1. ISZLAMISTA A SZOMSZÉDBÓL Merényletveszély miatt elmaradnak a világ első számú popsztárjának bécsi fellépései. Az amerikai Taylor Swift ma este adta volna az első telt házas koncertet 65 ezer néző előtt, s ezt használta volna ki az Iszlám Államnak felesküdött merénylő. A külföldi titkosszolgálattól kapott füles nyomán azonban az osztrák hatóságok őrizetbe vették a 19 éves, észak-macedón származású, de Ausztriában felnőtt iszlamistát, aki azt tervezte, hogy a stadion előtti tömegbe rohan bele autójával, majd késekkel és bombával felszerelkezve öl meg minél több fiatal rajongót, akik között feltehetően számos magyar is lett volna. A rendőrség bozótvágó késeket és bombakészítéshez szükséges alapanyagokat…
Szerző: mailblog.hu
1. FÖLDALATTI VEZETŐ Még nagyobb céltáblát tett a Hamasz a Gázában bujkáló helyi vezetőjére, amikor őt jelölte az egész szervezet első számú emberének. Jahja Szinvar az egyetlen életben maradt tagja annak a triumvirátusnak, amelyik az októberi terrortámadás idején vezette a szervezetet. Mohamed Deif katonai és Iszmail Hanije politikai vezetőt már megölték az izraeliek, utóbbi posztját kapta most meg a 61 éves Szinvar, aki az októberi mészárlás fő kitervelője, s aki előzőleg több mint húsz évet töltött izraeli börtönökben. Közben egy izraeli lap azt írta, hogy Irán a magyar külügyminiszteren keresztül üzente meg Izraelnek, hogy Hanije teheráni felrobbantását megbosszulandó meg fogja…
1. KIEGYENSÚLYOZOTT PÁROS Egy idős fehér férfit választott maga mellé alelnökjelöltnek Kamala Harris, a demokraták színesbőrű női elnökjelöltje. Tim Walz 2019 óta Minnesota kormányzója, és a demokraták azt remélik tőle, hogy egykori katonaként és középiskolai tanárként meg tudja szólítani a nem értelmiségi fehér szavazókat. Ugyanakkor Walz határozottan balliberális politikájáról ismert, támogatta a marihuána legalizálását, az abortuszt és a szexuális kisebbségek jogait. Ezek nagymértékben megkülönböztetik a republikánus Donald Trump alelnökjelöltjétől, J.D. Vance-től, aki azonban az eddigi felmérések alapján nem bizonyult túl jó választásnak, bár az is igaz, hogy nagyon ritkán befolyásolja az alelnök személye a végeredményt. 2. HASÍT A MAGYAR KAJAK-KENU,…
1. MAGYAR ÉREMESŐ A HÉTVÉGÉN Nagyon megnyomta az elmúlt napokat a magyar küldöttség a párizsi olimpián. Olimpiai bajnok lett száz méter pillangón Milák Kristóf, akitől a siker után elköszönt edzője, Virth Balázs, mert szerinte a zseninek új impulzusokra lesz szüksége „az úszás szeretetének visszanyeréséhez”. Szintén aranyat szerzett a férfi párbajtőrcsapat, Halász Bence ezüstérmes lett kalapácsvetésben, Major Veronika sportlövő pedig bronzot nyert. Mellettük parádésan teljesített két kerékpárosunk, Vas Kata Blanka és Valter Attila egyaránt negyedik helyen végzett (Vas csak célfotóval maradt le a bronzról), ahogyan 1500 gyorsúszásban Betlehem Dávid is. Ezzel mára Magyarország feljött az éremtáblázat 12. helyére. Nem alakult ennyire…
1. MEGVAN AZ ELSŐ MAGYAR ARANY Kós Hubert szerezte 200 méter hátúszásban a párizsi olimpia első magyar aranyérmét, a 21 éves úszó nagyszerűen hajrázott, az éremtáblázaton feljöttünk az első húsz nemzet környékére. Milák Kristóf a 100 pillangó elődöntőjéből a legjobb idővel jutott tovább, s ott van Kós Hubert is. A magyar férfi párbajtőrcsapat a franciákat nagyon megverve döntőbe jutott. Férfi kézilabdázóink kikaptak Dániától, így a címvédő franciákat meg kellene verniük a továbbjutáshoz. Major Veronika sportlövő a pisztolyosok 25 méteres számában olimpiai csúccsal kvalifikálta magát a szombati döntőbe. Nagy botrány van kialakulóban női bokszban, miután a negyeddöntőbe jutott Hámori Luca ellenfele…
