1. MÁR NINCS KI ELŐL MENEKÜLNIÜK A szír diktátor bukása után az európai országok sorra jelentik be, hogy felfüggesztik a szíriai menekültkérelmek elbírálását. Így tett Németország is, ahol a legtöbb szír menekült él, az osztrák kormány pedig egy lépéssel tovább is ment, utasítást adott egy hazatelepítési és kitoloncolási program kidolgozására. Közben nemzetközi vita indult arról is, mi legyen a győztes lázadók legfontosabb csoportjával, amelyet az Iszlám Államhoz és az al-Kaidához kapcsolódó múltja miatt az ENSZ és több nyugati állam is terrorszervezetként tart nyilván. A britek azt mondták, korai lenne még a tiltás feloldása, a világszervezet illetékese viszont arról beszélt, hogy…
Szerző: mailblog.hu
1. EGY DINASZTIA DICSTELEN VÉGE Több mint ötven év uralma után tíz nap alatt vége lett Szíriában az Aszad-család diktatúrájának. A lázadók elfoglalták Damaszkuszt, a hadsereg szinte alig tanúsított ellenállást, a második generációs diktátor, Bassár al-Aszad Moszkvába menekült családjával, a tömeg kifosztotta a 24 éve hatalmon lévő elnök palotáit. Egyelőre mindenki találgat, hogy ezzel valóban véget ért-e a 2011-ben kezdődött szíriai polgárháború, amely az utóbbi években már alig hozott komoly harcokat, s a világ kezdett is megbarátkozni az elnök győzelmével. Kivéve a jelek szerint a lázadókat, akik nagyon sokfélék, de legfontosabb erejük az al-Kaida helyi lerakatából vált ki, bár most…
1. MEGISMÉTLIK A ROMÁN ELNÖKVÁLASZTÁST Külföldön már elkezdődött a vasárnapi román államfőválasztás második fordulója, de a bukaresti alkotmánybíróság az első fordulós szavazatok újraszámlálása közben adott zöld jelzése ellenére ma mégis a választás érvénytelenítéséről, s teljesen új szavazás kiírásáról döntött egyhangúlag. Két hete az első körben óriási meglepetésre az esélytelen indulók közt mért zavaros hátterű szélsőjobboldali Calin Georgescu végzett az élen, ellenfele a szintén alulkezelt liberális Elena Lasconi lett volna, aki a demokrácia megcsúfolásának nevezte a döntést. A semmiből előlépett Georgescu sikerkampánya a TikTokon futott, az erről szóló titkosszolgálati vizsgálat szerint precíziós digitális akció zajlott, influenszerek megvásárlásával, kibertámadásokkal, emigrált román vállalkozók…
1. MEGBUKOTT A FRANCIA KORMÁNYFŐ Európa két legfontosabb országa került hatalmi vákuumba, miután a német után most megbukott a francia kormány is. A bukás várható volt, hiszen az elnök által megbízott kabinetnek a nyári választások óta nem volt többsége a parlamentben, s a szélsőjobb a szélsőballal bármikor megvonhatta tőle a bizalmat, ami most, a jövő évi költségvetési törvénynél következett be. Michel Barnier ezzel a modern kori francia történelem legrövidebb ideig hatalmon lévő kormányfője lett, bár ügyvezetőként még jó ideig viheti a napi ügyeket, amíg Emmanuel Macron megtalálja az utódját. Már ha egyáltalán képes találni olyat, aki Barnier-nél tovább bírja, miközben…
1. LEMONDOTT AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS ELNÖKE Szabó Péter azt követően mondott le a magyar bírókat képviselő testület elnöki posztjáról, miután a tanács szűk többséggel (8:7 arányban) megszavazta a kormánnyal kötött bérmegállapodást, amit összekapcsoltak a bíróság szervezeti reformjával. Ezen a bírák közül sokan felháborodtak, kiszivárgott ugyanis, hogy Szabó arról beszélt egy belső egyeztetésen, hogy nem volt lehetőségük beleszólni a bíróságokat érintő változtatásokba, mert ha nem engedtek volna a kormánynak, nem lett volna fizetésemelés. Szabó a bírói függetlenségről azt mondta: lehet miatta kényeskedni, de a megállapodást el kellett fogadni. A bírók által kért 35 százalékos béremelést három évre elhúzzák, így jövőre…
