Szerző: mailblog.hu

1. TRUMP SZERINT KIJEV MINDENT VISSZAFOGLALHAT Az eddigi leginkább ukránbarát hangot ütötte meg az amerikai elnök, aki New York-ban az ENSZ-közgyűlésén találkozott az ukrán államfővel. Donald Trump egyrészt arra biztatta a NATO-t, nyugodtan lője le a légterébe behatoló orosz drónokat és vadászgépeket, majd kifejtette, hogy Ukrajna képes Európa és a NATO támogatásával a teljes háború előtti területét visszafoglalni, már csak azért is, mert Oroszország szerinte a gazdasági összeomlás küszöbén áll. Trump szóba hozta Orbán Viktort is, amikor kijelentette, úgy érzi, rá tudná venni barátját arra, hogy álljon le Magyarország az orosz energia vásárlásával és lehet, hogy meg is fogja erre…

Read More

1. BRÜSSZEL NEM ADJA A KÉPVISELŐIT Az Európai Parlament illetékes bizottsága nem javasolja, hogy felfüggesszék Magyar Péter mentelmi jogát. A végső döntést két hét múlva a teljes parlament hozza meg, de a képviselők többsége várhatóan követi a bizottsági ajánlást, vagyis az ellenzék vezetője ellen nem folytatódhat a három magyarországi eljárás. Az elsőben lopással gyanúsítják, mert elvette egy őt videózó férfi telefonját, a másodikban költségvetési csalással, a harmadikban rágalmazással – Magyar mindegyiket politikailag motiváltnak tartja. Orbán Viktor szerint a mentelmi jog fenntartásával a rendszerváltás óta példátlan eset történt, s ő is, valamint az ügyben megszólaló összes fideszes is azt hangsúlyozza, hogy…

Read More

1. DIGITÁLIS ERŐDEMONSTRÁCIÓ Október 23-án Békemenetet tartanak a kormánypártok, míg Magyar Péter, az ellenzék vezetője ugyanerre az időpontra hatalmas „Nemzeti menetet” jelentett be, ugyancsak Budapestre. A Békemenetről Orbán Viktor beszélt a Digitális Polgári Körök első országos találkozóján tizenkétezer ember előtt a Papp László Sportarénában. A miniszterelnök szerint már 120 ezer tagja van a patrióták online hálózatának, s velük a digitális teret is „megvédik a brüsszelitáktól”, valamint nem adják fel Budapestet sem. Csatlakozott az egyik digitális polgári körhöz Lánczi Tamás szuverenitásvédelmi hivatalvezető, amit Magyar Péter összeférhetetlennek nevezett, Lánczi viszont „Magyart még Fekete-Győr Andrásnál is butábbnak”, mivel szerinte a polgári körök nem…

Read More

1. FINOMÍTÓK A CÉLKERESZTBEN Az oroszok újabb két ukrán falu elfoglalását jelentették be, miközben az ukrán elnök nagy és sikeres ukrán ellentámadásról beszél. Volodimir Zelenszkij szerint hét falut foglaltak vissza, amelyeket még a nyári váratlanul sikeres offenzíva idején vettek be az oroszok. Az ukránoknak sikerült újabb orosz olajfinomítóra is csapást mérniük, Oroszország egyik legfontosabb ilyen üzeme 1300 kilométerre van a fronttól. Az előrejelzések szerint az orosz költségvetés szeptemberi gáz- és kőolajbevételei a legalacsonyabbak lesznek a háború kezdete óta. Közben a tavaly meghalt orosz ellenzéki vezető özvegye közölte, külföldi laboratóriumokban elvégzett vizsgálatok szerint Alekszej Navalnijt megmérgezték a börtönben. 2. TERRORISTA ANTIFA,…

Read More

1. ORBÁN A GYŐZTES NYÁRRÓL A miniszterelnök szerint a politikai nyarat egyértelműen a Fidesz nyerte meg, Orbán Viktor erről a kormánypárt őszi évadnyitó frakcióülésén beszélt zárt körben Balatonfüreden, ezt szerinte a közvélemény-kutatások is igazolják, de hátradőlniük nem lehet. Kijelentését alátámasztani látszik a magyar kampány új, messziről jött közvélemény-kutatója is. Az Index hírportálnak ugyanis ezentúl a számos amerikai republikánus kampányban (így Donald Trumpéban is) dolgozó McLaughlin cég fog havonta felmérést készíteni. A most megjelent első szerint 43-37-re vezet a Fidesz a Tisza előtt a választási részvételüket ígérők körében, s bejutna a Mi Hazánk, a DK és a Kutyapárt is a parlamentbe.…