1. HÁROMBÓL KETTŐ MÁR HALOTT Nemcsak a Hamasz politikai vezetőjét tették el láb alól az izraeliek, hanem sikerült megölniük a palesztin terrorszervezet katonai vezetőjét is. Mohamed Deif valójában csaknem három hete halt meg egy légicsapásban, de az izraeliek csak mára bizonyosodtak be kétségkívül arról, hogy az 59 éves férfi is egyike volt a rakétatámadás csaknem száz halálos áldozatának. A tavaly októberben Izrael történetének legvéresebb terrortámadását végrehajtó Hamasz három legfontosabb vezetője közül már csak egyetlenegy van életben, a szervezet gázai parancsnoka, Jahja Szinvar. Közben az iráni vezetők már megkezdték az egyeztetéseket a siíta rezsim által támogatott térségbeli szervezetek irányítóival arról, hogyan…
1. VERBÁLIS OLIMPIARENDEZÉSBEN MAGYAR ARANY A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint a „párizsinál százszor jobb olimpiát tudnánk rendezni”, Gyulay Zsolt magabiztos abban, hogy szervezésben, szállításban, közlekedésben, szállásokban és helyszínekben is lepipálnánk a franciákat, miközben a Grand Palais vívóközegét fantasztikusnak nevezte – ott egyébként a Szilágyi-Szatmári-Gémesi-Rabb összetételű magyar kardcsapat ma este aranyéremért lép pástra. Eközben elszenvedte második vereségét a férfi kézilabda válogatott és az elsőt a férfi pólósok. A MOB-elnök bízik benne, hogy megfordul az eddig egyetlen érmet hozó magyar szerencse, s kritizálta a magyar úszósport eddigi teljesítményét – egyébként ma este Milák és Németh is éremeséllyel ugrik medencébe. A triatlonosok…
1. BAJBAN A MAGYAR GAZDASÁG A várt bővülés helyett kisebb lett a magyar gazdaság a második negyedévben, vagyis hiába hittük tavasszal, hogy túl vagyunk a stagnáláson, a jelek szerint ez koránt sincs így. A második negyedéves adat 0,2 százalékkal kisebb az első negyedévesnél, bár az egy évvel ezelőttihez képest még mindig plusz másfél százalékon állunk. Az egyik ok, hogy a belső fogyasztás még nem állt helyre, hiába indultak gyors növekedésnek a bérek, a másik az ipari export harmatos teljesítménye. A csapnivaló európai (elsősorban német) gazdasági helyzet miatt nem fogynak olyan jól a nálunk gyártott termékek, elsősorban az autók. A kormány…
1. ORBÁN, A VILÁGRENDSZERVÁLTÓ Jövőre a jelenlegi duplájára emelik a családi adókedvezményt, ami azt jelenti, hogy egy gyerek után havi 20 ezer, kettő után 80 ezer forinttal lehetnek beljebb a megfelelő jövedelmű családok. Ez volt a legfontosabb konkrétum, ami elhangzott a miniszterelnök tusványosi beszédében, aki az erdélyi helyszínen azt is elmondta, hogy a családtámogatásokat idővel a határon túli magyarokra is ki akarják terjeszteni. Ami a beszéd nagy részét kitevő világmagyarázatot illeti, Orbán Viktor szerint Ázsia felemelkedésével és Európa hanyatlásával világrendszerváltás zajlik, amilyenhez fogható ötszáz éve nem történt, és ebben kell megtalálni a magyar különutat. Ez a „magyar nagystratégia” már szinte…
1. SZABOTÁZS BÉNÍTOTTA MEG A FRANCIA GYORSVASUTAT A párizsi olimpia nyitónapjára tömeges támadások bénították meg a francia gyorsvasúthálózatot. Ma reggelre több helyen gyújtogatásokkal zavarták meg a TGV-vonatok forgalmát, sok járat el sem tudott indulni vagy csak más vonalakon, az utasok feltorlódtak a pályaudvarokon, a támadások 800 ezer utazót érinthetnek. A vonatleállás egész hétvégére elhúzódik, mire elvégzik a megrongált vonalak javítását. Az olimpiáért felelős francia sportminiszter szándékos és koordinált szabotázsakciókról beszélt, az elkövetők egyelőre ismeretlenek, a rendőrség tovább fokozza a biztonsági intézkedéseket. Közben a futballpályán is újabb botrány tört ki a párizsi Parc des Princes stadionban, ahol a Mali-Izrael mérkőzésen a…