1. AZ UNIÓS PÉNZCSAP ÖT HÓNAPJA ZÁRVA Június 26-a óta nem érkezett uniós pénz Brüsszelből. A 2021–2027-es ciklusban Magyarországnak járó 21,8 milliárd eurós kohéziós támogatási keretnek eleve csak az 56 százalékát (12,2 milliárd euró) kaphatjuk meg a jogállamisági ügyek miatt, de eddig a nekünk járó uniós forrásnak csak a 8 százaléka (1,8 milliárd euró) érkezett meg. A visszatartott forrásokból 2023. decembertől 2024. június végéig összesen 748 milliárd forintot kaptunk meg. Magyar Péter azt mondta, hogy választási győzelme esetén a gazdasági válságnak a zárolt uniós források felszabadításával vetne véget. Donald Tusk lengyel kormányfőhöz hasonlóan a Tisza Párt elnöke is gyorsan hazahozná…
1. PROFITÁLT AZ RMDSZ A SZÉLSŐJOBB ELŐRETÖRÉSÉBŐL Az európai trendeknek megfelelően alakult a parlamenti választás eredménye Romániában, a hagyományos nagypártok zsugorodtak, a szélsőjobboldal előretört, az identitáspolitikai mozgósítás pedig bejött az RMDSZ-nek, a magyar párt a küszöböt bőven megugorva, az előző húsz év legtöbb szavazatát kapva 6,4 százalékos eredményt ért el, öt erdélyi megyében az élen végezve. A múlt heti államfőválasztó első forduló szélsőjobboldali sokkja után az inga némileg visszalendült, a képviselőházi voksoláson a kormányzó szocdemek maradtak az elsők 23 százalékkal, ám őket a szélsőséges AUR követi (18), míg a középjobb PNL és a liberális USR 12-13 százalékos középpárttá vált. Bejutott…
1. VARGA LESZ MATOLCSY UTÓDJA A nyílt titok bizonyossággá lett, a miniszterelnök bejelentette, hogy hűséges harcostársát, a rendszerváltás óta fideszes politikus, kormányaiban mindig is gazdasági tárcákat vezető Varga Mihály jelenlegi pénzügyminisztert jelölik a Magyar Nemzeti Bank élére. Matolcsy György jegybankelnök mandátuma március elején jár majd le, az utódjának szánt Vargát Orbán Viktor a legkiszámíthatóbb, legtapasztaltabb jelöltnek nevezte, rajta kívül Nagy Márton gazdasági minisztert tartotta volna még a posztra alkalmasnak, s felvetődött egy kormányon kívüli harmadik név is. A kormánnyal egy ideje szembekerült Matolcsy munkáját Orbán kiválónak nevezte, szerinte hőstettei, történelmi érdemei voltak. Varga Mihály a felkérést elfogadta, miniszteri távozásával a…
1. KÉT GYŐZTES A KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSOKBAN Egyszerre árad és apad a Tisza, napokon belül több, egymásnak ellentmondó hazai közvélemény-kutatás érkezett. Előbb a kormányközeli Magyar Társadalomkutató 38-26 százalékos Fidesz-előnyt mutatott ki a Tisza Párt előtt a teljes lakosságban (a pártot választó biztos szavazók között 8 százalékos fideszes vezetéssel), addig ma a Medián a Fidesz-tábor teljes lakosság körében lezajlott ötszázalékos erodálódásával a Tisza 11 százalékos vezetését jelezte a kormánypárt előtt a biztos pártválasztók között (47-36), s ez az előny 34-27 a teljes lakosságban is. Megérkezett ma a szintén kormányközeli Századvég novemberi kutatása is, ez az aktív pártválasztók között csökkenő, 40-35-ös Fidesz-vezetést jelez. A…
1. URSULA 2.0 A magyar kormány által utált Ursula von der Leyen és Manfred Weber nagy győzelmét hozta a mai szavazás, amellyel az Európai Parlament megnyugtató többséggel adta áldását az új Bizottságra. A bizottság elnökének nem kellett aggódnia, a mögötte álló Néppárt hozzá hasonlóan szintén német vezetője ugyanis nagy mozgásteret alakított ki, amit ki is használt. Így a legnagyobb frakciót adó Weberék egyes esetekben nemcsak a balközépre és a zöldekre támaszkodhatnak a saját képviselőiken kívül, hanem a tőlük jobbra álló, az olasz kormányfő által dominált konzervatívokra is. Ebből következően ez a testület az EU eddigi legjobboldalibb bizottsága. Nem is szavazták…