Read More

1. NYUGDÍJEMELÉS NOVEMBERBEN Kiegészítő nyugdíjemelést jelentett be a kormány, Gulyás Gergely miniszter közlése szerint 2025-re a magyar állam 1,6 százalékos, visszamenőleges kiegészítő emelést fizet. Erre azért van szükség, mert az eredetileg vártnál magasabb, 4,8 százalékos az idei nyugdíjas infláció. A kiegészítő emelést a novemberi nyugdíjjal együtt fizetik ki, az érintettek átlagosan 50 ezer forinttal többre számíthatnak akkor. A kormányinfón az is elhangzott, hogy az adókról szóló nemzeti konzultáció öt kérdésből áll majd, de az áfa mértéke nem lesz témája. 2. FEGYVERNEK LÁTSZÓ PISZTOLY A visszatérően svéd összeomlást jósolgató Orbán Viktor éles szemmel szúrta ki a hazai politikai ellenfél zsebében dudorodó…

Read More

1. KEDVES TETTEK, FENYEGETŐ SZAVAK Talán először lett a magyar polgároknak is hasznuk Orbán Viktor és Donald Trump jó viszonyából: az amerikai kormányzat bejelentette, hogy a hónap végétől feloldják mindazokat a korlátozásokat, amelyeket még az előző adminisztráció vezetett be a magyar vízummentességgel kapcsolatban. Ezek elsősorban a határon túl született magyar állampolgárokra vonatkoztak és hivatalosan biztonsági aggályokkal indokolták őket. Miközben Washington egyik kezével simogat, a másikkal figyelmeztet is. A szenátus egyik legnagyobb hatalmú republikánus tagja, Lindsey Graham közelebbről nem meghatározott következményekkel fenyegette meg Magyarországot és Szlovákiát, ha nem válnak le az orosz olajról és földgázról. 2. KICSIT TÚLZOTT A MINISZTERELNÖK A…

Read More

1. NŐ RAJTUNK A NYOMÁS Lengyelország után Románia lett a második NATO-tagország, amely jelentette, hogy orosz drón hatolt be a légterébe. A románok azt állítják, azért nem lőtték le, mert az kockázatosabb megoldás lett volna, mint hagyni távozni. Miközben Moszkva folytatja a NATO tesztelését, a katonai szövetség tagállamainak üzent az amerikai elnök is. Donald Trump felszólította a tagállamokat, azonnal álljanak le az orosz olaj vásárlásával és akkor ő is készen áll kemény szankciókat bevezetni az orosz gazdaság ellen. A nyugat-európai országok üdvözölték a bejelentést, amely fokozza a magyar és a szlovák kormányon lévő nyomást, ám ha Budapesten és Pozsonyon át…

Read More

1. A NATO AZ UKRÁNOKHOZ MEGY TANULNI Egyértelműen és név szerint üzent a magyar kormánynak Washington, hogy ne üzleteljen Moszkvával. Az amerikai energiaügyi miniszter egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy Magyarországnak és Szlovákiának is abba kéne hagynia a brüsszeli kampányát, amellyel fenn akarják tartani az orosz energiaimportjukat és inkább Amerikából kellene fedezniük a szükségleteiket. Közben megkezdődött az előre bejelentett nagy közös orosz-fehérorosz hadgyakorlat, ami miatt Lengyelország teljesen le is zárta a belarusz határát. Varsóban a minapi drónincidensre hivatkozva azt is közölték, hogy katonákat küldenek Ukrajnába, hogy a helyszínen tanulják meg, hogyan kell leszedni az orosz drónokat. A mintegy húsz szerkezetből, amely…

Read More

1. EDDIG CSAK VITATKOZTAK VELE, MOST LE IS LŐTTÉK Halálos merényletet követtek el a legnagyobb amerikai konzervatív diákszervezet létrehozója és vezetője ellen, aki a fiatalok körében a legbefolyásosabb trumpista aktivistának számított. A 32 éves Charlie Kirköt egy épület tetejéről lőtték nyakon, amikor az utahi egyetemen tartott szabadtéri előadást, amelyen ott volt felesége és két kisgyereke is. A mesterlövész tettesnek sikerült elmenekülnie. Kirk azzal vált híressé, hogy a balliberális fellegváraknak számító egyetemeken szállt vitába a diákokkal, sikeresen képviselve konzervatív nézeteit. A merényletet minden politikai oldalon elítélték, Donald Trump különösen élesen, Kirknek ugyanis fontos szerepe volt elnökké választásában. A magyar kormányzat vezetői…

Read More