hogy a kormány a törvényeket alacsonyabb rendű jogszabályokkal – például kormányrendeletekkel –módosíthatja.
5. A FIDESZ NEM TUD AUTÓMENTES LÁNCHÍDRÓL
A budapesti Fidesz a népszavaztatni akaró főpolgármester asztalára csapott: szerintük a Lánchíd-felújítás hatmilliárd forintos kormányzati támogatásának feltétele az volt, hogy a híd autós forgalmának részleges vagy teljes korlátozása ne haladja meg a munkálatok 18 hónapját, s az erről szóló megállapodást Karácsony Gergely aláírta. A városvezető viszont azt mondja, a kormány egyetlen fillért sem utalt a megígért összegből, ő pedig Budapesti Lakógyűlés címen megszavaztatná a lakosságot a Lánchíd új forgalmi rendjéről is. Karácsony maga az autómentes Lánchídra szavazna, szerinte a híd lezárása óta csökkentek a torlódások a fővárosban, ahogyan a Duna-hidak összforgalma is.
6. BEHÍVATTA A POLGÁRMESTER, MERT KINEVETTE A LOMBKORONASÉTÁNYT
Úgy tűnik, a nyírmártonfalvai polgármester idegrendszerét megviselte a lombkoronasétányát övező botrány. Filemon Mihály ugyanis behívatta és kirúgással fenyegette meg a szociális gondozói munkát közmunkásként végző női alkalmazottját, aki a Facebook-on nevető szmájlival kommentálta a rokonait megörökítő fotót a szürreális, tarra vágott, erdő nélküli lombkoronasétányon. A nő rögzítette a polgármester húsvét vasárnapi telefonos intelmét a lájk törlésére és azt, hogy másnapra berendelte a hivatalába. Ennek aztán eleget is tett, de ott nem volt hajlandó hangrögzítésre állított telefonját az előtérben hagyni, ezért újabb fenyegetést kapott, s belső vizsgálat indult ellene rossz munkavégzés miatt. Filemon polgármester uniós támogatásból megvalósult hatvan milliós beruházásáról egy ellenzéki országgyűlési képviselő kérdést tett fel Polt Péter legfőbb ügyésznek, aki azt feljelentésként értelmezte és elrendelte a lombkoronasétány ügyének felderítését.
7. ISKOLAI LÖVÖLDÖZÉS A SZOMSZÉDBAN
Ami az Egyesült Államokban sajnos rendszeres tragédia, az most először történt meg a szomszédos Szerbiában: eddig nyolc gyerek és egy biztonsági őr halt meg egy iskolai lövöldözésben. A belgrádi elit környéki általánosban egy 14 éves fiú a hetedikes történelemórán vette elő neves orvos apja pisztolyát, és nyitott tüzet a tanárra és osztálytársaira. A halottak között hét diáklány van. Az amúgy eminens diák lövöldözőt elfogták, egyelőre nem tudni közelebbit az indítékairól, bár az már kiderült, hogy heteken át készült tettére, és pontosan tudta, hogy kiket akar megölni.
8. ÖT FOKOZAT, KREDITPONTOK: ITT A BÖRTÖNREFORM
Ma került a parlament elé a büntetésvégrehajtási kódex megújítása. A kormányzati törvényjavaslat értelmében a rabok eddigi kilenc fokozatú besorolását egy új, ötfokozatú rendszer váltja fel az elítéltek biztonsági kockázatai alapján, miközben a végrehajtási szigor fegyház-börtön-fogház hármasa megmarad. A rabok a jövőben kreditpontokat gyűjtve több kedvezményt, jobb kapcsolattartást biztosító kategóriába léphetnek, de vissza is sorolhatják őket pontvesztéseknél. Az új szabályozás megszünteti az elítéltek biztonsági zárkába helyezését, viszont létrehozza az V. fokozatú különös veszélyt jelentők részlegét. Magyarországon 2021 végén 18 623 embert tartottak fogva, ami 11,2 százalékos emelkedést jelentett az előző évhez képest, ez volt a rendszerváltás óta a legmagasabb szám.
9. VÉGREHAJTÁS ÚJPESTEN, AMERIKAI BEFEKTETŐ JÖHET
Hétvégén a lila szurkolótábor kormánybérencezte a győztes Fradit a fociderbin, április végén pedig a NAV adótartozás miatt végrehajtást indított az Újpest FC csapatát működtető gazdasági társaság ellen. A belga tulajdonú vállalat ügyvezetője szerint egy elkésett adóbefizetés miatt indult az eljárás, amit azóta rendezett a klub, amely viszont első fokon nem kapta meg az indulási licencet az NB I következő idényére. Az Újpest FC eladása jó ideje húzódik, sajtóhírek szerint a világ leggazdagabb magyarja, a Budapesten bankot alapítani készülő 78 éves amerikai milliárdos, Péterffy Tamás szállhat be a lila-fehér futballklubba.
10. KIUTASÍTOTTÁK, DE VISSZAJÖTT GYILKOLNI
Az illegális bevándorlás a lassan az előválasztásokra készülő Amerika egyik legfontosabb kampánytémája lehet, amit két hír is mutat. Egyrészt többnapos hajtóvadászat után elfogták azt a férfit, aki a szomszédban lakó család öt tagját lőtte agyon, köztük egy nyolcéves kisfiút. A férfi azután kezdett gyilkolni, hogy a szomszédai kérték, fejezze be a céllövöldözést a kertjében, mert a kisbabájuk nem tud aludni. Azóta kiderült, hogy a gyilkos mexikói illegális migráns, akit korábban már négyszer toloncoltak ki az országból. Az áldozatok mind hondurasi bevándorlók. Eközben az amerikai kormányzat 1500 katonát küld a mexikói határra, hogy segítsenek a már ott lévőknek kezelni a május 11. után várhatóan durván megugró illegális bevándorlást. Ekkor jár le ugyanis a még Donald Trump által a Covidra hivatkozva hozott rendelet, amelyik lehetővé tette, hogy simán visszaküldhessék az elfogott határsértőket.